Vallomás (Choi JunHong "Zelo")

YeonJu mosollyal az arcán készülődött a közelgő találkára, ami reményei szerint egész napon át tartani fog. Az ágyán ülve fésülte hosszú, már majdnem derékig érő, barnás szőke haját, miközben az egyik rózsaszín tincsével játszadozott a kevés közül. Tekintete az előtte lévő tükörre siklott, majd a látványtól kissé elnevette magát.

Minden egyes alkalommal, amikor JunHonggal volt találkozója a boldogság úgy árasztotta el testét, akár a vére az éltető szívdobbanások után. Mindig átváltozott egy kacér, bolondos lánnyá, akinek az a legfőbb célja, hogy kiélvezze a szerelem minden egyes pillanatát, és persze a másik fél társaságát. Szórakozással töltötte el, hogy a fiú még mindig ilyen érzelmeket vált ki belőle, hiszen egészen idáig senki sem tudta fenntartani benne ezt a fajta izgatottságot, és folytonos hiányt.

A bárgyú vigyor továbbra is az arcán maradt, viszont most önszidalmazva ütögette tenyerével a fejét, mert először a hajával és nem a ruhájával volt elfoglalva. A fésűt az ágyra dobta, miközben felpattant onnan, hogy a szekrényéhez mehessen, ismét kiválasztani egy tökéletes összeállítást, pont úgy, mint az elmúlt hetekben, amik lassan hónapokká növik ki magukat. A szekrénynél kiválasztott egy magas derekú, fekete rövidnadrágot, hozzá pedig egy rövid ujjú, fehér has pólót, aminek az ujjai végén és a nyakrészénél két fekete, vastagabb csíkot helyeztek el díszítésként. Ahogy magára kapta a ruhadarabokat tökéletesen mutattak, a póló alja és a nadrág teteje pont a megfelelő helyen találkoztak össze, ezzel elfedve hasát, vagy épp felfedve azt egy-egy véletlen pillanatban.

A sminkasztalához lépkedett, ahol a kezébe vett négy hajgumit, kettő normál méretűt és kettő fonatokhoz használtat, emellé pedig szerzett két hullámcsatot. Visszaült az ágyra, ismét a kezébe vette a fésűjét, és hozzálátott a hajának szabályos szétválasztásához. Miután ez sikerült, kétoldalt vastag copfba fogta azt, ezt követően pedig leválasztott egy-egy vastagabb tincset, amit fonattá alakított, legutolsó teendőként pedig a copfokat tartó gumikat körbe tekerte, és rögzítette őket a hullámcsattal. Gyorsan átvasalta a frufruját, hogy a haja többi részével ellentétben egyenes legyen, a fésüléssel együtt pedig már készen is volt a frizurával.

Áthelyezte popsiját a sminkasztal előtt lévő székre, hogy sikeresen felvigye a megszokott BB krémet egy leheletnyi púderrel meghintve, kihúzza a szemeit, és végül, de nem utolsó sorban használatba vegye a világos rózsaszín szájfényét. Már épp állt volna fel, amikor eszébe jutott a szempillaspirál, így sebtében, de azért mégiscsak meghosszabbította a szempilláit.

A csengő megszólalt, ő pedig épp időben lett kész az összes tervbe vett dologgal, így már csak annyi maradt hátra, hogy magára kapja a fekete fari dzsekiét, és az előszobában lévő tornacipőjét.

Zelo ezzel ellentétben még csak lenge térdnadrágban és pólóban volt, a haja is természetes valójában hullott homlokába, ettől eltekintve egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki annyira kétségbe lenne esve azért, mert elkésik.  Nyugodtan ült autójában, YeonJuék házától egy sarokkal arrébb, miközben arra várt, hogy elérkezzen az idő. A szükséges felszerelés az anyósülésen hevert, a délutánra kiválasztott ruha pedig a hátsó ülésén. Mindent lépésről lépésre kitervelt, az első pontot pedig már kezdte is végrehajtani, ahogy a kezébe vette a telefonját, és tárcsázta YooA számát.

- Épp most nyitottam ki az ajtót, és a postás volt… – ecsetelte abban a minutumban, hogy megnyomta a fogadás gombot. Hangja kissé vádló volt, JunHong mégis felnevetett a tényen, hogy a lány már mennyire várja.

- Szerintem nem találkozott még ennyire lelkes és vidám köszöntéssel – válaszolta, mire YooA ajkai is mosolyra húzódtak.

- Te mikor találkozol a köszöntésemmel? Telefonálsz, ahelyett, hogy itt lennél, ez már sántít – kezdett szimatolózni.

- Késni fogok, úgyhogy egyedül kell elindulnod, nem sok időről van szó – vágott a közepébe Zelo kertelés nélkül.

- Inkább megvárlak – próbált alkudozni YooA.

- De lefoglaltuk, úgyhogy ott kell lenni. Kérlek.

- Rendben, de ne késs sokat, vagy megjegyzem.

Egy nagy sóhajtás hagyta el Zelo ajkait, ahogy letette a telefont, az első részen túl van, már csak a többit kell letudnia, és remélhetőleg mindenki boldog lesz a nap végére. Várt nagyjából tíz percet, megragadta az anyósülésen lévő kellékeit, kiszállt az autóból, majd hátulról is kivette a ruháit, így indult meg a lány otthona felé.

Tudta, hogy a szülei nincsenek otthon, és azt is, hogy YeonJu nappal mindig kibillentve hagyja az ablakot, amiért már nem egyszer szidta meg, viszont most hálásnak kellett lennie miatta. A lány szobájának ablaka alá ment, majd egyszerű, gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az ablakot rendesen, hogy könnyű szerrel bemászhasson.

YooA letörten kérte ki és vette át a páros menüt a moziban, most még azzal se volt kedve foglalkozni, hogy vajon mit gondolnak róla az emberek, amiért egyedül van, mégis ilyen menüt kért. Most csak az érdekelte, hogy a partnere miért késik, és miért csak az utolsó pillanatban hívta fel. Aggódott a fiú miatt, mert nem szokott így viselkedni. Mindig mindent időben elintéz.

Egy szomorú sóhajtás kíséretében foglalta el a számukra kijelölt helyet a nagyteremben, a cuccait letette a mellettük lévő helyre, majd elhelyezkedett a sajátjában. Nem sokat kellett várnia, máris elindultak a film előtti szokásos reklámok, utána pedig a film is. Csak eszegette a sajtszószos nachost, és próbált figyelni a filmre, ami nem nagyon akart neki összejönni. Pedig ő választotta ezt a filmet, és érdekelte is, mégse tudta lekötni, folyamatosan csak Zelo üres székére tudott koncentrálni.

Egészen addig, ameddig JunHong meg nem jelent a színen. Leült a neki fenntartott helyre, ujjait összekulcsolta a lányéval, majd a füléhez hajolt.

- Sokat késtem? – Kérdésére YeonJu belegondolt, hogy igazából nem is maradt le olyan sok mindenről a fiú, és hogy nem várakoztatta sokáig.

- Nem. Mégis óráknak tűnt.

Miután letudták a filmet, elmentek a közeli folyóparthoz, ahol vettek pár gombóc fagyit, és kézen fogva besétálták az egész parkot. Az idő kellemes volt, a nap hétágra sütött, a megfövést mégis akadályozta a gyengéden fúvó szél. Nem ők voltak az egyetlen pár, akik elhagyták a kuckót eme csodás napon, még édesanyák és gyermekeik, sőt nagy családok is odakint voltak és élvezték a környezet nyújtotta lehetőségeket.

Amikor már mind a ketten elég éhesnek érezték magukat, és erről a gyomruk is jelzést adott a nagy korgások kíséretében, úgy döntöttek ideje megtömni a pocakot. A legjobb és leggyorsabb megoldásnak az utcai kaja ígérkezett, amit csak az is előnybe részesített, hogy egyikőjük sem szeretett volna valami étterembe kikötni. Inkább élvezték a jó idő, és a napfényt, ami szinte mindenhol utolérte őket.

A hosszú séta, és jóllakás után a nap már lemenőben volt, ezzel lélegzetelállító színekkel megajándékozva az eget, olyan volt, mint egy vattacukor, ami rágógumi és eper ízesítésű. YooA és JunHong úgy döntött, hogy csinálnak valami izgalmasabbat, így kibéreltek egy vizibiciklit. Cipőjüket levéve hajtották járművüket a folyó belsejéig, amikor pedig elég messze kerültek a kíváncsi szemektől kiültek a bicikli szélére. YooA hezitálás nélkül eresztette apró lábait a víz alá, Zelo pedig titokban szidta magát, amiért farmert kellett felvennie.

- Az embereknek biztosan ilyen lehet az aurája is – elmélkedett hangosan YeonJu.

- Vattacukor szerű? – csatlakozott Zelo, miközben törökülésben leült a lány mellé, a két karját hátratéve támasztotta meg magát.

- Ühüm – kezdett heves bólogatásba. – Persze vannak olyan emberek is, akik inkább egy megromlott vattacukorhoz hasonlítanak.

- Te tökéletes példája vagy a vattacukornak – hajolt rettentő közel JunHong a lány arcához, aki felé fordulva a kelleténél közelebb került hozzá.

- Te pedig a csokinak.

- Olyanok vagyunk, mint DaeHyun, a kajához hasonlítjuk egymást – borzongott meg Zelo, mire mind a ketten felnevettek.

Mikor már teljesen besötétedett mind a ketten hátravetették magukat, és úgy kezdték figyelni a csillagokat. Nem szóltak semmit, egymáshoz bújtak, Zelo szorosan tartotta karjaiban az aprótermetű lányt, aki szívesen bújt hozzá a lehető legközelebb. Így feküdtek a csillagos ég alatt, miközben próbálták megfejteni a csillagképek hollétét, és csak élvezték a szeretetet, ami a másik félből áradt.

Zelo leparkolt az autóval a lány otthona előtt, gyorsan kipattant az autóból, hogy ajtót nyithasson párjának, akit mosollyal az arcán segített ki az ülésből. Apró léptekkel haladtak a ház felé, egyiken se szerettek volna még búcsút mondani, így próbálták meg húzni az időt, amit együtt tölthettek. Végtére is, sohasem lehet tudni, mit hoz a holnap.

Egy lépcsőfok, majd még egy, és már ott is voltak az ajtó előtt, az elválás küszöbében. YooA gyengéden dőlt a bejárati ajtónak, JunHong pedig bal vállával mellé, mire a lány a fiú felé fordult, így már ő is a vállával támasztva a bejáratot. Percekig csak nézték egymás csillogó tekintetét, próbálták magukba szívni a másik összes kis rezzenését, minden egyes kis jellegzetességét, mindent, ami később enyhíthet a másik hiányán. Zelo elejtett pár tőle tipikus pislantást, mire a lány mosolya még szélesebb lett.

- Min vigyorogsz? – nézett kíváncsi tekintettel Zelo, majd mutatóujjával megbökte YooA orrának hegyét.

- Csak… szeretem, amikor így pislogsz – válaszolt nyíltan.

JunHong meglepődött a lány egyenességén, de ezt az érzést hamar átváltotta az öröm.

- Miért, hogy pislogok?

- Olyan Zelosan – ejtette ki a szavakat elvarázsoltan, miközben lassan a fiú hajába túrt, majd kezét az arcára simította. - A mai nap… igazán csodás volt, pont úgy, mint az összes többi, amit veled töltök – vallotta be YooA őszintén, miközben folyamatosan JunHong szemeibe nézett.

Próbált egyfajta löketet adni a fiúnak, hogy itt van a megfelelő pillanat, hogyha azt érzi iránta, akkor mondja ki. Itt és most. Már annyi ideje találkozgattak, és az ő érzései csak egyre erősebbek lettek, egészen addig a szintig, hogy beleszeretett a vele szemben álló férfiba. Nem tudta mikor, és hogyan, de megtörtént, lehet már az első pillanattól kezdve. Csak arra várt, hogy a fiú kiejtse azokat a szavakat a száján, és akkor ő is kiöntheti a szívének az igazi érzéseit.

Azonban Zelo csak állt egyhelyben, pont úgy, mint az ajkai, egészen addig, amíg széles mosolyra nem húzódtak. Nem mondott semmit, viszont ezúttal nem is futamodott meg, mint oly sok alkalommal. Nem azt mondta, hogy legközelebb még csodásabb lesz, és hogy majd látják egymást… Most az égvilágon nem mondott semmit.

A szavaknál valami sokkal, de sokkal jobbat tett. Úgy, ahogy YeonJu az övére, ő is az előtte lévő arcára helyezte a tenyerét, hüvelykujjával megcirógatta a selymes bőrt, majd olyan közel hajolt, hogy érezték egymás levegővételét.

- A hab pedig még csak most jön – bökte ki szégyenlősen, ajkait pedig rögtön az előtte lévőére tapasztotta, hogy minél hamarabb túlessen ezen a kis akcióján.

Viszont ahogy megérezte YooA édes ajkait azonnal elfelejtette, hogy mennyire ideges is volt az egész nap, nem még az este miatt, és amiatt, amire készül. És a cseresznye még nem is volt a fagylalton. Azonban ő most egy sokkal édesebb dolgot ízlelgetett, mint a fagylalt.

- Álmodj szépeket – suttogta a lány ajkaira, aki kislányos zavarában, szinte rögtön ezután már el is tűnt az ajtó rejtekében.

Zelo összeszorított szemekkel ült le az ajtó előtt lévő lépcsőfokok tetejére, és próbálta elhitetni magával, hogy tényleg megtette az előbb azt a dolgot. Vajon volt annyira menő, mint ahogy tervezte, vagy győzött felette a szégyenlős énje? Ezen gondolkodott, miközben arra várt, hogy a YeonJu észrevegye az est fénypontját, mert nem csak a csókkal készültek neki.

YooA legalább négyszer vett mély levegőt, és fújta ki, hogy lenyugtassa zakatoló szívét, mindez sikertelenül. Úgy határozott azzal semmire nem megy, hogyha az ajtóban üli végig az éjszakát, így a szobájába trappolt, ahol nem foglalkozva a ruháitól való megszabadulással, már az ágyban is kötött ki. Automatikusan csukott szemekkel vetette magát a puha matracra, de képtelen volt így maradni.

- Tényleg megcsókolt – pattantak ki a szemei, ahogy kiejtette a szavakat.

Úgy volt vele hátha így kézzel foghatóbb és valóságosabb lesz mindaz, amit JunHong csinált pár perce az ajtójuk előtt. De ezzel nem haladt sokat előre, sőt! Még egy dologgal szembe kellett néznie, ami túlságosan hihetetlennek tűnt a számára. Mármint szó szerint szembe.

A plafonon ékeskedő felirat láttán a szíve még az eddigieknél is hevesebben kezdett verdesni, a pillangók szárnyra reppentek a hasában, de nem csak egy kis csapat, ezek a pillangók millióstul jöttek, szélvihart keltő szárnycsapásokkal. A szemei megteltek könnyekkel, ahogy újra és újra elolvasta azt az egy szót maga felett.

사랑해 

(Szeretlek)

Nem gondolkodott azon, hogy mikor történt és hogyan, egyszerűen felpattant az ágyáról, nem törődve azzal, hogy a fiú ott van-e még a ház előtt, vagy elment már. Egyszerűen megkellett próbálnia, hiszen csak ő lehetett, senki más, és hogyha még mindig vár, akkor neki muszáj vele lennie. YooA Úgy tépte fel az ajtót, mintha kincset találna mögötte, ami igaz is volt, hiszen számára JunHong volt maga a kincs.

JunHong ott ült. A térdein könyökölve, miközben előre tekintett a semmibe, ült, és várt. Arra várt, hogy a lány, akit szeret megtalálja az üzenetét, és kijöjjön hozzá, úgy érezte, akár évekig is képes lenne várni. Egy életen át, hogyha YeonJuról van szó.

Az ajtó nyitódására felkapta a fejét, majd amikor meglátta a lány csillogó, és könnyekkel telt tekintetét azonnal két lábra állt.

- Én is szeretlek Choi JunHong – jelentette ki egyszerűen, majd a fiúnak vetette magát, és zárta szoros ölelésébe, amit gondolkodás nélküli viszonzásra talált.

- Nem volt elég bátorságom szemtől szembe bevallani – motyogta Zelo, miközben állát YooA fejének búbjára helyezte.

- Majd gyakorlunk - válaszolta kuncogva a lány, mire Zelo is felnevetett. – Most, tőled, ez így volt tökéletes.

- Így volt Zelos.

Hello Mindenki!

Szóval hoztam nektek egy Zelo OS-t, amit a "RIVERIVER vol. 10 B.A.P Az új királyság" interjú egyik részlete ihletett, a fordítás a B.A.P Hungary-s Nicole-é. Ezer hála a munkájáért egyébként :D

Az interjú részlete:
(YG: YongGuk, HC: HimChan, DH: DaeHyun, YJ: YoungJae, JU: JongUp, ZL: Zelo)

-Ha vallomást teszel egy lánynak, akit kedvelsz, analóg típusú lennél, vagy digitális? (inkább úgy kérdezném, hogy szemtől szemben vagy mondjuk, írsz egy sms-t)

YJ: Sosem tettem vallomást eddig, szóval...

HC: Ha vallanom kellene, szerintem találkoznék vele és elmondanám. Ez az, amit analógnak hívsz? Akárhogy is, egyenesen bevallani a legjobb.

ZL: Ez a hipotetikus szituáció, igaz?

HC: Egy üzenetet küldeni azzal, hogy 'szeretlek' vagy találkozni és közvetlenül beismerni. Melyik vagy te Zelo?

ZL: Persze, hogy találkozni vele és közvetlenül elmondani jobb! Úgy akarom csinálni, mint egy férfi, ezért szerintem ez a helyes válasz. Mikor közvetítem az érzéseimet, az első dolog, hogy ránézek, szemtől szemben. (nevet)

-Ki tudnád mondani egyenesen, hogy 'szeretlek'?

ZL: Én nem tudnám. (nevet) A szavaknál szerintem (fontosabb) kifejezni az őszinte érzéseidet. És egyszerűen csinálni. Szerintem olyat mondani, hogy 'szeretlek', rögtön a beismerés után, nem helyes. Ha ilyen szerelmes érzéseid vannak, egyenesen beismerni őket-

HC: Ya! Miért válaszolsz olyan hosszan? Csak arra kellett válaszolnod, hogy ismernéd be. (nevet)

-Nem, nem, aranyos volt, hogy ilyen Zelo-san válaszolt. És mi van Jongup-pal?

HC: Jongup szégyenlős, szóval nincs senki, aki elfogadja őt.. Ah, vicceltem, sajnálom. (nevet)

JU: Jól van, sosem fogok vallomást tenni életemben. Ez Himchan hyung hibája. (nevet)

YJ: Mi van a tánc vallomással?

JU: Ah. Értem, az jó lehet.

ZL: Bevallani egy tánccal csodálatos (lenne).

JU: Szerintem találkozni vele és egyenesen bevallani jó, de én könnyen zavarba jövök, és ahogy Himchan hyung mondta, nagyon szégyenlős vagyok, szóval...

-Te hogy ismernéd be Yongguk?

HC: Yongguk egy férfi.

YG: Én nem tudnék előtte állni és szavakkal bevallani. Ezért a szemeimmel közvetíteném, hogy 'kedvellek'. Mindenesetben így próbálnám elmondani neki, hogy 'kedvellek, kedvellek' a szemeimmel.

ZL: Mi lenne, ha nem értené, mit mondasz a szemeiddel?

YJ: Szerintem a megérthetetlenség felmerülhet.

YG: A szerelem nem teljesül, ez egy bűn.

HC: Eh, mi ez hirtelen? (nevet) Youngjae te kakao talkon keresztül vallanád be, igaz.

YJ: Nem, nem. Én is az a típus vagyok, aki találkozik és egyenesen beismeri.

ZL: Úgy tűnik, több ember van itt, aki beismerné SNS-en keresztül újonnan.

-Mi van Daehyunnal?

HC: Bevallani kakao talkon keresztül vagy találkozni és bevallani, melyik?

YJ: Szintén levél író típus. (?)

DH: Hmm... Nem hiszem, hogy a szemeibe tudnék nézni és bevallani.

YJ: Szóval találkoznál vele és bevallanád kakao talkon keresztül?

DH: A nap, amikor bevallod, mindkét félnek fel kellene fognia azt a légkört, igaz? Szóval miután együtt töltöttünk egy napot, és elköszöntünk, küldenék egy üzenetet kakaon abban a pillanatban!

-Mit írnál?

DH: Nem vallanám be nyíltan, de küldenék valami bevalló félét. Talán felhívnám, ez is jó.

JU: Megváltoztathatom a válaszom? Szerintem én is telefonon csinálnám meg! Bevallani telefonban nehéz lehet, de szerintem tudnék csinálni egy édes imidzst  a hangommal.

DH: Akkor nem éreznéd a zavart, ahhoz képest, hogyha találkoznál vele és azt a választ kapnád, hogy 'én nem kedvellek'!

Na igen... A B.A.P tagok egy kis nyuszik, YoungJae és HimChan minden elismerésem! A többiek meg... Hát igen, no comment :'D (Annyira édesek, megzabálom őket, komolyan *-*)

Egyébként megírtam Zelo akcióját teljesen, úgyhogy ha valaki kíváncsi rá, akkor itt elolvashatja.

Zelo akciója:

Egy nagy sóhajtás hagyta el Zelo ajkait, ahogy letette a telefont, az első részen túl van, már csak a többit kell letudnia, és remélhetőleg mindenki boldog lesz a nap végére. Várt nagyjából tíz percet, megragadta az anyósülésen lévő kellékeit, kiszállt az autóból, majd hátulról is kivette a ruháit, így indult meg a lány otthona felé.

Tudta, hogy a szülei nincsenek a házban, és azt is, hogy YeonJu nappal mindig kibillentve hagyja az ablakot, amiért már nem egyszer szidta meg, viszont most hálásnak kellett lennie eme rossz szokásnak. A lány szobájának ablaka alá ment, majd egyszerű, gyakorlott mozdulatokkal nyitotta ki az ablakot rendesen, hogy könnyű szerrel bemászhasson.

Sikeresen földet ért, immár a lány szobájában, első dolgaként pedig bezárta az ablakot. A hátizsákjából elővette a lepedőket, amivel gondosan lefedte az ágyat és a körülötte lévő dolgokat, ezzel bebiztosítva, hogy semmi nem lesz vörös a festékanyagtól. Felkapta az arcára hozott maszkot, a kesztyűket, kezébe vette a graffitis palackot, és elkezdte felfújni a falra azt az egy szót, amivel a legjobban ki tudja fejezni az érzéseit; „Szeretlek”

Már csak attól is a torkában dobogott a szíve, hogy a szeretett lánynak a plafonjára írja fel a szavakat, biztos volt benne, hogy nem lett volna képes a szemébe mondani mindazt, ami a fejében jár. Ahhoz túlságosan szégyenlős volt. Azonban ez egy romantikus és praktikus megoldásnak tűnt.

Praktikusnak, egészen addig, ameddig nem jött rá, hogy a plafonra festeni nem is annyira könnyű, mint azt ő képzelte. Voltak pillanatai, amikor nem volt benne biztos, hogy jól húzza a vonalakat, vagy, hogy helyes irányba tart-e, ilyenkor mindig hátrafeküdt az ágyon, és megcsodálta onnan is az alkotását. Végtére is, nem lett olyan katasztrofális, mint amilyen lehetett volna a legrosszabb esetben.

Miután a felirat sikeresen felkerült a plafonra, Zelo összeszedte a lepedőket, és a festékpacákkal együtt mélyesztette vissza a táskája aljára, a többi felszerelésével együtt. Még átnézte a szobát, hogy biztos ne legyen nyoma annak, hogy itt festegetett, de szerencsére a lepedő sikeresen megakadályozta, hogy a fiúnak takarítania keljen.

JunHong elégedetten lépett a lány szekrényéhez, hogy elővadásszon belőle egy törölközőt, majd a fürdőbe ment és vett egy villámgyors zuhanyt, a törölközőt pedig kiterítette. A szobába érve elővette az összekészített ruháját, ami egy farmernadrág és egy szürke ing volt, vissza vette alsónadrágját, rá a farit, majd sikeresen magára húzta az inget is. Meleg volt, azonban ezen a napon tökéletesnek kellett lennie.

Még mindig nehezen hitte el, hogy bevallotta az érzéseit annak a lánynak, aki hetek óta boldoggá teszi őt. Igaz, még az érintett személy nem kapta meg a vallomást, de Zelo már akkor is megtette, most már nem tudja visszavonni, nem tudja leszedni a plafonról. Direkt nem hozott fehér festéket, hogy ne tudjon visszakozni. Itt volt már az ideje, hogy egy rendes lányt találjon magának, akinek végre kimeri mondani ezt a kis szócskát, ami az egyik legnagyobb jelentéssel bír.

Miután JunHong a haját is beállította, és úgy tűnt mindennel készen van, még egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben. Abban a tükörben, amiben nemrég YooA szerelmes pillantásai voltak. JunHong nem is sejtette, hogy ő is legalább akkora izgalommal, és vágyakozással készült pont ugyan ott, ahol a kedvese nemrég.

Egy utolsót igazított jobb oldalra rendezett haján, majd úgy, ahogy jött, távozott az ablakon keresztül.