Megérte? Megérte. (KaiHan)

 

Megtegyem? Ne tegyem? Két lehetőség, viszont csak egy döntést hozhatok... Mit tegyek? De miért is hezitálok, hiszen egyértelmű, hogy nem fogom ezt megtenni. Még így sem, hogy a legjobb haverom kér rá. Nincs az a pénz.

- Abszolút, határozottan, egyértelműen; NEM! - világosítottam fel YiXinget, aki összeszűkült szemekkel, és keresztbe tett karokkal reagált.

- LuHan, most miért csinálod ezt velem? – Szemei olyan komolysággal fúródtak belém, mintha élete lehetőségétől fosztottam volna meg azzal, hogy kimondtam „Nem”.

- TE miért csinálod ezt VELEM? – Kezeim egyenesen mellkasomba fúródtak, ahogy kiadtam magamból felháborodottságom.

- Azért mert Baek is segített nekem, amikor az a zűrös ügyem volt azzal a sáros fickóval, emlékszel? - Egy ideig kutattam az emlékeim között, majd mindent tudóan bólintottam. - Épp ezért van most rajtam a sor, hogy kisegítsem őt. Szóval, hogyha arra kért szerezzek neki valami tág befogadóképességű férfit, aki beöltözik nőnek a haverja születésnapján, akkor én szerzek neki. Mert én egy fasza barát vagyok, nem úgy, mint te! – vágta a fejemhez sértését, ami kellőképp betalált, de nem volt elég hatásos ahhoz, hogy megváltoztassa a véleményem. - Gondolom nem kell részleteznem, hogy miért épp rád gondoltam... - beszélt a lehető leglassabb és szelídebb stílusában, mintha egy hároméves lurkók próbálna meggyőzni arról, hogy miért is egészséges a kelbimbó.

- NEM VAGYOK NŐIES! - kiabáltam, reagálva az apró kis célzására, amit a lányos vonásaimra értett.

- De homoszexuális vagy - motyogta.

- Igen, ezt nyíltan felvállalom, de akkor sem nőies. A kettő egyáltalán nem ugyan az. Hidd el, hogyha a férfiasság szobrát kellene elkészíteni-

- Tudom, tudom, te állnál modellt hozzá - fejezte be a mondanivalóm, ami már-már a jelmondatommá nőtte ki magát.

- Pontosan - Futott egy óriási vigyor az arcom közepére.

- Akkor biztos nem vállalod el?

- Biztosan. Én nem az a típus vagyok, aki a nők közé sorolja magát. Én ízig-vérig férfi vagyok, csak éppen szélsőséges ízléssel.

- Hát jól van - adta fel, miközben lassan felállt a kanapéról, majd megindult kifelé. - Ebben az esetben csak találok valakit, akinek jól fog jönni az a kétmillió... - Itt nagy szemekkel felé fordultam, immár pedig ő is háttal lépkedett az ajtó felé -, még egyszer mondom kettő millió won (kb 500.000 ft)

A hangja csupa turpisság, és győzelemittasságtól csöpögött.

- Mit szeretnél? Barnát, szőkét, vöröset, esetleg rózsaszínt? - Egyszer csak felpattantam az ülőgarnitúráról, és tovább folytattam a kérdéseim. - Nagy mellűt, kismellűt, közepeset? Picsa nadrág, esetleg szoknya? - kaptam fel a takarót a kanapéról, a derekam köré csavartam, majd átdobtam a vállam felett. - Vagy inkább legyek görög istennő? - rebegtettem meg a szempilláim, a tökéletes hatás elérése érdekében. YiXing pedig a padlón kötött ki a nagy előadásom végére. - Kétmillióért bármit.

Úgy tűnik, mégis van az a pénz... Eladtam magam.

Ezután csak úgy folytak a készülődések. Azt hittem ezért a jó kis summáért csupán annyit kell tennem, hogy felveszek valami kis tré parókát, egy pár magassarkút, meg valami turkálóban összeszedett kurvás göncöt, kitömök egy melltartót pár zoknival, aztán lenyomok valami öl táncot egy idiótának, de... nem így lett. Nagyon nem így lett...

Lay elvitt valami oktatóhoz, aki egy komplett koreográfiát tanított be nekem, amiben ráadásul RÚDTÁNC is van. Ezt most nem úgy kell érteni, hogy kurvás az egész, egyáltalán nem. Ez a műsor teljesen kifinomult, és nőies, és csábítóan szexi. Ja és kurva nehéz volt megtanulni.

Az idő pénz, ez esetben pedig naaagyon sok pénz. Így ha nyögvenyelősen is, de tűrtem, pont, mint egy vadállat, amit a cirkuszi előadásra idomítanak. Valahogy úgy is éreztem magam, hogy őszinte legyek.

Az egyik kedvenc beülős helyem ajtaján léptem be, leültem a ZiTaoval szembeni bőrfotelbe, majd körbe szemléltem a helyet. Minden ugyan olyan volt, mint általában, lézengő emberek, ugyanaz a pultos, ugyanazok a festmények, színek és illatok, csak én nem voltam ugyanaz. Épp ellenkezőleg, teljesen más voltam.

- Öhm... Bocsánat, látom, hogy kiköpött úgy nézel ki, mint a személy, akit várok, de mégse ő vagy, mert ő... hát férfi, szóval megtennéd, hogy felállsz? - köhécselt, majd kezdett furán kínosan beszélni, mire értetlen fejjel bámultam rá, majd leesett.

- ÉN VAGYOK! - keltem ki magamból. - LuHan.

- Mi van? És miért nézel ki úgy, mint egy nő? Ugye... ugye nem? - Az arca grimaszba torzult, a gondolatra, amit inkább ki sem mondott.

- Nem, nem fogom átoperáltatni magam. Azért nézek ki így, mert Byun BaekHyun, az a pénzes paraszt kettő milkát fizet azért, hogy valami másik sznob haverjának ellejtsek egy szexi táncot.

- És te ennyire komolyan veszed, hogy ennyit költesz rá?

- Dehogyis! Ezt is azt a barom fizeti. Ezen egész nap dolgoztak; ez itt egy lace-front paróka, bármit is jelentsen ez; a melleim pedig valami speciális cuccból vannak; a sminkem M.A.C - mutogattam végig mindent szépen sorjában magamon -, a ruháim meg már a fene se tudja. NEM IS ÉRDEKEL, MINDEN, AMI MOST RAJTAM VAN DRÁGÁBB MINT AMENNYI CUCCOM ÖSSZESEN VAN! Na jó, ez talán túlzás, de érted mire gondolok... Ja, a férfiasságom pedig úgy eltűntették, mintha sose létezett volna! Minden büszkeségem elvették tőlem, minden értékem, amire férfiként büszke lehetnék... - szontyolodtam el teljesen.

- De abszolút megérte, ha azt nézzük, hogy olyan vagy, mint egy nő, mintha a saját rég elveszett ikertesód lennél. Nem  LuHan, hanem Luna - Tao úgy nevetett, mintha az elmúlt húsz évben ki lett volna verve a foga, és ma csináltatott volna újakat, amit az egész világnak meg kell mutatnia. Komoly, öldöklő fejem láttán, köhintett egyet, majd abbahagyta. - És ma lesz a nagy fellépés?

- Nem... Byun csak látni akarta, hogy megfelelő leszek-e, de mire oda kerültünk, hogy leszedjék rólam ezt a sok szart, mindenkit elküldött. Mert baszott vicces, hogyha így szaladgálok egész nap.

- Nem értem... Miért is éri meg ez, ennyi pénzért, ennek a gazdag gyereknek?

- Elvileg a srác, akinek a szülinapja lesz három év után most tér haza, az isten kis lyukából, aztán szereti, hogyha férfiak ennyire nők... vagy mi. Mindegy, nem is érdekel, én csak a pénzt akarom. Ennyi. Hol a kajám? - pillantottam rá vádlón.

- Elfelejtettem mit kérsz, de most már kikérheted magadnak, gyakorolhatod legalább a lányos beszédet is. Hidd el, jobb, hogyha nőnek néznek, mint nőnek öltözött buzinak - nevetett a markába, én pedig a pult felé menet jól vállba vertem. Sajnos csak majdnem fordult le a székről...

Még hogy lace-front paróka vagy mi, egyszerű frufrus parókában is elég nőies lennék, sőt a sok apró dolog nélkül is, minek például ez a szörnyű fülbevaló, vagy nyaklánc? Minek?! Vagy a magassarkú, amiben nem is annyira nehéz a mozgás... Hm... nem is olyan rossz, sőt, tiszta királynő vagyok benn-

- Á! - hagyta el, egy totálisan nőies sikoly a torkom, ahogy elkezdtem zuhanni a föld felé, de végül megmentettek a totális pofára eséstől.

- Basszus, most majdnem közelebbről is megismerkedtél a földdel. - Szerencsére helyette veled... - Még jó, hogy itt voltam, kár lett volna ezért az arcért - mosolyodott el, én pedig teljesen elsodródtam.

Talpra állított, de bár ne tette volna, ugyanis mondatától majd elaléltam, miközben szégyenlősen a fülem mögé tűrtem a parókám. Egy jóképű idegen, túlságosan is, hihetetlenül jóképű és helyes, akivel még sosem találkoztam, ráadásul flörtöl velem, egy fiúval, nyilvánosan, szóval ő is meleg. Mit mondjak neki, hogy értse, benne vagyok a dologban?

- Mindig is furcsálltam, hogy a nők miért vesznek fel magassarkút, amikor kész öngyilkosság. Oké megértem van az az alkalom, amikor muszáj, de most például nyugodtan lehetnél sortban, egy fehér pólóval és egy kényelmes sportcipővel. Végül is csak a helyi kajázóba ültél be, legalábbis gondolom – tárta szét tanácstalanul kezeit, majd kissé felnevetett.

A nők? De hát... Oh, bassza meg! Most hogy flörtöljek vele? Nem is meleg, de hülye vagyok, hiszen nőnek vagyok öltözve! Mindegy, egyszer élünk, valószínűleg sosem találkozom vele többé, úgyhogy bele megyek. Oh, kérlek, akárki is vagy felettünk, legyen elfogadható a női hangom, kérlek.

- Ugye? Én sem értem, hiszen szörnyű, ezt is csak a barátnőm erőltette rám, mert valami vak randit szervezett nekem, ami teljesen fuccsba ment, igazából amúgy se akartam. De így, hogy találtam magamnak egy kiváló társaságot egyáltalán nem bánom, hogy eljöttem. - Találtam ki hirtelen valami elfogadható háttér sztorit, majd a végére odabiggyesztettem az ellenállhatatlan LuHan mosolyom.

- Én viszont sajnálom - húzta el a száját, látszott rajta, hogy tényleg csalódott, én pedig teljesen elkeseredtem, pedig még nem is tudtam mi az, amit sajnál -, a családom vár az autóban, úgyhogy mennem kell.

Csak ezután vettem észre a zacskót a kezében, és az elvitelre készített kávét. Legszívesebben kimentem volna a kocsihoz, és felvilágosítottam volna azt a családot, hogy "Márpedig ez az Istennek kinéző férfi itt marad velem, ti pedig mehettek a picsába, mert mostantól ő az enyém!", de az elég furán jött volna ki. Nem hittem el, hogy alig öt perc jutott nekünk...

- Csodás öt perc volt - nevettem fel hitetlenül.

- Igen, ebben egyetértek. Viszont látásra! Oh, és vigyázzon magára jobban - köszönt, majd végleg eltűnt az ajtó mögött. Egyszerűen csak kisétált az életemből, azzal a csodás és szexi mosollyal az arcán, kávéval és kajával a kezében.

Nem baj LuHan, ez egy seggfej. Legalábbis vigasztald magad azzal, hogy tuti egy seggfej, ráadásul egy hetero seggfej, szóval még köcsög is. Pontosan.

A zene robajlott, azonban már nem igazán voltam benne biztos, hogy annak a dübörgését, vagy a vérfalamon ide-oda csapódó vérem hangját hallom-e. Igazából mindegy is volt, mert annyira zakatoltak a gondolataim, hogy minden más eltörpült mellette. Így a hajrában már egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy jól döntöttem.

A pénz nagyúr… Túlságosan is nagyúr, és még engem, egy tetőtől-talpig, tagadhatatlanul férfias és határozott embert is képes megdönteni, hogyha elegendőt ajánlanak fel belőle. De biztos elég nekem ez a kétmillió? Úgy érzem, hogy túl olcsón adtam el a lelkem…

Nem volt késő visszafordulni. Még meggondolhattam volna magam. Volt rá körülbelül három percem. És hősiesen bevallom, hogy meg is gondoltam magam. Már hátat fordítottam mindennek, és készen álltam elrohanni az apró, hihetetlenül keveset takaró ruhámmal, meg az idióta nevű parókával együtt, amikor a sors, Fortuna, a végzet, vagy hívjuk inkább az én eszméletlenül óriási szerencsémnek, hogy megjelent Byun nemkívánatos BaekHyun.

Abban a szent minutumban a pokolra kívántam az összes pénzével együtt. Képes volt meghiúsítani a szökési tervem, ráadásul még elkezdett nekem áradozni arról, hogy mennyire csodásan nézek ki, és hogy nálam keresve sem találna jobbat. Oh, és a fogdosást nehogy ki felejtsem a felsorolásból. "Hidd el LuHan, ez lesz életed egyik legemlékezetesebb pillanata, de hogyha neked nem is, az ünnepeltnek biztosan.", erre nem igazán tudtam mit reagálni, csak egy idétlen grimaszra futotta. Majd az lesz életem pillanata, amikor megkapom a pénzem.

Mielőtt kiléptem volna a színpadra elküldtem YiXinget is melegebb éghajlatra, amiért azt ígérte itt lesz velem, de valahogy a megvalósításra már nem futott az energiájából. Inkább becsuktam a szemem és megfeledkezve arról, hogy hol vagyok, kockáztatva a padlóval smárolás lehetőségét is merészkedtem elő az emberek közé, és kezdtem bele a kis műsoromba. Szerencsére míg a rúdhoz somfordáltam sötét volt, és háttal kellett beállnom. Amikor elindult a zene egy-kettő forgással indítottam, majd egy spárga a földön, aztán "haj" hátra csapása, és szemezés az ünnepelttel.

BaekHyunnak igaza volt, de nem olyan értelemben, ahogy azt ő elképzelte. Amiért sose fogom elfelejteni az estét, az a katasztrófa, ami ezután történt. Az érzés, ami átjárta a testemet abban a pillanatban, hogy a tekintetünk összetalálkozott, az egyike volt a legrosszabbaknak. A srác volt, a beülős helyről. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Ezután semmi sem a terv szerint alakult.

Amint felfogtam, hogy milyen elcseszett helyzetbe is kerültem, azonnal felpattantam, és berohantam abba a szobába, ahol a cuccaim hagytam. Nem sok időm volt arra, hogy mély letargiába essek, ugyanis az érintett személy másodpercek alatt ott termett velem egy légtérben, majd kulcsra zárta az ajtót.

- Az élet érdekes fordulatokat hoz. Legutóbb, még nem voltál ennyire profi a cipő használatában – bökött pimasz mosollyal a lábamon lévő kellemetlenségekre.

Összeszedtem minden erőm, fogalmam sincs miért, de nem arra, hogy „feladjam” magam. Igazából az identitásom elárulása egy pillanatig sem jutott eszembe, tudtam, hogy akkor ténylegesen vége mindennek. Igazán arra kellett a bátorság, hogy női hangon szólaljak meg, és hitelesen adjam elő magam.

- Legutóbb, még volt méltóságom – még ha csak egy pici is, de legalább volt… -, most már nyugodtan mehetek és eláshatom magam.

- Ha nagyon szeretnéd, tudom, merre találod az ásót, de szerintem nem szükséges ehhez folyamodnod. Annyira nem volt gáz, sőt igazából, hogyha nem sokkolódtál volna le, és nem rohansz el, mint egy öt éves, akkor nem lett volna semmi probléma.

- Elhiszem, hogy élvezted volna, miközben öltáncot lejtek neked, de én már kevésbé…

- Aha, szóval mégse annyira kiváló a társaságom? – Kiforgatta a szavaim. Idejön, ilyeneket mondd, és még a szavaimnak is új értelmet ad, miközben néz ezzel a rabul ejtő tekintettel. Egyszerű fekete farmerja, és királykék ingje csodálatos kombót nyújtott.

- Azt hiszem, én átöltözöm – motyogtam, majd artikulálások közepette a mögöttem lévő mosdó ajtajára kezdtem mutogatni, és elmenekültem.

- Utána tovább is állhatunk – kiáltott utánam, kedves névtelen, én pedig megállíthatatlan vigyorgásba kezdtem.

Szerencsére női ruhák voltak nálam, és kivételesen sokkal több kedvvel öltöttem magamra a cuppanósan szűk fekete nadrágot, a szürke pólót, és a nadrág színével megegyező bőrdzsekit. Aztán végleg megszabadultam a magassarkútól, amit kedvesen a kukában hagytam BaekHyunnk, vagy bárkinek, aki megtalálja. A szívemnek oly kedves kétmillióval is ezt tehettem képletesen, de már nem számít.

- Sokkal jobban mutatsz így – mutatott rajtam végig -, egyértelműen jobb, legalábbis nekem jobban bejön az egyfajta fiús lazaság.

Jólesően felnevettem. Ha tudnád mennyi fiús lazaságot rejtek magamban.

- Már is jobb a közérzetem pár fokkal.

- Ennél pedig csak jobb lesz – kacsintott, majd elkezdett maga után húzni. Hangjában a lehetőségek tárháza csendült fel, én pedig készen álltam mindenre, amit tartogatott számomra.

Egy sétáló utcára mentünk, ahol mindenféle kirakatok, és szórakoztató eszközök vagy épp emberek vettek körbe minket. A szél enyhén fújta a fákon lévő élénkzöld leveleket, az emberek csak úgy özönlöttek, és kerülgették egymást, mintha begyakorolt koreográfia szerint lépnének egyik helyről a másikra. Mindenhonnan másfajta hangok csapták meg a fülem; volt ahonnét kellemes jazz áradt, volt ahol a játéktermek egyedi hangjai és pityegései lengték körbe a teret, máshol a pop vagy épp az EDM uralta a környezetet. Minden tele volt élettel és szórakozással.

Mi egy csendesebb helyet választottunk, ahol inkább a beszélgetés, és különböző desszertek elfogyasztása történt. Az egyik sarokban lévő asztalhoz ültünk, körülöttünk a falak pirosban pompáztak, az ülőhelyek sötétbarna fából voltak elkészítve, és világos párnákat tettek rá, hogy ne törje fel a vendégek alsófelét.

- Oh, egyébként boldog születésnapot. Akármit is kérsz a vendégem vagy – ajánlottam fel, amint eszembe jutott, hogyha a következtéseim, és információim nem csalnak, akkor ő az egyén, akinek felkértek a születésnapjára.

- Az ötleted miszerint a vendéged vagyok kecsegtető, csak az első rész valahogy nem passzol hozzá; nincs születésnapom – nevetett fel a végén, én pedig teljesen idiótának éreztem magam. Tényleg hogyan is gondolhattam, hogy ő a szülinapos, amikor nem is szereti a férfiakat, vagy… az egész csak egy vicc lett volna? Megölöm YiXinget.

- Akkor miért te voltál abban a székben? - értetlenkedtem, mire még jobban elkezdett nevetni.

- Egy másik haverunk születésnapja volt ez, akinek van egy barátnője, és tudta, hogy BaekHyun fel fog bérelni valakit, hogy táncoljon neki, de akkor a nője kiakadt volna, így inkább engem ültetett oda. Ennyi az egész.

- Akkor ezért kellett nekik egy fiú! – fakadtam ki hangosan, gondolatban pedig halálra vertem magam. A szemei kitágultak, és most ő vágott értetlen arcot, tudtam, hogy most végem, hogyha nem találok ki valamit, ami legalább egy kicsit életszagú. – Mármint – sóhajtottam egyet, majd elkezdtem az apró mesém -, igazából nem engem, hanem az ikerbátyám LuHant kérték meg arra, hogy adjon elő valamit nőnek öltözve, mert ő meleg, aztán elfogadta, mert egy idióta, és helyette én vállaltam be, hogy megmentsem a teljes szégyentől. Szóval nem vagyok hivatásos ebben a dologban. Csak, hogy tisztázzuk.

- Na, várjunk, van egy ikerbátyád, aki meleg és úgy néz ki, mint te? Mit is mondtál, LuHan? Ez azt jelenti, hogy nem koreaiak vagytok? – ragadta meg a szerinte lényeges dolgokat a mondandómból, én pedig egy tollpihe súlyával vetekedtem, ahogy megszabadultam a kétségbeesés nyomásától.

- Igen, pontosan! Pont így van; a nevem Luna és van egy ikerbátyám LuHan, aki pont így néz ki, mint én, szóval most veszekedhetnénk arról, hogy én vagyok-e férfias, vagy ő nőies-

- Egyértelműen ő nőies – szólt közbe, amivel nyilván azt hitte jót, tesz, de nem, egyáltalán nem így volt, inkább meg se szólalt volna.

- De ez a téma kényes neki is és nekem is, szóval nem beszélünk erről. Egyébként, ha már itt tartunk neked mi is a becses neved?

- Oh, tényleg, a nevem JongIn, és nincs leszbikus ikernővérem, akiről furcsán sokat tudnék beszélni.

- Sajnálom, de elég közel állunk egymáshoz, mondhatni egy és ugyan az a személy vagyunk. – A kijelentésemre JongIn arcán átfutott a borzalom. Szinte biztosra vettem, hogy most lepergett előtte a jelenet, ahogy minden második percben a bátyámról beszélek, és ötóránként felhívom, hogy egyeztessünk, mi történik a másikkal, és ahogy többet vagyok a tesómmal, mint mondjuk vele… - Ne ijedj meg, ez nem azt jelenti, hogy életképtelen vagyok nélküle, nem vagyunk összekötve, sőt tíz alkalomból, ha egyszer látnak minket egy helyen.

- Akkor jó, már tapasztaltam milyen az, amikor egy nő furcsán közeli kapcsolatban van a saját testvérével, és hát… nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Nagy veszteség lett volna, hogyha te is bele kerültél volna ebbe az igazán pici halmazomba – vakargatta a tarkóját kínosan. Gondolatban elszomorodtam a tényre, miszerint az ő furcsaságuk koránt sem lehetett annyira furcsa, mint az enyém.

JongInnal még akkor este csókolóztunk. Határozottan kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb estéjét töltöttem ott. Teljesen el is felejtettem, hogy nőnek vagyok öltözve, a társasága annyira magával ragadó és csodálatos volt. Önmagam voltam. Még hogyha külsőleg nem is, de belülről, a lelkem, igazán önmaga lehetett, és ez elég volt ahhoz, hogy ne érdekeljen, hogy mit lát JongIn külső szemlélőkét. Mindezek ellenére engem ismert meg, kívülről Lunát látta, de minden más az én voltam; LuHan. Ez pedig elég vigasztalás volt számomra. Ezután az este után pedig még több és több ilyen este jött, amiket egyre csak vártam. Jobban, mint kellett volna.

Megkértem JongInt, hogy ne mondjon BaekHyunnak semmit. Hogy aztán mit beszéltek egymás között, arról fogalmam sincs, de később nem volt ebből gondom. Nem derült, ki hogy egy nagy csaló vagyok, aki épp a szívével játszik. A saját részemről azt mondtam YiXingnek, hogy elkapott a pánik, JongIn pedig azért jött utánam, hogy megnyugtasson.

Nem volt sok ideje arra, hogy ezzel foglalatoskodjon, ugyanis amikor közölte velem, hogy mindegy, mivel amúgy is csak kitalálta, hogy kétmilliót fogok kapni ezért az egészért eléggé kiakadtam rá. Legszívesebben a földhöz vágtam volna, és letéptem volna a fejét, ugyanis ha nincs ez az egész, akkor nem másztam volna bele nyakig ebbe a keserűen édes kapcsolatba. Nem tudtam neki rendesen elmagyarázni, hogy miért akadtam ki ennyire, ezért ő továbbra is jogtalannak titulálta a felháborodásomat, és azzal mentegetőzött, hogy legalább szereztem magamnak egy vicces sztorit.

JongInnal viszont egyre többet találkoztunk, és egyre több volt közöttünk az intim pillanat, és egyre többet áhítoztam a csókjaira, amik mindennél több impulzust váltottak ki belőlem egyszerre. Függő lettem. Csak úgy, ahogyan ő is „Imádom a csókod, egyszerűen páratlan vagy.”, mondta egyszer. Ekkor tudtam nyert ügyem van. Legalábbis az lett volna, hogyha nincs az a kis bökkenő, miszerint férfi vagyok, és JongIn még mindig hetero.

A gyomrom áfonya méretűre zsugorodott, ahogy ott álltam a pláza bejárata előtt. Találkozom vele. Most teljesen én leszek… Megismerhet ízig-vérig. Vajon mit fog szólni? Vajon milyen lesz a reakciója, pozitív vagy negatív? Mennyire kellene aggódnom? Fhu, nem kellett volna belemennem. Vagyis kitalálnom. Nem kellett volna kitalálnom, hogy az egyik én szívességet kér a másik énemtől. Király, hamarosan már klinikai eset is leszek. Szuper.

Összeszedtem magam, és beléptem a pláza fotocellás ajtaján, majd gyors léptekkel a találkozó hely irányába tartottam. Még véletlenül sem akartam, hogy időm legyen meggondolni magam. Most már benne vagyok. Nyakig, a kaki nyakig ér, sőt már ellepett, és hullámzik is… Kénytelen vagyok valahogy helyrehozni ezt, szépen lassan, de muszáj, és ez az egyetlen megoldás, ami eszembe jutott.

- JongIn! - szólítottam meg őt azonnal, ahogy a látókörömbe került. Furcsa volt, túlságosan is, ahogy az igazi hangomon szóltam hozzá. A megszokás nagyúr, csak ne feledkezzek meg róla, hogy továbbra is önmagam maradjak, immár minden területen.

JongIn kétméteres vigyorral fordult az irányomba, hihetetlen lendülettel indult meg, azonban ahogy közelebb ért, és tisztán kitudta venni a vonásaim megtorpant, majd szinte azonnal vissza is terelte önmagát az eredeti lépéseihez. Mintha semmi nem történt volna, de én észrevettem rajta a megdöbbenést.

- Biztosan te vagy LuHan, örülök neki, hogy megismerhetlek, A húgodnak igaza volt, tényleg nincs szükség rá, hogy képet mutogasson rólad, ugyan olyanok vagytok.

- Túlságosan is... - szaladt kínos mosoly az arcomra. - Szinte egyek vagyunk.

- A végén nehogy beleszeressek mind a kettőtökbe, az nem lenne kellemes - hintett el egy korántsem annyira jó viccet, mint ahogy tervezte, de legalább neki tetszett.

- Miért csak nem neked is vannak különlegesebb igényeid? - puhatolóztam ismét, hogyha már itt volt a megfelelő alkalom.

- Valamiért a húgod is sokszor jön ezzel, de mindig figyelmen kívül hagyom. Nincsenek, és igazából még nem is gondoltam erre. Nem mondom azt, hogy elítélem, mert semmi bajom vele, de nem tudnám elképzelni magam olyan helyzetbe... Mármint... Inkább hagyjuk - legyintett majd másfelé kezdte terelni a témát. - Luna azt mondta, hogy az ízlésetek is eléggé egyforma, és igaza is van, ahogy végig nézek rajtad... Szóval segítened kellene új cuccokat nézni a szobámba.

- Igen, tudom, már megkaptam minden információt, amit tudnom kell. Mivel a fal világos, arra gondoltunk, hogy a bútoroknak és a kisebb kiegészítőknek ellensúlyozni kellene ezt az egészet. 

JongInnal elindultunk bejárni az óriási plázát, és egyre több dolgot találtunk az új szobájába. Örültem neki, hogy velem osztja meg ezt a pillanatot, és hogy bízik az ízlésemben. A legjobban az tetszett, hogy minden egyes darab, amit kiválasztottunk tükrözte az egyéniségét, és mindegyiket ő maga nézte ki. Én csupán csak segítettem dönteni, vagy útmutatást adtam számára.

A nap végén az egyik kávézóba kötöttünk ki, ahol mind a ketten egy jegesebbet választottunk a kínálatból.

- Nagyon rémisztő, hogy egész nap olyan volt, mintha a húgoddal lettem volna, csak a hosszú haj nélkül. Tényleg egyformák vagytok...

- Ezért nem szoktunk egy helyen lenni egyszerre, akkor túl sok belőlünk.

- És, neked esetleg van barátod? - dobta fel a lehető legrosszabb témát, amit csak találhatott.

- Igazából van egy srác, de eddig eléggé reménytelennek tűnik. Vagyis nem igazán reménytelennek, inkább elérhetetlennek... - próbáltam burkoltan elmagyarázni a szerelmi életem jelen állását, aminek történetesen ő volt a főszereplője, csak ezzel nem volt tisztában.

- Uh... Nem olyan érdeklődési körrel rendelkezik, mint te? - kérdezett rá igazán udvariasan, hogy akkor nem meleg-e az illető, mire megráztam a fejem. - Nem lehet könnyű melegként ismerkedni.

- Igazából ha melegbárba mész az, csak nem ott ismerkedtünk meg... Szerinted neked mivel törhetné meg egy pasi a falaid? - hajoltam túlságosan közel hozzá, mire zavarba jött, és hátrébb húzódott.

- Hát, hogyha megkedvelnék egy srácot, akkor tuti kiakadnék, hogyha pedig testileg próbálna közeledni, akkor mégjobban... De sajnos ezen a szakaszon szerintem túl kell esni... Nem lehet könnyű megbarátkozni a ténnyel, hogy egy férfi érintését élvezed.

- Magyarul másszak rá? Ezt mondod? Ez a jó tanácsod? - hitetlenkedtem, és csalódottan vetődtem vissza a székre.

- Nem azt mondtam, hogy teperd le, hanem, hogy fogdosd... Az egy fokkal jobb.

Így kezdődött a kapcsolatom Kim JongInnal, mint LuHan. Valahol pedig ennek a kapcsolatnak hála volt meg az első veszekedésünk is. Egy hűvösebb nyári este volt, JongInnal pedig pasis ivós estére mentünk, úgyhogy én, én lehettem. Már eléggé becsiccsentettünk mind a ketten, amikor  kitalálta, hogy menjünk karaokézni. Én persze benne voltam, mert ez volt az egyik erősségem, még részegen is.

Természetesen elsöpörtem a búsba, és így jött a téma, miszerint Luna is ilyen jó énekes-e, én pedig mint minden egyes alkalommal, ismét saját magamat fényeztem.

- Még szép, hogy nem jobb, mikor én mindenben jobb vagyok – emeltem meg dacosan a fejemet.

- Luna is mindig ezt mondja - morogta -, nem vetted még észre, hogy erősen elnyomod a húgodat? 

- Mi az, hogy elnyomom? Ez az igazság - kértem ki magamnak.

- Nem igaz, mindig ezt fújhatod előtte is, így akármit jól csinál, mindig azt mondja, nem, mert LuHan sokkal jobban csinálja ezt is. LuHan jobb ebben, LuHan jobb abban. Megtennéd, hogy egyszer végre teret hagysz neki? Hogy ő is jó lehessen végre valamiben? - Dühös volt. Tényleg az volt, látszott rajta, hogy mélyen érinti a nemlétező Luna lelki világa, és az hogy semmiben sem lehet ő a nyertes. Azt nem tudta, hogy igazából Luna a nyertes, mert az övé volt JongIn. Hiába kedvelt engem, LuHant, akkor sem szeretett annyira, mint Lunát.

- Én voltam az első! Persze, hogy mindenben jobb vagyok, hiszen én vagyok az eredeti! - kiabáltam mérgemben.

JongIn felpattant a helyéről, majd elém trappolt, a mutató ujjával pedig erősen böködni kezdte a mellkasomat.

- Az eredeti, ch, ez hülyeség, ő is mindig ezt mondja, de ez hülyeség. Egy valamiben viszont akkor is ő a legjobb, az pedig a csókolózás!

- A csókja a fenét! - morogtam, majd a gallérjánál fogva lehúztam magamhoz, és ajkaimmal lecsaptam az övére.

Egy pillanatig hezitált, de utána elveszett az érzésben. Ittas volt, így valószínűleg azt hihette hirtelen, hogy én vagyok Luna, vagy nem tudom mi történhetett, de akkor ott nem is törődtem ezzel. Végre megcsókolhattam őt, mint LuHan. Lehet, hogy hibát követtem el vele, de akkor ott, eztűnt életem legjobb döntésének. A csókja sose volt annyira olyan finom és édes. Minden energiám beleadtam, hogy ez legyen A csókom, az a bizonyos csók, ami az eddigi összesnél elsöprőbb.

Amint vége lett a pillanatnak elengedtem, majd a mellettem lévő fotelba löktem.

- Okai... Azt hiszem visszaszívom, amit mondtam... - motyogta elbűvölve.

   Nem láttam értelmét a további maradásomnak, így írtam egy sms-t a telefonjáról, hogy szedjék össze, majd távoztam.

Ezután minden rossz irányba kezdett terelődni. YiXing felfedezte, hogy egyre több női ruhát veszek, és hogy megtartottam a parókát, a műmelleket, és az eszközt, amivel eredményesen leszorítom a micsodám. Arra a következtetésre jutott, hogy transzvesztita leszek, vagy hogy átakarom operáltatni magam. Lelkiismeret-furdalása lett, amiért úgy érezte, hogy az egész az ő hibája, hogy miatta jutottam idáig.

Részben igaza volt, miatta jutottam idáig, csak az idáig szócska az ő szótárában most mást jelentett, mint az enyémben. Szakemberhez akart vinni, merthogy előtte nem voltam ilyen, és hogyha a melegségem nem is, de ez igenis ellátásra szorul, mert ez nem én vagyok. Ez nem férfias. Emiatt kénytelen voltam neki bevallani, hogy miért csinálom. Mondanom sem kell, teljesen kiakadt, egyből rohanni akart BaekHyunhoz, hogy szóljon neki az egészről, és nem, nem miattam... Jobban érdekelte JongIn és az, hogy épp egy ártatlan ember szívével játszadozom. "Te nem érdekelsz, tudtad mire vállalkozol, de ez a szegény srác csak rosszkor volt rossz helyen, biztosan nem érdemli ezt meg.", mondta, én pedig eszméletlenül szarul éreztem magam miatta. Mint egy szardarab, amit a fűben hagytak, majd rátapostak.

Megakadályoztam, hogy elmondja BaekHyunnak, de csak úgy tudtam, hogy megígértem neki, én fogom beavatni JongInt. Ez pedig sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint hittem... Ráadásul JongIn egyre intimebb területekre szeretett volna merészkedni, amitől én természetesen rémületbe estem. Egészen odáig jutottunk, hogy ő is szakemberhez akart vinni, amiért szex iszonyom van. Összességében tehát jól elbaszódott minden. Pedig ha JongIn tudná, mennyire szeretném már az ágyamba tudni, biztosan nem szexiszony diagnózissal vinne az orvoshoz...

   

Gyengéd érintéssel haladt végig a testemen, ajkaival az arcomtól kezdve a vállamig minden egyes ponton egy apró puszit hintett el, miközben egyre lentebb húzta a felsőm szélét. Kezemmel ujjai után nyúltam, felnézett rám, egyenesen a szemembe, én pedig a lehető legtöbb sajnálatot próbáltam belesűríteni ebbe az egy pillantásomba. JongIn lemondóan sóhajtott, leengedte a kezét, pár másodperccel később az arcomra irányította, majd puszit lehet a számra. Megrökönyödött testtartással leült az ágyra, én pedig mellé.

- Megmagyarázom – suttogtam.

- Ez már az ezeregyedik ilyen alkalom Luna… muszáj megoldást találni… - fakadt ki, mint minden egyes alkalommal, amikor ez történt.

- Nem is az ezeregyedik – motyogtam. – Oké, elmondom – szólaltam meg, ha nem is álltam készen, de muszáj volt elmondanom az igazat. – Azért nem fekszem le veled, mert… szóval… Én… Én vagyok…

- Mondd, hogy nem azt akarod mondani, hogy te vagy LuHan – nevetett fel hitetlenül, én pedig nagyon picit, de bólintottam. Felállt, majd továbbra is nevetve kezdett ingázni előttem. Megállt, majd a hajába túrt. – Ez hülyeség, találj ki valamit, aminek értelme is van, Luna!

- Most nem fogok a szavakkal dobálózni, mert annak semmi értelme sincs. Akkor inkább nézd meg! – mondtam, majd levetettem a ruháim egészen addig, hogy minden látszódjon rajtam, ami elősegíti a női kinézetem.

- Te… Jó… Ég… Menj a fenébe Luna, vagy LuHan, vagy akárki is vagy! A faszomat, mi a fasz! – kiabált, majd egy megvető pillantás után elrohant.

Bezárkózott a mosdóba. Végtére is, ez pozitív. Akár felkaphatta volna az összes cuccát, és távozhatott volna a bejárati ajtón, vagy akár az ablakon kiakadása közepette, de nem így lett, e helyett inkább a fürdőbe menekült. Ezek szerint még van esélyem valahogy megoldani a dolgokat. Ezek szerint tényleg többet jelentek neki, vagy legalábbis Luna.

Összeszedtem minden bátorságom, majd apró, halk léptekkel osontam a kettőnket elválasztó ajtóhoz. Rátapasztottam a tenyerem, majd térdre ereszkedtem.

- JongIn... Kérlek, nyisd ki az ajtót - kezdtem a tipikus szöveggel, ami ilyen esetekben mindig előkerül, de eredetibb dolog nem jutott az eszembe. Igazából teljesen kiürült a fejem, egyedül arra tudtam koncentrálni, hogy ne bőgjem el magam. - Elhiszem, hogy ez most sok neked, és nem tudod hová tenni... Megértem, hiszen én se tudnék mit kezdeni a helyzettel, de mi... vagyis én próbáltam célozni rá, nem is egyszer… még puhatolóztam is.

Úgy LuHan, hárítsd át rá a felelősséget, hadd érezze hibásnak magát, fogyatékos - ütöttem fejbe magam.

- Igen, próbáltál, többször is próbáltál, csak túlságosan vak voltam. De nem is, tudod mit? Te voltál önző! Egy önző ember vagy, mert tudtad, hogy teljesen hetero vagyok, mégis azt nézted, hogy saját magadnak jó legyen, és ha ilyen mocskos úton is, de megszerezz magadnak! Az egész a te hibád! Amikor ott a kávézóban találkoztunk vissza kellett volna hátrálnod!

Minden dologban, amit a fejemhez vágott igaza volt. Ez pedig csak még jobban a földbe tiport, mintha legyőztek volna, és még belém is rúgtak volna utána. De tisztában voltam vele, hogy amit JongIn érez, az még ennél is rosszabb. Sokkal, de sokkal rosszabb… Egy seggfej vagyok, és még köcsög is.

- De nem tettem, mert azt hittem sose látlak többé, ráadásul túlságosan is a hatalmad alá kerítettél... Egyszerűen nem hagyhattam, hogy csak úgy elússz előttem.

- Most pedig már nem tudok elúszni...

- Ezt hogy érted? – ültem feljebb.

- Túlságosan... Ah! Túlságosan is megkedveltelek, vagyis Lunát, nem tudom elengedni őt csak úgy. De ő te vagy! Te jó ég egy férfit szeretek...

- Engedj be, van egy ötletem – mondtam kissé talán túlbuzgóbban, mint kellett volna. – Légyszíves.

- Micsoda? Egyébként sem akarlak beengedni. Nem foglak. – Hallottam a hangjából a tömény makacsságot.

- Akkor engedd be Lunát – ajánlottam, miközben magamra vettem egy köntöst, amit a földről szedtem össze. - Egy történet, olyan, mint amit a kávézóban is kitaláltam. És minden alkalommal, amikor veszélyben volt, hogy igazából férfi vagyok. Kérlek, játszd el velem.

- Nem érdemled meg. Igazából beszélgetésre sem kellene méltatnom téged.

- Könyörgöm JongIn, hogyha nem válik be, akkor eltűnök az életedből… - kérleltem továbbra is. Nem akartam feladni, még volt esélyem, ha egy csekély is, de maradt.

- Mondjad... – hallottam meg halk hangját az ajtó nyikorgása mellett, ami lassan, de elkezdett kinyílnia én pedig villámgyorsasággal surrantam be, hogy esélye se legyen visszazáródni.

- Itt vagyok, én a barátnőd; Luna. Akivel csodálatos heteket töltöttél együtt. De egyszer csak beteg lettem, mellrákot diagnosztizáltak nálam, de te már annyira a szívedbe zártál, hogy nem bírtál hátra hagyni. Velem maradtál a nehéz időkben is. Mivel egyre rosszabb lett az állapotom, így kemoterápiás kezelést kaptam, aminek az lett a következménye, hogy elvesztettem a hajam, és sötétebb lett – foglaltam össze gyorsan a lényeget, majd a kezét a parókára tettem. - JongIn most vedd le rólam.

- Nem akarom... És a hangod is... – csuklott el a hangja.

- Ilyen a hangom, mindig is ilyen volt, minden más, nem én vagyok. Most pedig vedd le a parókát – hárítottam kissé keményebben, mint szerettem volna.

- Rendben...

A kezei remegtek, ahogy nehezen, de megbirkózót a feladattal.

- A hajam rövid lett, viszont te ugyan úgy szerettél, mint előtte, sőt még jobban is. Aztán egyik este, megkértelek, hogy mosd le a sminkem, te pedig szívesen segítettél. – folytattam tovább, miközben újabb feladatot adtam neki. - Mosd le, aztán pedig hunyd be a szemed, én befejezem.

JongIn kezei közé nyomtam egy pamacsot, amire sminklemosót tettem, ő pedig óvatosan elkezdte letörölgetni a mocskot az arcomról, miközben könnybe lábadt a szeme. Elvettem tőle a pamacsot, lecsuktam a szemeit, majd befejeztem a munkát helyette. Ezután egy apró csókót leheltem páratlan szájára. JongIn megilletődött pislogással jutalmazta hirtelen tettemet.

- Másnap reggel, egy apró csókkal keltettelek, te pedig a rövid hajú, sminknélküli barátnőddel találtad szembe magad. De nem bántad, mert tudtad, hogy ő még mindig ugyan az a személy, aki olyan sokat jelent neked – mosolyodtam el, ő pedig halványan, de viszonozta. Azonban a következő mondatomra le is hervadt. - Így visszacsókoltál. Gyerünk JongIn, meg tudod csinálni, már nem egyszer megcsináltad, sőt egyszer tényleg megcsináltad – bíztattam.

- Ez nem ilyen egyszerű.

- De igen, meg kell tenned, muszáj, hogyha azt akarjuk, hogy működjön ez a dolog. Tudom, hogy élvezed, hogyha csókolhatsz, te magad mondtad nem is egyszer, hogy nekem van a legjobb szám az egész világon. Amikor pedig ENGEM csókoltál meg, akkor is bevallottad, hogy jobb vagyok, mint Luna.

- Okai, azt hiszem... menni fog. Remélem.

Azt mondta, hogy reméli, ez a szó pedig elképesztő melegséggel töltött el. A harmadik óriási levegőt vette, mire elkezdett közeledni felém. A legfélénkebb csók volt ez az egész világon, mégis a legtöbb reményt és lehetőséget rejtette magában.

- Ezután azonban szomorú hír érkezett, a rák tovább terjedt, így muszáj volt leoperálni, mind a két mellemet… - JongIn itt már tudta mi a feladata, így kocsonyára hasonlító kezeivel a köntös alá nyúlt, majd eltávolította a szörnyen kényelmetlen izét a mellkasomról. JongIn több tonnányi súlytól szabadított meg ezzel az egy mozdulattal. - De helyette kaptam mást, ami hidd el, van ugyan olyan jó, sőt még jobb is lehet, hogyha hagyod, hogy megmutassam. Ráadásul a szám más területeken is kimagaslóan teljesít - húztam végig nyelvem az ajkamon, miközben ujjaimmal felkerestem legkedvesebb testrészét.

JongIn szája kaján vigyorba váltott, tudomásomra adva, hogy innentől már minden csak felfelé fog ívelni. Egészen addig, míg el nem érjük a csúcsot, utána pedig már nem lesz semmi, ami megállíthatna minket.

Természetesen nem ment ennyire egyszerűen a kapcsolatunk helyrehozása, de elég szépen haladtunk, a cél felé. JongIn is kezdett belerázódni a helyzetbe, miközben egyre bátrabb és kísérletezőbb lett. A ténnyel viszont, hogy biszexuális lett még nem igazán barátkozott meg, így az egyszemélyes homoszexuális jelzővel illeti magát minden egyes alkalommal, amikor az identitásáról van szó. Ezt pedig irtó aranyosnak találom, ezen felül pedig nem kell aggódnom, hogy valami férfiasabb férfi majd lecsapja a kezemről. A nőknél pedig egyértelműen jobb és szebb vagyok, vetélytársakról így nem is kell beszélni.

Igaz, nem kaptam meg a kétmilliómat, de helyette egy sokkal nagyobb és értékesebb kincsre találtam. Szóval, hogyha bárki megkérdezné megérte-e nőnek öltöznöm, férfiasan, hezitálás nélkül jelenteném ki, hogy „Igen!”, közben pedig az én JongInomra mutatnék.