Cukorkaland

Music challenge 2023 pt.3 - TXT - Sugar Rush Ride

Akár a pille. Lucy oly könnyedséggel suhant át a ház kongó, sötét folyosóin. Hangtalanul, le a szakadéknak tetsző lépcsőn, egészen a nappali közepén lévő kávézó asztalig. Viszont őt nem az asztal érdekelte, nem is a rideg, éjszaka démonok lakta nappali. Dehogyis! Őt csakis egy valami foglalkoztatta. Valami, ami még az ördög csatlósainál is nagyobb tekintéllyel bírt - a cukros tálka.

Diadalittas, kissé hiányos fogakat felfedő mosollyal ragadta meg a tányér cukorka hegyének legtetején pihenő karamellát. Az édesség szinte ragyogott a nyugtalanító sötétben. Fenséges volt, ahogyan maga alá taszította az összes többi nyalánkságot és félelmetesebbnél félelmetesebb pokolfajzatot. Meg persze az íze miatt is.

Lucy kiengedett egy halk gyermeki kacajt, majd örvendezve visszaindult a menedékébe. Az volt a terve, hogy majd a szobája kevésbé ijesztő falai között, a takarója védelmező burka alatt fogja elfogyasztani kedvenc édességét. Ám gondolatban ez sokkal egyszerűbbnek bizonyult, mint kivitelezni a valóságban. A lépcsőn felfelé egyik kezében erősen szorította a karamellát, a másikkal pedig a falat támasztotta, hogy semmiképp se essen el. Mit ért volna akkor az eddigi harc a cukorkáért, ha végül hamarabb búcsúzik a világtól, minthogy megízlelje a cél mézes zamatát?

Lucy túl alacsonyra emelte az apró lábát, ami felakadt a lepcső óriásnak tetsző utolsó fokában. Ideje sem volt reagálni, pofával a felső szint padlójára zuhant. Kótyagosan tért magához, látása ködös volt, ahogy lüktető fejéhez nyomta tenyerét. Kiszúrta a méterekkel odébb gurult karamellát és egy kis galacsint. A fehér bogyónak tetsző valami közel volt hozzá. Anélkül, hogy felállt volna, az ismeretlen felé nyúlt. Elborzadt, amikor észrevette a véres inakat és rájött, hogy a bogyó az ő saját tejfoga. A fog hangtalanul koppant a kárpitozott folyosón, Lucy arcát elöntötte a rettenet. Várta a végtelen fájdalom döféseit arcának jobbján, az azonban nem jött, sikított, de a hangja is elmaradt. Mindent elnyelt a magasba mélyedő sötétség.

A karamella valami démoni csoda folytán megmozdult, és egyre távolabb került. Lucynak a tejfoga elvesztése már fényév távolságra volt, egyedül az számított, hogy utolérje a karamellát. Négykézláb iramodott a ragacsos nyalánkság után, keze-lába fürgén követte egymást. A karamella szárnyra kapott a folyosón, egészen a végéig meg sem állt, a padlóhoz közeli éjszakai fények sejtető homályba vonták mozgását, az árnyéka súlyosan nehezedett Lucy törékeny vállaira. Lucy a mozdulatlan finomság után nyúlt, amit mintha cérnán rángattak volna a picurnyi fénybe vont szobájába.

Elfelejtett levegőt venni.

A saját szobája volt, mégis, az ágya előtt heverő kedvenc édessége most egyáltalán nem bizonyult elég bátorság forrásnak. Hátranézett, felmérte a közte és a szülei hálója közötti távolságot - a folyosó a megszokottnál is hosszabbra nyúlt, az éjszakai fény a falak aljában vészjóslóan pislákolni kezdett.

Nagyot nyelt.

Kimért mozgásra bírta súlyos végtagjait. Remegett. Apró mancsai lassan követték egymást, térde a szőnyeget súrolta. Azt kívánta bárcsak az összes karamellát megette volna még napközben, amikor a mumusok legalább annyira rettegnek, mint ő most, ahogy négykézláb próbálja megszerezni a menekülő édességét.

Csak pár centi. Gondolta, ahogy az ágya elejéhez ért és kinyújtotta kezét a cukorka felé. Neszelést halott, aztán pedig a legszörnyűbb dolgot, amit az ember a saját ágya alól hallhat:

- Lucy.

Ledermedt.

A mozgás immár lehetetlen volt. Forró folyadék csúszott végig a lábain, a szag csípte az orrát.

A lidérces hang újra megszólalt:

- Gyere kicsit közelebb.

A sírás fékezhetetlenül ömlött az arcán, ahogy a végtagjai akarata ellenére mozdultak.

- Cukorsokk!

Hallatszott a vihogó sikoly, ahogy a hatalmas karmok elnyelték Lucyt egy örökké tartó kalandra.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!

Hát amugy a vegevel nem vagyok annyira elegedett, mert angolul volt a fejemben hogy úgy ragadjak el Lucyt, hogy sugar rush ride! És úgy lett volna vege, hogy the claws took her for the wildest ride of her life vagy valami ilyesmi. De magyarul nem tudtam úgy leforditani, hogy passzoljon a hullamvasutas referenciahoz xD no mindegy it is what it is.

Elso alkalom amugy, hogy úgy erzem, hogy igazan horror temaban irtam, plusz mostansag elegge torom a magyart, ugyhogy elnezest ha a fogalmazas nehol kicsit docogos. Remelhetoleg hamarosan visszarazodom.

Koszonom, hogy olvastatok és remelem azert egy kicsit hatborzongato lett hahahahahahah

Megnyugvás

Music challenge 2023 pt.2 - Follow The Flow - Szélcsend

A szél süvít, a golyó rohan, a világ tombol. A Föld ordít, mindenhol rideg.

Kivéve alattam.

A talaj higgadtan melegedik, miközben törökülésben, mozdulatlanul igyekszem csitítani a lelkem hangos világát - legalább bennem legyen béke. Kezeim a térdemen pihennek, mély levegő be az orromon: egy… két… há…; nagy levegő ki az ajkamon: egy.. két… há…

Nem figyelek a külvilágra, legalábbis igyekszem nem figyelni. Feldúlt, indulatos léptek zaja ölel körbe, harcoló érzelmek sokasága lejt végzetes táncot körülöttem, a táncparkettre pörgetik az ártatlan gyermeket, a tehetetlen szépkorút. Mindezt a saját igaztalan dicsőségükért. Én mégis meghallom a csendet, az elmém megtörhetetlenül a némaságra koncentrál. Hiába a fegyverek durranó hangja és az ég villámokat jósló dörgése, hisz a lelkemben néma szél utazik.

A szívem komótosan dolgozik, verése ritmikus dobszóként zenél, miközben a vér ráérősen sétál az ereimben. A mellkasom harmonikusan emelkedik fel és le, összhangba kerül a lélegzetemmel. Az izmaim ellazulnak, az arcom teljesen kisimul, a szemeim elnehezednek, ahogy a nyugalom kényelmesen szétárad a testemben. Semmivé lesz a gyászos múlt, a fojtó jelen és a kísértő jövő. Minden fesztelenül egy helyben áll.

Jobb kezem útra kel, céltudatosan szaladnak fel ujjaim a mellettem pihenő fegyver fém felületére, majd rohannak tovább a bőr markolatig. Légzésem továbbra sem változik. Senki sem látja - úgy hiszem, senki sem látja -, de az is lehet, hogy nem akarják látni. Mindössze másodpercek telnek el, ahogy a torkolat megcsókolja a halántékom és meghúzom a ravaszt.

Megnyugszom.

Babszínház

Music challenge 2023 pt.1 - Imagine Dragons - Sharks

Edamame minden erejével igyekezett egyre közelebb és közelebb jutni az álmaihoz, viszont a jobb, pálcika karjára erősített vágyzsák - bármennyire is igyekezett megtölteni támogatással - egyre csak földhöz kötötte. Pedig a Garbanzo barátai hányszor próbálták jobb kedvre deríteni és támogatni őt! Idővel egyértelmű lett, hogy nem a környezetével van a baj, hanem saját magával. Nem volt elég magába vetett hite, Garbanzoék legalábbis ezt mondták.

Szomorúan állt a hatalmas folyó előtt amit át kellett szelnie, hogyha el akarta érni az álmait, márpedig ő nagyon is el akarta, de képes lesz erre? Vékony fekete karjai csüggedten lógtak kerekded zöld testének oldalán - hiszen olyan nehéz a zsákja, hogyha túl mély a száguldó folyó, akkor neki annyi. Kétségekkel megtelt gomb szemével a folyó felszínén rohanó fodrokat figyelte, az éles köveket, amik baljósan díszítették a kék vizet.

- Neked miért ilyen nehéz a vágyzsákod?

Edamame nagyot rezzent a vékony hang hallatán, azonnal oda kapta a tekintetét, egy nyúlánk Csíra próbálta megemelni a barna, kissé szakadt zsákját, természetesen sikertelenül. Mégse adta fel, nyögdécselve próbálta megmozdítani a súlyos tarisznyát.

- Te egy Csíra vagy! - Edamame védelmezően a zsákja elé ugrott, eltorlaszolva Csíra hozzáférését.

- És? A te vágyzsákod pedig nehéz! - vágott vissza kinyújtott nyelvvel.

Edamame erre azonnal észrevette Csíra levegőben lebegő vágyzsákját, akár egy gyönyörű lufi, úgy lebegett a szélben. Elszégyellte magát, még ez a Csíra is, aki nem is igazán bab, ez a Csíra is könnyűszerrel át fog jutni a folyón, hiszen szimplán csak átrepül felette. Irigykedett.

- Tele van kétellyel és visszatartással - magyarázta meg a súly okát, abban reménykedve, hogy talán segítségre talál a langaléta babban.

- De hát a barátaid nem tettek bele támogatást? - Csíra álla hosszú utat tett meg a földig, az ő barátai mindent megtettek, hogy támogassák, hogy a vágyzsákja minél légiesebb legyen, el se tudta képzelni, hogy valakinek ennyire nehéz lehet. - Majd én segítek átcipleni a puttonyt a folyón! Sőt, eljutunk a vízeséshez és kiürítjük, üresen is könnyebb, mint teli bizonytalansággal.

Edamame fenntartással fogadta Csíra segítségét, de mégha ő nem is igazán bab, talán jobb lenne elfogadnia, a helyzete már nem igazán lehet rosszabb. Félszegen bólintott, mire az újonnan szerzett ismerős idegen megragadta a zsinórt, ami a karjára volt erősítve és belelépett a sebes folyóba.

Amint a vágyzsák a vízbe ért azonnal merülni kezdett, Edamamét elkapta a pánik, de Csíra gyorsan megmentette a helyzetet, ahogy alá helyezte törékeny karjait, így fenntartva a víz tetején. Edamame szintén így tett, ketten úsztatták a zsákot a hullámok végtelen ösvényén, ami a vízeséshez vezetett.

Néha fennakadtak egy két sziklában, sebeket és vágásokat szereztek az éles, csúszós felületektől, de egyiken se álltak meg. Csíra eltökéltsége, a tűz, ami gomb szemeiben égett lángra lobbantotta Edamame szívét. Elhitte, hogy bármire képes, hogy nincs lehetetlen Babföldön, hogy végre eléri a vágyait és álmait - amíg Csíra vele volt, addig semmi sem állhatott az útjába.

Végül elérték a vízesést. Edamame boldog sóhajt hallatott, ragyogó arccal bámult az előttük heverő narancsos messzeségbe, Csíra bíztató karja a vállán pihent. Együtt minden könnyebb és szebb volt.

- Most pedig itt az idő, hogy kibontsd a vágyzsákod, és megszabadulj mindentől, ami visszatart.

Edamame mély levegőt vett, nagyot nyelt, majd elkezdte kibontogatni a puttonya száján tekergő zsineget. Először csak feketeséget látott, majd rengeteg követ, amik sorjában estek kifelé a zsákból és zuhantak a mélybe meglovagolva a folyó könnyeit.

Csíra a kezébe vett egy követ, majd sikítva a vízbe hajította, mintha a legördögibb dolgot érintette volna egész Babföldön.

- Ezeket a köveket mind Csicseriborsóktól kaptad! - ordította rettenettel megtelve.

Edamame elfelejtett lélegezni. Hogy micsoda?! Csicsreiborsók?! Borsók?!

- Nem! - tiltakozott a fejét rázva, sokkos állapotban az álnokságtól befeketedett köveket nézte, ahogy egyesével sodródnak kifelé a vágyzsákjából. Tényleg a köpönyegforgató alamuszi borsók lettek volna? - De hát az én barátaim garbanzó babok nem csicseriborsók!

- A csicseriborsók kétszínűek! Elhitetik veled, hogy garbanzó babok, de igazából csak aljas borsók! Mindezt azért, hogy lehúzzanak, mert nem tudják elfogadni, hogyha másnak is sikere van.

Edamame rájött, hogy mindene megvolt, ami az álmai eléréséhez kellett, kivéve egyet: egy igaz barátot.

○

◯

- Haneul! - Az idős nő pánikkal a hangjában rohant a felfújható medencében játszadozó kislánya felé, aki nem zavartatta magát, egyre csak meghajlította a medence szélét, így a víz megállás nélkül ömlött ki az oldalán. - Édesem, könyörgöm ne engedd ki a medencéből az összes vizet!

- De a babok most értek a vízeséshez! - igazolta rosszalkodását Hanuel, majd izgatottan kiabálva folytatta történetét. - Edamame mo-

- Milo! - kiáltotta a nő, ahogy észrevette, hogy a medence szélében kiengedett víz már rég sárrá alakult, amiben a fehér kutyájuk Milo, boldogan fürdőzött. Amint odaért a kislányához meglepetten észlelte, hogy apró ujjai egy edemame babot és egy babcsírát szorongatnak. Elnevette magát, ahogy észrevette a medence melletti kisasztalon lévő nasis tányért. Haneul képzelete tényleg határtalan volt.

- Mit csinált Edamame?

Haneul hangos mesélésbe kezdett.