Hello Mindenki!
Ez a one shot a music challengre készült, ahol minden második héten másik dalra kell írni valamit. A mostani nem más, mint a Queen - I want to break free. Remélem valamennyire élvezni fogjátok!
Az előttem lévő tükör kegyetlenül tárja
elém a fájdalmas valóságot; engem, amint egy szál vékony pendelyben ülök az
antik fésülködő asztal előtt, miközben arra várok, hogy a mögöttem lévő,
hajamat gyengéden fésülő, középkorú férfi végezzen annak copfba kötésével és
végre több ruhát adjon rám. Akkor legalább egy kis időre képes lennék
fellélegezni. Erősen meghúzza a lófarkam, mire eddig nyugodt arcom egy
pillanatra grimaszba torzul. Szinte azonnal rendezem vonásaim, hiszen ez nem
egy babához illő viselkedés. Nem hozzám méltó.
Régen egy igazi kisbaba voltam, akárcsak
mindenki más, kivéve, hogy engem a szüleim nem akartak, egy szükségtelen hiba
voltam az életükben, egy selejtes termék. Viszont számára már akkor is én
voltam a tökéletes, a baba, aki boldoggá teszi őt egész életében. Amióta a
szüleim elhagytak és megtalált a tulajdonosom, azóta életem minden egyes
percében arra lettem nevelve, hogy úgy kell viselkedni akár egy igazi, élethű,
lélegző baba. Azóta felnőttem, viszont nem sok minden változott, még mindig eszerint
létezem, legalábbis úgy kell tennem, mintha. Ez nem nehéz, hiszen beszélni
épphogy tudok, elméletben minden oké, de gyakorlatban... Ő sohasem engedi, hogy
kinyissam a szám, hiszen olyat a babák nem csinálnak. Kisebb koromban volt elég
lehetőségem megtanulni ezt a leckét. A világról általában a tévében levő dolgok
tanítanak, abban a szűkös időintervallumban, amit Ő nem tölt itthon. Kivéve,
amikor kirándulni megyünk, olyankor mindent a saját bőrömön tapasztalok. Néha Ő
is mesél, de sohasem kérdezhetek, ez eléggé megnehezíti a dolgom. Főleg, hogy
temérdek kérdésem lenne. Például, hogy az iskola tényleg létezik-e és ha igen,
akkor én miért nem járhatok. A táncról, hogy tényleg olyan szórakoztató e, mint
amilyennek tűnik, hogy vajon nekem is menne vagy ahhoz túlságosan kétbalkezes
vagyok? Ügyes vagyok egyáltalán vagy béna? Fogalmam sincs, semmit nem
csinálhatok, amiben esetleg eltörhetek.
Egy ideig tényleg azt hittem, hogy csak
egy átlagos, akármelyik boltban beszerezhető termék vagyok, néha még most is
kételkedem magamban. A kinti világ túlságosan álomszerű és elérhetetlen ahhoz,
hogy igaz legyen. Aztán kivisz, és olyankor rájövök, hogy én vagyok az egyetlen
magamfajta. Egyedül én élek ebben a világban. Mindenki más ott van az üveg
túloldalán, ahhoz, hogy elérjem őket, hogy végre feltegyem a kérdéseim viszont
ki kell törnöm a saját életemből. Ha ez az én életem egyáltalán.
Persze erről a gazdám semmit sem tud, ha
tudná, vagy épp csak sejtené, annak szörnyű következményei lennének.
Összetörne, akár egy igazi porcelán babát.
A hajgumihoz rögzített dísz csatja
végigszántja a fejbőröm, de még csak fel sem szisszenek. Ehelyett végigfut
bennem a gondolat, miszerint vajon mikor serken ki az első vércsepp, hiszen
mindig ez történik. Átfésüli a frufrum, aztán behelyezi a hosszú, arany-lila
fülbevalót a cimpámba. Maga felé fordít, krémmel hidratálja az arcom, majd egy
pár csepp fehér alapozót nyom a kézfejére, a sminkes asztalkán lévő szivacsért
nyúl, és precízen elkezdi felvinni a krémes anyagot az arcomra. Tüsszentési
inger tör rám, de kénytelen vagyok visszatartani, nem hapcizhatom, hisz már
csak a pirosító maradt és végzünk, végre fellélegezhetek.
A sminkem körülbelül fél óra múlva
elkészül, így felállít majd a szekrényhez vezet, hogy kiválassza az aznapi
ruhámat. Végignéz rajtam, jobbra majd balra fordítja a fejem, aztán
visszafordul a szekrényhez és elkezdi húzogatni a választékot. Végül megáll egy
lila, hologram flitteres fodros szoknyás ruhánál. Felhúzza rám a testszínű
harisnyát, és az arany, fodros szélű zoknit, végül rám kerül maga a ruha is.
Azt hiszem nem szeretem a flitteres darabokat, mindig kikezdi a bőröm, igaz
később Ő mindig gondoskodik rólam, és bekeni a piros részeket. Az olyankor
érzett hűs bizsergést viszont kedvelem... azt hiszem.
Az ajtóban rám adja az apró sarokkal
rendelkező arany cipőt, persze csak azután, hogy ő már készen áll az indulásra,
majd elhagyjuk a bezártságot jelképező házat. Óvatosan besegít az autó
anyósülésére, amikor már biztos benne, hogy biztonságban és gyönyörű
állapotban, mozdulatlanul ülök - akár egy igazi baba - ő is helyet foglal,
végül beindítja az autót.
A jármű csak úgy nyeli az előttünk
elterülő útszakaszt, de az égen szálló madarakat még így sem tudjuk megelőzni.
Vajon egyszer én is lehetnék olyan szabad, mint ők? Vajon én is tudnék repülni,
vagy ez csak az ő kiváltságuk? Egyszer talán én is kiváltságos leszek... Úgy
gondolom minden élőlény képes a repülésre, hogyha elég boldogság járja át a
szívük. A repülést nem feltétlen kell úgy értelmezni, mint a madarak, hiszen
mindenkinek mást jelent a szabadság.
De szükségem van nekem arra egyáltalán?
Nézem a madarakat és ki akarok törni, érzem, hogy ezt akarom, hogy több vár
rám, mint amit vele kaphatok.
Mégis... amikor rá nézek... A határozott
vonalú, borostás arcára, az apró, de egyre sűrűbb ráncokra a szeme sarkában, a
csapott ívű orrára, vékony ajkaira, érzek valamit, ami nem feltétlen rossz. Ez
az érzés pedig elgondolkodtat, tudnék-e nélküle élni? Valószínűleg nem, pedig
még a nevét sem tudom. Ő engem mindig YooA-nak szólít, de én sohasem beszélek.
Vajon képes lennék rá?
A cukrászdába érve kíváncsi tekintettel
hajol a fagylalt pult felé. Fogja a kezem, mint aki attól retteg, hogy valaki
elrabol. A pultban lévő fiatal nő tekintete értetlenül nézi porcelán arcomat,
és az idős emberrel összefűzött ujjaink. Miért érzem magam zavarban? Elengedném
a kezét, kiszakítanám magam a szituációból, de valami mégse engedi, valamiért
nem megy. Így amikor felegyenesedik, majd felém fordulva megszólal, csak
halványan elmosolyodom, ahelyett hogy rohannék, amíg a lábam bírja.
- Melyik fagylaltot szeretnéd YooA? -
Krémes hangja felállítja a szőrt a hátamon.
Bájosan oldalra fordítom a fejem, majd az
ujjammal az epres fagyira mutatok, hiszen az a kedvencem. Ez félig hazugság,
azért az a kedvencem, mert mindig azt eszem, szerinte olyan színű, mint a pír
az arcomon. A többinek az ízéről fogalmam sincs, de nem baj, szerintem félek az
új dolgoktól.
A hólyagom, egyre jobban szorít, ahogy
eszem a gombócokat. Ő arról beszél, hogy nyáron melyik tengerpartra kellene menni
nyaralni. Mindig együtt megyünk, mert azt állítja senki sincs, aki úgy vigyázna
rám, mint ő. A legnagyobb félelme, hogy egyszer valaki össze fog törni. Tényleg
ennyire törékeny lennék? A hólyagom azt bizonyítja, hogy igen, hiszen nem bírom
tovább. Összeszorítom az izmokat az arcomon, jelezve, hogy természetellenes
dolog fog történni. Morog, majd a mosdó felé bök, én pedig lassan, mégis sietve
indulok meg a folyosó felé.
Folyamatosan figyelem, lefordulok az első
kanyarban, amikor már nincs látótávolságon belül szaladni kezdek. Egészen
addig, míg valaki mellkasának, végül pedig a földnek csapódok.
- Fenébe már! - morog, miközben a cookie
darabkákat söprögeti a kötényéről. Aztán észrevesz engem. - Jól vagy? - intézi
hozzám a kérdést, mire tekintetemmel azonnal feljebb pillantok, egészen az
arcáig.
A szemek lebilincselnek, olyan fogságban
találom magam, ami sokkal erősebb, mint amiben eddig éltem. Látom benne az
életet, hogy mi várhat rám a falakon kívül, mindent amire szükségem van.
Miközben felsegít rátalálok a
névtáblájára. Életemben először, megszólalok egy ember előtt.
- Kim... - nyögdécselem. - Han...Bin -
olvasom ki lassan, makogva.
Tekintetünk összekapcsolódik. Látom a
repülést. Igazából szerelembe esem, először, igazán, utoljára.
Biztos vagyok benne, hogy ki akarok törni.
Szia!:)
VálaszTörlésHÚ, nincsenek szavak. Borzasztóan tetszett és tetszik is a történet. Kétszer is elolvastam (eddig). A legjobban talán az a furcsa érzés tetszett, ami közben akaratlanul is átjárt. Ezt a babaszerepet szerintem tökéletesen átadtad; az, hogy nem beszéltek egymással annyira képiessé tette, hogy kénytelen lettem méginkább csodálni.
Őszintén szólva amikor azt mondtad nem szerelmes történetet írsz nem ilyesmire számítottam, valami horrorra, amitől helyben megyek ki..:D De ez a történet nagyon bejött. Magam előtt láttam minden jelenetet, a klasszikus madaras metafora volt talán a kedvenc részem.
Köszönöm, hogy olvashattam, és köszönöm ezt a furcsa érzést amit adtál közben. Illetve egy-két gondolat lekötött és pár percet időznöm kellett felette.
Mégegyszer köszönöm!❤
Ui.: bocsánat ha összeszedetlen a kommentem, nem vagyok szellemileg a toppon, és még jól rásegítettél ezzel a csodával, hogy ne találjak szavakat.:D
A továbbiakban is remélem, hogy ilyen jó történetekkel ajándékozol meg minket!❤
TörlésSzia!
Úr isten már kétszer? Te jó eg ez nagyon jól esik és minden egyes szó amit írtál! Megmondom őszintén, hogy már legalább 10 hónapja nem írtam le egy betűt sem... Így nagyon tartottam attól, hogy miként fogok neki vágni ennek az egésznek, de már csak ezért megérte jelentkezni :3
Próbáltam minél jobban igazi babás hangulatúra csinálni az egészet, így jött az is, hogy akkor ne beszéljen. Szeretem én a szerelmes sztorikat is, de leginkább a szomorú végű, melankolikus, sötét vagy csak szimplán érdekes történeteket kedvelem, így általában tőlem elég sok fajta megközelítésű one shotot kap az ember. Amikor anno elkezdtük ezt a kihívást Vivivel és jöttek a zenék én a legszerelmesebb dalt is kifordítottam.
Örülök, hogy sikerült eléd Tárnom a kis világot, mert úgy gondolom abban nem vagyok valami kiemelkedő. És hát igen, a metafora és a hasonlatok, hát azokban sem, nem véletlenül nyúltam a fránya madarakhoz x’D
Én köszönöm ezt a csodás véleményt és az extra időt, hiszen kétszer is elolvastad! *-*🥰 Remélem, hogy majd tudom hozni a szintet minden alkalommal 🤞🏼 De nem garantálom ><
VálaszTörlésBevallom, nagyon hálás vagyok és örülök neki hogy ráadtad magad és jelentkeztél. Tudom, hogy már régóta nem írtál akárcsak én, de bíztam benne, hogy ezzel a kihívással megint olyan csodálatos novellákat fogsz írni, mint annó amikor csak hárman voltunk benne. Kár lenne elpazarolni a tehetséget, mert neked igenis írnod kell, mégha csak hobbiszinten is.
Imádom, hogy kreatív vagy. Habár a hasonlataid borzalmasak (sorrynotsorry XD), viszont az alaptörténeted mindig annyira elrugaszkodott és néha még meghökkentő is, pláne hogy egy zene ilyen elképzelést váltott ki a gondolataidban. Szerintem ez ugyanolyan fontos, mint a szép írás/hasonlatok. Nekem például sosem jutott volna egy ehhez hasonló ötlet az eszembe, de te nem hazudtoltad meg magad, és újra megleptél, pozitív értelemben.
Amikor csak nagyvonalakban említetted az ötleted nem is tudtam elképzelni, hogy ki fog ebből kisülni, aztán tessék... Érdekes és nyomasztó gondolatai voltak egyszerre a lánynak, mégis elfogadta. Vagy nem is elfogadta, inkább beletörődött a sorsába. Szépen levezetted, és tényleg jó volt így, párbeszéd nélkül, méginkább gondolkodó hangulatúvá tetted ezzel, és végén robbant, amikor kimondta Hanbin nevét.
Hah, hát igen, feel you Yooa XD
De azért Hanvien is real
Csodás volt, csodás vagy, csak így tovább ❤
Én még nem tudom örülök-e, hogy elkezdtem. Attól, hogy ez jól sikerült még ne bízzuk el magunkat ><
TörlésNem értem hogy tudok kreatív lenne, a hasonlataim pedig hogyan tudnak ennyire Szornyuek lenni... pedig már adtál tanácsokat, de egyszerűen nem megy. Nem tudom hogyan fejleszthetném... Szomorú. Egyszer hátha xD Örülök, hogy ennyire tetszett az alapötlet és remelem, hogy a későbbiekben is sikerül majd egyedi és furcsa történeteket produkalnom :D Próbálok majd mindig elrugaszkodni.
Kicsit féltem, hogy nem lesznek párbeszédek, Merthat azok mindig felhúzzák az írásaim, de ki kell lepni a komfort zónából!
IMADLAK, köszönöm 💝
Szia! :)
VálaszTörlésHú, ez nagyon tetszett! Komolyan! Szerintem egy nagyon egyedi történetet hoztál össze, én erre nem számítottam. De akkor szépen sorjában: Már az első mondatnál húztam a számat és ráncoltam a szemöldökömet, hogy mégis mi ez, mire akarsz kilyukadni, mi fog ebből kisülni és csak úgy faltam a sorokat. Mind megettem és mondhatnám, hogy jó laktam, de vágyom a desszertre. Hmm
Először azt akartam írni, hogy aranyos történet volt, de ha jobban belegondolok, inkább bizarr. Egy felnőtt ember (azonnal levágtam, hogy férfi, nőt nem is tudnék elképzelni hozzá) így viselkedik egy másik, fiatal emberrel, az egyszerűen perverz. sosem értettem azokat az embereket, akik bebörtönzik a másik tudatát és kénye-kedvük szerint irányítják. Megmondja, hogy mit tehet és mit nem, uralkodik fölötte és eléri, hogy mindennél jobban szeresse.
Stockholm-szindrómát fedeztem fel a lány gondolati között, mikor arról írtál, hogy menekülne, de nem tud, mert valami láthatatlan szál hozzábilincseli a férfihoz.
Annyi észrevételem van, hogy kiemelhetted volna azokat a részeket, mikor Róla beszéltél, nagy betűvel pl, hogy érezzük, Ő különleges, ő más, ő beteg. Persze a vége felé ezt megtetted, csak én az elejéről is hiányoltam ezt.
Az is tetszett, hogy a szám címét bele fogalmaztad a történetbe.
Nagyon elnyerte a tetszésemet, izgalmas volt, a maga furcsa módján szerethető és én is úgy éreztem magam, mint YooA: valami nem engedte, hogy levegyem a szemem a képernyőről, többet és többet akartam tudni erről az emberről, YooA sorsáról és a vége, az valami fantasztikus. Éreztem, hogy valami ilyesmi lesz.
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a különleges nézőpontot! :3
Szia!
TörlésÖrülök, hogy sikerült kielégítenem a szükségletek :3 Amikor Vivinek elmondtam miről fogok írni nem igazán tudta elképzelni, de örülök neki, hogy gyakorlatba ültetve mindenkinek elnyerte a tetszését.
Úgy nagyjából a harmadik bekezdés elejétől kiemeltem, hogy Ő, előtte nem tudom miért nem, lehet nem gondoltam, hogy ott kene olyna rész, amihez kellene ._.
Igen, a Stockholm szindróma szándékosan került bele, és annyira jó érzés, hogy ezt nem csak te, hanem mások is érzékelték!
Én szeretem a depi endeket, de mivel a barátnőm nagy HanbinxYooA shipper, ezért szívesen beletettem ezt a kis szerelmi szálat a végére.
Orulok, hogy tetszett, és nagyon szívesen írtam, mert szeretek kreativkodni, ha van rá lehetőségem és most volt :D
Köszönöm, hogy irtal!
Szia!
VálaszTörlésHát először is, örülök, hogy itt lehetek, bevallom őszintén most először olvastam tőled, és nahát, ez egy elég erős kezdés volt. Nem tudom mennyire ismersz engem, de rólam elég annyit tudnod, hogy nem szeretem a klisés dolgokat és az egyediség az ami engem vonz. És ez az volt!
Amikor megláttam a címet és olvasni kezdtem az első sorokat nem értettem, hogyan fog ez kapcsolódni az adott dalhoz, de szépen, sőt bravúroson vetted a feladatot.
Először is magáról a történetről csupán annyi, hogy hihetetlenül egyedi, ami manapság nagy szó, érdekes felfogású, különleges témát dolgoz fel. Néhol nem is tudtam eldönteni, hogy ő most tényleg él-e, vagy sem. Engem szíven ütött, mégpedig a mentális pusztítás miatt, ahogy egy tárgyként kezelt az illető egy érző lényt. Még a hideg is végigfutott a hátamon.
Aztán akkor a "technikai" oldaláról is röviden. Mivel mint mondtam, nem olvastam tőled korábban, ezért nem is tudtam milyen stílusra számítsak. Nagyon válogatós vagyok, de ez nagyon bejött. Annyira szép és részletes leírásokat adtál,hogy tényleg éreztem, hogy te ezt látod magad előtt, teljes egészében, minden részletében megformázod, és így én is ott tudtam állni, mint külsős, végignéztem az egészet, és benne éltem. Hihetetlen! Itt még az sem zavart, hogy jelen időben íródott (nem a szívem csücske).
A végkimenetel értelmet adott mindennek. Az az utolsó pár sor szó szerint megvilágított mindent, egy csepp reményt adott, így nem összeszorult szívvel hagyom itt ezt a történetet.
Köszönöm az élményt!
- MinBekka ♠
Szia!
TörlésJó érzés ezt olvasni, és egyben rémisztő is, mert így nagy elvárásokat építek fel, amit valószínűleg a második One shotban nem fogok tudni elérni :’D Pár éve sokat posztoltam a csoportba, de már ez elhalt, sajnos az akkori ficim és félbe maradt :( Szeretek kreatív dolgokat írni, és furcsa dolgokat, de nem mindig sikerül, most viszont nagyon boldog voltam, hogy volt rá lehetőségem.
Olvasom a véleményed és folyamatosan olvadok el! Nagyooon, hihetetlenül jól esik, mert én nem vagyok igazán jó a leirasokban, de benned sikerült ezeket az érzéseket felebresztenem, ez pedig mindennel nagyobb elismerés *-*
Egyébként én múltidőben szoktam írni, de egy ideje valamiért keveredik, elkezdek írni és azt veszem észre, hogy össze vissza írom az egészet. Valószínű azért, mert mostanában jelen időben többet olvastam... Úgyhogy ez nálam mostantól meglepetes hogy jelen vagy múlt lesz-e a történetből :’D
Én depi end párti vagyok, de egy barátnőm miatt most belecsempesztem egy kis HanbinYooA szálat.
Örülök, hogy tetszett! Nagyon köszönöm, hogy írtál!
Szia!^^
VálaszTörlésHű, ezzel a sztorival egy kicsit bajban vagyok. Többször elolvastam, de egyszerűen nem tudom úgy elkönyvelni, hogy tetszett, de úgy sem, hogy nem. Egyszerűen nem tudom hova tenni a fici alaptörténetét. A főszereplő nő karaktere mesés lett, és szerintem nem is választhattál volna jobb személyt hozzá, mint YeonJu. Nagyon durván illik hozzá ez a szerep. (Nekem a való életben is olyannak tűnik a csajszi, mint aki alapjáraton is egy kitalált forgatókönyvhöz igazítja minden mozdulatát.)
Viszont az ok, amiért ilyen élethelyzetbe került, kicsapta rajtam a hideg verejtéket. Nagyon nehezen viselem a beteges perverziókat, és ez a "babatartás" dolog kegyetlenül annak minősül. Megforgatja az ember gondolatait a sztorid, az biztos. :D Mindenesetre szerintem zseniálisan teljesítetted a kihívást, nagyon kreatívan oldottad meg, ezt el kell ismernem. Kíváncsian várom a többi írásodat, ugyanis a stílusod nagyon tetszett, a történetvezetésed nagyon ott van, de ettől helyzettől, amit kialakítottál a ficiben, frászt kaptam. :D Természetesen, ez nem a Te hibádnak tudható be, félre ne értsd, kérlek. :)
Sok sikert a továbbiakban!^^
Megmondom őszintén, hogy nekem ez egy jó visszajelzés, hogy ilyen erzeseid vannak. Mert ez egy ilyen történetnek készült, egy beteg és furcsa sztorinak, mert ez a dolog tényleg nem normális. Ettől függetlenül biztos vannak ilyen elmebeteg emberek. Igen, amikor megszületett az ötlet, akkor már tudtam, hogy más nem lehet a főszereplő csak YooA, mert ő a tökéletes választás. Annyira sokminden illik rá, annyira változatos és sokszínű az ő megjelenése és karizmája.
TörlésRemelem a későbbiekben is tudok majd még ilyen történeteket elétek rakni, habár a következő az teljesen más, és sok szempontból a közelében sincs ennek.
Köszönöm, hogy írtál!
Sziaa.~
VálaszTörlésAz első három felkerült ficit egybe olvastam el, szóval mikor a tiedhez értem, rendesen lesokkolt a történet. Mind kivitelezésben, mind kreativitásban. Nem véletlen, hogy még mindig nem tudom, mit írhatnék hozzá xd Most olvastam először tőled, szóval kellemes meglepetésként ért a stílusod. Vannak persze apró hibák: vesszők terén, egybe- és különírást illetően (l. összefog törni), vagy épp helytelen szóhasználat (l. kétbalkezes kétballábas helyett a táncot illetően), de ez mind olyan, ami javítható. Az egyediséget azonban kb lehetetlen tanulni, szerintem azzal vagy rendelkezik az ember, vagy nem.
A sztori nagyon megfogott. Tetszett, hogy ilyen abszurd helyzetet hoztál létre, a történet második felében már az is megfogalmazódott bennem, hogy kissé Stockholm-szindróma beütése van a lánynak, ami még pluszba tett hozzá. A vége nekem kicsit elhamarkodottnak tűnt; szerintem kicsivel vihetted volna tovább, nem történésben, hanem helyzetleírásban. Ennek ellenére imádtam a fogalmazásodat és a leírásaidat, nagyon szépen vezetted végig a történetet, nem voltak olyan szavak, amik elütöttek volna a szövegkörnyezettől.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Sumire
Uu, az első három után nem csoda, mert én egy teljes 180 fokos fordulatot vettem. Viszont így legalább nagyobb hatással volt rád az egész, ennek örülök. Sokan most olvastak először tőlem, ez pedig nagyon megremiszt, mert így bennem van a félsz, hogy a következő írásaimmal nagyobbat zuhanhatok >< Főleg, hogy nekem se mindig van ilyen volumenű történetekre kapacitasom és ötletem.
TörlésIgen a helyesirasomban sajnos vannak hibák, amiket próbálok kiküszöbölni, de nem sikerül 100%-ban. Viszont a kétbalkezes/lábas dologra én sose gondoltam volna, hogyha nem világítasz rá, úgyhogy köszönöm! Mostantól próbálok oda figyelni az ilyenekre is.
A Stockholm-szindrómát mindenképp beleszerettem volna szőni, mégha csak picit is. Úgy gondoltam az aki így nő fel, éveken keresztül ebben a helyzetben van, annak ezt az érzést szinte lehetetlen elkerülni. Örülök, hogy többen is felismertétek!
Nekem a leírások nem nagy erősségeim, inkább perbeszédekkel szoktam úgymond nagyot alkotni. Szóval ezzel a történettel nagyon kiléptem a komfortzonambol, mert kb semmi párbeszéd nincs benne. Lehet ilyen önvédelmi mechanizmus volt, hogy na, oké, akkor ide értünk, gyorsan legyen vége x’D Nagyon nagy elismerés, hogy neked is tetszettek a leirasok és a tobbieknek is. Főként, hogy tőled féltem a legjobban... Mármint mindenkinel elolvastam az összes kommentet és te mindig mindenkinek egy igazi, tanító kritikát írtál. Nagyon izgultam, hogy nekem majd milyen mondanivalód lesz.
Nagyon szépen köszönöm az észrevételeket és a dicséreteket is! Remelem a kihívás folyamán még tudok néhány ilyen történettel szolgálni nektek ^^