Sziasztok!
Music challenge - Rebecca Ferguson - Glitter & Gold
Uh, igazából nem tudom mit írhatnék most ehhez a történethez. Ahhoz képest, hogy milyen korán volt ötletem, eléggé sokáig tartottott megírnom, de végül készen lettem.
Remélem tetszeni fog ez is sokatoknak, akárcsak az előző :3
Minirigó xX
Miután a fürdőkádat sikeresen teleengedtem meleg már-már égetően forró vízzel, összeillesztettem a buborékfújó rácsot, majd a tapadókorongjait a kád aljára cuppantottam.
- Biztos vagy benne, hogy ez működni fog? - hallottam meg magam mögül SoJin kétkedő hangját. Csípőre tett kézzel felé fordultam.
- Biztos! Nem lesz tökéletes, de működni fog - győzködtem. - Kiskoromban is mindig ezt használtuk.
- Hát akkor mindjárt meglátjuk - mondta, félretolt és megindult a kád felé.
Csupasz lábujját elindította a víz felé, majd lassan, az egyberészes furdőruhába bújtatott testével együtt elmerült a vízben. Amint feneke a rácshoz ért az a középső illesztésnél kettévált. SoJin felsikoltott ijedtségében.
- Nyugi! Ez ilyen, mindig is ilyen volt, de attól még működik - hadartam, majd gyorsan visszacsúsztattam egymásba a két oldalt.
- De hisz még be se kapcsoltad - akadékoskodott.
Megforgattam a szemem, majd lenyomtam a masinán ékeskedő régi, már elsárgult gumis kapcsolót. A buborékok megindultak, barátnőm pedig kuncogni kezdett.
- Na, ugye, hogy jó? - löktem az arcába egy adag vizet, mire ő is elkezdett kifelé pocskolni. Gyerekes játékunk és kacagásunk addig tartott, míg lábam el nem csúszott a vízben áztatott padlón. Hirtelen mindkettőnkön urrá lett a félelem, SoJin utánam nyúlt, én pedig jobb kezemmel megragadtam a mellettem lévő mosogépet, így sikerült megtartani magam. Gombóc szemeinkkel egymásra néztünk, mellkasunk fel-alá emelkedett.
- Hirtelen azt hittem mindennek vége - vallottam be, szabad kezemmel a mellkasom dörzsöltem.
- Hogy is lehetett volna vége mindennek, amikor még vár ránk pár üveg pezsgő? - kacsingatott a mögöttem lévő behűtött üvegek felé.
Egyetértően bólogattam, a kezébe adtam a pezsgőt és a két műanyag poharat, majd én is helyet foglaltam az apró méretű, kizárólag egyszemélyes kádban. Még jó, hogy kifröcsköltük a víz nagy részét, hiszen az érkezésemmel amúgy is a csempén landolt volna.
SoJin kezembe adta a poharakat, hogy könnyedén kibonthassa a pezsgőt, majd teletöltötte mind a két poharat. A koccintásunk csilingelő hangja elmaradt, de nem számított.
Buborékunk is volt, pezsgőnk is volt, és itt voltunk egymásnak; két elválaszthatatlan barátnő.
A kezemben tartott üveget pásztáztam, ujjam végigvezettem a kecses pohár peremén, a buborékok úgy szálltak felfelé, lebegtek tovább a semmibe, akár az én boldog emlékképeim. Mély levegőt vettem majd lepillantottam, a lábamat izgatni próbáló végtagot kerestem. Alig láttam, a jakuzzi csak úgy bugyogott, de tudtam, hogy az övé.
A menedzseremre néztem, majd elengedtem egy halvány mosolyt, a hideg is kirázott a jól ismert tekintetétől. Körülöttünk mindenki jól érezte magát, kellemes zene és üvegek koccanása keveredett a végetnemérő csacsogással és nevetéssel. Pár hónapja még én is ilyen voltam… De hamar rá kellett jönnöm, hogy az arany és csillogás nem minden. Hiányzott a műanyag pohár, az a béna fürdőkád, a barátaim, a legjobb barátnőim…
Mielőtt a keze ennél is intimebb területre merészkedhetett volna felpattantam. A jakuzziban lévő emberek szeme hirtelen rám irányult, mindenki elnémult. Pontosan úgy, mint én, amikor a menedzserem ajánlatát először hallottam. Egyikük szólásra nyitotta a száját, azonban én megráztam a fejem. Nem mintha érdekelné őket, hogy mi van velem. Helyesbítek: érdekli őket, de nem az emberi része; csupán egy jó falat, amin csámcsoghatnak egymás között; valami, ami egy jó pletyka alapja; egy szaftos sztori, amivel a nagyérdemű közönség előtt be tudnak piszkolni.
Hátat fordítottam, a pezsgőmmel a kezemben kiléptem a jakuzziból, nem foglalkozva azzal, hogy magamra tekerjem a törölközőm, orromat felszegve sétáltam el a konyháig, ahol továbbra is tartottam a képzeletbeli pajzsomat. Már így is elég jelenetet rendeztem ahhoz hogy elkezdődjenek a találgatások, de nem érdekelt. Beszéljenek csak, amit akarnak, nekem már nem számít. Már semmi sem számít.
Egy mozdulattal leborítottam a buborékos italt, majd az asztalra csaptam a poharat, reménykedve, hogy darabokra törik. Nem így lett. Derekammal a pulthoz támaszkodtam, két karom összefontam magam előtt. A konyhaszekrény túlsó végén kiszúrtam egy doboz cigarettát, odaérve csak a szálak vártak, gyújtó nélkül. Kihúztam egyet, majd a tűzhelyhez sietve meggyújtottam.
Utáltam cigizni, az utóbbi időben mégis ez volt a legmegbízhatóbb társam. Egy társ, aki ahelyett, hogy segített volna, és építően hatott volna az életemre, csak még jobban lerombolta azt. Ezzel a tudattal sétáltam be a vécékhez, ahol a takarítónő lenéző tekintetével találkoztam.
- Csodálatos estét önnek is! - Vigyorodtam el gúnyosan. A fogaim azonnal eltűntek, amint beugrott saját magam képe, miközben ugyan ilyen tekintettel bámulom magam a tükörben. - Tudja teljesen igaza van - közöltem vele, ahogy az egyik wc ajtajának dőltem. Beleszívtam a cigimbe.
- El-elnézést? - hangja bizonytalanul csengett, körbenézett az apró helyiségben, majd megilletődött arcát felém fordította. - Hozzám beszél?
- Ha nem csalnak a szemeim csak ön és én vagyok itt, magamhoz pedig még nem kezdtem el beszélni. Bár a pszichológusom szerint ez bármikor megtörténhet, tekintve hogy a magányom milyen szinteket ért el az utóbbi hónapokban. Talán vennem kéne egy kutyát.
Ábrándoztam a cigim végét vizslatva, ahogy a parázs egyre fentebb haladt elvarázsolt egy pillanatra. Akárcsak én, a hamu ott csücsült a szál végén, készen állva a zuhanásra, még tartott, de már nem sokáig. Hát segítettem rajta. A hölgy feszülten nézte végig, ahogy a hamu földet ér és bemocskolja a frissen feltörölt padlót. Egyszer én is elengedem, aztán az én darabkáim is így fognak szanaszét hullani.
Megköszörülte a torkát, vádló pillantása marta a bőröm, ismét feltörölte a padlót.
- Hölgyem, ezt talán odakint kellene csinálnia, vagy egy helyen ahol hamutálat is talál - közölte, megpróbált udvarias hangot megütni, de túlságosan irritáltam ahhoz, hogy ezt sikeresen tegye.
- Mindenhol magányos… - sóhajtottam. Elszívtam a cigarettát, készen álltam elpöccinteni a mosdó másik végébe, helyette viszont a kukához lépkedtem és inkább kidobtam. Alig észrevehetően, de elégedetten biccentett. - Tudja mindegyikünk közül Ön a legigazabb ember itt.
- Ebben nem kételkedem - pimaszkodott, majd az eddiginél is jobban kihúzta magát. - Ön se annyira... szörnyű - suttogta.
- Jaj, ezt még Maga se gondolta komolyan - nevettem fel. - A dalaim helyett saját magam löktem ki a polcra. Mint egy jól összerakott karakter egy játékban… Mindenki velem akar játszani. Azt hittem ha lesz pénzem minden úgy lesz, ahogy akarom, egyenes út a sikerhez… Pénz beszél, kutya ugat… viszont a mai világban ez már nem elég. Vagy szerencséd van és sikerül, vagy gazdag vagy és oda dobod a tested, akár egy darab csontot…
- Megéri ez egyáltalán? Ha szerencséd is van és tisztán sikerül? - sajnálattól csöpögött a hangja. Utáltam ezt, főleg, hogy magamnak okoztam a bajt.
- Persze, hogy nem! De ezt akkor még nem tudtam… Felégettem magam mögött mindent, csak a hamu maradt. Mindenki, aki fontos volt, a legjobb barátaim, akiket nyűgként kezeltem, valami elvégzendő feladatként, amit halogatni kell… A családom, a hobbik, amiket imádtam, az ételek… Minden tűzbe borult, hamuként repültek egyre messzebb és messzebb.
- Azt mondják sohasem késő… - lágy hangja egyre közeledett. Ujjait állam alá téve emelte feljebb fejem, kezét a vállamra simította. - Ráadásul a Főnix madár is feléled a saját hamvaiból. Vagy mit beszélnek.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Nem vártam a liftre, inkább rohantam a lépcső felé, pár emelet már nem állíthat meg. Az ajtóhoz érve kapkodtam a levegő után, megtámaszkodtam a szélében, adtam magamnak egy kis időt. Bátorságot kellett gyűjtenem. Vajon itthon lesznek? Megnyomtam a csengőt, pár pillanatba telt, mire meghallottam a kulcs forgását a zárban. A szívem hevesen vert. Voltam már szerencsés az életben, de lehet-e EKKORA szerencsém?
Az elkeserítő választ túl hamar megkaptam. A remény elengedte kezem, mintha félne, hogy megfertőzöm, ha velem marad. Egy fiatal, átlagos kinézetű nő nyitott ajtót, mögötte a konyhában egy férfi mozgolódott, éneke betöltötte a teret.
- DongHo halkabban már, itt áll valaki a Tévéből, az ég szerelmére! - morgolódott, majd mosolyogva felém fordult.
Talán most kéne elengednem?
HyeRi túlzásba esett, hangos dúdolgatása lengett körbe, ahogy a kanapén térdepelve izgatottan szorítottam mellkasomhoz az érzelmeim áldozatául esett párnát.
- Tudnál halkabban vonyítani, nem hallom a számokat! - kiáltottam ki a konyhába mérgesen.
HyeRi épp valami új sütemény recepten ügyködött, hogy levezesse a mindennapok által felgyülemlett kéretlen stresszt. Sütés-főzés közben persze szokása volt énekelgetni, amit általában nem bántam, sőt csatlakoztam hozzá, azonban egy ilyen fontos esemény alatt, mint a lottó számok húzása nem tudtam tolerálni.
- Akkor vedd fel a hangerőt! - Tűnt fel az ajtóban vékony alakja, egy nagy tál tésztát kevergetve. Dacosan rám öltötte nyelvét, mire felé dobtam a karjaimban fuldokló párnát. Természetesen nem ért el hozzá, így nevetve állt tovább, kevergetve a sűrű masszát.
Állítottam a hangerőn, nem törődve a zsémbes szomszédok véleményével, majd minden érzékemmel a televízióra koncentráltam. Egyszer gazdag leszek, és beindul a karrierem…
- 31… 7… 13… 14...
Úr Isten! Ezek az ÉN számaim! Hirtelen a szoba egy villámokkal teli térré alakult, mintha minden számnál egy áramütés ért volna. Az energia csak úgy áradt szét a testemben, az idegeim lassan pattanásig feszültek. Készen álltam robbani.
- 24… 41…
Már csak egy… Már csak egy! Egyre jobban dőltem előre a pozíciómban, ahogy az utolsó szám is elkezdett ereszkedni a szűk csőben. A pillanatok ezer évnek tűntek. Mintha az apró homokszemcsék az órában ragadtak volna, megállítva az oly értékes időt. A győzelem a kezemben volt. A sírás kerülgetett.
- 6.
- Hat… Hat! HAT! HAT! HAAAAAAAT! - ismételgettem egyre hangosabban, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy eléggé instabil pozícióban helyezkedtem el. Előre borultam a kanapéról, ráadásul a tesitanár által valószínűleg egyesre értékelt bukfenc után még a fejem is csúnyán bevertem. De nem érdekelt. Nem tudtam abbahagyni az örömujjongást, könnyeim fékezhetetlenül potyogtak. Boldogságom határtalan volt. - HAT!
Sikoltásomra HyeRi a nappaliba rohant, a fakanál kiesett a kezéből, amint megpillantotta bőgő, eltanyált testemet.
- Jól vagy?! - aggódó hangja beteges nevetésre ösztönzött. Egy ilyen szituációban csak jól lehetek.
- GAZDAG VAGYOK, HYERI-YAH! ÉN EBBEN AZ ÉLETBEN MÁR NYERTEM!
Szia! :) (BUÉÉÉK XD)
VálaszTörlésLehet az embernek ekkora szerencséje, hogy megnyer egy lottót? Nekem olyan meszinek tűnik, de valós és történik a leglehetetlenebb helyzetben lévő emberekkel is. Durva látni, hogy mennyire meg tudja változtatni az embert a hírnév, pénz, siker. Mit meg nem tudnak tenni annak érdekében, hogy kicsit kényelmesebben, kirakatszerű életet éljenek vagy teremtsenek maguk köré, hogy aztán mindenki csak irigykedjen. Nagyon jól eltaláltad a témát, a dalt hallgatva nagyon hasonló kép jutott róla eszembe, klasszul visszaadtad a hangulatát. Egyszerre bulis, pörgős és komor is.
A novellád elején a kis emlékkép olyan hétköznapi volt, barátságos és vicces, de mégis, sokkal értékesebb pillanatok és élmények, mint ami később kitette a lány életét. Megváltozott, kifordult magából, és ez az egészben a legrosszabb, hogy ami igazán számít azt meg eldobta. Túl idilli lett volna, ha sikerül helyrehozni a dolgokat, azért kicsit reménykedtem benne, hogy megtalálja a barátnőjét, de ez így volt kesernyésen szúrós és valóságos, mint a pezsgő.
Tetszett az írásod és köszönöm, hogy olvashattam! Várom a következőt! ^^
Sziaa!
TörlésIgen létezik, de sajnos még nekem sem volt ekkora szerencsém, habár ehhez lehet lottoznom is kene xD
Sajnos az emberek ilyenek... Nagyon sokan mondják hogy ők majd nem, de sajnos nem mindenki tudja megállítani ezt a folyamatot. Örülök neki, hogy átjött a dal a novellámból! Mindig igyekszem valami olyat írni, amiből átjön az aktuális zenénk.
Nagyon értékes pillanat, vagyis nekem legalábbis az. Nem sok mindenre emlékszem a nagyon pici koromból, de arra igen, hogy volt ilyen izénk, és akrmákor használtuk mindig kettévált középen xD Szerintem az embernek nem feltétlen kellenek túlértékelt dolgok ahhoz, hogy szép emlékeket teremtsen, hogyha a megfelelő emberekkel veszi körbe magát.
Nem szerettem volna, hogy a vége happy end legyen, amugy is inkább depiend párti vagyok, habár ez az irásaimban nem mindig van így... Ezen felül számomra a dalnak sincs egy boldog kimenetele, úgyhogy ezért sem találkoztak újra a barátnőivel.
Köszönöm a véleményt! Igyekszem a következőt is jól megírni.
Szia!
VálaszTörlésAz eleje túl boldogan indult, az idilli kép miatt már sejtettem, hogy az emlékkép után minden csak rosszabb irányba fog haladni és így is lett.
Borzasztóan ritka az, ha valakinek akkora szerencséje van, hogy megnyerje a lottót, de sokan nem sejtik még akkor, hogy az ezzel járó nyereségnek mennyi és mekkora hátulütője van. Hát, ez itt is látszott. Könnyű mindent eldobni a hirtelen jött könnyűség érzete után, mert azért valljuk be, mindenkinek jól jönne egy lottó ötös meg jópár millió, de bánni csak kevesen tudnak vele. Az a baj, hogy miután az ember tönkretesz mindent maga körül, nehéz helyrehozni, sőt, majdhogynem lehetetlen, én pont ezért örülök, hogy a történetedben sem állt vissza minden a nyugalmas hétköznapokhoz, hanem a történtek csak sokkal inkább rányomták a bélyegüket a visszafordíthatatlanra. Dehát, a hibáiból tanul az ember, tartja a mondás.
Ami a leginkább tetszett az az volt ahogyan a végét zártad. Szerintem sokkal hatásosabb volt így az egész, mintha a nyerés pillanatát a legelejére tetted volna, főleg úgy, hogy mi volt az utolsó mondat.
Nagyon ügyeset alkottál, nekem nagyon tetszett, ahogyan felépítetted az egészet, szóval csak így tovább és a későbbiekben is várom a történeteid! uwu
Szia!
TörlésMindenképp szerettem volna megmutatni az elején a boldog időket, hogy aztán ne szkítsam meg vele a fájó valóságot.
Én hiszek a karmában, ráadásul az élet amúgyis elég faszfej, aztán koránt sem egy tündérmese. A dal sem boldogan végződik szerintem, így mindenképp szerettem volna hogyha Minah ott ragad, ahova saját magát sodorta...
De jó, hogy tetszett a zárás! Igazából a végén lévő flashbacket írtam meg először, és az volt az eredeti tervem, hogy úgy fog kezdődni a novella. Utána ahogy elolvastam rájöttem, hogy ezt inkább a végére kell betenni, mert úgy nagyobbat üt. Ezek szerint jó, hogy meggondoltam magam.
Köszönöm szépen! Örülök neki, hogy végül tényleg jól alakult a csere, és hogy ennyire tetszett! Remélem a következővel sem fogok csalódást okozni!
Hát szervusz
VálaszTörlésMég kérdeztem is tőled, hogy mi a fene ez az emlékkép az elején, nekem annyira elképzelhetetlen volt, hogy muszáj volt ez elképzelnem XD de abban biztos voltam, hogy ez a saját emléked, mert az ember tutira nem képes ilyet kitalálni saját magától. Hát én nem is tudtam, hogy létezik ilyen szerkezet.
Aztán annyira szépen átvezetted a jelenbe ezt az emléket is, annyira beleillett a szövegkörnyezetbe meg a mondanivalójába, hogy kajak meglepődtem rajta. Mindig azt mondom neked negatívként, hogy a hasonlataid nem valami jók, erre most nagyon rákontráztál és olyan jó volt olvasni annak ellenére is, hogy milyen szomorú hangulatú. Szóval még mindig meg tudsz lepni, ennyi év ismeretség után is.
Amúgy tényleg beszarás, hogy mennyire meg tudja változtatni az embereket a hírnév és a pénz. Igaz lehet, hogy valakinek minél több pénze lesz, annál többet akar, annál kapzsibb lesz. Nem szeretem az ilyen embereket, akik elfeljtik honnan kezdték.
Azért egy emlékképet hiányoltam, ahol azt mutatod be hogy mégis hol romlott meg a barátságuk, hogy a barátnőit ez milyen rosszul érinti vagy bármi.
Viszont az utolsó jelenbéli jelenet tökéletesen szemléltette a karmát, vagy Isten haragját, vagy higgyen mindenki abban amiben akar. Szerintem megérdemelte ez a lány, hogy nem kapott második esélyt az élettől. Lehet, hogy túl szűk látókörű vagyok, de aki egyszer eldobta a családját meg a barátait, konkrétan az értéket az életéből, az meg fogja tenni még egyszer, csak idő kérdése. Mint amikor valakit megcsalnak. Bizonygathatja, hogy soha többé nem fog előfordulni, ha egyszer megtette onnantól kezdve nincs bizalom a másik személyben. Most akkor gyökér vagyok? 😂
Nekem ez bejött, imádom az ötleteid! ♡
Szervusz Vivcso!
TörlésIgen, a sajátom :$ Egyébként már én is megfeledkeztem erről a cuccról, de ahogy írtam a jakuzzis jelenetet és gondolkodtam milyen flashback kéne eszembe jutott. Úgyhogy már csak ezért is megérte megírni ezt a novellát.
Dolgozom a hasonlataimon! Van amikor jobban megy és van amikor kevésbé... De OMG! Nagyon jól esik, hogy most ezt írod, mert ezek szerint akkor ha csak egy picit is, de most sikerült az általánosnál jobban teljesítenem hasonlatok terén. Nem garantálom, hogy ez a következő novella esetében is így lesz tho xD
Most kicsit rosszul érzem magam... Mert kb két napja írtam Vivinek, hogy hiányoltam a novellájából, hogy a két tesó hogy került rossz kapcsolatba... Erre én is ugyan ezt csináltam! >< Nekem ugye egyértelmű volt, hogy ahogy gazdag lett és híres egyre kevesebb lett az ideje, és már csak nyűgként tekintett a barátaira, és nem foglalkozott velük. Flashbacként nem írtam volna bele semmiképp, mert konkrét jelenet erről a ejembe nem volt, de leírhattam volna Minah gondolataihoz.
Igen, szerintem is megérdemelte. Egy percig se terveztem ezt a novellát happy endre. Megcsalásnál biztosan mégegyszer megteszik, viszont barátoknál nem tudom így van-e... Szerintem egy barát elvesztése sokszor jobban fájhat, mint egy kapcsolaté. Új szerelmet az ember könnyebben talál, mint új igaz barátot, szerintem.
Imádom, hogy bejött ♥ Továbbra is próbálok jó ötletekkel előrukkolni, tudod hogy ez a kedvencem ebben az egészben, hogy kreatívkodhatok :D
Szia^^
VálaszTörlésA kezdő jelenet nagyon magával ragadó volt. Bár arról a szerkezetről még nem hallottam, de az, ahogy a lányok szórakoztak, élvezték az életet, magamra és a legjobb barátnőmre emlékeztetett:-)
A következő kép is tök jó volt, mert tulajdonképpen Minah ugyanúgy pezsgőt ivott, ugyanúgy pezsgőfürdőben ült, csak éppen teljesen más társaságban, teljesen más körülmények közt.
Az nagyon érdekes volt, hogy pont a takarítónénivel állt le beszélgetniXD Mármint én értem a dolog iróniáját: feltételezem, nem tart túl sokra egy ilyen munkából megélő embert, mégis neki mondta el, mi nyomja a szívét.
Ez a gazdagság téma jó kérdés… Az igazat megvallva magamat ismerve én nemhogy elhagynám a barátaimat, de még adnék is nekik a pénzből, és talán többet is, mint kéneXD Meg árva gyerekeket, kóbor állatokat támogatnék, úgyhogy a végén nekem alig maradna valamiXD Na mindegy, tudom, hogy ez „normál” esetben nem így szokott lenni. És pont ezért nem sajnáltam a főszereplőt, amikor már nem találta otthon a barátait.
„A remény elengedte kezem, mintha félne hogy megfertőzöm, ha velem marad.” Talán ez volt a kedvenc mondatom:-)
De az utolsó mondat se volt piskóta. Ha ő azt gondolta, attól nyert, mert gazdag lett, hát meg is érdemelte, ami rá várt. Én sem fogadtam volna vissza, akárhogyis megbánta, amit tett, mert az nem megbocsátható, hogy a pénzt választotta a szeretteivel szemben.
Köszönöm, hogy olvashattam, várom a következő körös írásodat!
Szia!
TörlésIgen, Vivinek is el kellett magyaráznom, meg szerintem sok mindenki nem tudja, hogy mi ez vagy hogy egyáltalán van ilyen. A lényege, hogy beteszed a kád aljára, és akkor egy gép fúj bele levegőt így pezsgőfurdő lesz a kádban.
Ezzel szerettem volna érzékeltetni, hogy az sokkal fontosabb, hogy kikkel vagy, mint az, hogy hol. Örülök, hogy átjött :3
Jajj, igen, örülök, hogy ezt kiemeled, előtted senki sem tette. Pontosan ahogy mondod, nem véletlenül a takarítónővel állt le beszélni, benne megtalálta azt, aki régen volt, aki megértheti, nem úgy mint a sok elszállt, sznob idióta.
Szerintem nincs olyan ember, aki ne ezt mondaná, aki ne állítaná, hogy ő nem változna meg, hogy ő normális maradna stb... Szerintem mindenki így indul neki, aztán van akiknek ezt sikerül tartani, viszont sokan elvesznek az úton...
Először a záró flashbackkel akartam kezdeni a novellát, de inkább a végére tettem. Örülök, hogy annak is átjött a hatása.
Köszönöm a véleményt és hogy írtál nekem!
Szia!
VálaszTörlésNem szeretek másokat ismételni, de nekem is új volt ez a szerkezet. Nem baj, legalább ma is tanultam valamit :D (Lehet, hogy én is beszerzek majd valahonnan egyet, mert nagyon királyul hangzik).
Egyébként a kezdő jelenet nagyon tetszett. Nagyon szépen is írtad meg, a karakterek is emberiek voltak, volt lelkük, és szerintem életszerű is volt, szóval le a kalappal!^^
A következő résznél kellett pár sor, mire leesett, hogy hogy teret meg időt is ugrottunk, de ez is inkább volt annak betudható, hogy fáradt voltam, mintsem annak, hogy ne lett volna egyértelmű a megfogalmazás.
Amikor az ajtóhoz ért, akkor reméltem, hogy az fog neki ajtót nyitni, akire számít, de :(((
A lottós jelenet pedig szerintem borzalmasan jóra sikeredett. Tetszett, hogy olyan "szerencsétlenül" örömködött. Hasonló helyzetben biztos, hogy én is vagy hatszor orraesnék csak az ajtóig xD
Összességében nekem nagyon tetszett a novellád, és alig várom, hogy végre eljussak a többihez is!
Sok sikert a továbbiakban is!^^
Pakkson
Sziaaa!
TörlésAzta, ezt nem tudom, hogy lehet, hogy csak most vettem észre xD
Az én esetemben nem is volt opció, hogy az nyisson ajtót, akit szeretett volna a szereplőm xDDDD Szeretek kegyetlenkedni :D MEghát a dal is megkövetelte most na :D
Mindenesetre örülök, hogy tetszett a novella, és hogy tudtál azonosulni egy két dologgal.
Köszi, hogy írtál!