2020. január 16., csütörtök

She's in the rain (Kim WooSung)



Woosung undorodva tekintett végig a stúdió szennyáztatta területein. Ha valaki nem tudná, hogy csak hárman dolgoznak ebben a helyiségben azt hinné, hogy egy nagyobb csorda okozta ezt a szemétdombot. A földön pizzás dobozok hevertek, chipses zacskók tömkelege. Minden csupa morzsa volt, az asztalokon megannyi kávéspohár ágaskodott, az egyik az oldalán feküdt, előtte már megszáradt kávé pihent. A férfi hosszú, fáradt sóhajt hallatott, majd nekikezdett a takarításnak. Első útja az ablakhoz vezetett, hogy végetvessen az orrfacsaró bűznek. Elege volt már a három férfi nemtörődömségéből, hogy még a kukáig is túl megterhelő elmenniük, hogy mindent neki kell feltakarítania. Tisztában volt vele, hogy mennyi időt töltenek ott nap mint nap, hogy mielőtt ő megérkezne a producerek épphogy csak itt hagyják a munkájukat, és hogy pár óra elteltével újra megjelennek. Mégis a hónapok alatt annyira megtört, hogy már ez sem volt elég vigasz a számára. A kezdeti lelkesedését átváltotta a fáradtság és az elégedetlenség.
De nem számított, mennyire utálta a helyzetet, hogy mennyire fel akart mondani, kisétálni az ajtón és soha vissza se jönni, vagy csak egyszerűen megmondani annak a háromnak a képébe, hogy ne legyenek ekkora trehány faszfejek. Egyiket sem tehette, hiszen igazából nem is a takarítás és a pénz miatt járt ide annyi hajnalon keresztül, hanem maga miatt és a bandájáért. Amint kiürült a stúdió, ő már rohant is befelé, mint a villám olyan gyorsasággal takarított; vagy azért, hogy hamarabb haza érjen; vagy azért, hogy a többiekkel minél hamarabb munkához lássanak és jó minőségben felvegyék az új szerzeményeiket. Erre pedig nem azért volt szükség, mert annyira pénzszűkében lettek volna, egyszerűen csak másra kellett az, ami volt. Miért béreltek volna stúdiót, ha így is megtudták oldani. A többiek a saját munkahelyükkel voltak elfoglalva, így ez rá maradt, annyi volt a szerencse, hogy hetente csak háromszor kellett járnia. Hétfő-kedd-szerda, a többi napokon valaki más takarított, ő pedig ebbe kapaszkodott.

Otthona bejárati ajtajának csapódását követően azonnal elfordította a záró pöcköt, lerúgta a cipőjét, majd elindult a hálószobája felé. Úgy érezte magát, mint akit meztelenül végigcibáltak egy szántóföldön, nem egyszer, sokkal inkább ezerszer. Útközben megszabadult minden ruhadarabjától, amik a lakás apró folyosóján és a hálószobája padlóján nyújtóztak el. Bedőlt az ágyba, jobb keze a mellette lévő üres területre vándorolt, vágyakozó sóhajt hallatott. Kibaszottul hiányzik Kathy… - gondolta. - Felmondok a stúdióban! - határozta el.  A következő pillanatban már az álmok édes mezején heverészett, másnap tizenegyig meg se rezdült, csak aludt.
A mély feketeségből telefonja bántó zaja rántotta ki, mintha a világ kezdete óta csak aludt volna, de ez nem volt elég, ő többet akart. Artikulátlan szitokszók sokasága hagyta el ajkait, amik a kijelzőn lévő név láttán mozgás helyett inkább két oldalra terpeszkedtek. Hirtelen minden gondja és baja tovaszállt. Mintha a magányos szoba helyett otthona, Kalifornia egyik szellős partján ébredt volna.
- Szia - mosolygott a telefonba.
- Szia - Kat hangja most is édesen csengett mint mindig, valami mégsem volt rendben.
- Miért hívtál? Minden rendben? - Az álom rögtön elhagyta a szemeit, minden porcikájával a telefonra és a másik oldalon lévő barátnőjére koncentrált.
Kat a saját fürdőjének padlóján gubbasztott, hátát a fürdőkádnak vetette. Válaszolni akart, de maga se tudta eldönteni, hogy minden rendben van-e vagy épp minden egy atomháború kellős közepébe csöppent.
- Csak akkor hívhatlak, hogyha valami baj van? - hangjában enyhe játékosság bujkált, próbálta oldani a Woosungban érzékelt feszültséget, több-kevesebb sikerrel. - Csak hallani szerettem volna a hangod. - Úgy gondolta az majd megnyugtatja.
- A hangom? - kuncogott fel Woosung, az izmai végre kezdtek elengedni. Oldalra fordult, egyik lábát lelógatta az ágyról, tekintetét az éjjeliszekrényen lévő közös képükre szegezte. - Ahogy azt mondom, hogy szeretlek? Vagy ahogy arról énekelek, hogy mennyire szeretlek?
- Egy kicsit mindkettő - válaszolt, miközben ujjával pizsijének szélét babrálta. A férfi még mindig képes volt előhúzni belőle a szerelmes tinédzsert. Woosung épp éneklésbe kezdett volna, amikor Kathy ismét megszólalt. - Átjössz este? Valamit mondani szeretnék.
- Édes bébi Jézus! - sipította Woosung lányos hangon, még a kezét is az arcához szorította. - Csak nem meg akarod kérni a kezem?
- Talán - nevetett fel Kathy. - Esetleg ellenedre lenne?
- El akarnád lopni a nagy pillanatom? - ámuldozott szórakozottan.
- Isten ments! - emelte fel védekezően a kezeit. - Akkor este.
- Akkor este - suttogta búcsúzóul.

Woosung legszívesebben visszaaludt volna, de erre már nem volt lehetősége. A srácokkal este fellépésük lesz, ráadásul előtte még próbálni is kell. Ha pedig ez nem lett volna elég Jaehyeong gitárhúrja elszakadt. Természetesen a fiatalabbnak már nem volt tartalék, mert megfeledkezett az utánpótlást pótolni, így hát Woosung kénytelen volt a munkában lévő srác helyett újakat venni.
Szombat lévén a boltok tele voltak emberekkel és turistákkal. Minden sokkal inkább hasonlított egy bolondok házához, hol mindenki fejvesztve, céltalanul rohangál, mintsem egy sétáló utcához, ahol az embernek jól kellene éreznie magát. Woosung attól félt, hogy még parkolóhelye sem lesz, de szerencsére a szokásos mélygarázsban talált egyet. Emberek sokaságát kerülgetve csattogott a hangszerbolt felé. Ahogy megérkezett, feldúltan konstatálta, hogy rengetegen vannak. Hajába túrt, majd odafurakodott a húrokhoz, és levette a számára megfelelőt. Ezután közel negyed órát állt sorban, míg végre fizetni tudott.
A kocsihoz menet eszébe jutottak a csapattársai, és hogy - mint mindig - valószínűleg ismét elfelejtenek kajáról gondokosni. Azonban ezt most nem bánta annyira, ugyanis az a remek ötlete támadt, hogy meglátogatja Kathy-t a munkahelyén, és onnan visz kaját a többieknek. Két legyet egy csapásra! A kaja is jó lesz és még a Szerelmét is láthatja az este előtt.
Belépett az étterem ajtaján, a bejárat felett lévő kis csengő féltve őrzött emlékeket idézett fel benne. Az első alkalmat, amikor itt járt, ahogy Kat napszítta szőke haja a képébe csapódott, amint belépett az ajtón… A lány Woosung morgó hangjára azonnal visszafordult, és majdnem a férfira borított mindent, ami a tálcáján pihent. Szerencsére csak majdnem, így Woosungnak lehetősége volt ellőni a “Kár, hogy nem borult rám semmi. Így most nincs mit letakarítanod rólam.” mondatot. Ez sok mindenkinél kiverte volna a biztosítékot, azonban Kathy más volt - lehet az amerikai neveltetés miatt -, neki tetszett Woosung merészsége és a kissé perverz utalása. A többi már történelem. Pár héttel később, amikor már stabil lábakon álltak, Woosung elmondta neki, hogy eredetileg a lenyalni kifejezést akarta használni, de túlságosan felkeltette a figyelmét ahhoz, hogy ekkorát kockáztasson.
Az étteremben sehol sem találta barátnője irigylése méltó alakját, így kénytelen volt a kasszában dolgozó férfitól segítséget kérni.
- Bocsánat, nem tudod esetleg, hogy merre találom Katet? - érdeklődött féloldalt a pultra nehezedve, ujjaival ütemesen dobolt a felületén.
- Beteget jelentett még kora reggel. Hányás meg ilyesmi. - A hányás szónál elfintorodott a srác arca.
Woosung vérnyomása rögtön feljebb kúszott, egy gyors köszönöm után már vágtatott is ki az étteremből, megfeledkezve a többiek és a saját vacsorájáról. Ezúttal nem sétált, hanem rohant az emberek végeláthatatlan tömegében, hogy minél hamarabb autóba ülhessen. Türelmetlenül tépte fel az ajtót, pattant be a volán mögé és kötötte be magát. Gyakorlott mozdulattal állította rükvercbe az autót, hogy kitolathasson a szűk parkolóból.
- Bassza meg! - szaladt ki a száján idegesen, ahogy egy nagyot vert a kormánykerékre.
Eszébe jutott Leo és az istenverte zakója, amit a tisztítóban felejtett, így most neki kellett volna érte elmennie. A telefonjáért nyúlt, az idő a képébe nevetett, nem sok kell hozzá, hogy késésben legyen. Kikereste Kathy-t a telefonban, aki pár csörgés után fel is vette.
- Beteg vagy? Most jöttem az étteremből és azt mondták, hánytál a reggel - hadarta.
- Én… I-igen - Kathy-t arcul csapásként érte a támadás -, de már jobban vagyok. Woosung, nyugodj meg, kérlek.
- Fel akartam menni, de már nincs időm, és Leo zakója is rám vár…
- Sammy - Kat akkor használta ezt a hangsúlyt, hogyha feldúlt volt és meg akarta nyugtatni. Woosungot ez mindig melegséggel töltötte el. - Minden oké, valószínűleg olyat ehettem. Még csak ágynak se döntött.
- Rendben… Bizom benned, Kat.
- Tudom, bízhatsz is. Szóval, kérlek, ne foglalkozz ezzel és folytasd a napod, mintha mi sem történt volna, jó? Nem akarom, hogy miattam ne tudj koncentrálni este.

A próba, mint mindig, most is hiba nélkül ment és kifogástalan hangulatban telt. Legalábbis addig, amíg a srácok hasa korogni nem kezdett, és ki nem derült, hogy Woosung ezúttal elfelejtett gondoskodni az ételről. Viszont már késő volt bánkódni, hisz rendelni sem volt idejük, ugyanis a fellépés egyre csak közeledett. Útközben mindenkinek lehetősége nyílt beszólni valamit a kaja miatt. Az senkit nem érdekelt, hogy a gitárhúrért és a zakóért is ő szaladgált, így Woosung rossz szájízzel kezdett neki az első hangjegyeknek.
Nem sok időbe telt, hogy megfeledkezzen a többiek által kiváltott méregről a testében. Egyre jobban elmerült a zene világában, a közönség zajában, a tapsviharban és az érzésben, amit annyira szeretett. A színpadon előadás közben mindig úgy érezte, mintha egy meleg, sóval teli víz közepén lebegne… Ahol még a kisujját sem kell mozdítania ahhoz, hogy a felszínen maradjon, annyira könnyen ment neki. Ehhez értett a legjobban.
A ráadás után Woosung elhagyta a színpadot, őt pedig az összes adrenalin, ami ezernyi hangyaként szaladgált fel-alá az ereiben. Úrrá lett rajta a fáradtság, úgy érezte, nem képes tenni még egy lépést segítség nélkül. Hajoon vállára támaszkodott, mintha csak baráti szeretetből tenné. A fiatalabb próbálta lerázni magáról, de az idősebb csak nem hagyta magát, így bukdácsoltak el a kanapéig. Woosung elterült rajta, a többiek száját szavak hagyták el, azonban már képtelen volt felfogni, elragadta az álom.
Testének heves rázkódására kelt. Leo volt az, fejét csóválva rosszallóan nézett rá, majd megpöckölte a homlokát.
- Ember, húsz perce alszol, menj haza!
- Mi?! - ugrott fel a kanapéról. - Hol a telefonom?
- Az asztalon - bökött felé.
Woosung már ott is termett és tárcsázott.
- Kathy! Sajnálom… Fáradt vagyok ma este - vallotta be szégyenkezve.
- Semmi baj, a többiekkel már beszéltem - kuncogott titokzatosan. - Küldtek rólad egy hihetetlenül aranyos képet, ahogy alszol a kanapén.
- Ezért majd még számolok velük... 
- Szép álmokat, Sammy - vigyorgott a telefonba.
- Épségben hazatérek, Hercegnőm, holnap este pedig meglátogatlak kastélyodban. Addig is álmodj velem.
Leo hányást imitált, mire Woosung látványosan megforgatta a szemeit.

A másnap este nem sokban különbözött. Korán reggel arra kelt, hogy valamelyik elmebeteg szomszéd renoválást tart, a fúrás egész nap ment, így nem igazán volt lehetősége kipihenni magát. Már a színpadon is érezte, hogy a fáradtság hosszú karjai lassan, de biztosan elérik, körbeölelik őt és elnyelik. Kathy fülébe visszaköszönt a “Fáradt vagyok ma este.” mondat, de nem tehetett semmit. A mondanivalója nem telefontéma volt, és nem is olyan, amit egy fáradt emberrel meg lehet beszélni. Hát ráhagyta a férfira.
Woosung összeszedte a holmiját, készen állt az indulásra.
- Hé! - szólt rá Hajoon. - Te meg hová rohansz?
- Haza? - kérdezett vissza szarkasztikusan, értetlenül széttárta karjait. - Mindjárt összeesek a fáradtságtól. Ráadásul holnap hétfő, mennem kell a hülye stúdióba. Fel fogok mondani, már napok óta nem láttam Katet se.
- Oké, ha felmondasz az még egy ok, hogy velünk tarts az Anticba - karolta át a vállát Leo.
- Nem is értem miért dolgozol még ott - elmélkedett hangosan Hajoon.
- Miattunk? - emlékeztette őket.
- Jó-jó, de már rég nem lenne muszáj. Nincs rá szükségünk, imádnak minket - adott hangot véleményének Jaehyeong, majd megcsattogtatta nyelvét.
- Ne kéresd már magad! Full nem rád vall. Csak gyere el, megiszunk egy-két kört aztán mehetsz haza Isten hírével. Nem fogunk visszatartani - ajánlotta Leo, miközben az oldalát böködte.
Woosung a magasba emelte két kezét, majd tehetetlenül hátravetette a fejét.
- Nyertetek.

A taxiban ülve a többiek hangulata az egekben volt, régi sztorikat meséltek, amire még ötven év múlva is nevetve fognak visszaemlékezni. Woosung is ismerte már a történeteket, a legtöbb létrehozásában ő is részt vett, de nem tudott nevetni. Helyette kifelé bámult az ablakon és azon godolkodott, hogy mit is keres a taxiban, ahelyett hogy otthon lenne. A múlt képei helyett Kathy mélykék szemei, tökéletesen megmunkált vonásai voltak előtte. Ahogy elvékonyodik a szája, miközben nevet és megjelennek a ráncok a szeme szélénél, ahogy a szőke haja az arcába hullik. Ahogy az ajkai szétnyílnak, amikor Woosung olyat tesz a testével, amit kurvára élvez. Aztán eszébe jutott, hogy mekkora árulást követ el vele szemben. Ennyi erővel már felé is tarthatnék. Valószínűleg már nemsokára a karjaimban tarthatnám, ahelyett hogy itt szenvedek. Akármilyen fáradt is, ha bulizni el tudott volna menni, akkor a Szerelméhez még inkább.
Megállítatta a sofőrrel az autót, értetlen tekintetek sokasága repült felé, de nem foglalkozott vele, egy gyors köszönés után már ott sem volt. Az út szélén elkapta az első szabad taxit magának, és bemondta Kathy címét. A kapunál csengetett, azonban választ már nem kapott, hát úgy döntött, bemegy magától. Nem járt tilosban, mindennapos dolog volt közöttük, hogy akkor mennek ki és be egymáshoz, amikor csak akarnak. Egyébként sem volt mit rejtegetniük. Ha már eljött idáig, nem akart visszafordulni. Ha alszik is Kat, legalább mellé bújhat.

Belépve a lakásba elkezdte szólítgatni a lányt, gyengéd hangerővel, hogy ne ébressze fel, ha esetleg aludna. A cipőjét az előtérben hagyva beljebb ment, Szerelme nem volt a konyhában, sem a háloszóbában, így a fürdő felé vette az irányt. Az lesz a legjobb, ha fürdik, akkor be tud mászni mellé. Imádta a közös fürdőzéseket, ahogy a meztelen testük összeért, ahogy a fejét a lány csupasz vállára fektette, ilyenkor egy-két elkószált hajtincs birizgálta az arcát, és ha egy kicsit oldalra fordult meg tudta csókolni a gyönyörű nyakát, pont ott, ahol az apró anyajegye volt. A képre kezdett elúszni a szürke fáradtság, helyére a vörös vágy költözött.
Nyelvét végighúzta az alsó ajkán, ahogy kitárta a fürdőszoba ajtaját. Megdermedt. A látványra meghűlt benne a vér, nem jutott levegő a tüdejébe, majd hirtelen kezdte kapkodni azt. Hangos kiáltása betöltötte az egész teret, bőgve vágódott a térdeire és mászott Kathy eszméletlen testéhez. A gondolatai teljesen megszűntek, mintha egy álomba került volna. A legrosszabb fajtába mind közül. A lány oldalra fekve a fürdőkád oldalán hevert, egyik karja teljesen, a másik kevésbé lógott a pirosas vízbe, jobb lába kinyújtva, a bal behajlítva. Orra alatt, hasán és combján élénk vér kenődött szét, alatta a fürdőszoba csempéjén kisebb vértócsa hevert.
Woosung úgy érezte, mintha ő lett volna a Föld, és most elpárolgott volna karjaiból az őt éltető óceán. Hirtelen semmi sem volt, ami kitölthette volna üres részeit. Nem volt képes a lány nevét szólítgatni, teljes pánikba esett, a légzése egyenetlenebb volt, mint akármikor, ahogy kezeivel átjárta az élettelen testet. Csupa vér lett, de nem foglalkozott vele. Kirántotta a farzsebében lévő telefonját, annyira remegett, hogy elejtette, azonnal nyúlt is utána,  véres ujját alig érzékelte a készülék, amitől még jobban átjárta a könyörtelen, élő rettegés. Nem vesztegethetett ezzel időt. Csak reménykedni tudott, hogy nem késett el.
Miközben a mentőket várta, szerzett egy takarót, amivel letakarta Kat meztelen testét, majd az ölébe húzta a lányt. Ő volt a legféltettebb hangszere, a kedvence, rajta, vele tudta a legszebb zenéket játszani. Kat nélkül csak a magányos csendnek maradt helye.
- Nem hagyhatsz itt Kathy! - ismételgette, miközben kezét a lány arcán pihentette.

Dr. Park közeledő alakjára máris vigyázzállásba került. Reményteli szemekkel meredt a férfira, aki fehér köpenyében baljóslan közeledett felé.
- Kim Woosung-ssi? - Woosung bólintott. - Megnyugodhat, a párja rendben lesz.
Mintha a szél újra fújni kezdett volna, a levegő egyszer csak elkezdett bezúdulni a tüdejébe. A világ egyszeriben visszaállt a helyére.
- Mikor mehetek be hozzá? - sürgette a doktort, hiszen nem volt ideje. Az elmúlt egy órában történt események után már nem számolt olyannal, hogy holnap vagy később. Számára csak a most maradt.
- Hamarosan kihozzák a vizsgálóból. De-
- De? - Woosung elméjét elöntötte a tehetetlenség mérge. Nem tudott uralkodni magán, az orvos gallérja után nyúlt. - Minden, ami a de előtt van, az szarság! - kiáltotta. Mi jöhetett még?
- A párja elvesztette a babát. Elvetélt. - Az orvos hangja halk volt, akár egy vékony cérna, amit szánalomból és részvétből sodortak.
Woosung elengedte a köpenyét, kezei falevél módjára hullottak teste mellé. Le kellett ülnie, ha nem teszi, félő, hogy elájul.
- Hogy mi? - nyögte megtörten. Kezeivel végigszántotta arcát, ujjai megállapodtak a fürtjei között. - Mennyi idős volt?
- Az első trimeszterben volt, a hetedik hétben.
- A kurva életbe! Bassza meg, bassza meg, bassza meg! - Woosung őrült módjára ütni kezdte a halántékát.
Percekig néma csend ölelte őket körbe. Dr. Park megszólalt.
- Miss Moore valószínűleg megijedhetett valamitől, elcsúszott és hassal érkezett a kád szélére.
Az én hibám - keringett megállíthatatlanul Woosung fejében. - Ha oda megyek… ha már előző este oda megyek… hisz ezért hányt! 
- Tudom, ilyenkor ez nem vigasztal, és sokan hallani sem akarják, de mindenki megérdemli a reményt… - kezdte a doktor óvatosan, érzékeny területre tévedt. - Még mindig lehet gyermeke.
Woosung hallani sem akart másik gyerekről. Erről sem akart hallani, legalábbis nem így, nem így kellett volna róla hallania. Ilyen módon soha senkinek, egyetlen szülőnek sem. Sőt, az orvos sajnálattal teli hangjára sem volt kíváncsi. Az ember azt hinné, könnyű elveszíteni azt, amid sose volt. Woosungnak még csak gondolata sem volt erről a gyermekről, mégis úgy érezte, hogy a világ legcsodálatosabb ajándékát vették el tőle és a Szerelmétől.
Üveges tekintete előtt könnyei kezdték elszínezni a padlót. Akár az eső szomorú cseppjei.
- Bemehetek hozzá végre?

Két hét telt el. Két kínkeservesen hosszú, gyászos hét. Mintha az óceán hullámai megszűntek volna létezni. Woosung emlékeiben nem volt alkalom, amikor ilyen keveset beszélt volna… Amikor Kat ilyen keveset beszélt volna. A lelküket egy pillanat alatt ragadta el az élet csúfos játéka.
Ha esett az eső Kathy kiment az udvarra, csak állt ott, sírt, hagyta, hogy az eső lemossa a bűnét, hogy elmossa az emlékeit. A kövér cseppek fájó csattanása a bőrén elterelte a figyelmét. Woosung nem tudta, mit kezdjen ezzel, mindig bentről figyelte, nem merte túl korán megzavarni. Tudta, nem hamarkodhat el semmit. Ha a lány túl sok időt töltött odakint, akkor gyengéden a zuhanyzóba tolta, ahol megnyitotta rá a meleg vizet. Kathy mintha semmit sem érzékelt volna ebből, ugyanúgy csak állt tovább, akár órákon keresztül is.
A mai nap egy kicsit más volt. Woosung a puffon ült, az incidens óta először fogott a kezében gitárt, papírlap és toll hevert előtte az asztalon. Pislogás nélkül figyelte Kat megtört, görnyedt testét, ahogy saját magát ölelte. A kegyetlen világhoz képest egykor óriási, magabiztos alakja sehol sem volt.
- Hallasz engem? - suttogta énekelve, miközben megpendítette a megfelelő húrokat. - Haldoklom belül. Azt akarom hinni, hogy ez hazugság… Miért? Miért? Az esőben áll. Haldoklik belül. Azt akarja hinni, hogy ez hazugság… Miért? Miért? Az esőben áll. - Megállt. Elcsuklott a hangja. - Az esőben áll... Az esőben áll - ismételte, a könnyei patakokban hullottak.
Gitárját a kanapéra hajította. Mint egy üldözött vad, átszelte a nappali és az udvar közötti távolságot, majd elrántotta Kat karját, hogy felé forduljon.
- Ez nem normális! - ordította.
Csak azt akarta, hogy vége legyen. Mindennek. Ennek a fájdalomnak, a szenvedésnek. Hogy minden olyan legyen, mint régen. Az óceánt akarta és Kaliforniát, hogy Kathy újra ezeket jelentse. Ne az istenverte esőt.
- Ne érj hozzám! Ez fáj! - kiabált vissza Kat, miközben szabad kezével lehámozta magáról Woosung ujjait. Szemei vérvörösek voltak a sok sírástól, Woosung ettől csak még idegesebb lett.
- Szerinted nekem nem fáj?! - Mellkasát böködte, a kiabálástól kidülledtek a halántékán az erek. - Az hogy napokat kint állsz a kurva esőben nem segít a fájdalmamon!
Kathy összerezzent.
- Szerinted te segítesz ezzel az enyémen?! A Te hibád! “Fáradt vagyok.” - hangja undorral volt átitatva, ahogy párját imitálta. - Bassza meg, Samuel! Jobb lenne, ha itt se lennél! Jobb lenne, ha soha meg se ismerlek! Akkor legalább nem csinálsz fel! - Kat az ajkához kapta a kezét.
Halott szemekkel néztek egymásra. Ha a Föld lapos lenne, ők a két végéről figyelnék egymást. Mellettük két idegen is szerelmesnek tűnt volna.
- Felejtsük el az egészet! Felejtsük el egymást is!
Woosung hangja kimért volt, érzelemmentes. Megszakította a szemkontaktust, zajos mozdulatok kíséretében hagyta hátra a lakását. Kat lábai összecsuklottak alatta, a földre zuhant, ujjaiba fájdalom nyilalt, ahogy a fűbe markolt. Zokogását ezúttal nem nyomta el az zuhogó eső.

Kat szavai olyan helyen sebezték meg, aminek a létezéséről sem tudott, ráadásul akkora erővel, amit se a józan esze, sem a lelke nem volt képes felfogni. Mintha tizennégy napja elindult volna egy hurrikán, a legnagyobb, amit ember valaha látott, aminek az érkezését már várták és rettegtek tőle. Most pedig az ajtón kopogtatott, és semmit sem kímélve, mindenen átgázolva rombolt le mindent, amit felépítettek. Rájött milyen aprók is ők az élet önző forgatókönyvében.
Az emlékeit elrettentő fekete köd fedte, nem tudta felidézni a boldog perceket. Miért van az, hogy oly’ könnyen elfelejtünk emlékeket, ha megsebzik a szívünk? Az utca lámpái itt-ott megvilágították testét a sötétben, egyre csak vágtatott a szakadó esőben. Próbálta kiverni fejéből az elhangzottakat és szívéből a bűnös érzést. Elfáradt, legalább annyira, mint a lelke az elmúlt napok harca alatt. Minden túl nehéz volt, soha senki nem készítette fel arra, hogy a sors ennyire fájni fog. Erre nem volt megfelelő lecke.
Megállt, a térdeire támaszkodott, sűrű zihálások közepette próbálta összeszedni magát. Kitalálni, mihez kezdhetne most. Haza nem mehetett, hiszen ott volt Kathy - nem bírt vissza menni a saját lakásába az incidens után, így Woosungnál maradtak. Mégcsak a telefonja, a tárcája sem volt nála… Semmije sem volt. A szó szoros értelmében... semmi.
Fülébe kúszott egy ismerős dallam. Oldalra tekintett, egy fiatal pár ült egy apró kávézó ajtajában, nem volt hideg, így gondtalanul élvezték egymás társaságát, biztonságban az eső elől. A férfi kezében gitár pihent, egyszerű dallamokkal játszotta Zayn szexuálisan túlfűtött dalát. Mielőtt tovább merülhetett volna az egykor kacér, mostanra keserűvé vált emlékben, továbbment. Azonban a foltok egyre sűrűbbek lettek, akárhogy igyekezett, már nem tudott menekülni.

Otthon voltak, Los Angelesben. Woosung tekintetével követte a vízen szörföző nő alakját, egybeolvadtak a tájjal. Kathy jelentette neki az otthonát, amikor Szöulban voltak, hiszen minden rezzenése, minden millimétere olyan volt; a kék szemei, a haja, a bőre színe, a mosolya… Le se tagadhatta volna, hogy hol nőtt fel, hogy ugyanott nőttek fel. Mégse találkoztak, csak Koreában. Most pedig a kedvenc embere, és a kedvenc helye egyszerre tárultak elé, akár a legrészletesebb odafigyeléssel készített mestermű, aminek ő volt a megálmodója.
Kat az óceán szélére úszott, deszkáját hátrahagyva szaladt a homokban gitározó Woosung felé. Ahogy odaért máris a férfi nyakában kötött ki, mellé kuporodott, fejét a vállára hajtotta, ujjaival megpengette a gitár húrjait, mire mind a ketten felkacagtak. Kat Woosung fedetlen combjára fektette karját, a kilátásban gyönyörködött, élvezte a pillanatot, míg a másik játszani nem kezdett.
-Édesem, az együttlétünknek van jelentősége - engedte szabadon páratlan hangját Woosung. A sorok hallatán Kat belecsípett a combjába. -  Tudom, hogy ez alkalommal reggelig fogsz maradni. Ágyban töltött napok és vanília fagyi... Többről van szó, mint egyetlen exkluzív éjszakáról kettesben.*
- Sammy! - nevetett. - Elég!
Woosung letette a gitárját, hátravetődött a homokban, majd a csipőjére húzta a lányt.
- Most mondd azt, hogy nem így van - erőszakoskodott, pajkos mosoly díszelgett arcán.
- De, de így van. - Kat a haja mögé bújt, mire Woosung a mellkasára fektette a felsőtestét. A mellei hozzá nyomódtak a férfi mellkasához, fejét a vállgödrében pihentette.
- Egyszer tényleg lesz jelentősége… Egy életre szóló jelentősége.

“És ha hagyod, hogy a társad legyek, akkor vigyázni fogok rád.*” ismétlődött fejében folyamatosan a dalnak ezen része. A borús felhők kezdtek szétszéledni, szabad utat engedtek a szerelmes emlékek áradatának, amik úgy zúdultak Woosung lényére, akár a Niagara. Miért válik minden ismét egyre nehezebbé? Nem lehet, hogy ne légy az enyém.
Woosung farkasszemet nézett a hulló esővel, sarkon fordult, léptei mentén felcsapott a járdát beborító víz, hangos csattogások követték, száguldott az élete felé. Szükségem van rád. A hely ahol találkoztunk, az idő amit együtt töltöttünk, nem engedhetem el mindezt. Hirtelen eszébe jutott a Kis Herceg: neki Kat volt a rózsája, ráadásul nagyobb szüksége volt rá, mint eddig bárkire bármikor. Ő is készen állt meghalni a saját rózsájáért. Nem számított Kathy utolsó, felindulásból hozzá intézett mondata… Gennyedző sebet hagyott, de az érzéseit nem tudta kiirtani, csak elárnyékolni.

Amikor megérkezett, Kathy még mindig a fűben ült, haja és ruhája teljesen átázott. Úgy festett, mint egy megsebzett kölyökkutya, akit magára hagytak az esőben. Woosung halk léptekkel indult meg felé.
- Kat… - suttogta, miközben terpeszben leült mögé. Tenyereit lassan a lány két vállára fektette, óvatosan elvezette őket a csípőjéig, majd erősebben ráfogott, a lehető legközelebb húzta magához. - Már nem fordulhatok vissza... Sajnálom! Nem fordulhatok vissza azért, hogy máshogy csináljam, hogy itt legyek veled… Szeretlek. Ettől az érzéstől pedig sosem akarok elfordulni. Tőled sem. Ha meg akarod sebezni magad, én melletted leszek. Ha át akarod vészelni a fájdalmat, én tartalak, mintsem hogy kapaszkodj.
Kat szívét egy gombostűnyi melegség találta el, de nem mondott semmit. Érezte ahogy a kellemes érzés lassan terjed az átfagyott szívében. Szégyellte, sőt utálta magát azért, amit utoljára mondott a szerelmének. De mit mondhatott volna?
Woosung elindult, szorosan fogva Kat kezét, meg sem álltak egészen a fürdőszobáig. A zuhanyzóban elfordította a csapot, a rózsából megindult lefelé a már-már forró víz, alá állt, végül Kathy-t is maga után húzta.
Mindvégig rosszul csináltam - gondolta. - Hiszen az első pillanattól kezdve vele kellett volna állnom a zuhany alatt.
Szorosan ölelték egymást, egyedül a vizes ruhának maradt helye közöttük. Nem csak a testük, a lelkük is közel volt.
- A kádban elkezdett vérezni az orrom… - kezdte Kathy nagyon halkan. Woosungnak minden erejével koncentrálnia kellett, hogy hallja a lány szavait. - Kiszálltam wc papírért, de megcsúsztam… A többi- elcsuklott a hangja. Woosung gyengéden cirógatta a hátát.
- Önző voltam… Sajnálom! Elkéstem, és annyira sajnálom! - sírta Woosung, miközben apró puszikat nyomott Kat arcára.
Élete legnehezebb két hete után ismét tisztán hallotta fülében az óceán hullámzását.



----------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!

Music challenge - The Rose - Sorry
Jajj általában mindig a One Shot elejére írok, viszont most úgy éreztem a végére kell. Annyi mondanivalóm van! Először is ezer éve nem írtam ennyire hosszú One Shotot! Nagyon igyekeztem, hogy ne legyen annyira rossz, és hogy tudjak bele szép dolgokat írni, meg ne a legegyszerűbb fogalmazásommal írjak mindent.
A napokban teljes Woosung trash lettem, kb csak a The Rose számait hallgattam, néztem meg őket felirattal stb. És kb a történet felénél járva néztem meg a She’s in the rain szövegét. Az alapötletem eredetileg is az volt, hogy egy gyerek elvesztése lesz a fő téma, viszont miután láttam a szövegét ennek a dalnak, muszáj volt beleépítenem, mert annyira illet a történetbe. Rádásul annyira gyönyörű! Innen jött egyébként az ötlet, hogy Kathy az esőben álljon. Úgyhogy kicsit mix lett végül a novella. Remélem nem zavar senkit.
Ezen kívűl gondolkodtam, hogy a She's in the raint írja-e vagy a Sorryt. Szerintem arról, hogy Kathy az esőben áll, és hogy akkor ott, meg a két hét alatt mit érzett könnyebb volt először elkezdenie egy dalt, mint magáról az egész élményről.
Lehet az óceán és Kalifornia említése kicsit sok lett, de ugye onnan jött Woosung és ezt szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyit jelent neki és hogy Kat mennyit jelent neki. Oh egyébként a lányka kilétével bajban voltam, először szívott szőke hajú koreai volt, de aztán arra jutottam, hogy egy Kaliforniai lány lenne a legjobb. Azért Kathy lett a neve, mert erről egy gondatlan szörfös lány jutott az eszembe.
JA! Ha valakit érdekelne, akkor itt van, hogy Woosung énekli a *Let Me-t Zayntől.


13 megjegyzés:

  1. Szia^^
    Hihetetlen, mennyi témát tud érinteni ez a kihívás, és, hogy milyen érzelmeket tudnak kiváltani a novellák az olvasókból. Biztos vagyok benne, hogy mindenki másképp éli meg azt, amit írtál, de nekem konkrétan nagyon az elevenembe találtál ezzel a baba elvesztéssel.
    Kathy ugye hét hetes várandós volt, amikor megtörtént a tragédia. Én ebben az időszakban nagyon magam alatt voltam, száz kérdőjel, kételyek, aggodalmak merültek fel bennem, és még egy olyan ocsmány gondolat is megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne a babának, ha még ebben az első trimeszterben elmenne a saját érdekében, mert jobb szülőket érdemelne, stb… Uhhh, szörnyű ember vagyok, amiért ezt gondoltam, és még le is írom, hogy mások is lássák, milyen defektes vagyok, na mindegy. De szerencsére a kisfiam elég erős, elég élni akarása van ahhoz, hogy nem adta fel a sok idegeskedésem ellenére sem. És most, a 28. hétben már el sem tudnék képzelni egy olyan világot, amiben ő nem születne meg:-)
    Bocsánat a kis kitérőért, csak szerettem volna szemléltetni, miért is fakadtam könnyekre annál a résznél, mikor szegény Kathy elvetélt.
    Mint már írtam, a dal nagyon tetszik, de a She’s in the rain is, úgyhogy azt legalább ugyanannyiszor meghallgattam. És szerintem teljesen jól jött ki a két dal ötvözete. És ez a kihívás még arra is jó, hogy bővítsem a zenei repertoáromatXD
    Szerettem, hogy bandás ficit írtál. Szeretek a fiúk csipkelődéséről olvasni, mert az olyan életszagú, és a valóságban is gyakran nézek olyan videókat, amik erről szólnak.
    Tetszett a kezdő jelenet, hogy Woosung annak ellenére, hogy zenész egy ilyen mindennapi munkája van mellette. Bizony vannak olyan csapatok, akik nem a BTS szintjén vannak népszerűségben (SAJNOS!) és akár még egy részmunkaidős állást is be kell vállalniuk, hogy minden jól menjen.
    Az utána következő párbeszéd nagyon aranyos és vicces volt. Ha jól emlékszem, azt írtad, nem voltál még szerelmes, ettől függetlenül szerintem nagyon hitelesen jelenítetted meg ezt az érzést. Az a legjobb, amikor egy író arról tud írni hitelesen, amit még nem élt át, mert ebből látszik, milyen gazdag a fantáziája, és bele tudja magát helyezni a karakterei bőrébe.
    Amúgy örültem, hogy Kathy egy menő amerikai csajszi volt, mert a koreai lányok 90%-ától rosszul vagyokXD
    Sajnáltam, hogy a könnyed, kedves történet egyszer csak tragédiába csapott át. Persze láttam az angst jelzést, de megleptél, mert azt hittem, vagy Woosung vagy Kathy fog meghalni. Meg is voltam ijedve, hogy Kathy nem éli túl, de szerencsére erről nem volt szó.
    „Minden, ami a de előtt van az szarság!” Ezzel a meglátással nagyon egyet tudok érteni. Utálom a „de”-ket!
    Nagyon szépen írtad le a két eltelt gyászos hetet. Hogy Kathy mindig kiment az esőbe, hogy nem beszéltek egymással, aztán Woosung dala… És ahogy összevesztek, amiket egymás fejéhez vágtak… Ilyen helyzetben tényleg legtöbbször a másikat hibáztatjuk, még ha belül tudjuk is, hogy ő valójában semmiről sem tehet.
    Amikor Woosung elment, úgy gondoltam, ennyi volt. Nagyon elszomorított, de nem drukkoltam azon, hogy újra egymásra találjanak, hisz annyian válnak szét egy ilyen tragédia után, mert ha együtt maradnának, mindig eszükbe jutna a trauma, amikor egymásra néznek.
    Aztán annyira örültem, hogy végül mégis visszament. Legalább ők ketten legyenek meg egymásnak, ha már a sors így alakult. Az nagyon szép záró jelenet volt, hogy ezúttal összeölelkezve álltak a zuhany alatt.
    Szerintem semmi baj a hosszúságával. Szépen felépítve jutottunk el a végkifejletig. És azt írtad, reméled, legalább annyira fogjuk élvezni a novellád olvasását, ahogy te az írását. Hát jelentem, én nagyon élveztem, és kíváncsian várom a következőt^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Orulok neki, hogy leirtad mert az embernek ezekkel meg kell birkoznia es kiadnia magabol! Szerintem ezert nem leszel szornyu ember, hiszen akarmilyen gonosznak is gondolod, valahol a baba erdekeit probaltad ezzel is figyelembe venni. Plusz az ember csak ugy nem gondol ilyesmiket, biztosan nagyon ketsegbe lehettel esve. Ezen felul szerintem minden anyukaban es apukaban meg van az ettol valo felelem, hogy eleg jo szuloje lesz-e a babanak. Orulok, hogy vegul megtartottad es felul tudtal kerekedni a negativ jovokepeken. Remelem hogy sohasem fogod megbanni ezt a dontesed!
      Nem hittem volna, hogy barki lesz, aki kozel fogja magat erezni ehhez a temahoz, erre eddig ketten irtatok kommentet, es mind a ketten kozel vagytok hozza.
      Ur isten megsirattalak? :O Nekem mindig olyan hihetetlen, amikor valaki azt irja az en tortenetem miatt sir. Szerintem ez az egyik legnagyobb elismeres, meg akkor is ha ehhez a mar atelt elmenyeid is hozzajarultak.
      Nem tudod elhinni mennyire orulok neki, hogy tetszik a The Rose mas zeneje is, nem csak ez az egy! *-* Orulok, hogy a ket dal osszemixelese is tetszett :D
      Igen, en is szeretem az idolok haverkodasat meg az ilyen oszintebb pillanataikat. Azokat az idolokat pedig nagyon sajnalom, akiknek egy csomot kell dolgozniuk ilyen random munkahelyeken is... Hihetetlen mennyi mindent megtesznek az almaikert.
      Igen, meg nem voltam soha szerelmes, baratom se volt soha xD Ami mar igy 21 evesen kezd kisse bena lenni, de nem baj. Van egy elkepzelesem arrol, hogy milyennek is kene lennie az igazi onzetlen szerelemnek, itt probaltam nagyjabol azt atadni.
      Igen, a koreai lanyok dolgai neha nagyon nehezen emeszthetoek xD
      Eloszor, meg a legelso gondolatkor az volt bennem, hogy majd Kathy hal meg, de aztan par pillanat kellett, hogy rajojjek ez igy sokkal jobb a tortenethez.
      A De-s kis szolas vagy kozmondas, vagy nem is tudom hogy nevezzem, az a tronok harca asszem utolso evadaban hangzott el, azota nem felejtem :D
      Nagyon nehez helyzetbe hoztam magam azzal a ket hettel, meg a temaval, mert elkepzelni se tudja az ember min mehet keresztul valaki, aki elvesziti a babajat... Aztan mikor megneztem a She`s in the rain sozveget az egy aldas volt eskuszom. Orulok, hogy tetszett ez a resz, szerintem nekem ez ugymond a kedvencem ez a szall az egesz novellaban. Ahogy az esoben all, utana a zuhany alatt, es ahogy vegul a zuhany alatt allnak egyutt. Ugye a She`s in the rainben is az elejen she`s in the rain van, de a vegen amr azt eneklik, hogy we`re in the rain.
      Nagyon sokaig gondolkodtam, hogy a "felcsinal" szocskat benne hagyjam-e, vagy kicsereljem egy konnyebb, nem ennyire durva szora... Aztan arra jutottam, hogy az ember ilyen, es ha ennyire szar lelkiallapotban van, akkor olyanokat vag a masik ember fejehez, mint ez. Eros volt, de vegul hagytam.
      Nagyon szepen koszonom, hogy ezt leirtad, es hogy egy ilyen mely, nehez emleket megosztottal velem! Azert is halas vagyok, hogy elvezted a tortenetet, es a hosszu kommentert!

      Törlés
  2. Sziaa.~

    Nem akartam elsőnek komizni, szóval vártam vele kicsit xD
    Maga a "baba-dolog" elég hamar leeshet ugye az olvasónak, viszont én kicsit összezavarodtam, mikor a fürdőbe lépve vért pillantott meg Woosung :D Hirtelen nem vágtam, miért lenne egy terhes nő öngyilkos, de tovább olvasva helyére került minden képkocka. Amúgy miután az orvos beavatta, hogy Kat elvetélt, eléggé nehezemre esett befejezni a sztorit - konkrét elmentem inkább meginni egy kávét :D Nyilván nem velem történt, viszont anyum lassan másfél éve hasonló helyzet miatt depressziós. Szerencsére náluk az első pillanattól kezdve az "együtt éljük meg a fájdalmat" szitu áll fenn, így nem voltak emiatt vádló kijelentések a másik fél felé, azonban így még ha nem is első kézből, de a fájdalom egy kisöccs elvesztése miatt bennem él. Persze jöttek a jó tanácsok anyámnak, hogy "Ne bánkódj, hiszen ott a többi gyereked.", "Ha nagyon akarjátok, lesz másik.", "Talán jobb is így, hiszen nem vagytok már fiatalok.", stb... Elég szomorú, hogy mostanában kisebb baleset sem kell egy baba elvesztéséhez, a baráti körünkből még három másik pár is az elmúlt két évben veszítettek el más-más problémák miatt. Sajnálom, hogy azok, akik mindennél jobban szeretnének, ilyennek vannak kitéve, míg mások egyéb problémák miatt megszakítják a terhességet. Najóerrőlennyit...
    Amúgy nagyon tetszett, hogy ennyire összetett lett a történeted - elgondolkodtató, mennyivel nehezebb lehet két külön dal hangulatát összeírni :D Voltak mondatok, amik nagyon tetszettek, még ha nem is volt túlcifrázott fogalmazású, inkább csak a lágyság jutott róluk eszembe. Pl. "Woosung úgy érezte, mintha ő lett volna a Föld, és most elpárolgott volna karjaiból az őt éltető óceán.", "Mintha az óceán hullámai megszűntek volna létezni."
    Elég gyakran előfordult, hogy vagy közbeékelődésnél, vagy kötőszónál nem tetted ki a vesszőt, lehet, hogy csak figyelmetlenség, viszont elírást ha láttam is, most nem jut eszembe :D pl itt: "Minden ami a de előtt van az szarság!", helyesen "Minden, ami a de előtt van, az szarság!". Nem akarlak ezzel traktálni, szóval csak ha igényed van rá, akkor privátban leírom a többit. Plusz itt-ott akadt egy kis problémád az igekötőkkel, hiszen ha az igekötő és az ige közé egyéb szavak kerülnek, akkor különírjuk őket, értem itt pl. "megtudta csókolni", helyesen "meg tudta csókolni", de pl azt, hogy "úgyérezte" külön, míg a "végig szántotta" egybe írandó. Nemzaklatlak.
    Amúgy alapjaiban nekem nagyon tetszett a sztori. Inkább egy pillanat lefestését preferálom, de ha valaminek van értelme és nemcsak húzva van a lényeg, azt értékelni tudom :D Itt pedig még a körítés is plusz volt, ami nélkül nem lett volna egész a oneshot.
    Ééés én is nagyon élveztem olvasni, várom a kövit :3 Addig meg úgyis elolvasom az előző köröket szerintem :D

    Sumire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      De aranyos, hogy inkabb vartal :D
      Igen, az elején gondoltam, hogy sok embernek nem fog vilagos lenni, hogy mi történt a fürdőszobában, de ezt meg akartam hagyni a homályban, pont úgy, ahogy ugye Woosung sem tudta, hogy mi történt. De ugye pl vágásokat a csuklón meg ilyesmit nem is említettem, csak azokon a helyeken jelenítettem meg a vért, ahova szerintem ilyenkor jut.
      Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került anyukád. Viszont örülök neki, hogy nem egyedül kellett megküzdenie ezzel, még hogyha nehezen és lassan is halad, de legalább ott vagytok neki. Nagyon sok kitartást és erőt kívánok nektek!
      Nem értem azokat az embereket, akik az általad említett dolgokat mondták. Nekem még senkivel nem történt ilyen, remélem nem is fog... De eszem ágában sem lenne ilyeneket mondani, hiszen így is tisztában vagyok vele, hogy ilyenkor ezek a legrosszabb dolgok, amiket mondani lehet.
      Szörnyű, hogy ennyi emberrel a környezetedben megesett már ez... Én is egyet értek, hogy az ilyen embereknek kellene megadni ezt az ajándékot, akik szeretnék, és jó szülők lennének. Utálom az életnek az ilyesfajta történéseit.
      Olyan szempontból szerencsém volt a dalokkal, hogy annyira nem állnak távol egymástól, sőt! Így igazából magától jött, hogy ezt most összemixelem. A fogalmazásom nagyon egyszerű, sose voltam erős a szép, kacifántos leírásokban, meg a hasonlatokban, de próbálok rajta dolgozni. Örülök, hogy ennek ellenére élevzted! A Földes hasonlatom Vivien is megemlítette, ezek szerint tényleg jól eltaláltam, most büszke vagyok :D Egyébként köszönöm, hogy kiemelted így, azokat a mondatokat, amik a legjobban tetszettek, ez nagyon jól esik! :3
      Nyugodtan traktálj ilyenekkel, mert egyébként általában megvan, de viszont megesik, hogy elsiklok felettük.
      Általában rövidebb One Shot-okat írok, kevesebb történést és időintervallumot dolgozok fel, viszont úgy éreztem, hogy ezt most hosszabban kell elmesélnem. Örülök, hogy szerinted is plusz volt ez, mintsem negatívum.
      Ngyon köszönöm a kedves szavakat, és a javításokat is!

      Törlés
  3. Szia!

    Mielőtt belecsapnék a lecsóba, el akarom mondani, hogy én is pont most elém a "hallgassunk The Rose-t addig amíg rajtam kívül már mindenki unja a házban" korszakomat, szóval nagyon örültem, mikor a Sorryra esett a választásod! uwu Woosung hangja az egyik abszolút kedvencem!

    Na de, a lényegre térve. Hát nekem borzalmasan tetszett ez a novella. Végig éreztem rajta az említett dalok jelenlétét és ez a nehéz téma ellenére is könnyeddé tette az olvasást, a sorok csak úgy vittek magukkal.
    Láttam, hogy angst a téma, szóval sokáig azt hittem, hogy vagy Woosung vagy Kathy hal meg, és a jelenetnél, ahol Woosung a sok vérben rátalál, azt hittem Kathy öngyilkos lett, mert őszintén nekem nem esett le, hogy terhes, szóval nálam az csak plusz pont volt, hogy megleptél vele. Szeretem a váratlan fordulatokat. uwu
    Végig reménykedtem, hogy valamennyire helyrejönnek majd a dolgok és nagyon elszomorított, mikor összevesztek, de természetesen ez érthető volt. Nehéz helyzetbe kerültek, nyilván vegyes érzelmeik voltak egymás és önmaguk iránt is és a valóságban sajnos az a gyakoribb, mikor rámegy a párkapcsolat a baba elvesztésére, amit szintén meg tudok érteni. Pont ezért örültem annyira, mikor Woosung visszament Kathyhez.

    Amit mindenképpen ki szeretnék emelni, azok a hasonlatok, amiket használtál! Anmyira ellittek az egész sztorihoz és magához Woosunghoz is.

    Itt hagytam egy darabig ezt a kommentet, mert bosszantott, hogy mondani akartam még valamit, de a többi dolog mellett kiment a fejemből, deosz eszembe jutott! Szóval, ami nagyon-nagyon megfogott, hogy az egész olyan emberi, olyan valós volt. A katakterek akár ki is mászhattak volna a képernyőből. Mindenre olyan emberien reagáltak, nem éreztem azt, hogy el lenne túlozva vagy túl lenne lágyítva, hanem tényleg átjött belőle a valóság.

    Azt hiszem, ennyit szerettem volna. Köszönöm, hogy olvashattam és várom a következőt is! uwu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa!
      Jajj, akkor nem csak engem vrázsoltak el! Én már azon a ponton vagyok, hogy Woosung hangja az abszolút kedvenc, egyik nélkül xDDDDD De komolyan, szerintem a kiskacsa fürdiket is énekelhetné xD ÉS A MÚLTKOR NÉZTEM HOGY VOLTAK ITT MAGYARBAN MEG HOGY PÁR HÓNAPJA VOLT A TURNÉJUK ÉN MEG PONT LEKÉSTEM TT A LELKEM ÖSSZETÖRT TT

      Borzalmasan? UWU Ennek nagyon örülök, és annak és, hogy átjöttek belőle a dalok! *-*
      Hahaha! Az angst feltüntetése miatt mást is megtévesztettem, és azt hitte, hogy valamelyik főszereplő hal meg, de nem!
      Igen, sokatoknak nem, de próbáltam olyan helyeken megemlíteni a vért, ahol szerintem ilyenkor előfordulhat. De ez nem ment annyira ezek szerint xD
      Semmiképp nem szerettem volna, hogy Woosung ne menjen vissza. Már csak a dalok szövege se engedte, ahol arról énekel a Sorryban, hogy nem engedheti el, meg ahogy a She's in the rain a végén We're in the rain lesz, azaz hogy ugye ketten állnak az esőben.
      Istenem! Annyira jó, hogy már rajtad kívül másik is szóba hozták a hasonlatokat, mert annyira béna vagyok bennük! De legalább ez a jele annak, hogy fejlődtem *-*

      Jajjj, nagyon köszönöm! Aggódtam, hogy egy ilyen nehéz témát, hogy fogok tudni jól átadni... Örülök, hogy neked valósághű volt és emberi!

      Közzönöm szépen a véleményt! :3

      Törlés
  4. Szia!
    Igen meglepett ez a novella hosszúság tőled, mert eddig kisebb terjedelemben olvastam tőled, de utána belegondoltam, hogy miért ne írhatnál hosszabbat? Miért ne írhatnánk hosszabbat?

    Már a telefonhívásnál sejtettem, hogy valami nagy dologról lesz szó, bár akkor még azt hittem szakítani akar. Majd mikor kiderült, hogy hányt..hát igen, volt egy gondolatom, hogy miért.
    Túl esek a nehezebb részén: elég sok helyen találtam elírást (többesszámot használtál, mikor egyes számban kezdted), vessző hibákat, szóismétléseket, meg mikor ment a főszereplő haza, de útközben rájött, hogy mégsem tudna otthon lenni, mert ott van Kathy, akkor összezavarodtam egy percre, mert eddig két külön lakásban éltek, de gondolom úgy értetted, hogy a baleset után egy helyre mentek. Ha nem, akkor hiba csúszott be. Sajnos ezek elvettek a fici hangulatából.
    Mikor megtalálta Kathyt a fürdőszobában, azt hittem a lány öngyilkos akart lenni, ezért van vér mindenhol, utána ráncoltam is a szemöldököm, mikor az orvos elmondta a baleset okát. Tiszta lett viszont a kép, mikor Kathy maga mondta el, hogy vérezni kezdett az orra, így gyorsan visszapörgettem és így értettem meg, hogy pontosan hol van vér. Jó sok vér. AZt hittem a fejét ütötte be, és ezért lett a víz is véres. Mondjuk szerencse, hogy akkor nem piálni ment a srác, hanem a lányhoz.
    A két hetet nagyon szépen leírtad. Olvastam egy hasonló történetet, amiben az egyik főszereplő balesetet szenved és nem lesz olyan, mint azelőtt, sajnálja önmagát, haragszik is magára, de közben vádolja környezetét is, míg párja próbál csendben ott lenni mellette, segíteni, de egy idő után kiborul a bili. Itt is, mint ott, a kifakadás után "találtak" ismét egymásra.
    Az óceános hasonlat szerintem csodálatos volt, és ide illő. Az a rész volt a kedvencem, mikor együtt állnak a zuhany alatt. És tök vicces, hogy nálad is előkerült A kis herceg és a rózsája :D

    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen általában nem írok ennyire hosszú dolgokat, de most úgy éreztem, ezt hosszabban le kell írnom :D
      Eddig más nem nagyon gondolt a terhességre az elején, de akkor te jól kiszúrtad.
      Az elején ezt a többes-egyes számos dolgot nem értem XD Tudnál rá nekem példát írni a novellából? Legalább akkor ki is tudom javítani :D És igen, a vessző hibákkal már segített Sumire, csak még nem javítottm át őket. Amikor Woosung "ment haza", akkor még nem ment haza, csak gondolkodott hova mehetne, és ott rögtön utána írom is, hogy Kathy-vel nála maradtak a két hétben, mert a lány nem tudott haza menni, mert ugye ott történt a baleset. Sajnálom, hogy ennek ellenére is ködös volt :(
      Egyébként annyi vérről én nem beszéltem, mégis mindenki annyi vért emleget xD a kád lett picit piros az orrvérzés miatt, Kat alatt volt egy kis vértócsa a vetélés miatt, ezen kívül a kezével szétkent foltok a hasán és combján. És igen, mindenképp szerettem volna a végén, hogy Kat elmondja mi történt, hogy aztán Woosungnak és nektek is vilagos legyen :D
      Köszönöm szépen! A fiúk dala nagyon sokat segített abban, hogy milyen módon közelítsem meg a gyászt és a szenvedésüket.
      De örülök neki, hogy tetszett a hasonlat! *-* Nekem is a ketten a zuhany alatt állós rész a kedvencem egyébként :D Jajj és igen, hát A kis herceget nem lehet elengedni, na :D

      Én köszönöm, hogy írtál és a kritikát is! ^^

      Törlés
  5. Úgy írnék valami megdöbbentően hosszút, valami építő jellegűt, de bennem teljesen elakadtak a szavak, mert szerintem tőled még nem olvastam ilyen csodálatosat, mind mondatokban, mind hasonlatokban, mind érzésekben. Vannak olyan dolgok, amiktől rendbe jön a kis lelkem, az egyik ilyen, ha a dorama oppáimat nézhetem, ha ehetek, meg hogyha látom hogy valaki fejlődőképes és tényleg akar változtatni. Én most csak ámulok és bámulok, hogy te ilyen hasonlatokkal éltél, amikor még 1 éve emlékszem azt mondtam, hogy hát ebben nem vagy valami erős. Erre most jöttél az óceánnal, többször is és teljesen elsodortál vele. De kiemelném, egyáltalán nem volt sok az óceán, mindig másképp írtad le, mindig máshoz kötötted, hát rohadt jó volt olvasni!

    Olyan mindennapi volt, mégis olyan különleges és érzelmes. Imádtam minden karaktert, imádtam a leírásokat, tényleg nem tudnék egy negatívat sem mondani erre az írásra. Szerintem ez most kijött belőled, és tök jó ötlet volt a két dal vegyítése, mert hát miért ne? Attól még a sorryt is erősen ki lehet venni a soraidból, a cím is ötletes lett és valahogy úgy minden a helyén van, ebbe nem nagyon lehet belekötni.

    Ott amikor Woosung megtalálja Katyt a kádba én azt hittem öngyilkos lett, hirtelen nem is volt bennem más opció, csak néztem a kijelzőt és egy kicsit shookba voltam, hogy na most ez mi a szar XD Aztán megnyugodtam, és tökre örültem hogy Woosung időben érkezett, már a helyzetből kiindulva ez lehetett volna rosszabb is. Nagyon jól leírtad azt e/3-ban, amit egy nő érezhet a gyereke elvesztése után. Sok-sok fájdalom, önmaga és mindenki más hibáztatása; hát borzasztóan érződött a soraidban.

    Csodálatos volt az elejétől a végéig minden betűje!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj Vieien! Ha tudnad mennyire jol esik toled olvasni ezeket az elismereseket. Tudom, hogy baratok vagyunk, de azt is tudom, hoy ezt nem irnad csak emiatt, hanem tenyleg azert irod, mert igy erzed. Hat en nagyon akarok fejlodni, megha lassan is megy, de akkor is igyekszem. Hat elolvastam ket napja az elos ficim elso reszet, es hat ahhoz kepest ez egy mestermu xD De ehhez 7 ev kellett. Meg mindig nem vagyok benne eros, megvannak a jobb es rosszabb pillanataim, de tenyleg probalok mindig valami szepet kitalalni. Ahh, de orulok, hogy tetszett ♥ ily uwu
      Mindenki azt hitte ongyilkos lett xD Habar valoszinuleg ha nem tudtam volna mi lesz, en is azt hittem volna xD
      Tudod, hogy mennyire vartam, hogy emgirjam ezt a one shotot, es hogy mennyire elveztem vegig, es most tenyleg ugyerzem, hogy megerte, mar csak ezekert is, amiket irtal!
      Koszonom szepen ♥

      Törlés
  6. Oké, én most ki vagyok akadva, mert legalább 15 percig írtam a kommentet, erre félrenézek 2 percre, nem eltűnik az egész? XDD
    Lehet nem is baj, mert annyira szanaszét és össz-visszaság volt, csak ömlengtem és rádzúdítottam a gondolataimat és felfáborodásom, örömöm, dügöm, amit a novellád kiváltott. Mert ebben a körben az egyik kedvencem lett a tiéd, nagyon megfogtál. Kerek, nagyon szép, egész, kifejtett, érzelemdűs történtet volt, meglepően hosszu, nagyon nagy élmény volt olvasni, fogzódott az izgalmam, dühös lettem, átkozódtam, reméltem, szomorú és keserű volta, uwuztam, hát minden volt itt, mint egy nagy tál gyümölcssalátában, ami baromi finom. Ilyen volt számomra a novellád is, az óceános hasonlatod csodálatos volt! Az meg higy másik dalt is belevontál, hát ez az írói vagy alkotói szabadság. Nagyon különleges volt az egész.

    Nem is húzom tovább, nagyon köszönöm, hogy megírtad, hogy olvashattam, az élményt, és a világot, amibe belevontál. Alig várom a következőt, tetszett, hogy ilyen hosszan írtál, támogatom ezt is nagyon!. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeeeeeeeeeeeeeee TT szegeny te es szegeny en TT Nem banom soha, hogyha szanaszet ossze-visszasag, mert azok olyan jok tudnak lenni, vagyis en szeretem az olyan kommenteket is olvasni :D Mindig nagyon megvigyorogtatnak :3
      Igen?? az egyik kedvenced? ♥u♥ Ur Isten, de orulok ennek! Foleg amiert annyira szeretem ezt a novellamat, es minden percet elveztem mikozben irtam, es ejszakankent is, meg munka kozben is csak erre gondoltam.
      Igen, hozzam kepest eleg hosszu lett, habar egyebkent regen hosszabbakat irtam... nem tudom mikor szoktam at erre a rovid dologra... Na mindegy, ez most ilyen hosszura sikeredett, igy ereztem egesznek, es semmit nem akartam kihagyni :D
      Egy jo tal gyumolcssalatat mindenki szeret, foleg en! hahaha :D Habar en mindent szeretek kb, ami kaja x`D Nagyon orulok, hogy a hasonlat is tetszett!

      Koszonom a velemenyt, na meg hogy ketszer is irtal :D Es az osszes cukisagot, meg mindent!

      Törlés
  7. Szia!

    Hát, erre nem számítottam. Amikor először mondta Kat, hogy beszélni akar, azt hittem, hogy szakítani fog. Aztán kiderült, hogy hányt, onnantól pedig sejtettem, hogy terhesség lesz a dologban, de a vetéléses fordulatra egyáltalán nem számítottam. Egyetlen novella van, amihez még nem értem oda, és teljesen abban a hitben éltem, hogy engem itt már nem fogtok tudni meglepni, aztán jöttél te az írásoddal, nekem meg valahol Kína körül lehet az állam.

    Szépen írtad meg, jól felépítetted, a karakterek szerethetőek voltak, aztán kellőképp megviseltek. Egyetlen apró hibán sem akadtam fenn, meg amúgy nem is találtam.

    Volt ez a mondat, hogy “ Leo hányást imitált, mire Woosung látványosan megforgatta a szemeit.”, és ez volt a legnagyobb mood, amit valaha láttam. Esküszöm, még fel is nevettem, mert annyira előttem volt a kép.

    Hihetetlen jó lett!

    Köszönöm az élményt!

    Pakkson

    VálaszTörlés