YeonJu
mosollyal az arcán készülődött a közelgő találkára, ami reményei szerint egész
napon át tartani fog. Az ágyán ülve fésülte hosszú, már majdnem derékig érő,
barnás szőke haját, miközben az egyik rózsaszín tincsével játszadozott a kevés
közül. Tekintete az előtte lévő tükörre siklott, majd a látványtól kissé
elnevette magát.
Minden egyes
alkalommal, amikor JunHonggal volt találkozója a boldogság úgy árasztotta el
testét, akár a vére az éltető szívdobbanások után. Mindig átváltozott egy
kacér, bolondos lánnyá, akinek az a legfőbb célja, hogy kiélvezze a szerelem
minden egyes pillanatát, és persze a másik fél társaságát. Szórakozással
töltötte el, hogy a fiú még mindig ilyen érzelmeket vált ki belőle, hiszen
egészen idáig senki sem tudta fenntartani benne ezt a fajta izgatottságot, és
folytonos hiányt.
A bárgyú
vigyor továbbra is az arcán maradt, viszont most önszidalmazva ütögette
tenyerével a fejét, mert először a hajával és nem a ruhájával volt elfoglalva.
A fésűt az ágyra dobta, miközben felpattant onnan, hogy a szekrényéhez
mehessen, ismét kiválasztani egy tökéletes összeállítást, pont úgy, mint az
elmúlt hetekben, amik lassan hónapokká növik ki magukat. A szekrénynél
kiválasztott egy magas derekú, fekete rövidnadrágot, hozzá pedig egy rövid
ujjú, fehér has pólót, aminek az ujjai végén és a nyakrészénél két fekete,
vastagabb csíkot helyeztek el díszítésként. Ahogy magára kapta a ruhadarabokat
tökéletesen mutattak, a póló alja és a nadrág teteje pont a megfelelő helyen
találkoztak össze, ezzel elfedve hasát, vagy épp felfedve azt egy-egy véletlen
pillanatban.
A
sminkasztalához lépkedett, ahol a kezébe vett négy hajgumit, kettő normál
méretűt és kettő fonatokhoz használtat, emellé pedig szerzett két hullámcsatot.
Visszaült az ágyra, ismét a kezébe vette a fésűjét, és hozzálátott a hajának
szabályos szétválasztásához. Miután ez sikerült, kétoldalt vastag copfba fogta
azt, ezt követően pedig leválasztott egy-egy vastagabb tincset, amit fonattá
alakított, legutolsó teendőként pedig a copfokat tartó gumikat körbe tekerte,
és rögzítette őket a hullámcsattal. Gyorsan átvasalta a frufruját, hogy a haja
többi részével ellentétben egyenes legyen, a fésüléssel együtt pedig már készen
is volt a frizurával.
Áthelyezte
popsiját a sminkasztal előtt lévő székre, hogy sikeresen felvigye a megszokott
BB krémet egy leheletnyi púderrel meghintve, kihúzza a szemeit, és végül, de
nem utolsó sorban használatba vegye a világos rózsaszín szájfényét. Már épp
állt volna fel, amikor eszébe jutott a szempillaspirál, így sebtében, de azért
mégiscsak meghosszabbította a szempilláit.
A csengő
megszólalt, ő pedig épp időben lett kész az összes tervbe vett dologgal, így
már csak annyi maradt hátra, hogy magára kapja a fekete fari dzsekiét, és az
előszobában lévő tornacipőjét.
Zelo ezzel
ellentétben még csak lenge térdnadrágban és pólóban volt, a haja is természetes
valójában hullott homlokába, ettől eltekintve egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki
annyira kétségbe lenne esve azért, mert elkésik. Nyugodtan ült autójában, YeonJuék házától egy
sarokkal arrébb, miközben arra várt, hogy elérkezzen az idő. A szükséges felszerelés
az anyósülésen hevert, a délutánra kiválasztott ruha pedig a hátsó ülésén. Mindent
lépésről lépésre kitervelt, az első pontot pedig már kezdte is végrehajtani,
ahogy a kezébe vette a telefonját, és tárcsázta YooA számát.
- Épp most
nyitottam ki az ajtót, és a postás volt… – ecsetelte abban a minutumban, hogy
megnyomta a fogadás gombot. Hangja kissé vádló volt, JunHong mégis felnevetett
a tényen, hogy a lány már mennyire várja.
- Szerintem
nem találkozott még ennyire lelkes és vidám köszöntéssel – válaszolta, mire
YooA ajkai is mosolyra húzódtak.
- Te mikor
találkozol a köszöntésemmel? Telefonálsz, ahelyett, hogy itt lennél, ez már
sántít – kezdett szimatolózni.
- Késni fogok,
úgyhogy egyedül kell elindulnod, nem sok időről van szó – vágott a közepébe
Zelo kertelés nélkül.
- Inkább
megvárlak – próbált alkudozni YooA.
- De
lefoglaltuk, úgyhogy ott kell lenni. Kérlek.
- Rendben, de
ne késs sokat, vagy megjegyzem.
Egy nagy
sóhajtás hagyta el Zelo ajkait, ahogy letette a telefont, az első részen túl
van, már csak a többit kell letudnia, és remélhetőleg mindenki boldog lesz a
nap végére. Várt nagyjából tíz percet, megragadta az anyósülésen lévő
kellékeit, kiszállt az autóból, majd hátulról is kivette a ruháit, így indult
meg a lány otthona felé.
Tudta, hogy a
szülei nincsenek otthon, és azt is, hogy YeonJu nappal mindig kibillentve
hagyja az ablakot, amiért már nem egyszer szidta meg, viszont most hálásnak
kellett lennie miatta. A lány szobájának ablaka alá ment, majd egyszerű,
gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az ablakot rendesen, hogy könnyű szerrel
bemászhasson.
YooA letörten
kérte ki és vette át a páros menüt a moziban, most még azzal se volt kedve
foglalkozni, hogy vajon mit gondolnak róla az emberek, amiért egyedül van,
mégis ilyen menüt kért. Most csak az érdekelte, hogy a partnere miért késik, és
miért csak az utolsó pillanatban hívta fel. Aggódott a fiú miatt, mert nem
szokott így viselkedni. Mindig mindent időben elintéz.
Egy szomorú
sóhajtás kíséretében foglalta el a számukra kijelölt helyet a nagyteremben, a
cuccait letette a mellettük lévő helyre, majd elhelyezkedett a sajátjában. Nem
sokat kellett várnia, máris elindultak a film előtti szokásos reklámok, utána
pedig a film is. Csak eszegette a sajtszószos nachost, és próbált figyelni a
filmre, ami nem nagyon akart neki összejönni. Pedig ő választotta ezt a filmet,
és érdekelte is, mégse tudta lekötni, folyamatosan csak Zelo üres székére
tudott koncentrálni.
Egészen addig,
ameddig JunHong meg nem jelent a színen. Leült a neki fenntartott helyre,
ujjait összekulcsolta a lányéval, majd a füléhez hajolt.
- Sokat
késtem? – Kérdésére YeonJu belegondolt, hogy igazából nem is maradt le olyan sok
mindenről a fiú, és hogy nem várakoztatta sokáig.
- Nem. Mégis
óráknak tűnt.
Miután
letudták a filmet, elmentek a közeli folyóparthoz, ahol vettek pár gombóc
fagyit, és kézen fogva besétálták az egész parkot. Az idő kellemes volt, a nap
hétágra sütött, a megfövést mégis akadályozta a gyengéden fúvó szél. Nem ők
voltak az egyetlen pár, akik elhagyták a kuckót eme csodás napon, még édesanyák
és gyermekeik, sőt nagy családok is odakint voltak és élvezték a környezet
nyújtotta lehetőségeket.
Amikor már mind
a ketten elég éhesnek érezték magukat, és erről a gyomruk is jelzést adott a
nagy korgások kíséretében, úgy döntöttek ideje megtömni a pocakot. A legjobb és
leggyorsabb megoldásnak az utcai kaja ígérkezett, amit csak az is előnybe
részesített, hogy egyikőjük sem szeretett volna valami étterembe kikötni.
Inkább élvezték a jó idő, és a napfényt, ami szinte mindenhol utolérte őket.
A hosszú séta,
és jóllakás után a nap már lemenőben volt, ezzel lélegzetelállító színekkel
megajándékozva az eget, olyan volt, mint egy vattacukor, ami rágógumi és eper
ízesítésű. YooA és JunHong úgy döntött, hogy csinálnak valami izgalmasabbat,
így kibéreltek egy vizibiciklit. Cipőjüket levéve hajtották járművüket a folyó
belsejéig, amikor pedig elég messze kerültek a kíváncsi szemektől kiültek a
bicikli szélére. YooA hezitálás nélkül eresztette apró lábait a víz alá, Zelo
pedig titokban szidta magát, amiért farmert kellett felvennie.
- Az
embereknek biztosan ilyen lehet az aurája is – elmélkedett hangosan YeonJu.
- Vattacukor
szerű? – csatlakozott Zelo, miközben törökülésben leült a lány mellé, a két
karját hátratéve támasztotta meg magát.
- Ühüm –
kezdett heves bólogatásba. – Persze vannak olyan emberek is, akik inkább egy megromlott
vattacukorhoz hasonlítanak.
- Te tökéletes
példája vagy a vattacukornak – hajolt rettentő közel JunHong a lány arcához,
aki felé fordulva a kelleténél közelebb került hozzá.
- Te pedig a
csokinak.
- Olyanok
vagyunk, mint DaeHyun, a kajához hasonlítjuk egymást – borzongott meg Zelo,
mire mind a ketten felnevettek.
Mikor már
teljesen besötétedett mind a ketten hátravetették magukat, és úgy kezdték
figyelni a csillagokat. Nem szóltak semmit, egymáshoz bújtak, Zelo szorosan
tartotta karjaiban az aprótermetű lányt, aki szívesen bújt hozzá a lehető
legközelebb. Így feküdtek a csillagos ég alatt, miközben próbálták megfejteni a
csillagképek hollétét, és csak élvezték a szeretetet, ami a másik félből áradt.
Zelo leparkolt
az autóval a lány otthona előtt, gyorsan kipattant az autóból, hogy ajtót
nyithasson párjának, akit mosollyal az arcán segített ki az ülésből. Apró
léptekkel haladtak a ház felé, egyiken se szerettek volna még búcsút mondani,
így próbálták meg húzni az időt, amit együtt tölthettek. Végtére is, sohasem
lehet tudni, mit hoz a holnap.
Egy lépcsőfok,
majd még egy, és már ott is voltak az ajtó előtt, az elválás küszöbében. YooA
gyengéden dőlt a bejárati ajtónak, JunHong pedig bal vállával mellé, mire a
lány a fiú felé fordult, így már ő is a vállával támasztva a bejáratot.
Percekig csak nézték egymás csillogó tekintetét, próbálták magukba szívni a
másik összes kis rezzenését, minden egyes kis jellegzetességét, mindent, ami
később enyhíthet a másik hiányán. Zelo elejtett pár tőle tipikus pislantást,
mire a lány mosolya még szélesebb lett.
- Min
vigyorogsz? – nézett kíváncsi tekintettel Zelo, majd mutatóujjával megbökte
YooA orrának hegyét.
- Csak…
szeretem, amikor így pislogsz – válaszolt nyíltan.
JunHong
meglepődött a lány egyenességén, de ezt az érzést hamar átváltotta az öröm.
- Miért, hogy
pislogok?
- Olyan
Zelosan – ejtette ki a szavakat elvarázsoltan, miközben lassan a fiú hajába
túrt, majd kezét az arcára simította. - A mai nap… igazán csodás volt, pont
úgy, mint az összes többi, amit veled töltök – vallotta be YooA őszintén,
miközben folyamatosan JunHong szemeibe nézett.
Próbált
egyfajta löketet adni a fiúnak, hogy itt van a megfelelő pillanat, hogyha azt
érzi iránta, akkor mondja ki. Itt és most. Már annyi ideje találkozgattak, és
az ő érzései csak egyre erősebbek lettek, egészen addig a szintig, hogy
beleszeretett a vele szemben álló férfiba. Nem tudta mikor, és hogyan, de
megtörtént, lehet már az első pillanattól kezdve. Csak arra várt, hogy a fiú
kiejtse azokat a szavakat a száján, és akkor ő is kiöntheti a szívének az igazi
érzéseit.
Azonban Zelo
csak állt egyhelyben, pont úgy, mint az ajkai, egészen addig, amíg széles
mosolyra nem húzódtak. Nem mondott semmit, viszont ezúttal nem is futamodott
meg, mint oly sok alkalommal. Nem azt mondta, hogy legközelebb még csodásabb
lesz, és hogy majd látják egymást… Most az égvilágon nem mondott semmit.
A szavaknál
valami sokkal, de sokkal jobbat tett. Úgy, ahogy YeonJu az övére, ő is az
előtte lévő arcára helyezte a tenyerét, hüvelykujjával megcirógatta a selymes
bőrt, majd olyan közel hajolt, hogy érezték egymás levegővételét.
- A hab pedig
még csak most jön – bökte ki szégyenlősen, ajkait pedig rögtön az előtte
lévőére tapasztotta, hogy minél hamarabb túlessen ezen a kis akcióján.
Viszont ahogy
megérezte YooA édes ajkait azonnal elfelejtette, hogy mennyire ideges is volt
az egész nap, nem még az este miatt, és amiatt, amire készül. És a cseresznye
még nem is volt a fagylalton. Azonban ő most egy sokkal édesebb dolgot
ízlelgetett, mint a fagylalt.
- Álmodj
szépeket – suttogta a lány ajkaira, aki kislányos zavarában, szinte rögtön
ezután már el is tűnt az ajtó rejtekében.
Zelo
összeszorított szemekkel ült le az ajtó előtt lévő lépcsőfokok tetejére, és
próbálta elhitetni magával, hogy tényleg megtette az előbb azt a dolgot. Vajon
volt annyira menő, mint ahogy tervezte, vagy győzött felette a szégyenlős énje?
Ezen gondolkodott, miközben arra várt, hogy a YeonJu észrevegye az est
fénypontját, mert nem csak a csókkal készültek neki.
YooA legalább
négyszer vett mély levegőt, és fújta ki, hogy lenyugtassa zakatoló szívét,
mindez sikertelenül. Úgy határozott azzal semmire nem megy, hogyha az ajtóban
üli végig az éjszakát, így a szobájába trappolt, ahol nem foglalkozva a
ruháitól való megszabadulással, már az ágyban is kötött ki. Automatikusan
csukott szemekkel vetette magát a puha matracra, de képtelen volt így maradni.
- Tényleg
megcsókolt – pattantak ki a szemei, ahogy kiejtette a szavakat.
Úgy volt vele
hátha így kézzel foghatóbb és valóságosabb lesz mindaz, amit JunHong csinált
pár perce az ajtójuk előtt. De ezzel nem haladt sokat előre, sőt! Még egy
dologgal szembe kellett néznie, ami túlságosan hihetetlennek tűnt a számára.
Mármint szó szerint szembe.
A plafonon
ékeskedő felirat láttán a szíve még az eddigieknél is hevesebben kezdett
verdesni, a pillangók szárnyra reppentek a hasában, de nem csak egy kis csapat,
ezek a pillangók millióstul jöttek, szélvihart keltő szárnycsapásokkal. A
szemei megteltek könnyekkel, ahogy újra és újra elolvasta azt az egy szót maga
felett.
사랑해
(Szeretlek)
Nem
gondolkodott azon, hogy mikor történt és hogyan, egyszerűen felpattant az
ágyáról, nem törődve azzal, hogy a fiú ott van-e még a ház előtt, vagy elment
már. Egyszerűen megkellett próbálnia, hiszen csak ő lehetett, senki más, és
hogyha még mindig vár, akkor neki muszáj vele lennie. YooA Úgy tépte fel az
ajtót, mintha kincset találna mögötte, ami igaz is volt, hiszen számára JunHong
volt maga a kincs.
JunHong ott
ült. A térdein könyökölve, miközben előre tekintett a semmibe, ült, és várt.
Arra várt, hogy a lány, akit szeret megtalálja az üzenetét, és kijöjjön hozzá,
úgy érezte, akár évekig is képes lenne várni. Egy életen át, hogyha YeonJuról
van szó.
Az ajtó
nyitódására felkapta a fejét, majd amikor meglátta a lány csillogó, és
könnyekkel telt tekintetét azonnal két lábra állt.
- Én is
szeretlek Choi JunHong – jelentette ki egyszerűen, majd a fiúnak vetette magát,
és zárta szoros ölelésébe, amit gondolkodás nélküli viszonzásra talált.
- Nem volt
elég bátorságom szemtől szembe bevallani – motyogta Zelo, miközben állát YooA
fejének búbjára helyezte.
- Majd
gyakorlunk - válaszolta kuncogva a lány, mire Zelo is felnevetett. – Most,
tőled, ez így volt tökéletes.
- Így volt
Zelos.
Hello Mindenki!
Szóval hoztam nektek egy Zelo OS-t, amit a "RIVERIVER vol. 10 B.A.P Az új királyság" interjú egyik részlete ihletett, a fordítás a B.A.P Hungary-s Nicole-é. Ezer hála a munkájáért egyébként :D
-Ha vallomást teszel egy lánynak, akit kedvelsz,
analóg típusú lennél, vagy digitális? (inkább úgy kérdezném, hogy szemtől
szemben vagy mondjuk, írsz egy sms-t)
YJ: Sosem tettem vallomást
eddig, szóval...
HC: Ha vallanom kellene,
szerintem találkoznék vele és elmondanám. Ez az, amit analógnak hívsz? Akárhogy
is, egyenesen bevallani a legjobb.
ZL: Ez a hipotetikus
szituáció, igaz?
HC: Egy üzenetet küldeni
azzal, hogy 'szeretlek' vagy találkozni és közvetlenül beismerni. Melyik vagy
te Zelo?
ZL: Persze, hogy
találkozni vele és közvetlenül elmondani jobb! Úgy akarom csinálni, mint egy
férfi, ezért szerintem ez a helyes válasz. Mikor közvetítem az érzéseimet, az
első dolog, hogy ránézek, szemtől szemben. (nevet)
-Ki tudnád mondani egyenesen, hogy 'szeretlek'?
ZL: Én nem tudnám. (nevet)
A szavaknál szerintem (fontosabb) kifejezni az őszinte érzéseidet. És
egyszerűen csinálni. Szerintem olyat mondani, hogy 'szeretlek', rögtön a
beismerés után, nem helyes. Ha ilyen szerelmes érzéseid vannak, egyenesen beismerni
őket-
HC: Ya! Miért válaszolsz
olyan hosszan? Csak arra kellett válaszolnod, hogy ismernéd be. (nevet)
-Nem, nem, aranyos volt, hogy ilyen Zelo-san
válaszolt. És mi van Jongup-pal?
HC: Jongup szégyenlős,
szóval nincs senki, aki elfogadja őt.. Ah, vicceltem, sajnálom. (nevet)
JU: Jól van, sosem fogok
vallomást tenni életemben. Ez Himchan hyung hibája. (nevet)
YJ: Mi van a tánc
vallomással?
JU: Ah. Értem, az jó
lehet.
ZL: Bevallani egy tánccal
csodálatos (lenne).
JU: Szerintem találkozni
vele és egyenesen bevallani jó, de én könnyen zavarba jövök, és ahogy Himchan
hyung mondta, nagyon szégyenlős vagyok, szóval...
-Te hogy ismernéd be Yongguk?
HC: Yongguk egy férfi.
YG: Én nem tudnék előtte
állni és szavakkal bevallani. Ezért a szemeimmel közvetíteném, hogy
'kedvellek'. Mindenesetben így próbálnám elmondani neki, hogy 'kedvellek,
kedvellek' a szemeimmel.
ZL: Mi lenne, ha nem értené,
mit mondasz a szemeiddel?
YJ: Szerintem a
megérthetetlenség felmerülhet.
YG: A szerelem nem
teljesül, ez egy bűn.
HC: Eh, mi ez hirtelen?
(nevet) Youngjae te kakao talkon keresztül vallanád be, igaz.
YJ: Nem, nem. Én is az a
típus vagyok, aki találkozik és egyenesen beismeri.
ZL: Úgy tűnik, több ember
van itt, aki beismerné SNS-en keresztül újonnan.
-Mi van Daehyunnal?
HC: Bevallani kakao talkon
keresztül vagy találkozni és bevallani, melyik?
YJ: Szintén levél író
típus. (?)
DH: Hmm... Nem hiszem,
hogy a szemeibe tudnék nézni és bevallani.
YJ: Szóval találkoznál
vele és bevallanád kakao talkon keresztül?
DH: A nap, amikor bevallod,
mindkét félnek fel kellene fognia azt a légkört, igaz? Szóval miután együtt
töltöttünk egy napot, és elköszöntünk, küldenék egy üzenetet kakaon abban a
pillanatban!
-Mit írnál?
DH: Nem vallanám be
nyíltan, de küldenék valami bevalló félét. Talán felhívnám, ez is jó.
JU: Megváltoztathatom a
válaszom? Szerintem én is telefonon csinálnám meg! Bevallani telefonban nehéz
lehet, de szerintem tudnék csinálni egy édes imidzst a hangommal.
DH: Akkor nem éreznéd a
zavart, ahhoz képest, hogyha találkoznál vele és azt a választ kapnád, hogy 'én
nem kedvellek'!
Na igen... A B.A.P tagok egy kis nyuszik, YoungJae és HimChan minden elismerésem! A többiek meg... Hát igen, no comment :'D (Annyira édesek, megzabálom őket, komolyan *-*)
Egyébként megírtam Zelo akcióját teljesen, úgyhogy ha valaki kíváncsi rá, akkor itt elolvashatja.
Zelo akciója:
Egy nagy
sóhajtás hagyta el Zelo ajkait, ahogy letette a telefont, az első részen túl
van, már csak a többit kell letudnia, és remélhetőleg mindenki boldog lesz a
nap végére. Várt nagyjából tíz percet, megragadta az anyósülésen lévő
kellékeit, kiszállt az autóból, majd hátulról is kivette a ruháit, így indult
meg a lány otthona felé.
Tudta, hogy a
szülei nincsenek a házban, és azt is, hogy YeonJu nappal mindig kibillentve
hagyja az ablakot, amiért már nem egyszer szidta meg, viszont most hálásnak
kellett lennie eme rossz szokásnak. A lány szobájának ablaka alá ment, majd
egyszerű, gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az ablakot rendesen, hogy könnyű
szerrel bemászhasson.
Sikeresen
földet ért, immár a lány szobájában, első dolgaként pedig bezárta az ablakot. A
hátizsákjából elővette a lepedőket, amivel gondosan lefedte az ágyat és a
körülötte lévő dolgokat, ezzel bebiztosítva, hogy semmi nem lesz vörös a
festékanyagtól. Felkapta az arcára hozott maszkot, a kesztyűket, kezébe vette a
graffitis palackot, és elkezdte felfújni a falra azt az egy szót, amivel a
legjobban ki tudja fejezni az érzéseit; „Szeretlek”
Már csak attól
is a torkában dobogott a szíve, hogy a szeretett lánynak a plafonjára írja fel
a szavakat, biztos volt benne, hogy nem lett volna képes a szemébe mondani
mindazt, ami a fejében jár. Ahhoz túlságosan szégyenlős volt. Azonban ez egy
romantikus és praktikus megoldásnak tűnt.
Praktikusnak, egészen
addig, ameddig nem jött rá, hogy a plafonra festeni nem is annyira könnyű, mint
azt ő képzelte. Voltak pillanatai, amikor nem volt benne biztos, hogy jól húzza
a vonalakat, vagy, hogy helyes irányba tart-e, ilyenkor mindig hátrafeküdt az
ágyon, és megcsodálta onnan is az alkotását. Végtére is, nem lett olyan katasztrofális,
mint amilyen lehetett volna a legrosszabb esetben.
Miután a
felirat sikeresen felkerült a plafonra, Zelo összeszedte a lepedőket, és a festékpacákkal
együtt mélyesztette vissza a táskája aljára, a többi felszerelésével együtt.
Még átnézte a szobát, hogy biztos ne legyen nyoma annak, hogy itt festegetett,
de szerencsére a lepedő sikeresen megakadályozta, hogy a fiúnak takarítania
keljen.
JunHong
elégedetten lépett a lány szekrényéhez, hogy elővadásszon belőle egy
törölközőt, majd a fürdőbe ment és vett egy villámgyors zuhanyt, a törölközőt
pedig kiterítette. A szobába érve elővette az összekészített ruháját, ami egy
farmernadrág és egy szürke ing volt, vissza vette alsónadrágját, rá a farit,
majd sikeresen magára húzta az inget is. Meleg volt, azonban ezen a napon
tökéletesnek kellett lennie.
Még mindig
nehezen hitte el, hogy bevallotta az érzéseit annak a lánynak, aki hetek óta
boldoggá teszi őt. Igaz, még az érintett személy nem kapta meg a vallomást, de
Zelo már akkor is megtette, most már nem tudja visszavonni, nem tudja leszedni
a plafonról. Direkt nem hozott fehér festéket, hogy ne tudjon visszakozni. Itt
volt már az ideje, hogy egy rendes lányt találjon magának, akinek végre kimeri
mondani ezt a kis szócskát, ami az egyik legnagyobb jelentéssel bír.
Miután JunHong
a haját is beállította, és úgy tűnt mindennel készen van, még egy utolsó
pillantást vetett magára a tükörben. Abban a tükörben, amiben nemrég YooA
szerelmes pillantásai voltak. JunHong nem is sejtette, hogy ő is legalább
akkora izgalommal, és vágyakozással készült pont ugyan ott, ahol a kedvese
nemrég.
Egy utolsót
igazított jobb oldalra rendezett haján, majd úgy, ahogy jött, távozott az
ablakon keresztül.
Meghoztam a beszámolóm
a B.A.P LIVE ON EARTH 2016 MILAN AWAKE koncertről,
ugyanis OTT VOLTAM! Mikor kiderült, hogy a fiúk megtartják az
új LOE turnét, már akkor biztos voltam benne, hogy ott leszek, ha törik, ha
szakad, és lám megtörtént! Összesen csak három évet kellett erre a csodás
pillanatra várnom, ami nem is annyira sok.
Elite Plus jegyem volt, ami
a legdrágább (200€) mind közül, tehát egyfajta VIP jegynek tudható be, volt
hozzá high-touch és egy tag által dedikált Carnival
album. Még idő előtt vettem meg a jegyeim, ugyanis 5€ értékben vettem egy
benefit kártyát, ennek hála még az elsők között is jutottam be a stadionba.
Most megpróbálom nektek
a lehető legösszeszedettebben leírni, hogy mi is történt ezen a kivételes
napon, 2016 ötödik hónapjának hetedik napján!
A képet köszönöm Raminak!
Eljutás a reptérig
Ugye, én B-A-Z megyében
lakom egy Kazincbarcika nevezetű kis városkában, kb fél órára Miskolctól, ezért
már péntek este el kellett indulnom, hogy elérjem a szombaton pontban hat
órakor induló repülőt. Úgyhogy pénteken feljutottam Pestre a bátyámékhoz és
náluk töltöttem az éjszakát. Nem sokat aludtam, ugyanis ők épp buliztak, így
fél óránként sikeresen felkeltem, aztán hajnali kettőkor meg elkezdtem
beszélgetni tesóm barátnőjével, a kelést pedig fél háromra terveztem, így már
nem aludtam vissza.
Jordán (bátyám)
sikeresen berúgott, úgyhogy über taxit hívtak nekem, amit az elején egyáltalán
nem díjaztam. Mármint ki tudja milyen vadidegen ember mellé fogok kerülni,
lehet elrabol aztán ki se jutok nemhogy a reptérre, de még a koncertre sem… Na
mindegy, szóval eléggé pipa voltam emiatt, és ideges – ami alapjába véve is eléggé
voltam. A végére kisült, hogy Jordánka jól tette, hogy nem ő vitt ki, ugyanis a
sofőr csávó helyes volt, jól elbeszélgettünk, ráadásul még a B.A.P nevét is
megjegyezte és azt mondta feltétlen lecsekkolja őket. Tényleg nagyon kellemes
volt a társasága, habár a nevét sikerült elfelejtenem…
Megérkeztem a reptérre,
és csak álltam ott. Az idő háromnegyed négy volt, a találkát pedig négyre
beszéltük meg, szóval nyugodt voltam. Nem sokkal később megjelent négy lány meg
a szüleik, akik azután beálltak a sorba. Én kérdeztem tőlük, hogy esetleg a
többieket nem-e kellene megvárni, de azt mondták „Mi szülőkkel vagyunk.”, itt
egy kissé felakadt a szemem, mert oké, hogy szülővel vagy, de attól még tudni
kéne, hogy ki van itt meg ki nem. Minden esetre én leváltam tőlük és tovább
vártam. Aztán jött egy férfi, aki megkérdezte, hogy én is Milánóba megyek-e
koncertre, mert a lánya lent vár, hát így kerültem össze Gyöngyivel, utána
pedig szépen elkezdtünk gyülekezni.
Miután túljutottunk a
check-in szakaszon én nekiláttam kis csokikat keresni, amiket könnyű szerrel a
fiúk kezébe tudok nyomni a pacsi alatt. Sikerrel jártam, ugyanis találtam Milka
Mix terméket, amiben kis Milka csokik voltak sima, mogyorós és epres
ízesítésben. Úgy voltam vele, hogy ez fasza lesz, ráadásul három féle ízt is
kapnak egyszerre, úgyhogy megvettem. Ezután elmentünk a mosdóba feltölteni a
kulacsink vízzel, utána pedig mentünk a kapuhoz.
Annyira gyönyörű volt a
napfelkelte, hogy nem lehet szavakkal leírni! És így, hogy pont a koncert
napján volt ilyen, csak még jobban megérintette a szívemet, mármint, hé,
életemben először megyek B.A.P koncertre, és még az ég is ilyen
lélegzetelállító színekben pompázik! Jackpot *-*
A repülőn Gyöngyi
mellett ültem, mögöttünk Rami és Trixi (a nap során négyükkel haverkodtam össze
a legjobban), és így tettük meg a másfél órás repülőutat Milánóba. Mikor
felültünk még nagy hangzavart csaptunk, de amint felszállt a gép mindenki
elvolt foglalva valamivel. Én zenét hallgattam, majd elaludtam. Leszállásnál
szokásosan fájt a fülem, de nem volt vészes.
Eljutás a PalaYamamay-hez
(amit egyébként nem lehet normálisan kimondani)
Leszálltunk a
reptérről, és olyan volt, mint… hát, mint itthon xD Jó nem vártam egetverő
változást, de na. Szóval leszálltunk, aztán egy busszal elvittek a reptér
épületéhez, onnan pedig mentünk jegyet venni. Nem nagyon tudtuk az automatánál,
hogy akkor most mi is a nagy helyzet, ezért kiszemeltük a jegyárus srácot.
Ekkor jöttem én (mert hát mindenki tisztában van vele, hogy intézkedős vagyok,
meg hát valakinek csak kellett tájékozódnia. Egyébként egész idő alatt én
beszéltem, meg kb Trixi és itt kifújt.), na, szóval odamentem a csávókához
megérdeklődni, hogy nincs-e csoportos jegy, stb… stb… Aztán kiderült, hogy
nincs, ráadásul a csávó azt mondta az utolsó vonat este tizenegy negyven körül
jön, az azt követő pedig reggel hajnali négy körül, vagy valami ilyesmi. Ezért
egyébként még KINYÍROM a csávót, hogyha valaha is találkozom vele :)
Mindenesetre mindenki
megvette a vonatjegyet a Malpensától a Busto Arsizio-ig, vagy meddig 3,50 €. Ez
az ár pedig kész rablás, tekintve, hogy EGY megállót mentünk, ami 10 perc,
hogyha volt… Ráadásul nem is használtuk fel a jegyet, mert nem tudtuk, hogy hol
kell érvényesíteni, ja és utána dobhattuk el, mert vissza irányba már nem működött
a dolog.
Na szóval ott voltunk a
Busto Arsizio-n, vagy hogy kell írni, ahová a szervezők küldtek nekünk „buszt”.
Szépen felsétáltunk a lépcsőn, ekkor én kiszúrtam a szemben lévő kávézónak az
ajtaján a B.A.P LOE plakátot, és huszonegyedik századi tinihez méltóan
elkezdtem selcákat készíteni. A nagy fényképkészítés közepette eszembe jutott,
hogy basszus, hiszen hetedike van, miért ne kérhetném el? Szóval berontottam a
kávézóba, és gondolkodás nélkül elkezdtem angolul hadarni, hogy nem-e vihetném
el a posztert, mivel a koncert ma van, szóval nekik már úgyse lesz rá
szükségük, stb… Szerencsére a csávóka tudott angolul, és azt mondta vigyem
nyugodtan. Én meg így „Really?” a pultos meg „Yeah, of course.”, és így
szereztem meg én azt a plakátot INGYEN, ami a 150€ jegyesek csomagjában volt,
csak aláírással. Oké, az enyém nincs aláírva, de hé én kaptam CD-t, és most még
poszterem is van.
Kb háromnegyed kilenc
körül értünk oda, úgy volt, hogy a busz kilenckor jön, hát… nem így lett. Már
vártunk vagy fél órája, amikor egy totál unszimpi, meg lepukkadt emberke
odajött, és annyit kezdett dumálni, hogy „six people”, de mindenkihez odament,
és elmondta ezt a két szót, aztán mindenki rázta a fejét. Azt hittük valami
taxis, vagy ilyesmi, kérdeztük, hogy „Money?”, erre rázta a fejét, hogy
"No, no", utána kérdeztük, hogy "Free?", és akkor is azt
mondta, hogy nem. Úgyhogy aztán inkább hagytuk a fenébe, de végül talált
magának six people-t... Mi pedig vártunk, egészen addig, ameddig egy ilyen 8
személyes kis furgonból ki nem szállt egy öltönyös fickó, beszélőkével a
fülében, meg minden csecsebecsével. Aztán ez a fontos emberkének tűnő köpcös
ember megszólalt "BAP (igen így szépen egyben, hogy bap) kuncsafto?",
először nem értettem, hogy mi a fasz van, de aztán rájöttem, hogy bizony ez
értünk jött. Úgyhogy elkezdtünk beszállni, közben pedig két különc ember is
jött oda, én mondtam nekik, hogy mi hamarabb itt voltunk, mire az egyik
megrázta a fejét, cinikusan felnevetett és kinyögte, hogy "No". Na
itt azt hittem, hogy megfelelem a két köcsögöt, akik kb csak tíz percet ha
vártak...
Szóval ott voltunk a
furgonban, egy tök idegen olasz emberkével, aki nem tudott angolul, és csak
reménykedtünk benne, hogy nem elrabolnak épp. Így utólag belegondolva, nem volt
valami megfontolt dolog beülni, de hát már hajtott a türelmetlenség.
Ez történt a PalaYamamay-nél.
Zöld nyíl a staff bejárat; piros nyíl, ahol gyülekezni kellett; kék kockában ahol sorban álltunk; kék nyíl a bejárat.
Szerencsére nem
elraboltak, hanem tényleg a PalaYamamay-hez szállítottak minket, ráadásul a
staff-os bejáratnál rakott ki a kedves sofőr. Így az is kiderült, hogy majd hol
kell várni a B.A.P-t a konci után.
A staff-os bejáratnál
megláttam a fotós "haverom" Chung Hee Jee-t (vagyis gondolom ez a
neve), akivel még instán haverkodtam össze. Úgy, hogy elkezdte heart-olgatni a
B.A.P LOE várós képeim, én pedig megnéztem az ő profilját, és kiderült, hogy ő
lesz a fotós! (Egyébként már több k-pop bandát is fotózott, pl Párizsban.)
Aztán váltottunk egy-két szót, így történt a nagy ismerkedés. Nem mentem oda
hozzá, mert rögtön el is indultunk a bejárat felé, meg hát nem egyedül volt...
Aztán a bejáratnál
kiderült, hogy a six people fura fickó is a szervezőknek dolgozik, na mindegy.
Ott állt vagy két staff-os csaj, akik osztották a számot, nekik elmondtam, hogy
Elite Plus Benefit, mire elkezdték írni, hogy egy... négy... Itt már virult a
fejem, hogy te jóságos ég, milyen elől vagyok! Aztán oda került egy hatos...
Szóval 146B lett a végleges jelem, ezen a B a Benefitre utalt. Na ez a szám már
egy kicsit lelombozó volt...
A következő lépés az
volt, hogy álljunk sorba, hogy kiválthassuk a koncertjegyet. Tudni illik nekem
nem volt hivatalos jegyem, csak a paypal igazolás, hogy már pedig én elküldtem
azt a kétszáz eurót. Ez cseppet aggasztott is ezalatt a másfél hónap alatt a
koncertig, de szerencsére nem volt gáz. Szóval kezdődött a sorbanállás, mi így
csapatostul beálltunk. (Itt kép a helyről) Én közben egyik oldalról a másikra
szaladgáltam, és figyeltem hol a B.A.P-t, hol a fotós srácot.
Már kiálltuk a sornak
majdnem a felét, amikor megláttam HeeJee-t, úgyhogy kaptam az alkalmon és
odasiettem hozzá. Aztán nekiálltam, hogy "You're the photographer guy from
Instagram, right?", aztán vigyorogva válaszolt, hogy "Yeah, I remember
you!" és aranyosan mutogatott. Helyes volt egyébként, a haja ilyen cuki
kis dúcban volt a feje tetején, és fekete-piros kockás ing volt rajta (ami
egyébként minden második emberen). Utána váltottunk pár szót, kérdeztem, hogy
mindig ő fotóz-e, meg hogy honnan jött, ő kérdezte milyen volt a repülő út, meg
mikor jöttem, végül szerencsét kívántam neki, és elköszöntünk. Utána
mentem vissza a sorba.
Közben már a kis Milka
csokijaim félteni kezdtem, úgyhogy átpakoltam a hatszor három darabot az
övtáskám elejébe, hogy ne olvadjon meg olyan könnyen. Meg levettem egy réteg
ruhát, és pakolásztam a táskámban.
Végre vége lett az első
sorban állásnak, és oda kerültem, ahol a jegyet adják. Szóval ott álltam
Ramival, és egyikőnk jegyét sem találták. Na azt az érzést nem tudom leírni,
csak gondoljatok bele, ott álltok a cél előtt, egy karnyújtásnyira a B.A.P-től,
és nem találják a jegyeitek. Talán az egyik legrosszabb, amit valaha éreztem.
Két nőci volt, egy fiatal és egy idős, a fiatal az én jegyemet, az idős meg a
Ramiét kereste. A fiatal nőcit néztem ugye, aki az enyémet kereste, közben
kiszúrtam Rami jegyét, de a nő visszatolta a kupacot, úgyhogy elkezdtem
kiabálni. Ugye ő az enyémet kereste, ezért nem vette észre a Ramiét, amit én
viszont kiszúrtam. Aztán sikeresen meglett az én jegyem is, amit azért nem
találtak, mert Istvánné Rigó névjegy alatt volt, hála apa PayPal nevének.
Szerencsére gyűlölt anyám neve nem került rá magára a jegyre.
Meglett a jegy, elmentünk
hát kaja után kutatni. Én személy szerint péntek este óta nem ettem semmit, de
ez később sem jött össze, mert nem volt normális kajálda. Ami büfé volt, ott
csak ilyen hot-dog féle kaják voltak horror áron, szóval passzoltam. Egyébként
voltak ilyen összeállítások, amiket a fiúk után neveztek el, szóval ehettem
volna Zelo menüt.
Így hát senki sem evett,
inkább kerestünk egy helyet, hogy letelepedjünk. Miután ez megtörtént én ismét
kipakoltam a táskámból és rendezgetni kezdtem a cuccaim, meg elkezdtem enni a
csokikat, amik enyhén kezdtek olvadni. Közben a többiek elmentek jobb hely után
kutatni, aztán nem tértek vissza. Szóval ott maradtam egy Hédi nevezetű jó fej
fiatalos anyukával, és a lányával.
Egyébként elég sokan
voltak, és sok volt a néger emberke is, ami különösen tetszett. A hangulat jó
volt, különböző k-pop számokat hallgattak, és nyomatták rá a koreográfiákat, az
már máskérdés, hogy néha elég érdekesen csinálták őket. Ja és sok bevállalós
hajszínű egyed is volt, például az egyik néger csajnak az egész haja apróra be
volt fonva, és feketéből lilába majd ilyen rózsaszínesbe csapott át, aztán
voltak rózsaszín hajúak, zöld hajúak, kék, olyan is, akinek középen volt
elválasztva a haja és egyik oldalt barna, a másik pedig szőke volt. Úgyhogy
tényleg mindenfélét lehetett találni.
Visszatérve az eredeti
témára, egy ideig ültünk, közben elővettem a lightstick-em, meg a sípot is a
nyakamba akasztottam… de aztán meguntam a várakozást, úgyhogy felkerekedtünk,
hogy megkeressük a többieket.Hát nem jártunk sikerrel, de szerencsénkre
felszabadult az egyik asztal, így letudtunk ülni így hármasban oda, ekkor jött
először az az ötlet, hogy na, akkor húzzuk fel az esernyőt, hogy védjen a nap
és a meleg elől. Ettől a pillanattól kezdve az esernyő nem szakadt ki a
kezünkből. Egy ideig ott hevertünk, de aztán elkezdtek egyre többen merchandies
cuccokkal szaladgálni, úgyhogy Hédi és a lánya elmentek újra sorba állni a
cuccokért.
Addig én ott maradtam egyedül, és
szundítottam egy kicsit. Mikor felkeltem megtapasztaltam a következő rossz
élményem, ugyanis előttem épp bontották ki az egyik lightstick-et. Nem tudom ki
látott már B.A.P Matoki lightstick dobozt, de eszméletlen gyönyörű! De nem is
ez a lényeg, hanem az, hogy ahogy a csaj előttem bontotta ki konkrétan
elszakította! Elszakította azt az értékes dobozt, amit én annyira őrzök, és ami
a Matoki otthonául szolgál, ez pedig olyan érzés volt, minthogyha a szívembe
szakított volna bele. Ezek után mikor bontotta volna ki a következőt szépen
odamentem és kibontottam neki, úgy hogy nem szakadt el. Erre tudjátok mit tett?
Mikor mentek el fogta, és KIDOBTA a dobozt. Egyszerűen csak beledobta a kukába,
nekem pedig vérezni kezdett a szívem. Legszívesebben utána mentem volna, hogy
mit képzel. ÉS NEM Ő VOLT AZ EGYETLEN. Utána rengeteg embert láttam, aki
szintén ezt csinálta. Oké… értem én… nagy a doboz, meg sok helyet foglal, meg
minden ilyesmi, de akkor is! Nekem ez túlságosan is nagy bűn, elképzelni sem
tudom, hogy ezt tegyem akármelyik B.A.P merchandies-em dobozával. Konkrétan még
azt a dobozt is őrzöm, amiben feladták őket!
Itt elegem lett az egész helyből, ahol
voltam, úgyhogy Hédiék után mentem, hogy sorba álljak, hátha mégis venni akarok
valamit. Mert egyébként úgy terveztem, hogy nem veszek semmit, de hát ember
tervez, Isten végez, szokták volt mondani… Úgyhogy végigmentem a soron, de nem
találtam Hédiéket sehol, még az épületben sem. Viszont ekkor kiszúrtam a hat
dobozt, amibe a tagoknak szánt ajándékot lehetett beletenni, ezek még nem
régóta lehettek ott, mert alig volt bennük valami. Gyorsan előkaptam a tagoknak
szánt levelem, és betettem YongGuk dobozába, egy papír ajándékszatyor alá, hogy
biztonságban legyen.
A levelem egyébként két részből állt. Egy
sima levélből, amiben mind a hat taghoz írtam pár sort, és amiben leírtam a
céljaim, hogy ők is tudjanak róla és nagyobb legyen a motivációm; ezt egy
halványrózsaszín csillogós téglalap borítékba tettem. A másik része egy Be
Happy feliratú képeslap volt, amibe leírtam, hogy csokit akarok adni nekik
high-touch alatt, és hogyha sikerült, akkor én voltam, hogyha pedig nem, akkor
itt van helyette másik, ugyanis tettem hat Mozart-os marcipán szíveket is
hozzá; ezt egy B.A.P zöld csillogós borítékba tettem, és szintén ilyen színű
szalaggal fűztem hozzá az előző borítékhoz, hogy egy helyen maradjon a kettő.
A levelem célba ért, és újra átnéztem a
sort, ekkor megtaláltam Hédiéket, és csatlakoztam hozzájuk, és megint sorban
álltam. Mivel nem tudtam mi van a többieknek, írtam nekik egy sms-t, hogy
osszák a merchandies-eket, ugyanis nem akartam, hogy ne maradjon nekik vagy
ilyesmi. Már a bejáratnál álltunk, amikor egy rikító rózsaszín hajú csaj
rágyújtott! Igen, fogta a cigijét, és meggyújtotta, hát azt hittem eldobom az
agyam… Tényleg, az ilyenek nem tanulnak semmit ettől a hat csodálatos embertől?
Ekkor egyébként már lehetett hallani, ahogy a fiúk próbálnak, és már csak ez is
annyira ó érzés volt, hogy nem lehet leírni.
Pár perccel később kiszúrtam Gyöngyit,
Trixit és Ramit odalent, ahol mindenki várakozott, úgyhogy elkezdtem nekik
kapálózni és a Matokimra mutogatni, hogy jöjjenek. Hát… ők meg elkezdtek nekem
visszafelé hadonászni és a karjukon lévő sorszámra mutogatni, de hát már a fene
se akart kiállni a sorból, mikor már itt voltam a cél előtt, úgyhogy hagytam a
francba. Közben Gyöngyiék felvágtattak hozzám, és közölték velem, hogy
elkezdték sorba állítani a Benefit Elite Plus jegyeseket, amin nem kicsit
akadtam ki, ugyanis még volt több mint három óra a beengedés elkezdéséig.
Bepánikoltam, hogy akkor most mi a szar
lesz, ezért olyan Mirtilles bunkósággal kielőztem mindenkit, és elkezdtem
magyarázni a merchandies osztogató csajnak, hogy már itt állok a sorban mióta,
és most elkezdtek sorba állítani minket odalent, szóval adja ide a törölközőt,
mert bajok lesznek. Először nem értette miről hadoválok neki, de aztán
sikerült, úgyhogy megkaptam a LOE törölközőm, amit egyébként imádok *-* Ja, és
persze tisztáztam, hogy Trixiék is ebben a helyzetben vannak, úgyhogy nekik is
adja odafelé, amit akarnak.
Utána sikeresen sorba állítottak minket,
és innentől órákig monoton volt az egész. Ott álltunk, vagy épp ültünk édes
négyesben, a nagy sor közepén, miközben beszélgettünk, vagy épp meghaltunk,
vagy épp szidtuk mindenkinek a két anyját, miközben sültünk, mint a
grillcsirke. Utána megint beállítottak minket, és utána legalább még kétszer
eljátszottuk ugyan ezt.
Ramival már nem bírtuk, így elmentünk a
mosdóba, ami négy vagy három, már nem emlékszem toi toi-ból állt. Ott voltunk
legalább két-három ezren, erre odatettek pár toi toi-t… Nagyon okos megoldás
tényleg, hát nem is csoda, hogy mindegyik csurig volt… Aki kitalálta annak
kellett volna használnia, komolyan. Habár én nem használtam, inkább hátra
mentem, ahol találtam két autót egymás mögött, közöttük kukás zsákokkal, és hát
igen én azt alkalmasabbnak találta, úgyhogy elintéztem ott. A nagy pisilés
közben pedig hallottam, ahogy bentről elindult a Pillowtalk!
Oké, szóval Zelo a biasom, és amikor
megtudtam, hogy van soloja a Pillowtalkra (amit ugye Zayn énekel, aki nagy
„szerelmem”, meg maga a szám is), onnantól azért imádkoztam, hogy Milánóban is
lépjen fel vele. És igen, ott, guggolva, a pisilés közepén kellett megtudnom,
és lespoilerezni magamnak ezt a földöntúli információt.
Pisilés le lett tudva, de Raminak még nem,
és még mielőtt bemehetett volna láttuk, hogy a sor elkezdett mozogni. Miután
visszasiettünk kiderült, hogy csak megfordítottak minket, mert ezek a hülyék
rossz irányba állítottak be. Igen, annak ellenére is, hogy legalább háromszor
leellenőrizték, hogy mindenki jó helyen áll-e. Ezután megint haldokolva
vártunk, a földön ülve, az esernyőt szorongatva stb…
Életem első
„találkozása” a B.A.P-vel.
Szóval, még mindig ment a sorban állás, és
már tényleg az utolsókat húztuk a napon, abban reménykedve, hogy még nem
kaptunk napszúrást, és nem fogunk elájulni, amikor is… MEGLÁTTAM A B.A.P-T! Ott
álltak a kerítés mögött, ahol nemrég mi is sorban álltunk a cuccainkért, meg a
jegyeinkért, és csak flangáltak és élvezték a napsütést, amiből nekünk már rég
csömörünk lett. Úgyhogy szóltam is a többieknek és elkezdtem őket fényképezni,
közben persze mindenki más is kiszúrta őket, így elkezdődött a nagy sikongatás,
meg a rohanás a kerítés felé, és a staff-os emberkék sípolása, meg kiabálása. A
fiúk ott voltak vagy tíz percig szerintem, egyszer kis időre eltűntek, de aztán
megint feltűntek a színen.
Így találkoztam életemben először a
B.A.P-vel, kb ötven méteres távolságból, vagy nem is tudom mennyinek saccoljam,
de így is csodálatos volt. A legjobb érzés pedig az volt, hogy mindenkit fel
lehetett ismerni egytől-egyig; a ruhájuk alapján, például hogy csak Zelo vesz
fel olyan sapkát, vagy a kiállásuk, meg minden.
Bejutás a
koncertre
A B.A.P megjelent, mi pedig újra
feltöltődtünk energiával ahhoz, hogy még tovább várakozzunk. Fél óra múlva
pedig végre jött a megváltás, és elindultunk befelé. Legalábbis azt hittük,
hogy a megváltás. De nem az volt.
Az Elite Plus Benefit jegyeseket három
csoportra osztották, és így indultunk meg befelé, de úgy, mintha valami
vágóhídra tereltek volna minket. Konkrétan mentünk két métert, majd megálltunk
egy tíz percre, természetesen a tűző napon… Utána megint pár méter, és meg
tízperces állás… És ez így ment legalább egy óráig. Nem értettek, hogy miért
kell fél négykor elkezdeni a bevonulást, azt hittük majd bent fogunk még állni
két óráig, de hát végül kiderült, hogy ezért kezdték ilyen hamar.
A legjobb az volt, hogy egy biztonsági őr
se tudott angolul, szóval meg se tudtuk kérdezni, hogy akkor most mit is
csinálunk pontosan. Ja és ami szintén felháborított, hogy három csaj csak úgy
simán a sor elejére ment, miközben mindenkit kielőztek! Oké, az egyik
mozgássérült volt… de akkor is! Most, hogyha én eltöröm helyben a lábam, akkor
én is előre mehetek? Együttérzésem határtalan, tudom.
Egyébként ekkor vettem észre, hogy leégett
az orrom, meg a vállam is, és itt egyébként már nagyon a tűrőképességem határán
voltam, ez pedig csak még egy lapáttal rátett… Nem elég, hogy most öt kilóval
többet is nyomok, mint általában, és hörcsög pofival kellett a B.A.P színe elé
járulnom, hanem ráadásként rákvörös hörcsögként.
A koncert
előtti percek
Végre valahára beértünk a stadionba!
Jupíííí! Ugye T alakú színpad volt, mi pedig úgy érkeztünk meg, hogy szembe a
main stage-ből kijövő kis híddal, vagy minek nevezzem… Itt gyorsan beálltunk a
tömegbe Trixi, Rami, Gyöngyi és én, de én túlságosan nagynak találtam a helyet
a kordon és a színpad között, ezért mindent hátrahagyva mentem jobb helyet
keresni. Így kötöttem ki a front stage jobb oldalánál, méghozzá a második
(majdhogynem első) sorában.
Aztán az emberek szépen gyűltek, és egyre
jobban kezdtünk nyomorogni, konkrétan mozdulni nem volt helyem. Az előttem lévő
olasz lányok letették a cuccukat a kordon másik oldalára (ugyanis nem volt
ruhatár), így megkértem őket, hogy tegyék oda az én cuccomat is, szóval
sikeresen megszabadultam a táskámtól is. Csak az övtáskám maradt nálam, benne a
csokival, a powerbankkel, irataimmal és pénzemmel és a telefonommal.
Közben az emberkék elkezdtek leülni
körülöttem, és a mögöttem lévő csaj sikeresen nekidőlt a bal lábamnak, én pedig
azt hittem meghalok, amikor még félórával később is a jobb lábamon tartottam a
testsúlyom… Próbáltam ellökni onnan, de nem igazán ment, vitatkozni meg nem
akartam, mert az előttem lévő lányok is elég bunkónak bizonyultak… Az biztos az
olaszok nem lettek a kedvenceim.
Egyébként várakozás közben egyszer csak
megcsörrent a telefonom, valamelyik magyar BABY volt, de nem tudom ki, viszont
elmondtam neki hol állok, és aztán elvileg ő is odaállt valahová a közelbe.
B.A.P LOE
2016 Milan Awake
(a számok és
fellépések sorrendje, nem 100%, habár szerintem majdnem az)
Mielőtt bármi is elkezdődhetett volna
bejelentették, hogy tilos fényképezni és videózni, úgyhogy az egész koncert
alatt járkáltak a security-sek, és akarták a kamerákat, meg nyomták le a
telefonokat, hogyha észrevették a turpisságot. Ettől függetlenül pl YongGukot
is láttam pózolni, meg minden szóval… Ja és amúgy a biztonságiak valahol jó fejek
voltak, mert nem mindig basztatták a kamerásokat, meg folyamatosan osztogatták
a vizet.
A koncert elkezdődött, és egy magzat
jelent meg a képernyőn, amit eléggé WTF érzésekkel fogadtam… mármint eléggé bizarr
volt, és nem számítottam rá. Aztán jött hozzá valami szöveg a hovatartozásról,
meg ilyesmiről, de igazság szerint fullra nem emlékszem rá.
Aztán hat alak elkezdett előrefelé sétálni
a main stage-en, és felvették a Warrior kezdőpozícióját,
amiből egyedül azzal vagyok tisztában, hogy Zelo guggol, szóval őt figyeltem. A
következő pillanatban pedig megcsapta a fülem YongGuk páratlan hangja, ami
élőben még fül orgazmusosabb, mint egyébként, utána pedig feltűnt maga Gukkie
is, ahogy előre sétált a többiek háta mögül, és elbőgtem magam, aztán Zelo
felugrott a guggolásból, és BAMM! Tényleg elkezdődött, és tényleg ott voltam a
második sorban. Már ennél a számnál előre jöttek a front stage-re, aminek
hihetetlenül örültem.
A következő szám a No Mercy volt, és azt kb végig a front stage-en nyomatták. Tudni
illik Zelo és Guk a két kedvencem, és rengeteget voltak előttem mind a ketten,
úgyhogy ennél tökéletesebb helye kb nem állhattam volna, én úgy hiszem. A No
Mercy koreojával mindenki tisztában van szerintem, nos… ahol álltam, hogyha
pont előre néztem, akkor mindenkinek az ágyékával találtam szembe magam és hát…
khm… na értitek :D
Ezután jött a What The Hell, amit személy szerint nagyon szeretek (na jó, melyik
számukat nem?) Ami alatt már kész volt a hangulat. Amikor kellett sípoltam,
sikítottam, vagy épp nyomattam a fanchantot, szóval mindent.
A fiúk eltűntek, és HimChan SNS soloja következett, amibe ugye Gukkie is rappel,
viszont ő nem jött fel a színpadra. Úgyhogy minden a Channie-é volt, és annyira
örültem neki, hogy végre huzamosabb ideig hallom őt énekelni, és hogy végre ő
is elég sokat kap a rivaldafényből! Őszintén szóval, eddig nem értettem miért
HimChan a visual a csapatban… Személyes véleményem alapján nekem mindig más
volt az, aki a legjobban kinézett mindegyik közül, de most, a koncerten, hogy
élőben láttam Channiet… Hát konkrétan arcon csapott a felismerés, hogy miért is
ő a visual. Élőben egyszerűen annyira… szóval annyira gyönyörű és helyes, és
olyan kisugárzása van, hogy az hihetetlen. Mindenkinek látnia kell egyszer,
mert ezt nem lehet leírni. Amit hiányoltam, hogy elkezdtem kántálni, hogy KIM
HIMCHAN és konkrétan rajtam kívül senki se kezdett bele… Csak sikítoztak
rendszertelenül, ez pedig nagyon bosszantott.
Azt hiszem ezután jött egy szépia effektes
videó bejátszás, ami ilyen kémes témát dolgozott fel, majd a végén mindenkiről
bevágtak egy közeli képet. Ekkor tűntek fel újra a színpadon, és jött a Spy! Ezalatt DaeHyunon egy ing volt,
aminek a felső gombjai ki voltak gombolva, úgyhogy miközben egyedül állt a kör
közepén széthúzta az inget ilyen szexin, és kinyújtotta a nyelvét, majd nevetve
ment ki a körből. DaeHyun amúgy hozta a formáját, mert amikor JongUp nyomatta a
szaltót odament és megpróbálta meglökni, Uppie pedig majdnem lerúgta, de
szerencsére sikeresen talpra ért, közben meg Dae megijedt és arrébb szaladt,
majd nevetve nézte JongUpot.
Utána következett a Be Happy, ami alatt a front stage-nél voltak, és emlékszem amikor a
végén csinálta mindenki a mozdulatát, és mentünk végig az embereken, Dae nem
állt a helyén, én meg ott néztem, hogy most akkor mi is van? Aztán meg
megtaláltam a színpad másik oldalán… Egyébként élőben ez valami eszméletlen
cuki (nem mintha itthonról nem lenne az)
Aztán jött a Feel So Good, ami alatt nagyon hangosak voltunk, és mindenki
normálisan nyomta a fanchantot is, meg minden. Itt nagyon jó volt a hangulat,
és tényleg feel so good volt!
A Carnival
következett, ami közben lufikat kellett volna felfújni, viszont én
elfelejtettem, hogy a lufi a dzsekimben van, a dzsekim pedig a kordon másik
oldalán volt… Egyébként páran tényleg felfújták a lufikat, de nem annyira
sokan. Utána amikor vége lett a számnak egy páran eldobták őket a színpadra.
A színpadon lévő lufik az egyetlen okai
annak, hogy biztos vagyok benne, hogy itt következett JongUp soloja a Now,
mert ott voltak közben a lufik! >< Ezt a solot nagyon vártam, ugyanis én
még egyszer sem hallottam ezelőtt. Láttam a videót, hogy fent van, hogy meg
lehet nézni, de nem akartam magamnak lespoilerezni, ugyan így voltam egyébként
minden más LOE-s videóval is. Úgyhogy engem ez a solo árvízként sodort el, mert
gyönyörű volt. JongUp hangja, a tánc, a kiállása, ahogy előadta, az egész lélegzetelállító
volt. Örülök neki, hogy akkor, és ott láttam és hallottam életemben először.
(Aztán itt nem tudom volt-e vidi, de
valami metrós vidi is volt, de az lehet a háborús vidi vége volt, fogalmam
sincs…)
Következett a Hurricaneremix verziója,
ami észveszejtően jóra sikerült! A fiúk folyamatosan mondták (legalábbis Zelo
elég sokszor), hogy jump, jump, de hát olyan hering parti volt, hogy
megmozdulni nem bírtam, nemhogy ugrálni… Ebből átmentünk a Dancing in the rain remixbe, ami szintén nagyot ütött. Ettől
függetlenül kicsit bántotta a szívem, hogy nem az eredetit hallhatjuk, mert hát
az ember azt is szeretné hallani, de a remixek is ugyan olyan jók voltak.
Jött a Badman és itt már nem csak képeket csináltam, hanem én is elkezdtem
videózni. Tudni illik az elején lévő Dae-s rész a gyengém, de sajna nem tudtam
elkapni, mert félig lemaradtam róla TT__TT Viszont a front stage-en voltak, és
Zelo majdnem előttem volt, ahogy ott világított a kis zseblámpájával.
Következett a Bang2x! Szerény személyem szerint ez alatt a szám alatt volt a
legnagyobb parti, és úgy vettem észre, hogy a fiúk is ezt élvezték a legjobban.
Mármint nézzétek meg a videót, egyszerűen túlárad az energia mindegyikben!
Úgyhogy nekem ez volt a koncert adrenalin csúcspontja. Imádtam, na!
Lassan, de biztosan eljött a pillanat,
amire azóta várok, hogy megtudtam létezik ilyen! Zelo Solo Mirtill pedig ezerszer is elhalálozott. Azzal kezdődött
az egész, hogy eldobta a törölközőjét! (Miért nem felém, miért? Habár
fájdalmasabb lenne, ha felém dobta volna, és nem én kapom el…) Utána azok a
szám választások! Azok a mozdulatok! Ahogy levette a mellényt az ingjéről! Csak
azt sajnáltam, hogy nem a front stage-en nyomult, hanem a main-en, de nem lehet
minden tökéletes. Ez az egyetlen előadás, amit teljesen felvettem. Muszáj
voltam. Ezt a videót örökké kincsként fogom őrizni.
Egyébként ezt a vidit Dailymotion-ön itt találjátok, ugyanis a Pillowtalk miatt nem biztos, hogy elindul Youtube-on ;)
JunHong után jött egy háborús vidi, ami
1900 valamennyitől elkezdte felsorolni a világon lévő összes háborút, meg ilyen
szöveget nyomattak, de már nem emlékszem rá. Viszont ezután jött a One Shot, ami alatt szintén megőrült a
tömeg. Ez az egyik kedvencem tőlük, és nagyon jó volt látni, hallani, ott
élőben, tényleg annyira átjött az egész.
Következett a Kingdom, és itt kissé szíven ütött, hogy a koreait adták elő, mert
a japánt jobban csípem… Ha már úgyse Koreában vannak, akkor nem mindegy? Minden
esetre nagyon ott volt, és a legjobb az volt az egészben, ahogy mindenki
egyszerre ordította a stadiumban, hogy THIS IS OUR KINGDOM! És most, miközben
erre gondolok elkap a sírás, mert ez annyit jelent nekem, hogy tényleg az ott a
mi kis királyságunk volt akkor, amit a B.A.P felépített, és annyira csodálatos
volt. Sose akarom elhagyni ezt a helyet, mert a B.A.P annyira boldoggá tesz
benne.
Jött az 1004 (Angel). A fanchant elején, mint mindig most is felcseréltem
DaeJae nevét… habár erre számítottam. Aztán itt eldöntöttem, hogy majd szépen
felveszem, hogy HimChan énekli a részét, hát… megszívatott, ugyanis az elején
nem is énekelt! Én meg ott vettem pofára esve… De aztán szerencse, hogy nem
kapcsoltam ki, mert megint az ő része jött, viszont ekkor már énekelt. Becsapós
volt.
Itt beszéltek egy sort olaszul, ez egy cseppet rosszul érintett, meg az is, hogy nem angolra, hanem olaszra fordították a Koreait... Nem értettem semmit, csak amit a Koreaiból, pedig volt egy momentum, amikor YongGuk majdnem sírt! És mindenki mindig sikítozott meg minden, én meg néztem, hogy mi is van most?
A With
You közben felkapcsolták majdnem az összes villanyt, így meghiúsítva a fanprojectet,
miszerint fehér tengert csinálunk a fiúknak… Az elején csak Dae énekelt halk
háttérzenével, egy párszor, hogy Forever With You, With You, With You, With You…
Utána pedig normálisan elindult az egész. Én egyébként örültem neki, hogy
minden villany ég, mert rettentően jól lehetett látni mindenkit, és itt
fényképezett minket Channie! Elárulom, hogy nekem az a gyengém, amikor HimChan
képeket csinál a BABYz-ekről, mert ilyenkor tényleg azt próbálja megmutatni, hogy
ő is annyira szeret és törődik velünk, mint mi vele. Itt sikerült két
hihetetlenül jó képet lőnöm, ráadásul az egyik képen, amit ő csinált TUTI, hogy
rajta vagyok, és alig várom, hogy feltegye valahova!
Ezután integettek, és eltűntek. Persze
tudtam, hogy visszajönnek még, de egyébként elég sokáig várattak minket… Amit
egyébként nem csodálok, mert mindenki olyan béna volt a tömegben, hogy nem bírt
huzamosabb ideig kántálni nekik… De aztán meghallottuk HimChan hangját és
elindult egy újabb kis intor, méghozzá a Monologue
átírt szövegével. Szóval remélhetőleg mindenki tudja min mentek keresztül a
fiúk, és az eredeti szövegét ennek a szerzeménynek, nos, én már azon is bőgtem.
De így, a koncert közben, olvasva az új szöveget, miközben hallom Channie
hangját, és felfogom mit is jelent, nem bírtam ki, bőgtem, mint egy kisgyerek.
Aki tudja a történetük, és tényleg szereti őket, és kibírta sírás nélkül, hát…
nem tudom az micsoda és hogyan csinálta. Egyébként itt az új szöveg, teljes
egészében fullra pontosan. Rengeteget szenvedtem vele, hogy meglegyen:
„The misty fog blocking our sights. The stars
reaching with our hands felt so far away. However, as the fog slowly fades
away... Our hearts found the dreams that gave the courage to win over fear.
We'll run until the end. If it's a place with passion and excitement we'll run
anywhere in this world. And that is B.A.P”
Itt jött a Young, Wild & Free, ennek a végén fel akartam venni a DaeJae duettet,
nem sokat, mert már a telefonom kiírta, hogy nem tudok fényképezni mert nincs
hely! Úgyhogy őrült módjára úgy, hogy oda se néztem töröltem ki a telefonom
legelején lévő képeket… Viszont a duettet lekéstem TT___TT De így is feltudtam
venni Jae részét, ami egyébként a kedvencem abban a számban, úgyhogy legalább
félig sikerrel jártam. Ezután nem videóztam
többet.
Az utolsó előtti szám az Excuse Me volt, ami a Zeroval együtt az
első kedvenceim között van. („Nem” tudom miért, de imádom az egós számaikat,
vajon miért? xD) Nagyon jó volt, és itt kifejezetten örültem, hogy a Koreai
verzió volt, mert azt tudom a japánt nem. Gyászoltam is, hogy a japánhoz
csináltak MV-t, és nem a koreaihoz.
Ezután azt hiszem megint eltűntek, de még
egyszer visszajöttek és lenyomták a No
Mercy We will rock you-s változatban. Közben már mindenki csak ide-oda
szaladgált és búcsúzkodott az emberektől.
Emlékezetes
pillanatok, amit nem tudok hová beazonosítani
A legemlékezetesebb, amikor Gukkie lejött
a kordon és a színpad közé, és sikerült VÉGIGSIMÍTANOM a vállán és a fél
karján! *-* Képzelhetitek mit éreztem épp. Na, jó, nem, ezt nem lehet
elképzelni, ezt tapasztalni kell. Itt már biztos voltam benne, hogy tényleg
tökéletes helyre álltam.
Aztán amikor Zelo leült a színpad elejére,
utána pedig hátravágta magát, és hihetetlen közel volt! (Egyébként neki van a
bal karján egy kis piros kör alakú seb a könyöke mellett.) Nem messze tőlem egy
lány telefonján közelről látszott az egész arca, és karja, ahogy fel volt emelve
neki. Utána fellökte magát kézzel, a sapija leesett, és azt hittem majd nekünk
dobja (mint ahogy a törcsit is eldobta), aztán elkezdett nélküle flangálni.
Visszajött, felvette, mindenki nyúlt felé, ő meg ilyen akarjátokmi? fejjel
bámult minket, majd huncutul elmosolyodott, feltette a sapit, és hátrahagyott
minket.
JongUp és Dae sokszor ölelkeztek, meg
JongUp és Channie is sokat voltak együtt, vagyis nekem ez tűnt fel.
YoungJae kereszt pózban állt mellettünk,
és egyszer pont velem szemben állt.
YongGuk sokszor guggolt le elénk, és az is
megvan, ahogy a magyar zászlóval szaladgál, és V jellel pózol az egyik fannak,
miközben nála van a zászló.
Zelo egyszer nagyon rázta előttünk a
popsiját. Ja és volt olyan szám is, aminek az elején végig szaltózott a
színpadon! Az nagyon menő volt.
JongUp szívet mutatott a koncert végén,
Zelo pedig fogta az egyik táncos kezét, lóbálta, utána lenézett rá és
elengedte, viszont ekkor pedig már mindenki más fogta egymás kezét, hogy
meghajoljanak.
Zelo rácsapott a popsijára az egyik fan
plakátjával, vagy mivel.
Már a Warrior után ittak, és sokat ittak
végig.
Zelo haja az elején egyenes volt, de ahogy
elkezdett izzadni úgy göndörödött neki fokozatosan, hihetetlenül édes volt.
JongUp forgott egy jó hosszút a Bang2x
alatt.
YoungJae küldött puszit és Channie is.
YongGuk hangja, ahogy mondja B.A.P Live On
Earth 2016 Milan Awake minden pénzt megér.
High Touch
Szóval a koncertnek vége lett, és rögtön
odamentem Gyöngyiékhez, közben rájöttem, hogy a táskám a kordon mögött maradt,
úgyhogy Trixivel visszarohantunk érte. Ezután megkértek minket Elite Plus
Benefit jegyeseket, hogy álljunk egyes sorba egy nagy körbe. Oké… kb 200 vagy
több ilyen jegyes volt, szóval ez enyhén szólva lehetetlen lett volna. Ezzel
nagyjából fél órát szarakodtunk, aztán megindult mindenki befelé egy szobába.
Én az utolsók között akartam menni, szóval Gyöngyivel ott álltunk, és
lófráltunk, hogy mindenki más menjen előre.
Aztán mikor már a biztonságiak szó szerint
lökték az embereket, mert már csak kevesen voltak elindultunk magunktól. Ugye a
szövegem a fejemben volt; HimChannak azt mondom „Love yourself”, mindenki
másnak, hogy Be Happy, aztán az utolsó tagnak a nyakába ugrok, mert már
úgysincs mit veszítenem, hiszen a koncertnek vége, úgyhogy kidobhatnak. Igen,
tudom kreatív :’D Szóval mentem, és ott volt egy csomó biztonságis…
HimChan: Ő volt az első, és annyira lélegzetelállítóan
nézett ki! Annyira, hogy leblokkoltam. Igen, ott álltam, mint egy krumpliszsák,
miközben a két kezemmel közrefogtam az övét, bámultam a szemeibe vigyorogva, ő
meg bámult rám vissza szintén vigyorogva. Szóval a tervem, hogy akármit is
mondjak neki, nem jött össze. Tényleg csak bámultunk egymást, miközben
szorongattam a kezét.
YoungJae: Magamhoz tértem, és miután
közrefogtam a kezét kinyögtem, hogy Be Happy, ő hálásan vigyorgott, bólintott
egyet és ennyi. Egyébként szerintem most ő a leghelyesebb, és így élőben nagyon
szemcukorka volt látni. Egyszerűen tökéletes volt.
Zelo: Ő a biasom, és mégis csak annyit
mondtam neki, mint YoungJae-nek. Neki is jól megszorongattam a kezét, és
beittam a látványát. Olyan cukin pislogott, ahogy szokott, majd az édes zavarban
lévő hangján elmotyogta, hogy „Thank You”.
YongGuk: Ebből az emberből árad a
kedvesség, a jóság, és a határtalan szeretet! Tényleg érezni lehetett ezt a
nagy energiát, ami csupa pozitív dologgal van átitatva, és csak úgy áradt
belőle. Nem is tudom, hogy miközben szorongattam a kezét én adtam-e neki
energiát, vagy ő nekem. A kis szövegem ő is megköszönte, azzal a mély hangjával
most csak hozzám beszélt.
JongUp: Szégyen nem szégyen… nem emlékszem
rá >< Azt tudom, hogy a többiekhez képest ő tűnt alacsonynak, és hogy
neki is mondtam, hogy Be Happy, mire mosolygott, de ezen kívül semmi. A kezét
természetesen neki is jól megszorongattam.
DaeHyun: Ez hirtelen jutott eszembe a
kezén lévő tetoválásról, de miután rácuppantam a kacsóira, azt mondtam neki,
hogy „I will hold you”, erre ő felnevetett és úgy mondta, hogy köszönöm! Az a
mosoly! És azok a kis zacsik a pofiján. Szóval meghaltam.
Úgyhogy jól tettem, hogy a végére
maradtam, mert így mind a két kezemmel megtudtam fogni az ő kezüket, és
közrezárni azt, amin egyébként kissé meglepődtek, legalábbis úgy vettem észre.
Ja és a Milka csokikat is oda tudtam volna adni, hogyha nem olvadtak volna meg
undorító szinten, viszont így már nem volt képem odaadni nekik... Egyébként itt
van vidi arról, ahogy más pacsizik, na nekem ennél SOKKAL jobb volt!
Egyébként mind a hatuknak hihetetlenül
puha volt a keze! Alig várom, hogy jövőre újra megfoghassam :3 Ja és egyébként
elég jól helyrehozták őket, mert nem voltak ázott kutya kinézetűek a pacsi
alatt.
Mikor kijöttem rögtön azon gondolkodtam,
hogy hogyan mehetnék vissza, vagy élhetném át újra és újra onnantól, hogy megjelent
a bizarr magzat a kivetítőn, addig, hogy hátrahagyom DaeHyunt. Itt van egy videó arról, ahogy az egyik BABY végighalad a fiúk kezein a pacsi alatt, igen ez a Milánói konci után volt: @1004noe Milan High Touch on Instagram
Koncert után, még a helyszínen
Ezután elmentünk az
aláírt albumokat átvenni, mert ugye ez is a jegyünk része volt, úgyhogy megint
sorba álltunk. De itt már ez nem számított. Aztán rájöttünk, hogy mindegyik
dobozban más-más tagnak van az aláírása, úgyhogy vártunk, míg új dobozokat nem
nyitottak ki. Én sikeresen megszereztem Zelot, úgyhogy utána kiszabadultam nagy
nehezen a tömegből. Egyébként ekkora már alig maradt a jegyemből, és az
osztogató nő a maradékot is szét akarta tépni, de nem engedtem neki. Az
albumhoz egyébként YoungJae pohotcardot kaptam, amit elcseréltem Zelora.
Miután meglett a
Carnival albumom még megláttam a fotós csávót, úgyhogy elköszöntem tőle,
miközben még váltottunk pár szót. Nem lett örök barátság a kapcsolatunkból, de
jó volt vele találkozni, meg hát ez is egy plusz élmény.
Utána a stadion előtt
vártunk a magyar rajongókra, majd mikor úgy alapítottuk meg, hogy nem jön senki
hátramentünk a staff-os bejárathoz. Ott vártunk vagy háromnegyed órát, amikor a
kis csoportunk nagy része úgy döntött elindul a vonathoz, hogy ne késse le. Így
csak négyen maradtunk, Rami, Gyöngyi és Trixi meg én. Tényleg csak négyen, és
nem, nem a magyarok közül, hanem az egész koncertről csak négyen voltunk hátul,
hogy várjuk a fiúkat. Zenét hallgattunk, énekeltünk és mindenféléről beszélgettünk
így négyen.
Képzelhetitek, hogy mi
történt volna, hogyha a fiúk megjelennek és csak mi négyen vagyunk ott! Tuti
szelfik sorozata, aláírások, rengeteg kép és persze egy nagyon jó kis
beszélgetés!
DE AZ A KÖCSÖG JEGYÁRUS
AZT MONDTA, HOGY TIZENEGY VALAHÁNYKOR MEGY AZ UTOLSÓ VONAT ÍGY EL KELLETT
JÖNNÜNK. Úgyhogy a legeslegutolsó pillanatig ott vártunk, nem tudtunk úgy
eljönni, hogy nem teszünk meg mindent, akkor csak a „Mi lett volna, ha?” kérdés
lebegett volna előttünk. Viszont egészen 22:45-ig ott voltunk vagy negyvenig,
és vártuk, hogy kijöjjenek a fiúk, de nem jöttek.
Aztán megláttuk YongGuk
kajás instagram posztját, úgyhogy rájöttünk, hogy esznek, és hogy legalább még
másfél órát biztos várni kéne rájuk. Ez egyébként nem lett volna baj, hogyha
tudjuk, hogy folyamatosan mennek a vonatok a reptérre. MERT KIDERÜLT, HOGY
IGENIS FOLYAMATOSAN MENNEK A VONATOK. Meg hát legalább ettek, és hasznosan
töltötték az időt.
Úton a reptérre
Miközben mentünk a
vonathoz legalább hatszor ránk dudáltak, meg ilyesmi… amit egyébként nem tudom
mi váltott ki ezekből az autósokból, na mindegy. Azt hittük időben vagyunk,
viszont kiderült, hogy a GPS rossz Busto Arsizio-hoz vitt minket, mert kettő
van! Csak az egyik tán FS vagy mi, a másik meg valami más…
Ahol mi kötöttünk ki
valami tér volt, boltokkal, szórakozóhelyekkel, meg valami templomféleséggel a
közepén… A lényeg az, hogy nem a mi Busto Arsizio állomásunk volt. Úgyhogy
elkezdtünk sprintelni a nekünk megfelelő helyre, hogy elérjük a vonatot. Amit
aztán lekéstünk, de kiderült, hogy egész éjszaka folyamatosan mennek a vonatok.
Oké, mi is idióták
voltunk, mert mégis csak Milánóról volt szó, de akkor is, hogyha még egyszer
találkozok ezzel a jegyárussal tuti megölöm. Visszafelé természetesen nem
vettünk jegyet.
A reptéren és a repülőn hazafelé
A reptérre éjfél után
értünk oda pár perccel, már mindenki fáradt volt, éhes és mosdó hiányos, ezért
rögtön a mosdóba mentünk. Aztán vettünk kaját az automatából, meg innivalót,
utána pedig kerestünk alvó helyet.
Én tényleg elaludtam
volna akárhol, de annyira hideg volt, hogy fél óránként felkeltem… Úgyhogy
hajnali háromkor feladtam a harcot és leírtam a barátnőimnek, hogy mi történt, meg
elküldtem a képeket és videókat. Ezt követően pedig végig néztem én is mindent,
amit megörökítettem és sírtam egy kicsit.
Miután a lányok
felébredtek megnéztük hol kell becsekkolni, majd újra leültünk és
beszélgettünk, meg átvettük a koncerten történteket. Utána pedig megtörtént a
check-in.
Odabent szuvenírek után
kutattunk, meg ettünk. Aztán szépen elhagytam a repülőjegyem és a féltve őrzött
plakátom, ezt pedig akkor vettem észre, amikor már mentünk a kapuhoz. Úgyhogy
gyorsan sprinteltem visszafelé, és szerencsére emlékeztem, hogy hol hagytam,
így elértem a repülőt.
A fedélzeten szépen
elfoglaltam a helyem, majd rögtön be is aludtam. Végig aludtam az utat, arra
keltem fel, hogy szálltunk lefelé, amit egyébként azt hittem nem élek túl, mert
iszonyatosan fájt a fülem.
Landolás után
elköszöntem a három lánytól, majd vártam, hogy megérkezzen a bátyám.
Összességében
Tudjátok, van az az
érzés, amikor annyira vársz valamit, hogy rengeteg lehetőséget elképzelsz arra,
hogy mi fog történni és hogyan. A fejedben minden annyira tökéletes, és ettől
csak még jobban várod. Aztán eljön a pillanat, és sokkal, de sokkal jobb, mint
azt te valaha is képzelted! Lehet, hogy sok dolog nem történt meg, amit vártam,
de így is mérföldekkel túlszárnyalta azt, amire számítottam! Életem legjobb
élménye volt, és mindent megadnék azért, hogy újra átélhessem. Biztos vagyok
benne, hogy jövőre is menni fogok, és jövőre is pacsizok, viszont már sikerülni
fog a kis édességek kézbeadása, és hátha képem is lesz.
A halálos sorban állást
és sülést is még ezerszer kiállnám, sőt ha kellene minden nap kiállnám ugyanezt
a tortúrát, hogyha utána mindig megkapnám ezt a három órát a B.A.P-vel. Tényleg
csak a mi királyságunkban voltunk, egy olyan világban, amit nem tapasztalhat
meg minden nap az ember!
Egyedül azt sajnálom,
hogy annak ellenére mennyire nyomatták, hogy tanuljuk meg a fanchantokat, sokan
nem tudták a koncerten, és nem volt meg az egység, csak az össze-vissza kiabálás.
De tudom, hogy ezt csak Szöulban fogom megkapni, de ezt el kell fogadnom. Ja és
az is, hogy a soloknál nem volt Kim HimChan, Moon JongUp, és Choi JunHong név
kántálás… Mármint ezek még nem néztek solo előadást? Mert ott mindig a teljes
nevet kántálják az előadónak… Oké, Zelonál ment a Zelo kántálása, de az nem
jött ki a ritmusra, igazából nem is tudom, hogy jutott eszükbe a Zelot és nem a
Choi JunHongot ordítozni… Ja és a With You alatt sem énekeltünk a srácokkal,
hanem ott is csak sikítoztak.
De ez mind olyan,
amivel maga a B.A.P nem tud mit kezdeni, szóval ez nem az ő hibájuk. Ők mind a
hatan kiválóan végezték a munkájukat, és egy felejthetetlen napot ajándékoztak
nekem!
Egyébként Channie
egyáltalán nem duci, meg semmi, hanem normális! Viszont Gukkie elkezdhetne
felszedni pár kilót, mert tényleg aggódásra késztet. Oh és YongGukról valamiért nem csináltam képet :O TT__TT Szerintem egyébként azért, mert vagy épp mindig ott volt a biztonsági őr, vagy épp túlságosan elvoltam foglalva a maga élő valójával ><