2021. január 8., péntek

Maradok még (Lee DongHyuck "Hecsi")



Music challenge - Bagossy Brothers Company - Úszom a Nap felé





Az emberek tömkelege hömpölygő víztömegként zárul körém, de nem tántorít meg, ahelyett hogy átengedném magam a pánik fullasztó ölelésének, megállás nélkül csak rád gondolok, és ismét utat nyitok feléd egy nevető, már kissé becsiccsentett társaság közepén keresztül. Mindig is utáltam a rengeteg embert egy helyen, a szöuli karácsonyi vásárnál pedig nem is kerülhettem volna nagyobb rémálomba: a nevető, iszogató emberek, a sipítozva szaladgáló kölykök, az állva étkező családok, a lézengő turisták, akik a kirakatot bámulják, csak azért, hogy aztán ne vegyenek semmit és továbbálljanak. Mintha direkt erre pályáztál volna. De nem. Te nem vagy ennyire kicsinyes, ez csupán az én szerencsém.

A zajban az összes hang elkésik, amikor végre utolérlek, aztán a vastag, prémes kabátba bújtatott karod után kapok. December eleje van és minden ragyog, kivéve az arcod, amit rám emelsz. Elém kúszik a kép, ahogy figyeltél reggelente az ágyban - a körülötted csillogó fények a közelébe sem érnek annak az arcnak, az arcnak, amikor még szerettél.

A komolyságod ellenére a szemeidből csak úgy árad a melegség, mint mindig. Nálad ez normális, ettől vagy te különleges, hogy mindenkire ugyanolyan szeretetteljes, meleg tekintettel nézel, még akkor is, ha épp cukkolod a másikat. Én viszont leírhatatlanul kicsinek és jelentéktelennek érzem magam ezektől a szemektől. Engem a forró pillantásod tett különlegessé, ami senki másnak nem adatott meg, ami csak az enyém volt. Egy pillanatra fájdalmas grimaszba torzul az arcom, ahogy a szívem megszakad a tudattól, hogy többé már nem egészítjük ki egymást.

Szemed az eszembe lyukat mesél, én nem beszélek, te nem beszélsz - csak állunk némán. A rohanó másodpercek nyomása rám nehezedik, tudom, hogy már csak pár pillanat jutott nekem, aztán tovább állsz. Mégse teszek semmit, csak hagyom, hogy a szemeid magukkal rántsanak a múltba.


Testem kényelmesen süpped az elterülő puha homokba, jólesően sóhajtok, ahogy Haechan védelmező tenyere végigsiklik a fedetlen gerincem mentén - bár a hátamon elnyúló fénysugarak égetik a bőröm, az ő érintése valósággal lángra lobbant. Kipattannak a szemeim, ahogy a gerincem alján egy kis ponton megtámad a hideg csípős érzése.

- Yah! - adok hangot nemtetszésemnek, mire ő jólesően felnevet, aztán újabb dermesztő támadás ér pár centivel feljebb, majd még egy. - Ezek az eprek?

Szemeimmel próbálom megtalálni, de hason fekve nem sok esélyem van, csak a minket körülölelő apró, eldugott öböl szikláit és élénk növényzetét látom. A látvány gyönyörű, mégis megbánom, hogy nem a tenger felé nézve dobtam le magam.

- Nyugi, élvezni fogod, csak várd ki a végét. - Boldogságot hozó hangján nyugtat, amit egy újabb hidegrázós érzés követ. Egészen addig pakolgat rám, míg hajamat félretolva el nem éri a nyakamat.

A hasamban kavarogni kezd a bizsergés, ahogy megérzem puha ajkait, érdes fogát, majd nedves nyelvét az első epernél, pont a fenekem felett. Lassan rágja a gyümölcsöt, úgy, hogy a mozgó szájával folyamatosan súrolja meztelen testemet, ezzel olyan hatást keltve, mintha megannyi apró puszit hagyna rajtam. Befejezi a rágást, nyelvét felfelé húzva közelíti meg a következő áldozatát, habár itt én vagyok az igazi áldozat, akit épp az örömök kegyetlenül lassú mézesmadzagán táncoltat.

- Haechan-ah… - sóhajtom, és érzem, ahogy az ajkai csillogó arca szélére futnak. - Fogd vissza ma-

Sűrű ciccegéssel szakít félbe: - Hogyan foghatnám, amikor itt fekszel egy falatnyi bikiniben, ráadásul a felsőd zsinórját is kicsomóztad? Ugye tudod, hogy nekem így olyan, mintha nem lenne rajtad felül semmi?

Vádjai célba találnak, nincs mentségem, így hagyom, hogy tovább folytassa az érzéki keringőt, ami nagy meglepetésemre tempót vált. A maradék epret kikerülve lecsap a nyakamra, ráérősen ízlelgeti, mire jólesően felnyögök. Kezeivel megragadja a csipőm és átfordít, érzem, ahogy a piros gyümölcs kilapul alattam, összekenve a hátamat és az alattam ragadt bikinifelsőt. Haechan kuncog egyet a meglepett arcomon, aztán falánk tekintetét a mellemre vezeti, viszont helyette a szám után kap, egyik kezével még mindig a csípőmet tartva, másikkal pedig az oldalamon szánkázva fel-alá. Átadom magam a bódító érzésnek, kezeimmel átevezek felsőtestének óceánján, aztán túllépve a horizonton a Nap hajába túrok.

Elválunk egymástól, a tekintetét nézem, ami bohókás játékra hív.

- Kapj el, ha tudsz! - kiáltom izgatottan, miközben a homokba taszítom, majd szélsebesen pattanok fel és indulok meg a víz felé.

Haechan gyors, pár pillanatba telik és máris a vízbe veti magát. Tudom, innentől értelmetlen a menekülés, sokkal jobb úszó, mint én. Így hát úszom a Nap felé, ahelyett hogy távolodnék tőle.

- Kapjuk el a Napot! - lelkendezik, miközben megindul a tenger széléhez.

Tiltakozás nélkül követem, de hiába, én nem érem el a Napot.

A valóságküszöb feltűnik, ahogy Haechan alakja egyre távolabb és távolabb kerül, míg végül összeolvad a nappalok védelmezőjével.


„Már nem szeretlek.” - visszhangzik a fejemben, ahogy a tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább.


Végül eleresztem a kabátod, a kezem élettelenül hullik összetört testem mellé. Ismerlek. Tudom, már minden hiába. Egy szomorú, de hálás pillantást küldesz felém, ahogy utoljára rám mosolyogsz, majd hátat fordítva nekem tovább állsz.


Én maradok még.




27 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na oké, szavakat sem találok. Ebben a körben ez jellemző rám.
    Nagyon tetszett, ahogy összekapcsoltad a dalszöveggel, végig vezetted a szálat. Tetszett az is, hogy keretet adtál a történetnek, középen a mindent elsöprő szerelemről, felhőtlen boldogságról és szabadságról olvashattam, és ezután a szép emlék után visszatérni a jelenbe, ahol "Már nem szeretlek." fogad- kegyetlenül rideg volt.
    Igaz, nem láttam, mert nem a novellában szerepel, de szinte elvakított a nap, meg Haechan összemosódott alakja.
    Lehet csak én nem emlékszek rá, de a fürdőruhás jelentnél az van, hogy a bikini felső ki van oldva, utána meg szaladnak úszni - akkor a csajszi lebegő pántokkal fut az óceánba? xd
    És a kedvenc mondatom: "kezeimmel átevezek felsőtestének óceánján, aztán túllépve a horizonton a Nap hajába túrok".
    Keserédes volt, mint mindig, ha egy nagy boldogság tovaszáll.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!
      Szavakat sem? xD Pedig nem lett akkora nagy mű ez a novella, sőt, siettem vele mert várt rám a Naruto xDDDDDDDD De nagyon örülök neki, hogy ennek ellenére is tetszett! Mert igaz, siettem, de próbáltam azért egy-két szép dolgot elrejteni benne, hogy oké akkor legalább ennyit kapjon. És az egyik ilyen erősebbnek szánt mondatom pont az, amit te kiemeltél, meg lejebb Vivien is.
      Hecsit itt igazán eltávolítottam a róla kialakított általános képtől, és szinte csak a Nappal való kapcsolatát ragadtam ki belőle, de jó, hogy ez így jelent emg előtted is *-*
      Hát ott csak ők ketten voltak, mert ez egy kis öböl, szóval rajtuk kívül nem volt más, és ugye a bikini felső ki volt kötözve, úgyhogy, amikor Hecsi átfordította az ott is maradt a törölközőn és a lányka felmeztelenül, felső nélkül futott a vízbe xD

      Köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  2. Nagyon örülök Hecsinek! ;; Megláttam a épet, ennek az egyik kattintással előbbi változata a hátterem is, meg pont erre cseréltem watton is a képemet, annyira csodaszép ez a fiú, sohasem lehet elég belőle.

    Mégis, olyan szerepbe helyezted, ahol nem igazán volt önmaga, hanem csak egy darabkáját tartottad meg a személyiségének és adtál neki némi ridegséget is. ;;
    Nekem is tetszett, ahogyan a dalt beleszőtted a részekbe, mindegyikben volt belőle egy kicsi, és nagyon jól összekapcsolták az egészet. Nekem az emlék része tetszett jobban, abban éreztem inkább az érzéseket, volt szeretet, nevetés, tenger, Hecsi, nap, eper. Az ez előtti részben nem igazán éreztem ezeket, ott inkább egyfajta lemondást és elengedést láttam, amit a szereplő lány is érezhetett a jeges visszautasítás miatt, de még egy kicsit olvastam volna a fokozását vagy elmélyítését ennek is. Én nem szeretnék ilyet hallani, mert még olvasni is megütköztető volt. De őszinte, merthát szeretet nélkül mi értelme van egy kapcsolatnak? Szerintem semmi. Nagyon furcsa volt amúgy ilyen szerepben olvasni Hecsit, mármint ez a 16+ rész, hát khmm.. XD Még sos képzeltem el őt így, olyan kis izé, hát ő Hecsi, egyszerűen nem megy XD még legalábbis, aztán biztos lesz majd, amikor igen, de még csak barátkozok maximum a gondolattal, hogy ez a csoda fiú is egyszer felnő.

    Nekem ezek a részek tetszettek a legjobban:
    "Átadom magam a bódító érzésnek, kezeimmel átevezek felsőtestének óceánján, aztán túllépve a horizonton a Nap hajába túrok." - huh, ez nagyon szép volt, hogy itt a testrészeit hasonlítottad a napos óceán látványához. ;;
    "tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább." - ez is nagyon tetszett, én az embereken szeritnem a szemüket szeretem a legjobban, ami mindenkinek más, és annyira különleges. Főleg, hogy itt Hecsi szemében egy tenger veszett el.

    Amúgy azon én is elgondolkodtam közben, hogy na most ezt hogy képzeljem el. Lobogjon így villantósan a bikini pántja, vagy jó, akkor legyen megkötve XDDD De jó, végül az utóbbit választottam. XDDD

    Találtam pár hibát benne, néhány vesszőn is elgondolkodtam, lehet nálad is le utd maradni egy-egy az és elől? XD De nem voltam benne biztos, íg azokat külön nem írtam ki, de ha tényleg hiányzik néhány, akkor szerintem megtalálod, ha még átolvasod párszor.
    "Szöuli karácsonyi vásár" - ha esemény neve, akkor Szöuli Karácsonyi Vásár, egyébként a "szöuli"-t kisbetűvel kellene írni
    "ahelyett hogy átengedném" - vessző lemarad a hogy elől
    "mégegy" - ezt külön kell írni
    "- Kapj el ha tudsz!" - ha elől lemaradt a vessző

    Amúgy nem tudok elmenni sz nélkül a blogod külseje mellett, mert omg de jól néz ki Jongin itt két oldalt, de sajnálom, hogy a jobb oldalon kicsi látszik csak belőle, nem elég nagy a laptopom képernyőszélessége vagy nem tudom XD De tetszik ez az új dizájn, nagyon Jonginos ;;

    Köszönöm, hogy olvashattam, a címben külön uwww a Hecsi megnevezésért! Várom a köviit! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!!

      A hibákat javítottam is, köszönöm, holgy flehívtad rá a figyelmem! Egyébként az ahelyett, hogy oda tettem először vesszőt, csak aztán mondom a hogy elé nem mindig kell és szerintem most itt nem kell és kivettem LOOOL Egyébként nálam egy-egy vessző az és előtt tuti le tud maradni, mert ezzel az és előtti vesszővel olyan nagy szarkavalkádban vagyok, hogy ihaj xD

      Igeeen, nagyon csodálatos fiúcska TT A képet egyébként Vivcso küldte, és ő mondta azt is, hogy hát a "Haechan" helyett "Hecsi" legyen a címben, de csak viccelt, de rájöttem, hogy baszki hát igaza van xDDD

      A ridegséget azért adtam neki, mert nem akartam itt húzni a könyörgést, meg a búcsúzást, szóval ez a szomorú, de hálás pillantással akartam volna itt ellensúlyozni azt, hogy igazából nem bunkó módon szakított ő, csak már nem volt mit ragoznia, de hálás az elmúlt időkért. A már nem szeretlek rész pedig, hát szerintem könnyen ki lehet szeretni egy emberből, viszont attól még lehet őt szeretettel szeretni és békésen elválni, és ennél nagyobb ok szerintem nem is kell. Az én fejemben itt Hecsi már szimplán nem volt szerelmes, ezért szépen lezárta a dolgokat. Kicsit olyan iKON love scenario feel volt bennem.

      Igazából fura volt ilyen szemszögből írnom, de a dal szövege miatt muszáj volt, úgyhogy örülök, hogy tetszett nektek Enikővel, hogy beleszőttem ezeket :3 És igen, az elején a lánykám nem éppen boldog xD Mélyíthettem volna még, meg dolgozhattam volna még rajta, de igazából csak végezni akartam vele és nyugodt szívvel nézni a Narutot rip xDDDDDD Igazából nekem így is meglepő, hogy annyira nem kaptam durva leszólást itt kettőtöktől LOL

      Jajj, amikor beugrott elém ez a kissé erotikus jelent, és írtam, és láttam Hecsit, ahogy ezt cisnálja, így megálltam egy pillanatra, hogy Ooooo, várjunk már, Hecsi mennyi idős is? xDDD Mert annyira fura volt, és aztán rájöttem, hogy hát de már férfi, de még mindig fura volt, mert annyira fura ez vele, de mondom nem érdekelt, hát csak szexel ő is, na xDDDDDDDD Vagyis hát remélem LOL

      Szerintem is ez a felsőtest óceán nap hajas mondat a fénypontja az egész novellának. Igaz nem egy remekmű a novella, de azért mondom oké, legalább egy kis valamivel próbálkozzak. Szóval ja, erre a mondatra büszke vagyok, de ma ki is ment a fejemből, ahogy arról beszélgettem Vivcsoval, hogy milyen lett ez a novella xDDDD Éééés nagyon örülök, hogy még ezen kívül is ragadtál ki részletet belőle *-*

      Akkor felöltöztetted a lánykám LOOOL pedig félmeztelen volt, a bikini felső pedig a törölközőjén árválkodott végig xDDDDDDDDDDDD De csak ketten voltak az öbölben, úgyhogy csak Hecsi látta.

      AAHHHHW DE ÖRÜLÖK HOGY TETSZIK A JONGIN ÁRADATOM *-* Nagyon átléptem itt Jongin fanpage-be, amiért kicsit lelkiismim is volt a B.A.P, iKON meg Monsta felé, de most ilyen időket élünk xD Nagyon sajnálom, hogy a táncolós gifet nem látod TT Nekem csak a talpa lóg le, és igazából a laptopom a nagy monitorhoz van kötve, de viszont nekem a laptop kis képernyőjén is ugyanannyi látszik Jonginból, mint a nagy monitoron... Úgyhogy ez nem tudom, hogyan működik, tervezem felkeresni vele a bátyám, ő remélhetőleg tud segíteni, hogy minden képernyőn szépen látszódjon, csak még nem jutottam oda XD

      Köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  3. Jaj, bennem még mindig nagyon nagy kettősség van ezzel a novellaval kapcsolatban. Jó értelemben is, meg rosszban is. Igazából nagyon örülök neki, hogy Hecsire esett a választásod, mert hát tudjuk milyen fontos nekem ez a fiú. Aztán ahogy haladtam szépen sorjában az elejéből nagyon hiányoltam az érzelmeket, aztán nagyon is éreztem, de az a meglepődöttség volt. Mondom magamba: Hecsi? Ágyba? Mással? Nővel? Az én Hecsim és a szex?! Ezt így tenyleg együtt látom vagy csak haluzok? XD HÁT NEM HALUZTAM.
    Egy kicsit sajnálom is, hogy itt amit ereznem kellett volna az a fájdalom, az az elmúlás fagyos érzése, amit a leanykad sorsára szabtál, de én ennek ellenére sem tudtam magam tultenni azon, ahogy Hecsit ábrázoltad. Igazából nyilván van egy ilyen oldala is, mindenkinek van, csak ugye ezt még egyelőre nem mutatta meg a nagyvilág előtt (persze szokott szexizni, dehat nem ilyen módon), ezért volt furcsa, de ahogy neked is írtam, most (talan) kitarult egy új ajtó, meg hát vagy megszoksz vagy megszöksz haha XD de még mindig jobban szeretem a kis cserfes oldalát, mint ahogy pl Anna jellemezte a novellájában nemrég.

    Volt benne pár szoismetles is, ami nekem feltunt. Nem mondanám zavarónak, de feltunt.

    "A komolyságod ellenére a szemeidből csak úgy árad a melegség, mint mindig..." - itt pl egymáshoz túl közel van a melegség.

    "Haechan gyors, pár pillanatba telik és máris a vízbe veti magát..." - itt pedig a napot használtad sokszor, bár itt mondtad hogy nem tudod hogyan írhatnad át.

    De voltak olyan részek is, amik nagyon tetszettek ;;

    "Egy pillanatra fájdalmas grimaszba torzul az arcom, ahogy a szívem megszakad a tudattól, hogy többé már nem egészítjük ki egymást." - Hát erről a dream puzzle piece-je jutott eszembe, és olyan szépen fejezted ki az elmúlást, nagyon tetszett. Mégse teszek semmit, csak hagyom, hogy a szemeid magukkal rántsanak a múltba.

    " Mégse teszek semmit, csak hagyom, hogy a szemeid magukkal rántsanak a múltba." - és ez is nagyon megragadott.

    "... ahogy a tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább." - Na meg ez, ez talán a kedvencem.

    Hát sajnálom, hogy ennyire nem volt kedved hozzá, reméljük legközelebb élvezni is fogod, amit írsz ;;

    Na majd akkor én meg megemlítem a fanartot: S Z É P S É G E M 💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó oké látom hogy véletlenül a másikhoz is kijeloltem azt a mégse teszek semmit mondatot, rip XD nembaj, megérdemli hogy kétszer ott legyen, nagyon király mondat volt haha

      Törlés
    2. Olyan fura amugy, hogy az elején nem érezted az érzelmeket, mert ott direkt próbáltam belevinni a változást ami Hecsiben van, meg hogy ezt hogy éli meg a lányka, de ezek szerint nem ment LOOOL sebaj xDD egynek jó xDDD
      Hát igen xD Hecsi, hát ez a kép ugye engem is meglepett, ahogy megjelent a fejemben, de hát valakinek el kellett kezdenie, én pedig elkezdtem LOL De amuigy megértem, tényleg fura, mert ő olyna kis bubbly.
      Jajj a puzzle piece, imádom!
      Örülök, hogy azért voltak mondatok, amik megfogtak! Amikor neked tetszik valami, amit írok az mindig olyan buszkeséggel tölt el :3 *-* ♥

      Loool, már most elkezdhetném élvezni, amit írok xDDD Nem, amugy a Jongin lelkes novellát élveztem :D

      ÉS IGEN A FANART! Remélem mindig lesz olyan, ami majd tetszik és gyönyörködhetsz benne :3

      ♣♥♥♥

      Törlés
  4. Szia!^^
    Hát már mikor megláttam Hecsi nevét megvettél, nekem szükségem volt ebben a körben rá xd
    Én valamiért az elején azt hittem, hogy Hecsi szemszögében vagyunk, aztán mikor leesett, hogy nem, mondom mi van xdd De aztán újra nekifutottam, és rájöttem csak az én fejemben volt annyira Hecsi, hogy már őt képzeltem eleve oda xdd
    Nekem annyira tetszett, ahogy a dalszöveget beleépítetted a novellába, olyan különleges Bagossys hangulatot adott neki szerintem. Főleg a "szemed az eszembe lyukat mesél" rész, mert hát nekem magából a dalból is ez a kedvenc sorom, úgyhogy nagyon jó volt itt is viszont látni, ráadásul Hecsivel :D
    Nagyon éles váltás volt, ahogy az emlékre tértünk át, de nagyon jól átjött a hangulata a tengerpartnak, a homoknak, a víznek. Meg hát, szeretnék én is egy Hecsit xdd még ha ebben a novellában nem is a megszokott szerepében lett ábrázolva, nekem így is, úgy is jöhet xdd
    Nagyon fájdalmas volt a „Már nem szeretlek.” részt olvasni, de közben őszinte is. Szerintem, bár elhiszem, hogy mennyire fájdalmas ez, de még mindig jobb, hogy ezt Hecsi őszintén elmondta a lánynak, mintha úgy lennének együtt, hogy nem valódiak az érzései.
    "kezeimmel átevezek felsőtestének óceánján, aztán túllépve a horizonton a Nap hajába túrok." - ez annyira szép megfogalmazás!
    "tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább." - na ez meg a másik, ami nagyon megfogott engem is, annyira gyönyörűen írtad le, hogy milyen elveszni valakinek a szemeiben.
    És hát az utolsó mondat még keserédesebbé teszi az egészet. Olyan szomorú, de közben érthető is, hogy még nem tudja elengedni Hecsit, úgyhogy az emlékekbe temetkezik, de én azért remélem, hogy hamar túljut a lányka rajta, és talál valakit, aki tényleg őszintén szereti :D
    Szerintem amúgy tök érdekes, hogy eddig már csomó novellában olvastam a valóságküszöb szót, és most a tiédben is, meg én is beleírtam az enyémbe, de szerintem tök érdekes, hogy ezt mennyien kiragadtuk a dalból :D
    Köszönöm, hogy olvashattam!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa

      Annyira jó olvasni, hogy amikor én azt hiszem egy novellámba nincs mondjuk semmi kiemelkedő gondolat, ti akkor is találtok TT És utána én is olvasgatom azt a mondatot, emésztgetem, és rájövök, hogy tényleg jó, és ezt nektek köszönhetem :3

      Hát igen, az erotikus rész miatt majdnem eltántorodtam Hecsitől, de szerintem mindenkinek van erotikus része, csak ő épp mondjuk ezt annyira nem mutatja, de szerintem tuti benne is van ilyen :D

      Jó volt a szövege a dalnak, nagyon tetszett, és úgy illett a novellába is, így úgy voltam vele, hogy miért ne. Az elején gondolkodtam songficen, de aztán rájöttem, hogy az nem ment volna.

      Igeeen, ezt is akartam kifejezni a novellával, hogy a nem szeretlek az tiszta, őszinte, valami ami jobb, mintha az ember továbbra is ott maradna valaki mellett, várva egy mondvacsinált indokra.

      Így utólag, nekem is a "kezeimmel átevezek felsőtestének óceánján, aztán túllépve a horizonton a Nap hajába túrok." rész a kedvencem a novellából :3 Örülök, hogy ennyire tetszett!

      Igeeen! Amugyis érdekes, hogy ki hogy ragadja meg a dalokat, és most még ez a kis szócska is. Szerintem annyira különleges, mindenképp bele akartam irni a novellába.

      Köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  5. Szia^^
    Uh, a tömeget én is úgy utálom, bár egy karácsonyi vásáros kiruccanás azért hiányzott idén…
    Borzasztó volt olvasni, hogy december eleje lévén minden ragyog, csak Donghyuck arca nem, amikor a lányra néz… Vajon Mi vezethetett idáig? Ha egyszer szerelmes volt belé, mi változott meg? Nekem átjött a lány fájdalma, amikor rájött, többé már nem egészítik ki egymást, meg amikor már nem forró pillantásokat kapott… Jól el is szomorodtam már az elején.
    A tengerpartos emlék nagyon tetszett. Szeretem az ilyen visszafogott erotikát, amikor ilyen kis pajkos dolgok vannak, mint pl. itt az eperXD
    Aztán ez a „már nem szeretlek” megint jól fejbe vágott. Uhh, ez olyan durván hangzik nekem. Mármint burkoltabban is kifejezhette volna, hogy nem akar már vele lenni… Vajon beleszeretett valaki másba? Jaj, annyi kérdőjel van bennem, de ettől persze nem lett rossz, amit írtál^^
    Engem is összetörtél, amikor Donghyuck továbbállt… De ez „a tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább” nekem is rettenetesen tetszik!
    Remélem, hamarosan újra hosszabb terjedelemben olvashatunk tőled^^
    Örülök, hogy belecsempészted a tengerpartos jelenetet, az egy kis megnyugvást okozott, bár utána még rosszabb érzés fogott el.
    Nekem összességében tetszett, és már alig várom a következőt!<3



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D

      Igen a kürtöskalács meg a forrócsoki mindneképp hiányzott, de a tömeg nem LOOOOL Pláne mi tavaly bécsbe mentünk és most meg semmi... szörnyű

      Örülök, hogy érezted a lány fájdalmát. Nem könnyű, amikor valaki már egyszerűen csak nem szeret, szerintem annak a félnek se, akiben elmúlik a fájdalom, egyszer lehet irok ilyen novellát. Szóval ja, Hecsi se épp volt boldog.
      Visszafogott, de először nekem is olyan fura volt Hecsit így elképzelni, és majdnem meg is változtattam, de aztán mondom egyszer mindenki felnő xD
      Igazából a nem szeretleken túl én már nem gondoltam bele ilyenekbe, hogy na Hecsi miért nem szereti xD Egyszerűen csak már elmúlt a szerelme, nem az a lényeg itt, hogy miért, hanem hogy elmúlt, és hogy ő tiszteli és értékeli annyira az együtt töltött időket, hogy őszinte legyen a lánnyal.

      Jó érzés, hogy ennyi mindenkinek tetszett az a mondat *-*
      Ahhh, mostanság nem vagyok nagyon moodban a hosszú történetekhez :$ De kitudja, egyszer hátha megcsap az ihlet :D
      Köszönöm, hogy írtál :3 ♥

      Törlés
  6. Szia! uwu

    Uh, annyira tetszett, ahogy beleépítetted a dalt a sorok közé, bár elsőre kicsit kizökkentett, mert a fejemben automatikusan énekelve olvastam fel XD És jajj hát Haechan T^T Igazából azt se tudom mit mondjak, mert amúgy annyi mindent tudnék, mert annyi mindent juttatott eszembe, de leginkább azt szeretném kiemelni, hogy tetszett, hogy nem kaptunk okot arra, hogy miért szakítottak. Mert van, hogy a szerelem tényleg csak elmúlik és ennyi volt, akkor már nincs tovább, nem lehet szépíteni a dolgokat, és annyira örültem, hogy nem láttunk veszekedést, csak ezt a néma búcsút, így csak még fojtogatóbb lett az egész.

    "„Már nem szeretlek.” - visszhangzik a fejemben, ahogy a tekinteted végtelen tengerpartján egyedül keringek tovább." <-- Ez annyira szép volt. Úgy egyben az egész.

    Annyira jó volt a párhuzam egyébként, hogy a jelenben, mikor már nincsenek együtt, akkor tél van, hideg, tömeg, frusztráltság, a múltban pedig nyár, tenger, napos idő és homok, ami overally kelt jó érzést, én mindig annyira imádom, amikor az időjárás vagy az évszakok összhangban vannak a cselekménnyel. ;--;

    Nekem nagyon tetszett, ütött, ahol ütnie kellett, meg hát Hecsi életem ;--; Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben is!♥

    ((((Imádom Jongint oldalt, de miközben olvastam és kis aranyosan nevetett ott, ilyen " can you stop being so cute i am trying to be sad here" érzésem volt XDDDD)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa :3

      XDDD Akkor a songficek olvasása közben kissé bajban lehetsz xDDDDDD Habár kitudja fogok-e írni valaha songficet a challenge során.

      Aaaaa!!! Istenem de örülök neki, hogy átjött! Mert én is pont így gondoltam, hogy ennél nagyobb indok nincs, és hogy ez egy ilyen keserű, de mégis békés búcsú, ahol Hecsi nagyon korrekt és a kapcsolatukat tiszteletbe tartva meg értékelve inkább egyenesen megmondja, hogy figyu ez van.

      Igen ezt direktbe akartam, és szerencsére mindnekinek átjött ez a kettősség. Én is imádom egyébként az ilyeneket :3 Habár azt is, amikor mondjuk valaki sad af mégis napsütés van meg jó idő xD

      Köszönöm, hogy írtál ♥

      (((AHHH ÉN IS IMÁDOM! És kb sameeee, folyamatosan rátéved a tekintetem és hát az a mosoly és nevetés, hát felragyog tőle a szívem *-* Nagyon jót nevettem ezen a being cute mondatodon itt a végén xDDD annyira MOOD))))

      Törlés
  7. Sziaa

    Keserédes volt, mint amilyen a dal. Nagyon tetszett, hogy ennyire szépen belevezetted a szöveget, és ahogy elválasztottad a két pillanatot. Az egyik a rút igazság, másik a szép múlt idő. Valóságból átlibbenve a múltba, majd egyetlen egy mondattal visszaesünk a jelenbe. „Már nem szeretlek.” Kéremszépenmivoltez. Olyan jó volt nyárról olvasni ebben a se ilyen se olyan időben. Boldogság, szerelem, szabadság, minden ami kell, és puff egy ilyen mondat xD

    Köszönöm, hol olvashattam^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sziaaa

      Örülök, hogy átérezted benne a dal hangulatát!
      hahaha az a mondat tényleg nagyon illuziórombolóra sikeredett hahaa XDD De hát a valóság is ilyen hirtelen és kegyetlen.
      Ahh és igen, lehetne már nyár vagy tavasz TT Hiányoznak a lenge outfitek.

      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  8. Szia~~ ^^

    WOOOOOW! Nagyon szépen megírtad. Keserédes volt, úgy, mint a dal.

    A kegyetlen valóság az elején, majd a közepén egy kis fluff, de a végére újból ránk köszöntött a rút élet. Úristen én azért nem engedném e így, ha már összeszedtem a bátorságot, hogy megfogjam a kabátját. Bár, ha túlságosan fáj még, hogy lássam, beszéljek vele, mert még nem tudtam elengedni, akkor elereszteném, de akkor vigye az érzéseimet is, amiket iránta érzek. Bocsánat, eltértem a témától xd

    Tényleg gyönyörűen írtad meg, és én még mindig irigykedem a szóhasználatod, történetfelépítésed után, de nincs mit tenni, ha még nem vagyok azon a szinten. Nincs más dolgom, mint fejlődni és fejlődni.
    Nálad is, ha ki kéne emelnem egy-egy kedvenc mondatot, akkor az nem egy mondat lenne. Az egész történeted köszönne vissza a kommentből.

    Köszönöm, hogy olvashattam, örömmel tettem, hiába volt ilyen keserédes! Várom, hogy majd a mostani körben mit olvashatok tőled! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa

      Ó, jó olvasni, hogy tetszett!

      Hát igazából már azért sem mondott semmit, mert Hecsi pillantása meg amiket mondott neki, amikor szakított, azután már mindegy lett volna bármit is mondania. Ott rájött, hogy már nem tud mit tenni, így elengedte.

      Biztosan fogsz fejlődni! Én hozzád képest, amikor elkezdtem írni, hát kriminális voltam, de tényleg, a te szinted alatt voltam sokkal. Úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy fogsz!

      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  9. Szia!
    Nem tudtam az elején mire fog kimenni a játék, de nagyon jól éreztem a krácsonyi vásárok zavaró tömegét, ami mégis bevonzza az embert valahogy, mégis ragyog, mégis izgalmas.
    Mindig szótlan vagyok mikor a történeteitek végére érek, pedig hablatyolni kéne róla. Első gondolatom a kárba veszett eprek voltak xd
    Ráébresztettél, hogy jobban kedvelem ezeket a kis rövid, de megkapó írásokat, mert hagy bennem egy olyan érzést, hogy olvasnám még tovább, de tudom, hogy ez így pont elég. (Jongin a monitor bal oldalán nagyon disturbing ahogy vigyorog xd)
    Csodálatos szóhasználatod van. Biztos említette már más is és én se először mondom, de lenyűgöz, hogy hogyan találod meg a megfelelő szavakat. Remélem az olvasások során el tudok tanulni ezt, azt.
    Köszönöm, hogy olvashattam, érdekes mélabúval indítottad el a napomat :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa

      Ah, én utálom a karácsonyi vásáron azt a rengeteg embert, de a fancy kürtőskaliért mindig bevállalom xDDDD Meghát igen, a fények, a fények annyira csodásak, de szerencsére azok a vásáron kivul is megtalálhatoak lol

      RIP eprek

      Igen, néha egy rövid novella nagyobb nyomot tud hagyni az olvasókban, mint egy hosszabb. De szerintem ez a novella stílusától és mondanivalójától is függ, meg sokmindentől. Én ugye inkább rövidet írok, vagy mert olyan az ötlet, vagy mert kevesebbet gyorsabb kierőszakolni magamból, amikor nehezebben megy az írás LOL Meghát nekem a nagyon művészi, nagyon szép írást fenntartani egy hosszú novella alatt eszméletlen nehéz, általában nem is foglalkozom vele.
      Ahwww, köszönöm szépen! Örülök neki, hogy tetszik *-* Biztosan tanul itt mindenki mindnekitől, erre én is tökéletes példa vagyok, a challenge során nagyon sokat fejlődtem!

      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
    2. oh és amugy aggódtam, hogy Jongin disturbing lesz, mert engem is nagyon disturbingol, de olyan jó itt nézegetni perceken keresztül, hogy meghagytam :$ XDDDDDDD

      Törlés
  10. Szia!
    Számomra is furcsa volt Hecsit ilyen szituációba beleképzelni, de bennem van a tudat, hogy ő sem gyerek már, szóval igazából... Why not?
    Tetszett ez a kettősség, amit kaptunk a történet alatt és a felépített keret, ahogy a karácsonyi, hideg vásárból hirtelen visszaugrunk a forró tengerpartra, ahol még minden örömteli volt, aztán visszatérünk a zord valóságba, az emberek közé és a kegyetlen, keserű "Már nem szeretlek"-hez. Bár érdekelne, mi volt az ok arra, amiért már nincsenek együtt, ez mégis így lett egy egész, amiért hagyott bennem némi kérdőjelet.
    Köszönöm, hogy olvashattam és várlak a következő fordulóban is! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa

      Hát igen, először mindenkinek furcsa, nekem is az volt xD De hát utána belegondoltam, hogy hát ő is férfi és még a fiatal fiúkák is hát elég szexuálisan fűtöttek xDDDD
      Örülök, hogy átjött a tél-ridegség nyár-szerelem kettős! Hát azért nincsenek már együtt, emrt Hecsi már nem szerelmes xD A szerelem sokszor elmúlik és szerintem ennél nagyobb indok nem kell egy kapcsolat végéhez. Viszont azt, hogy Hecsi már miért nem szereti, hát odáig nem gondolkdotam xD

      Köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  11. Sziaa
    Pont olyan érdekes volt a történet, mint maga a dal. Sikerült átadnod azt a részt, mikor a lány rádöbbent, hogy már nem olyan a kapcsolatuk,, az érzelmeket jól fejezted ki. 🤗A vessző hiányok feltűntek, de én sem mindig vagyok velük barátságban, így nem éreztem olyan szörnyű hibának 😆 Köszönöm, hogy olvashattam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Örülök, hogy érdekesnek találtad. A vesszőkkel lehetetlen jóban lenni xD
      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés
  12. Sziaa!
    Megérkeztem ide is! ^^
    Eddig ugye ez a harmadik, amit olvasok tőled, de le vagyok nyűgözve; három ilyen teljesen eltérő fogalmazású és hangvételű alkotás hogy jöhet ki egy emberből? Wow...
    Nem igen hiányoltam semmit, nekem kellő érzelemvolt benne, tisztán ketté tudtam bontani fejben a történetet.
    A hideg tél, ahol a tömegben egyedül van és a meleg nyár, ahol ketten szinte birtokba vették a világot, tetszett ez a kettősség.
    Kellemes volt egy ilyen elválást olvasni, hiába ért véget valami. Minden vég egy új kezdetet hordoz magàban, így álltam hozzá a dolgokhoz mindig is.
    Köszönöm, hogx olvashattam! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa
      Jajj, nekem is rengeteg helyre meg kell még érkeznem xDD
      Lenyűgözve? :O Aztaaaaa, köszönöm *-* Hát igazából nem tudom, nem igazán van tipikus stilusom vagy nem is tudom, minden attól függ írás közben mennyire koncentrálok, egyszer majd hátha kialakul de egyelőre nem úgy tűnik xD A témák meghát igazából elég szélsőséges tud lenni a lelkivilágom és ez valahogy megmutatkozik az ötleteimben is :D De örülök neki, hogy ezekszerint viszonylag sokszínű a repertoárom :3
      Igen, az érzelmeik miatt is tettem nyárba meg télbe őket.
      Igen, egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik, mégha sokat is kell rá várni néha :D
      Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés