Sziasztok!
Music challenge - Angela Zhang - All From Me
Hát ez lett, ami lett xD Eredetileg egy JenKait terveztem, de az egyelőre túl nagy fának bizonyult a fejszémhez képest, szóval ez ilyen last minute ötlet volt.
De legalább rövid, úgyhogy nem kell vele sokat szenvedni xD Jó olvasást nektek!
Lépteim magabiztosan haladnak a hosszú folyosón, erőt ad nekik az előttük álló tengernyi lehetőség. Eszembe jut a rengeteg ötletem, amik a “szakértők” szerint nem elég megnyerőek a piachoz. Szerencsére a piac már nem számít.
Úgy érzem, a mosolyom egészen a végtelenségig húzódik örömömben. Végre végleg itt hagyom ezeket a folyosókat - a falakat, amik luxusbörtönömként szolgáltak; a hírhedt fogdát, amiből két éve sehogy sem sikerült kitörnöm. Semmi sem volt elég jó, esetleg valami épp közbejött, viszont kifogások, azok mindig voltak.
Tekintetem megakad a hiányos számú iKON képen, a vigyorom pedig azonnal lehervad. Hanbinra gondolok és arra, hogy pár héttel ezelőtt mit meg nem adtam volna, hogy cseréljek vele, hogy ő a családjával maradjon. A botrány ellenére is, amit a nyakamba kaptam volna a szabadság mellé.
A keserűséget viszont hamar felváltja az elégedettség és az öröm, ahogy nem sokkal arrébb a gondnok éppen leakasztja a saját portrém a falról. A képen az ajkaim komolyan ülnek arcomon, viszont a tekintetem sugárzik, majdnem annyira, mint most. Volt idő, amikor azt mondtam volna, hogy az volt életem legboldogabb napja, amikor aláírtam a szerződést, amikor megfotóztuk az anyagot, amikor kikerültem a többi előadó mellé.
Akkor még tele voltam reménnyel, azt hittem végre ráléptem a saját, tökéletes utamra, amin majd hosszú éveken keresztül fogok sétálni, egészen nyugdíjas koromig. Hiszen ki ne akarna a YG Entertainment első férfi szóló előadója lenni tizennégy év után? Ez csakis a világ legjobb dolga lehet - gondoltam akkor. És bár tényleg rengeteg mindent kaptam tőle, és a cég nélkül nem lennék itt ahol, mégse tudok elsiklani afelett, hogy mennyi mindent vett el.
Az én hibám is. Túl nagyok voltak az elvárásaim. A 1Punch után azt hittem, itt más lesz, azt hittem, kibontakozhatok, hogy a két évad Show Me The Money-s szereplés után szabad kezet kapok, rengeteg lehetőséggel, rengeteg comebackel és fellépéssel. Ehelyett a fogdában kötöttem ki, mint sokan mások.
A YG alatti debütálásom óta eltelt idő és a “bezártság”, viszont lehetőséget adott arra, hogy tervezzek, hogy átgondoljam ki is vagyok valójában. Fiatalkorom óta formálnak más és más személyiséget belőlem, kedvük szerint játszadoznak velem, eldöntik helyettem mit szeretek és mit nem, hogy mi a stílusom. Játszanak velem, akár egy kirakatbábuval, sajnos számukra mindigis csak az voltam.
De ez mind a múlt. Szükséges rossz és szükséges jó egyben. Lehet a YG nélkül nem lenne most saját cégem, lehet a YG nélkül már legalább három albumot kiadtam volna és boldogan élnék, talán kevésbé ismerten, de boldogan. Viszont ez mind csak feltételezés, amit el kell engednem.
Mostantól mindent bele kell adnom. Jobban, mint bármikor. Mindenem bele kell tennem. Csak magamra számíthatok. Az elmúlt évek erőfeszítései, amikor azt hittem már nincs tovább, amikor azt hittem elértem a határaim vagy épp túlléptem őket… Akartam én egyáltalán? A mostani akarásomhoz képest, minden amit eddig tettem eltörpül a távolban, majd teljesen eltűnik a szemem elől.
Kilépek a főbejáraton, mélyen beszívom a levegőt, magamévá teszem a szabadság érzését. Hitetlenül felnevetek, miközben a hajamba túrok. Nézem az elhaladó embereket, ahogy a nekik szánt útjukat keresik vagy épp járják.
Elindulok a sajátomon, s tudom: a végén Önmagamat találom majd.
