2017. május 16., kedd

B.A.P WORLD TOUR 2017 'PARTY BABY' BUDAPEST BOOM (2017.05.07)

Sziasztok!
Meghoztam a B.A.P koncert élmény beszámolómat, méghozzá az egész napról. Ami egyébként pontosan az egy éves évfordulója volt az első B.A.P koncertemnek, ami még mindig teljesen hihetetlen egybeesés! Remélem mindenkinek tetszeni fog! Csapjunk is bele ;)
Mivel Kazincbarcikai vagyok még mindig (TT), ezért nekem hajnali négykor kellett kelnem, hogy tökéletesen összeszedjem magam a hajnali ötkor való indulásra. Nem tudom ki mennyire készült a Dress Code event-re, de én nagyon… Oké tudtam, hogy az első sorokból nem valószínű, hogy választanak, de a remény hal meg utoljára. A lényeg az, hogy naaaagyon készültem, és reggel miközben húztam fel a nadrágom az elszakadt! (amit mellesleg tizenháromezerért vettem a Tallyban, szóval tudhattam volna, hogy szar minőség, na de ennyire…), nem elég, hogy az eredetileg tervezett chokerem sem érkezett meg, de a nadrágom is elszakítottam... Szokásom az övtartóknál rántani rajtuk egyet, de ezek után ez megszűnik! Gondolhatjátok a szívem megállt abban a pillanatban, nem hittem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok… Már épp kezdtem volna a bőgést, de szerencsére olyan helyen szakadt el, hogy még felvállalható volt. Egyébként azt terveztem, hogy hétfőn bemegyek a Tallyba és eszméletlen nagy patáliát csapok, de miután átöleltem JunHongot és a nadrág is érintkezett vele… ezek után meg nem válok tőle, mindegy mekkora lyuk kerül rá!

A koncert előtti órák

Visszatérve a fő témára, ugye nekem reggel nyolcra kellett oda érnem, amiért Tamival én számoztam a Diamond jegyeseket. Igen, én vagyok az ordibálós kishal staff tag, és nem, nem vagyok B.A.P Hungary admin, mielőtt bárki azt hinné, mert már volt erre példa >< Egyszerűen csak a tavalyi Milánói koncert alatt annyira jóban lettem Gyöngyivel, hogy azóta is tartjuk a kapcsolatot, és mi vagyunk a Koncert Squad Ramival, és Trixivel együtt. Időre pontosan ki is szálltam a kocsiból, és már rögtön megpillantottam a számozó társainkat, szóval oda is battyogtam. Ismét bemutatkoztam mindenkinek, ami szórakoztató emlékeket idézett elő a tavalyi koncert indulásról. Ezután vártunk egy kicsit, majd a szervezőktől megkaptuk a maradék utasítást, és kilenc körül már osztottuk is a számokat. Az osztás legelején egy olasz csajszi egyébként majdnem megölt, majd a check-in alatt szintén… Remélem, többé nem találkozom vele, mert tényleg halál félelmetes volt! Viszont volt egy aranyos olasz csajszi is, aki látta a B.A.P-t a reptéren, és még mutatott is róluk képet!
A koncertig való várakozás alatt történtek szép pillanatok, gyakoroltuk a Fanchantokat, találkoztam a tavalyi koncerten lévő néger lánnyal, akinek olyan gyönyörű, fonott, rózsaszín ombre haja volt, csak ezúttal lila-kékben pompázott. Oh, és segítettem egy fiúnak és szerintem a barátnőjének szerezni adományos sípot! Erre nagyon büszke vagyok egyébként, mert ugye így dupla adományt szedtünk be egy sípra, ugyanis én is megvettem, de mivel nekem van official, így oda adtam a srácnak, aki szintén adományozott *-* Hát nem pompás? Oh, egyébként majdnem elmentek síp nélkül, mire eszembe jutott, hogy nekem van fölösleges. A nap közben rendeltem még pizzát, amit sikeresen nem vágtak fel, úgyhogy egyben kellett ennem… Trixivel gyakoroltuk a falshmob táncokat, miközben vártunk a fiúk érkezésére, amit sajnos a videóban nem tudtunk bemutatni, mert egyszer csak elkezdődött, mi meg néztünk, mint borjú az új kapura. Ja és egyszer öncélúan is használtam az ordítási adottságaim, és elcseréltem a foto kártyám Zelosra! Ami eléggé vicces volt, mert miután felordítottam a lány úgy szaladt hozzám, mintha valami lottót nyert volna, nagyon cuki volt. Nem tudom ki voltál, de NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!
Egyébként a nap végére már nagyon nevettek a folyamatos ordibálásomon, meg azon, ahogy elordibáltam egy hosszú szöveget magyarul, és aztán angolul újra xD A végén már síppal csitítottam a tömeget, amiért bocsi, de kénytelen voltam...
Ezeken felül pedig végre, hosszú évek után találkozhattam az egyik legeslegkedvesebb internetes barátnőmmel! *-* Bár az időnk kevés volt, de örökké emlékezetes pillanat marad az első találkozás, amit valahol a B.A.P-nek is köszönhetünk. Komolyan mondom, hogyha bárkinek is van az olvasók közül netes barátnője, akkor valamikor mindenképp találkozzanak! Oh és persze pontosan egy évvel később újra lehetőségem nyílt találkozni Ramival és Trixivel is! Gyöngyivel ugye voltunk a Block B-n, szóval ő ide nem tartozik bele ><


A segítség miatt lehetőségem nyílt rá ugye, hogy elsők között mentem be a helyszínre, és be is foglaltam a középső helyet. Persze ehhez nem csak ez kellett, hanem az is, hogy természetesen én is kifizettem a nyolcvanháromezer forintot, mint mindenki más. Ezúton is köszi, Apu a kipótlást! (Habár úgyse látod, mindegy xD) Rajtam kívül nem volt ott senki szóval gyorsan csináltam is egy videót. Utána pedig beugrott a képbe a többiek is és… vártunk. A lányokkal ott elől hárman mi nagyon éltük a dj előtt levő zenéket is, úgyhogy viszonylag hamar elment az a másfél óra várakozás.

A koncert

Megkezdődött a Show és jött B.Shoo! Azt kell, hogy mondjam elhamarkodottan ítéltem, mert én értelmetlennek tartottam a DJ-t, mármint a B.A.P-ért jövök, őket akarom látni, nem egy random palit, aki zenéket kever, ami nem is B.A.P... De nagyon kellemesen csalódtam, és nem, nem csak azért mert B.Shoo eszméletlenül helyes, hanem azért is MERT A ZENÉK IS LEGALÁBB ANNYIRA JÓK VOLTAK! Nagyon benne voltam a buliban, ugráltam ide-oda, énekeltem, szóval nagyon odatettem magam. Aztán mikor vége lett elszontyolodtam, hogy ez csak ennyi volt? Tudtam, hogy akkor most biztosan a srácaim jönnek, de mégis eltomboltam volna még ott B.Shoo-ra is egy ideig! Úgyhogy B.Shoo nagyot alkotott, aki egyébként egy cukor falat, mert a fanoknak szokta like-olni a hozzászólását instán! Az enyémet is like-olta, és először el sem hittem, mondom ez most KAJAK?! De igen, ez az ember tényleg ennyire aranyos, szóval respect.

Hamar túltettem magam B.Shoo lelépésén, mert ELINDULT A B.A.P VIDEÓ A KIVETÍTŐN A B.A.P című introval alatta, és megjelentek a fiúk! (Khm, innentől kezdve ”szép” magyar szavakat is olvashattok a beszámolóba, khm.) Zelo épp elém állt be, és bassza meg ANNYIRA SZEXI VOLT és HELYES MÉG SOSE ÉREZTEM ÍGY, DE EZ NAGYON DURVA VOLT! A haja, a ruhája, ahogy ott állt, az arca, az a kisugárzás, szóval még CSAK megállt előttem, de már KINYÍRT. Ez a style nagyon ott volt neki! De azok a cuccok amúgy összességében is nagyon királyak voltak, és YongGukon is az a piros dzseki, meg az a haj *-*
igen, ez a kép tárult elém ><

Szóval bejöttek és lenyomták nekünk a HURRICANExNOMERCY remix-et, ami alatt már akkora volt a party hangulat, hogy az hihetetlen, pedig még csak akkor kezdődött maga a B.A.P előadása! A tömeg szó szerint megőrült, és azt hinné az ember, hogy nem tudtunk ugrálni a nagy hering party miatt, mégis a tömeg szó szerint UGRÁLT! Tényleges fel-le, és a lábam mégis túlélte! Úgyhogy bocsánat, hogyha bárkinek is ráléptem a lábára...

A harmadik szám a BADMAN volt, és most annyira jól sikerült felvennem kb mindent! A Badman az egyik kedvencem még mindig, és ilyenkor sajnálom hogy a dolgok remixben mennek, de valahol meg nem, MERT AZ A DANCE BREAK! TE JÓSÁGOS ATYA ÚR ISTEN! Hát, aki attól nem halálozik el az nem ember!

Utána jött a BANG2X ami tavaly is kurvára nagyot szólt, és most is! Esküszöm még egyszer hallom ezt élőben, koncerten, és totál ez lesz a kedvenc B.A.P számom! Hát egyszerűen BANG BANG, eltalál és kész… Vége mindennek! Zelo kijött oda a kis lépcsőre, úgyhogy nagyon közel volt, viszont sajna nem volt a rap része, amit hiányoltam, mert az az egyik kedvencem belőle... no mindegy.

Ezen időm se volt rágódni egyébként, mert jött a THAT’S MY JAM! Ami szintén nagyon jó volt, és ugráltunk rá, mint állat, nagyon benne voltunk a party hangulatba. Viszont nekem néha olyan volt mintha Dae mást énekelne a refrénben, de nem vagyok benne biztos, csak egyszer-egyszer olyan furán szólt XD Itt már Zelo villantott egy keveset az izmos karokból, és itt volt az a rész is amikor Guk csinálta azt az eszméletlen szexi bodyrollt, és már most amúgy sajnálom hogy Zelo és Up lemaradt a videóról... de előfordul az ilyen.

UTÁNA PEDIG JÖTT A DO WHAT I FEEL! *eszméletlenülfangörcsöl* Nekem ez az egyik kedvencem, engem ez még a That’s My Jam-nél is jobban felhypol, és nem tudtam, hogy lesz, úgyhogy annyira boldog voltam, amikor meghallottam! Teljesen odáig voltam és vissza, annyira jó hogy ezt is elhozták és előadták nekünk *-* Ja és itt Channie már lőtt minket a vízi pisztollyal, én pedig azt hittem, hogy elkezdett esni, mert ugye én általában BangLo fancam vagyok :'D na mindegy szóval nem láttam Chant és totál bepánikoltam, hogy ne már, most esni fog? Úgyhogy HimChan rám hozta a szívbajt.

Ezt követően előadták a DANCING IN THE RAIN-t, ami szerencsére nem történt meg gyakorlatban is. Igaz nagyon nagy feeling lett volna, és valószínűleg ez lett volna az első ilyen eset, szóval tuti a fiúk számára is örök emlékként maradt volna fenn, de azért nem bánom, hogy kimaradt.

Ezután jött az ELSŐ TALK SESSION, ami ESZMÉLETLEN VOLT EMBEREK! Olyanokat mondtak magyarul, meg úgy, hogy besírtam és nem csak az örömtől, de a nevetéstől is! Nagyon jó volt és annyira megható hogy ennyi mindent megtanultak értünk magyarul! YongGuk nagyon szenvedett az elején, próbáltunk neki Trixivel ötleteket adni, de aztán csak kinyögte, amit akart, úgyhogy gratula neki ezúton is, amiért nem adta fel, és végigmondta! Aztán jött Jae és a tájszólásos „Meggyöttem!”, amit eszméletlen aranyos lelkesedéssel kiáltott ki. Oh és persze Dae „Szeretlek” mondata, és Zelo „Csá” köszönése is meghozta a hatását! Egyébként a mindenkit, és a kiabáljatokat magyarosabban nem is mondhatták volna! Miközben a fiúk beszéltek a tömeg sokszor azonnal válaszolt, volt, hogy Koreaiul, úgyhogy DaeHyun meg is jegyezte, hogy mennyire ügyesen beszélünk. Erre YoungJae betolt egy olyan szöveget "Ez a koncert nagyon drága" majd elnevette magát, hogy csak kíváncsi volt ezt értjük-e XD

Ezután jött a BABYZ LONGUE, ahol Dae kiválasztotta a 27 éves Ágotát, és nagyon cukik voltak, főleg az ölelésük, meg a súgdolózás. Dae megkérdezte, hogy van e barátja, és kiderült, hogy igen, aztán Dae szerintem még Dükit is felhívta volna a színpadra, hogyha ott van LOL Ez egyébként elég vicces lett volna, szívesen végignéztem volna, ahogy megtörténik. Csináltam róluk is Live képet, amit szerencsére sikerült is átküldenem a szerencsés lánynak! De ami meg ennél is jobb volt, hogy csináltam Live képeket arról, ahogy HimChan "unja" magát XD annyira viccesek lettek, ahogy ott dobálja a mikrofont, vakarja a nyakát, meg vágja az idétlen fejeket Loool Ja, meg amiket itt csináltam képeket BangUprol, azok tiszta úgy néznek ki, mintha Uppie Bang ölében ülne, nagyon édesek.

Ezután jött az este egyik fénypontja az életem csillagának JunHongnak a szólója, a SHINE! Aminek az elején még egyszer felkiáltott, hogy „Kiabáljatok!”. Végig felvettem és a minősége is jó, szóval mindenképp nézzétek meg! Itt ugye Zelo már teljesen megengedte, hogy lássuk a gyönyörű karjait, és azt kell mondjam beszarás! Ez a gyerek egyszerűen nem találok szavakat. Tavaly HimChan volt nálam a fénypont visual terén, de most Zelo… Az isten verje meg, de azt kell mondanom túltett HimChanon. Mindenesetre ugye itt van az a rész, ahol Zelo rózsát ad... na hát az a rózsa, ha minden igaz, Virág kezébe került, de mindenki rá ugrott, és az alja egy szemét Franciához, a teteje vagyis a szirmok pedig hozzam kerültek, aminek az alját később oda adtam Virágnak (akivel itt nem ért véget a harcunk.)

Ezután jött a FERMATA! Édes istenem, ennyire gyönyörű dolgot még nem hallottam, kivétel a tavalyi With You! Engem annyira szíven talált... Hogy énekelhetnek ennyire gyönyörűen? Dae hangja élőben! Hideg ráz tőle, és YoungUp hangjától is! Egyszerűen hihetetlen volt, abban a pár percben angyalokat hallhattunk élőben énekelni! És a kivetítő is olyan gyönyörű volt btw.


Majd jött az I GUESS I NEED YOU, amiben YongGuk részéből meg tudnék hallgatni egy 24 órás verziót is (valaki nem akarja megcsinálni? Nem? Nem? TT) úgyhogy addig videóztam, de utána már élveztem azokat az eszméletlen szexi csípő mozgásokat, és relaxos akkordokat.


Mindezt pedig a BODY & SOUL számukkal fokozták! Ebben is Guk rap része... nem tudom ki hogy van vele, de én imádom amikor YongGuk azon az istentelenül szexi mély hangján lassan rappel... meghalok tőle! Meg itt is azok a bodyroll-ok! Hát hihetetlen volt! Egyébként nem hittem volna, hogy ezt valaha fogom élőben hallani ._. És itt csináltak egy nagyon szexi mozdulatot, amit sajnos nem vettem fel (szégyen rám) és a végén Up háttal állt, de még egy ilyen szexi hátat TT azt viszont már felvettem, ahogy csak háttal áll és lélegzik. Ez a szám meg a fellépés öntötte magából az erotikát, úgyhogy még jó, hogy nem értek Koreaiul, mert amúgy tuti ott estem volna össze…

Utána jött a SHADOW, Dae soloja, amin szintén meglepődtem, mert én azt hittem mindenhol a YoungUpLo páros solozik, úgyhogy meg is kérdeztem Trixit hogy ez most mi? Ő meg erre így rám néz, hogy: Dae solo, mi lenne? XD Végül is ja, jogos XD AHOL AMÚGY MEGJELENT ZELO ÚGYHOGY MEGINT CSAK NÉZTEM ÉS GYORSAN BEKAPCSOLTAM A KAMERÁT XD Nagyon szexi volt abban a fehér ingben, ja és a kocsiban levő szemüveg volt rajta. DaeHyunnak is nagyon jó volt egyébként a soloja, és csináltam róla is egy pár másodperces videót, mert neki is lemaradtam a szexi táncmozdulatáról és nem tudtam felvenni... (Mármint ezekről csak videó terén maradtam le, mert minden ilyet láttam ám! Oh, és azért nem tudtam, hogy mik lesznek, mert szeretem meglepetésnek megtartani a B.A.P setlisteket.)


Itt jött egy KIS VIDEÓ, ami elválasztotta a részeket egymástól. Ezekből a videókbol egyébként tavaly sokkal több volt... ami olyan szempontból jó, hogy így több számot adtak elő a srácok, viszont kevesebbet is pihentek, akárcsak mi. Már az elején átfutott rajtam a gondolat: Uh, mikor lesz már az első talk, mert mindjárt kiköpöm a belem. Pedig én csak fanchantolok és kiabálok, mégis... kifulladtam XD és fura volt, hogy csak az első kb 8 szám után volt a talk ._.
Szóval a videónak vége lett, és elindult a SKYDIVE! Jajj de megható volt így élőben látni, úgy hogy ott van maga Bang YongGuk is! Én még sose láttam YongGukkal ezt az előadást, pont azért, mert tudtam, hogy a koncerten lesz, és nem akartam elrontani az első élményt, így emlékezetes volt. Úgyhogy ez az előadás nekem nagyon szívszorító volt, és lenyűgöző! Egyébként erről a videómat instán egy csomó ejtőernyős emberke like-olta, és volt, aki hozzá is szólt! Promo ötös!

A Skydive-ot követte a ONE SHOT, ami ismét csak meglepetésként szolgált, mert ezt sehol máshol nem adták elő a fiúk, tudtommal legalábbis. Igaz ez azzal járt, hogy nélkülözni kellett a Young, Wild & Free-t, de ha őszinte akarok lenni, akkor én nem bántam. Igaz a YW&F nagy eszmei értékkel bír, de a One Shot szerintem az egyik legikonikusabb B.A.P szám.

Aztán itt volt megint egy TALK SESSION. Zelo eldobta a törölközőjét, ami a tömegben landolt. Aztán HimChan szintén eldobta, ami felénk repült, de közben Zelo dobott egy másikat is, úgyhogy arra pályáztam inkább. Itt történt az, hogy Virág és én is megragadtuk a törölközőt, és elindult a barátságos vetélkedés Zelo törölközőjéért >< A végén annyira elhúzódott, hogy a fiúk megszólaltak "kő- papír-olló", úgyhogy kő-papír- ollóztunk, ahol virág ollót mutatott, nekem kőben maradt a kezem, majd kb két másodperc múlva kinyitottam papírrá... Olyan tipik JongUp pillanatom volt... Szóval a törcsi a Virágé lett, aki amúgy azt hitte az a Channie törcsije, de nem XD Itt egyébként Dae beakarta paráztatni a tömeget, hogy Jajj most jön az utolsó szám, de persze én ezt nem hittem el... Ja meg megkérdezték, hogy kinek a soloja volt a legjobb, és itt Bang YongGuknak volt a legnagyobb hangzavar, akinek amúgy nem is volt soloja XDDDD Ezen olyan jót nevettem egyébként. Leader charm. Oh, és kérdezték, hogy nem-e fázunk! Hát mennyire cukik már *-*



Az ”utolsó” szám a  WAKE ME UP lett! Meg kell, hogy dicsérjem a BABY-ket, és mindenki mást, aki ott volt, mert a fanchantunk ennél a zenénél egyszerűen elsöprő volt! Úgyhogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy ezt lehetővé tette, és tudta a fanchantot. Nagyon sokat jelentett nekem! Egyébként itt gyönyörű volt a kivetítő! Itt történt az is, amikor szó szerint neki dobtuk YongGuknak a zászlót, a színpadra esett, majd a biztonsági őr oda ment és letette a lépcsőre... oké értem én épp a Wake Me Upot táncolják meg minden, de akkor legalább hagyta volna egy kicsit közelebb hozzájuk, hogy felvegyék miután vége. Meg tudom én, nem a legjobb ötlet volt akkor feldobni, de azt mondták az utolsó szám, és mi van, ha tényleg? XD Habár tudtuk, hogy úgysem, de akkor is, nem volt rá biztos garancia. Utána egyébként vissza kértük a zászlót, és szerencsére vissza adtak.


Ezután vagy egy percig várattak minket a fiúk, úgyhogy kitartóan fújtuk a sípot, és kántáltuk, hogy B.A.P!
Mikor végre visszajöttek megtörtént a hihetetlenül aranyos CHECK ON közös táncolása. Elmutogatták nekünk a fiúk vagy kétszer, közben mi énekeltük a dalt, majd élesben is eltáncoltuk. A lényege az volt, hogy fej-váll-csípő-re mutattunk, taps, majd lesöpörtük a vállunk, a második körben szintén ugyan ez, csak a végén a söprés helyett pacsizni kellett a mellettünk lévőkkel. Hát a pacsi az kicsit nehezebb volt, mert az egyik kezemben a telefon, másikban a Matoki, úgyhogy nem volt épp egyszerű, sokat nevettünk is a bénázásunkon.
Ezek igazából a Live képeim összevágva ^^


Ezután következett a SPY, ahol DaeHyun és JongUp kergetőzött egyet, láthattuk Chan és Zelo csodálatos kézfogását, megtörtént az este egyik legcukibb pillanata, AKA Zelo popsirázása is. Ezt szerencsére sikerült felvennem *tapstaps*. Ja és mindezeken felül, a fiúk eszméletlenül felszabadultak voltak!  Úgyhogy ez a szám az este egyik fénypontja volt szerintem.


Ezt követte a FEEL SO GOOD, ahol Zelo megszabadult a dzsekijétől, és az este további részein keresztül végig csodálhattuk az izmait TT halálosan szexin nézett ki, csak úgy mondom... Ja és a végén JongUp is letolt egy szexi vetkőzést... szóval abszolút halál!


ÉS EZ NEM MINDEN! Mert jött a BE HAPPY, ahol az eszméletlenül cuki új DaeUp momenten kívül (amiből amúgy Milánóban és most is olyan sok volt) jött Bang YongGuk és megmutatta, hogy a Zelo által kreált idétlen kis mozdulatból, hogyan lehet szexi mozdulatot varázsolni, és a személyes kis cuki momentet arra használta HOGY FELHÚZTA A FELSŐJÉT MIKÖZBEN BODYROLLOZOTT!!! Nézétek meg a videón, egyszerűen végem, kész ennyi, YongGuk végleg megölt!


Ezután jött a CARNIVAL, ahol az elején ment a közös kántálás, ahogy Chan kiült a lépcsőre, és felénk mutatta a mikrofonját, ami nagyon jó buli volt. Persze lenyomták magát az igazi számot is. Nagyon felszabadultak voltak a srácok, és a hangulat is hihetetlenül jó volt! Az egész koncert alatt nagyszerűen tolták, és a közönség is remekelt.


Jött az UTOLSÓ TALK SESSION, ezúttal egy hosszabb, ami lehet igazából csak arra sikerült, mert tettünk róla mi BABY-k. Ugyanis a fiúk köszönő beszédet mondtak egyesével, ami hihetetlenül édes volt, és előidézte a sírást és a nevetést is egyszerre. DaeHyun kezdte, és a végén mondta, hogy "Szerellek" én pedig odakiáltottam neki, hogy "Szeretlek" kicsit lassabban és artikulálva, mire ő felfigyelt rám, elkezdett közelebb jönni, hegyezni a fülét, és elismételte. Utána ezt megcsináltuk ketten még egyszer, egészen odáig, hogy már az egész tömeg azt kántálta, hogy "szeretlek" annyira nagy volt az impulzus, annyira adrenalinnal telített volt ez a pillanat. Azt kell mondanom, hogy számomra ez volt az egész este legszebb pillanata, és az ezt követő egy-két perc. Hiszen ezután YoungJae felhozott egy tájszólást, ami hasonlít arra, hogy Szeretlek, ez pedig a "Ma Saranghandae" vagy valami ilyesmi. Úgyhogy ezt elkiabáltuk nekik, majd kaptunk egy új kifejezést, amit megint vissza kiabáltunk nekik. Annyira nevettek (főleg DaeHyun, Zelo a földön kötött ki) és tetszett nekik, főleg YoungJae-nek, hogy később rakott fel róla Instagramra egy videót. Nagy sikerünk volt. HimChan beszéde végén, azt kiabáltam neki, hogy "Köszönjük Szépen!" Csend volt, szóval meghallotta, és így felhúzta az orrát, amolyan wtf jeleként, és Trixivel annyira elkezdtünk nevetni rajta, nagyon vicces volt. Zelo megkérdezte, hogy ki tanítana neki Magyart, mire JongUp felemelte a kezét, és mindenki lehurrogta, hogy de hát ő nem is tud magyarul XD Kivéve Zelot, aki rátette a kezét, és megköszönte neki. Végül is a szándék a lényeg. Volt egy olyan rész is, ahol kiáltanunk kellett, hogy az egész ország hallja, és itt YoungJae is beszállt a mikrofonnal együtt, úgyhogy nagyon nyomattuk. Utána DaeHyun a beszéde alatt bocsánatot kért, amiért három napja koncerteznek, és nem tudtak annyi energiát belevinni a fellépésbe, amennyit szerettek volna... majdnem sírtak... Mindenki egyszerre kiabálta nekik, hogy semmi baj. Gyönyörű volt. Attól függetlenül, hogy zsinórban a negyedik koncertet adták, nem éreztük igazán, hogy ez így van, mert annyi energiát és szeretetet adtak az összes szám alatt, annyira odatették magukat, és ez a legfontosabb, hogy itt voltak, és még ha erre a kis időre is, de nekünk kedveskedtek. Csodálatos volt minden. YongGuk a beszédében pedig bevallotta, hogy már volt az országunkban, ami lesokkolt. Oké valahol tudtam, mert amikor Prágában volt gondoltunk rá, hogy na, biztosan átugrik ide is, de ezt tudni, hogy tényleg így volt, hát teljesen más.


HimChan felejthetetlen arckifejezése a "Köszönjük szépen!" kiáltásomra xDDD

Ezt követően tényleg jött az utolsó szám, ami az este legszomorúbb pillanata volt, és most ahogy írom ezt, most is megtelik a szemem könnyel... (még most is, amikor visszaolvasom TT). Jött a B.A.B.Y, mi felmutattuk a bannereket, HimChan fényképezte a rajongókat, YoungJae kiült a lépcsőre, mi lóbáltuk neki a zászlót, de nem vette el a kis szemtelen. Elénk guggolt Zelo, így csodálatos képeket tudtam róla készíteni. A zenének lassan vége lett, már csak az alapja ment, szóval végül feldobtuk a zászlót, Zelo elkapta, megnézte kicsit majd a nadrágjába dugta, később hozzá került a hímzett Matoki is, de azt letette a színpadra, így azt vissza kértük. Itt is volt egy DaeUp moment, ahol peace jelekkel bepózoltak a rajongóknak, mondom én hogy DaeUp mindig nyomatja a koncerteken. Még integettek nekünk, majd megtörtént a "We are B.A.P Yes Sir" stb... bemutatkozás, és a fiúk... elmentek... a szívem pedig ismét összetört…



High Five + Csoportkép

Sorba kellett rendeződnünk a jegyünk alapján, én ismét leghátulra maradtam, hogy több időm legyen a pacsira, csakúgy mint tavaly. Szerencsére ez megint bejött! A sorrend: Zelo, YongGuk, Himchan, JongUp, YoungJae, DaeHyun.
JunHong: Szóval mikor oda értem Zelo már rögtön ott volt a kis szemüvegében, és mosolygott rám, két kezem közé fogtam az övét, majd megszólaltam „Sorry for the towel”. Igen, pontosan... a pár másodpercem arra szántam, hogy bocsánatot kérjek JunHongtól, amiért Virággal összebalhéztunk a törölközőn. Zelo arcát a meglepődöttség töltötte be, majd elnevette magát, és azt mondta, hogy semmi baj.
YongGuk: YongGuk energiái tavaly óta egy cseppet sem változtak! Még mindig árad belőle a szeretet és a nyugalom! Páratlan ez az ember! Nekem is elmondta, hogy „Thank You!” Megfogtam a kezét, majd a másik kezemmel a haja felé nyúltam „Can I?” kérdeztem én, mire kissé közelebb hajolt hozzám, úgyhogy megfogtam a göndör fürtjeit, aminek egy része hajlakkos volt, viszont a többi olyan puha mintha csak egy Bárányé lett volna. Hihetetlen *-* Imádom ezt a haját, annyira oda vagyok érte! Azt se bánnám, hogyha örökké ilyen maradna, eskü!
HimChan kezét a két kezem közé fogtam, majd elmormoltam neki, hogy „Thank You” és „Be Happy”. JongUppal is ugyan ez történt, majd YoungJae-vel is. Egyébként mindenki elmondott egy „Thank You”-t, ami tavaly nem volt, és szerintem ez nagyon édes gesztus. Mivel mindannyian annyira mosolyogtak, és annyira boldog voltam Guk haja miatt, meg úgy minden miatt, hogy már-már nevettem a boldogságtól, és egyre közelebb kerültem hozzájuk. Szóval mind a hármójuk arca hihetetlenül közel volt az enyémhez. Ekkor pedig jött Dae, aki ugye az asztal sarkán ült, és ő is be volt dőlve egy kicsit, és ahogy a nevetéstől én is dőltem előre DaeHyun arca annyira közel volt, hogy még én is meglepődtem, meg ő is egy "Oh" kíséretében megszeppent, majd elnevette magát. Gyönyörű volt az a mosoly, főleg olyan közelről!
Ezután jött a csoportos kép, ahol szintén megpróbáltam hátra maradni. Itt lehet köcsög voltam, na, mindegy, de rögtön befoglaltam JunHong bal oldalát. YongGuk volt mellette, szóval állhattam volna közéjük, de én amúgy is JunHongot akartam ölelni, és nem lehetett tudni, hogy Tamara hogy fog oda kerülni YongGukhoz, Úgyhogy inkább ott maradtam bal oldat rögtön. Felnéztem Zelora, és megkérdeztem, hogy átölelhetem-e, mire igent mondott, úgyhogy rá is cuppantam, mint valami matrica. A két kép alatt én végig öleltem Zelo derekát, ami hihetetlenül jó érzés volt! Ráadásul az az illat *-* abszolút halál! Habár a második képnél már én is mutattam egy peace jelet, de amúgy tényleg végig öleltem XD Engem az se érdekelt, hogy látszom-e a képen vagy sem, csak ki akartam élvezni a pillanatot. Utána, amikor végeztünk gyorsan váltottam pár szót YongGukkal, oda adtam neki a Matokit, ő mosolygott, meg bólogatott, ahogy mondtam neki, hogy a magyar fandom készítette, és magyar minták vannak rajta szóval tegye már el. Azt mondta Okai, habár nem tudom mennyit értett belőle xD Majd öleltem át, meg ő is engem, viszont félúton jött a bizti őr, és eltolt a picsába… Szóval most ezt a biztonsági őrt legalább annyira szeretem, mint a tavaly Milánói vonatállomásos csávót… Úgyhogy YongGuktol csak fél ölelést kaptam, de nekem ez is tökéletesen elég volt! Plusz a Matokit is eljuttattam legalább a megfelelő helyre.




Szóval ez volt a koncert, ahol egyébként még HimChant is felköszöntöttük. Volt pár szám, amit sajnálok, hogy nem adtak elő, ilyen például a Ribbon In The Sky, Dystopia, Pray, Warrior, 1004, YoungUp solok... De hát sajnos nem fér minden bele két órába, plusz a party témába sem, és a fiúkat is kímélni kell!
Ettől függetlenül, ha őszinte akarok lenni, nekem ez jobban tetszett, mint a tavalyi. Biztosan a magyar beszéd, vagy hogy több dalt elénekeltek a fiúk... nem tudom, de nekem eddig ez a kedvenc B.A.P koncertem. Remélhetőleg jövőre is lesz miről beszámolót írnom, és ugyan úgy mint eddig; az első sorból, mert hogyha rajtam múlik, akkor igen, szóval remélem a fiúk ismét tartanak egy Európai turnét. Mostantól egy évet sem szeretnek átélni B.A.P koncert nélkül. De sajnos nemsokára kénytelen leszek...


Az egyetlen negatívum az volt, hogy semmit sem lehetett tenni a hídon csövező emberekkel, akik remélem, most nem tudnak éjszakánként aludni a bűntudattól... és azt is remélem, hogy ezt még nagyon erősen vissza kapják az élettől. Ezzel nemhogy magasról tettek arra, aki például kifizette a 83ezer forintot, vagy a 23ezer forintot, hanem egyenesen telibe sz*rták azt a sok munkát, amit a B.A.P ebbe a koncertbe, meg úgy az egész turnéba fektetett. Ha most ezt olvassa bárki is a hidas szemetek közül, akkor nektek milyen érzés, amikor a munkátokat semmibe veszik?! Mert most ti pont ezt csináltátok a B.A.P munkájával, mert ők ezt nem ingyen csináljak, az idő nekik is ugyan annyira pénz, mint neked! És pont ők azok, akik ezt egyáltalán nem érdemlik meg! A szegénységi bizonyítványotok ezzel kapott egy szép hosszú bejegyzést! Gratulálok…

Extra

Hajnali kettőkor értem haza, és ötkor már keltem is a magyar érettségi miatt. Tizenegykor kijöttem az érettségiről, felszálltam a leghamarabbi vonatra, és mentem vissza Budapestre. Ezt most azért írom le, hogy tisztában legyen vele mindenki Yoo YoungJae tényleg maga az angyal. Szóval Pesten megláttuk őket, és ők is kiszúrtak engem, de a biztonsági őr megkért, hogy hagyjunk nekik személyes teret, és nyugalmat. Viszont a Lánchídnál YoungJae egyszer csak mellettem kezdett el sétálni. ÉN MELLETTEM abban a szexi fekete cuccban, ott a Lánchídon, azon a KESKENY HELYEN! Felém fordult, és megszólalt: „Your bag is beautiful.” Ne kérdezzétek, hogy élek még mindig, mert magam sem tudom… B.A.P-s a táskám, és Jae LESZÓLÍTOTT! Úgyhogy YoungJae-nek köszönhetően szereztem aláírást a telefonomra. Úgyhogy emberek ő Yoo YoungJae a B.A.P tag, akinek olyan nagy szíve van, hogy leszólít egy fant a Lánchídon. Köszönöm szépen, életem egyik legszebb emléke marad <3 SEMMI SEM LEHETETLEN!


Oh, és még a nevem is ráírta Jae ♥

"Néhány" jól sikerült kép

A képeimet és a videóimat megtalálhatjátok ITT és ITT ^^ 










 


















Zelo nagyon judgingol xD




ISTENEM EZ A PILLANAT *-*



Diva Chan xDDDD
























Why So Serious?


Elmentek TT__TT