Megtegyem? Ne tegyem? Két lehetőség, viszont csak egy döntést hozhatok...
Mit tegyek? De miért is hezitálok, hiszen egyértelmű, hogy nem fogom ezt
megtenni. Még így sem, hogy a legjobb haverom kér rá. Nincs az a pénz.
- Abszolút, határozottan, egyértelműen; NEM! - világosítottam fel YiXinget,
aki összeszűkült szemekkel, és keresztbe tett karokkal reagált.
- LuHan, most miért csinálod ezt velem? – Szemei olyan komolysággal
fúródtak belém, mintha élete lehetőségétől fosztottam volna meg azzal, hogy
kimondtam „Nem”.
- TE miért csinálod ezt VELEM? –
Kezeim egyenesen mellkasomba fúródtak, ahogy kiadtam magamból
felháborodottságom.
- Azért mert Baek is segített nekem, amikor az a zűrös ügyem volt azzal a
sáros fickóval, emlékszel? - Egy ideig kutattam az emlékeim között, majd
mindent tudóan bólintottam. - Épp ezért van most rajtam a sor, hogy kisegítsem
őt. Szóval, hogyha arra kért szerezzek neki valami tág befogadóképességű
férfit, aki beöltözik nőnek a haverja születésnapján, akkor én szerzek neki.
Mert én egy fasza barát vagyok, nem úgy, mint te! – vágta a fejemhez sértését,
ami kellőképp betalált, de nem volt elég hatásos ahhoz, hogy megváltoztassa a
véleményem. - Gondolom nem kell részleteznem, hogy miért épp rád gondoltam... -
beszélt a lehető leglassabb és szelídebb stílusában, mintha egy hároméves
lurkók próbálna meggyőzni arról, hogy miért is egészséges a kelbimbó.
- NEM VAGYOK NŐIES! - kiabáltam, reagálva az apró kis célzására, amit a
lányos vonásaimra értett.
- De homoszexuális vagy - motyogta.
- Igen, ezt nyíltan felvállalom, de akkor sem nőies. A kettő egyáltalán nem
ugyan az. Hidd el, hogyha a férfiasság szobrát kellene elkészíteni-
- Tudom, tudom, te állnál modellt hozzá - fejezte be a mondanivalóm, ami
már-már a jelmondatommá nőtte ki magát.
- Pontosan - Futott egy óriási vigyor az arcom közepére.
- Akkor biztos nem vállalod el?
- Biztosan. Én nem az a típus vagyok, aki a nők közé sorolja magát. Én
ízig-vérig férfi vagyok, csak éppen szélsőséges ízléssel.
- Hát jól van - adta fel, miközben lassan felállt a kanapéról, majd
megindult kifelé. - Ebben az esetben csak találok valakit, akinek jól fog jönni
az a kétmillió... - Itt nagy szemekkel felé fordultam, immár pedig ő is háttal
lépkedett az ajtó felé -, még egyszer mondom kettő millió won (kb 500.000 ft)
A hangja csupa turpisság, és győzelemittasságtól csöpögött.
- Mit szeretnél? Barnát, szőkét, vöröset, esetleg rózsaszínt? -
Egyszer csak felpattantam az ülőgarnitúráról, és tovább folytattam a kérdéseim.
- Nagy mellűt, kismellűt, közepeset? Picsa nadrág, esetleg szoknya? - kaptam
fel a takarót a kanapéról, a derekam köré csavartam, majd átdobtam a vállam
felett. - Vagy inkább legyek görög istennő? - rebegtettem meg a szempilláim, a
tökéletes hatás elérése érdekében. YiXing pedig a padlón kötött ki a nagy
előadásom végére. - Kétmillióért bármit.
Úgy tűnik, mégis van az a pénz... Eladtam magam.
Ezután csak úgy folytak a készülődések. Azt hittem ezért a jó kis summáért
csupán annyit kell tennem, hogy felveszek valami kis tré parókát, egy pár
magassarkút, meg valami turkálóban összeszedett kurvás göncöt, kitömök egy
melltartót pár zoknival, aztán lenyomok valami öl táncot egy idiótának, de...
nem így lett. Nagyon nem így lett...
Lay elvitt valami oktatóhoz, aki egy komplett koreográfiát tanított be
nekem, amiben ráadásul RÚDTÁNC is van. Ezt most nem úgy kell érteni, hogy
kurvás az egész, egyáltalán nem. Ez a műsor teljesen kifinomult, és nőies, és
csábítóan szexi. Ja és kurva nehéz volt megtanulni.
Az idő pénz, ez esetben pedig naaagyon sok pénz. Így ha nyögvenyelősen is,
de tűrtem, pont, mint egy vadállat, amit a cirkuszi előadásra idomítanak. Valahogy
úgy is éreztem magam, hogy őszinte legyek.
Az egyik kedvenc beülős helyem ajtaján léptem be, leültem a ZiTaoval
szembeni bőrfotelbe, majd körbe szemléltem a helyet. Minden ugyan olyan volt,
mint általában, lézengő emberek, ugyanaz a pultos, ugyanazok a festmények,
színek és illatok, csak én nem voltam ugyanaz. Épp ellenkezőleg, teljesen más
voltam.
- Öhm... Bocsánat, látom, hogy kiköpött úgy nézel ki, mint a személy, akit
várok, de mégse ő vagy, mert ő... hát férfi, szóval megtennéd, hogy felállsz? -
köhécselt, majd kezdett furán kínosan beszélni, mire értetlen fejjel bámultam
rá, majd leesett.
- ÉN VAGYOK! - keltem ki magamból. - LuHan.
- Mi van? És miért nézel ki úgy, mint egy nő? Ugye... ugye nem? - Az arca
grimaszba torzult, a gondolatra, amit inkább ki sem mondott.
- Nem, nem fogom átoperáltatni magam. Azért nézek ki így, mert Byun
BaekHyun, az a pénzes paraszt kettő milkát fizet azért, hogy valami másik sznob
haverjának ellejtsek egy szexi táncot.
- És te ennyire komolyan veszed, hogy ennyit költesz rá?
- Dehogyis! Ezt is azt a barom fizeti. Ezen egész nap dolgoztak; ez itt egy
lace-front paróka, bármit is jelentsen ez; a melleim pedig valami speciális
cuccból vannak; a sminkem M.A.C - mutogattam végig mindent szépen sorjában
magamon -, a ruháim meg már a fene se tudja. NEM IS ÉRDEKEL, MINDEN, AMI MOST
RAJTAM VAN DRÁGÁBB MINT AMENNYI CUCCOM ÖSSZESEN VAN! Na jó, ez talán túlzás, de
érted mire gondolok... Ja, a férfiasságom pedig úgy eltűntették, mintha sose
létezett volna! Minden büszkeségem elvették tőlem, minden értékem, amire
férfiként büszke lehetnék... - szontyolodtam el teljesen.
- De abszolút megérte, ha azt nézzük, hogy olyan vagy, mint egy nő, mintha
a saját rég elveszett ikertesód lennél. Nem LuHan, hanem Luna - Tao úgy
nevetett, mintha az elmúlt húsz évben ki lett volna verve a foga, és ma
csináltatott volna újakat, amit az egész világnak meg kell mutatnia. Komoly,
öldöklő fejem láttán, köhintett egyet, majd abbahagyta. - És ma lesz a nagy
fellépés?
- Nem... Byun csak látni akarta, hogy megfelelő leszek-e, de mire oda
kerültünk, hogy leszedjék rólam ezt a sok szart, mindenkit elküldött. Mert
baszott vicces, hogyha így szaladgálok egész nap.
- Nem értem... Miért is éri meg ez, ennyi pénzért, ennek a gazdag gyereknek?
- Elvileg a srác, akinek a szülinapja lesz három év után most tér haza, az
isten kis lyukából, aztán szereti, hogyha férfiak ennyire nők... vagy mi.
Mindegy, nem is érdekel, én csak a pénzt akarom. Ennyi. Hol a kajám? -
pillantottam rá vádlón.
- Elfelejtettem mit kérsz, de most már kikérheted magadnak, gyakorolhatod
legalább a lányos beszédet is. Hidd el, jobb, hogyha nőnek néznek, mint nőnek
öltözött buzinak - nevetett a markába, én pedig a pult felé menet jól vállba
vertem. Sajnos csak majdnem fordult le a székről...
Még hogy lace-front paróka vagy mi, egyszerű frufrus parókában is elég
nőies lennék, sőt a sok apró dolog nélkül is, minek például ez a szörnyű
fülbevaló, vagy nyaklánc? Minek?! Vagy a magassarkú, amiben nem is annyira
nehéz a mozgás... Hm... nem is olyan rossz, sőt, tiszta királynő vagyok benn-
- Á! - hagyta el, egy totálisan nőies sikoly a torkom, ahogy elkezdtem
zuhanni a föld felé, de végül megmentettek a totális pofára eséstől.
- Basszus, most majdnem közelebbről is megismerkedtél a földdel. - Szerencsére
helyette veled... - Még jó, hogy itt voltam, kár lett volna ezért az
arcért - mosolyodott el, én pedig teljesen elsodródtam.
Talpra állított, de bár ne tette volna, ugyanis mondatától majd elaléltam,
miközben szégyenlősen a fülem mögé tűrtem a parókám. Egy jóképű idegen,
túlságosan is, hihetetlenül jóképű és helyes, akivel még sosem találkoztam,
ráadásul flörtöl velem, egy fiúval, nyilvánosan, szóval ő is meleg. Mit mondjak
neki, hogy értse, benne vagyok a dologban?
- Mindig is furcsálltam, hogy a nők miért vesznek fel magassarkút, amikor
kész öngyilkosság. Oké megértem van az az alkalom, amikor muszáj, de most
például nyugodtan lehetnél sortban, egy fehér pólóval és egy kényelmes
sportcipővel. Végül
is csak a helyi kajázóba ültél be, legalábbis gondolom – tárta szét
tanácstalanul kezeit, majd kissé felnevetett.
A nők? De hát... Oh, bassza meg! Most hogy flörtöljek vele? Nem is meleg,
de hülye vagyok, hiszen nőnek vagyok öltözve! Mindegy, egyszer élünk,
valószínűleg sosem találkozom vele többé, úgyhogy bele megyek. Oh, kérlek,
akárki is vagy felettünk, legyen elfogadható a női hangom, kérlek.
- Ugye? Én sem értem, hiszen szörnyű, ezt is csak a barátnőm erőltette rám,
mert valami vak randit szervezett nekem, ami teljesen fuccsba ment, igazából
amúgy se akartam. De így, hogy találtam magamnak egy kiváló társaságot
egyáltalán nem bánom, hogy eljöttem. - Találtam ki hirtelen valami elfogadható
háttér sztorit, majd a végére odabiggyesztettem az ellenállhatatlan LuHan
mosolyom.
- Én viszont sajnálom - húzta el a száját, látszott rajta, hogy tényleg
csalódott, én pedig teljesen elkeseredtem, pedig még nem is tudtam mi az, amit
sajnál -, a családom vár az autóban, úgyhogy mennem kell.
Csak ezután vettem észre a zacskót a kezében, és az elvitelre készített
kávét. Legszívesebben kimentem volna a kocsihoz, és felvilágosítottam volna azt
a családot, hogy "Márpedig ez az Istennek kinéző férfi itt marad velem, ti
pedig mehettek a picsába, mert mostantól ő az enyém!", de az elég furán
jött volna ki. Nem hittem el, hogy alig öt perc jutott nekünk...
- Csodás öt perc volt - nevettem fel hitetlenül.
- Igen, ebben egyetértek. Viszont látásra! Oh, és vigyázzon magára jobban -
köszönt, majd végleg eltűnt az ajtó mögött. Egyszerűen
csak kisétált az életemből, azzal a csodás és szexi mosollyal az arcán, kávéval
és kajával a kezében.
Nem baj LuHan, ez egy seggfej. Legalábbis vigasztald magad azzal, hogy tuti
egy seggfej, ráadásul egy hetero seggfej, szóval még köcsög is. Pontosan.
A zene robajlott, azonban már nem igazán voltam benne biztos, hogy annak a
dübörgését, vagy a vérfalamon ide-oda csapódó vérem hangját hallom-e. Igazából
mindegy is volt, mert annyira zakatoltak a gondolataim, hogy minden más
eltörpült mellette. Így a hajrában már egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy
jól döntöttem.
A pénz nagyúr… Túlságosan is nagyúr, és még engem, egy tetőtől-talpig,
tagadhatatlanul férfias és határozott embert is képes megdönteni, hogyha
elegendőt ajánlanak fel belőle. De biztos elég nekem ez a kétmillió? Úgy érzem,
hogy túl olcsón adtam el a lelkem…
Nem volt késő visszafordulni. Még meggondolhattam volna magam. Volt rá
körülbelül három percem. És
hősiesen bevallom, hogy meg is gondoltam magam. Már hátat fordítottam
mindennek, és készen álltam elrohanni az apró, hihetetlenül keveset takaró
ruhámmal, meg az idióta nevű parókával együtt, amikor a sors, Fortuna, a
végzet, vagy hívjuk inkább az én eszméletlenül óriási szerencsémnek, hogy
megjelent Byun nemkívánatos BaekHyun.
Abban a szent minutumban a pokolra kívántam az összes pénzével együtt.
Képes volt meghiúsítani a szökési tervem, ráadásul még elkezdett nekem áradozni
arról, hogy mennyire csodásan nézek ki, és hogy nálam keresve sem találna
jobbat. Oh, és a fogdosást nehogy ki felejtsem a felsorolásból. "Hidd el
LuHan, ez lesz életed egyik legemlékezetesebb pillanata, de hogyha neked nem
is, az ünnepeltnek biztosan.", erre nem igazán tudtam mit reagálni, csak
egy idétlen grimaszra futotta. Majd az lesz életem pillanata, amikor megkapom a
pénzem.
Mielőtt kiléptem volna a színpadra elküldtem YiXinget is melegebb
éghajlatra, amiért azt ígérte itt lesz velem, de valahogy a megvalósításra már
nem futott az energiájából. Inkább becsuktam a szemem és megfeledkezve arról,
hogy hol vagyok, kockáztatva a padlóval smárolás lehetőségét is merészkedtem
elő az emberek közé, és kezdtem bele a kis műsoromba. Szerencsére míg a rúdhoz
somfordáltam sötét volt, és háttal kellett beállnom. Amikor elindult a zene
egy-kettő forgással indítottam, majd egy spárga a földön, aztán "haj"
hátra csapása, és szemezés az ünnepelttel.
BaekHyunnak igaza volt, de nem olyan értelemben, ahogy azt ő elképzelte.
Amiért sose fogom elfelejteni az estét, az a katasztrófa, ami ezután történt.
Az érzés, ami átjárta a testemet abban a pillanatban, hogy a tekintetünk
összetalálkozott, az egyike volt a legrosszabbaknak. A srác volt, a beülős
helyről. Azt hittem ott süllyedek el szégyenemben. Ezután semmi sem a terv
szerint alakult.
Amint felfogtam, hogy milyen elcseszett helyzetbe is kerültem, azonnal
felpattantam, és berohantam abba a szobába, ahol a cuccaim hagytam. Nem sok
időm volt arra, hogy mély letargiába essek, ugyanis az érintett személy
másodpercek alatt ott termett velem egy légtérben, majd kulcsra zárta az ajtót.
- Az élet érdekes fordulatokat hoz. Legutóbb, még nem voltál ennyire profi
a cipő használatában – bökött pimasz mosollyal a lábamon lévő
kellemetlenségekre.
Összeszedtem minden erőm, fogalmam sincs miért, de nem arra, hogy
„feladjam” magam. Igazából az identitásom elárulása egy pillanatig sem jutott
eszembe, tudtam, hogy akkor ténylegesen vége mindennek. Igazán arra kellett a
bátorság, hogy női hangon szólaljak meg, és hitelesen adjam elő magam.
- Legutóbb, még volt méltóságom – még ha csak egy pici is, de legalább
volt… -, most már nyugodtan mehetek és eláshatom magam.
- Ha nagyon szeretnéd, tudom, merre találod az ásót, de szerintem nem
szükséges ehhez folyamodnod. Annyira nem volt gáz, sőt igazából, hogyha nem
sokkolódtál volna le, és nem rohansz el, mint egy öt éves, akkor nem lett volna
semmi probléma.
- Elhiszem, hogy élvezted volna, miközben öltáncot lejtek neked, de én már
kevésbé…
- Aha, szóval mégse annyira kiváló a társaságom? – Kiforgatta a szavaim.
Idejön, ilyeneket mondd, és még a szavaimnak is új értelmet ad, miközben néz
ezzel a rabul ejtő tekintettel. Egyszerű fekete farmerja, és királykék ingje
csodálatos kombót nyújtott.
- Azt hiszem, én átöltözöm – motyogtam, majd artikulálások közepette a
mögöttem lévő mosdó ajtajára kezdtem mutogatni, és elmenekültem.
- Utána tovább is állhatunk – kiáltott utánam, kedves névtelen, én pedig
megállíthatatlan vigyorgásba kezdtem.
Szerencsére női ruhák voltak nálam, és kivételesen sokkal több kedvvel
öltöttem magamra a cuppanósan szűk fekete nadrágot, a szürke pólót, és a nadrág
színével megegyező bőrdzsekit. Aztán végleg megszabadultam a magassarkútól,
amit kedvesen a kukában hagytam BaekHyunnk, vagy bárkinek, aki megtalálja. A
szívemnek oly kedves kétmillióval is ezt tehettem képletesen, de már nem számít.
- Sokkal jobban mutatsz így – mutatott rajtam végig -, egyértelműen jobb,
legalábbis nekem jobban bejön az egyfajta fiús lazaság.
Jólesően felnevettem. Ha tudnád mennyi fiús lazaságot rejtek magamban.
- Már is jobb a közérzetem pár fokkal.
- Ennél pedig csak jobb lesz – kacsintott, majd elkezdett maga után húzni.
Hangjában a lehetőségek tárháza csendült fel, én pedig készen álltam mindenre,
amit tartogatott számomra.
Egy sétáló utcára mentünk, ahol mindenféle kirakatok, és szórakoztató eszközök
vagy épp emberek vettek körbe minket. A szél enyhén fújta a fákon lévő
élénkzöld leveleket, az emberek csak úgy özönlöttek, és kerülgették egymást,
mintha begyakorolt koreográfia szerint lépnének egyik helyről a másikra.
Mindenhonnan másfajta hangok csapták meg a fülem; volt ahonnét kellemes jazz
áradt, volt ahol a játéktermek egyedi hangjai és pityegései lengték körbe a
teret, máshol a pop vagy épp az EDM uralta a környezetet. Minden tele volt
élettel és szórakozással.
Mi egy csendesebb helyet választottunk, ahol inkább a beszélgetés, és
különböző desszertek elfogyasztása történt. Az egyik sarokban lévő asztalhoz
ültünk, körülöttünk a falak pirosban pompáztak, az ülőhelyek sötétbarna fából
voltak elkészítve, és világos párnákat tettek rá, hogy ne törje fel a vendégek
alsófelét.
- Oh, egyébként boldog születésnapot. Akármit is kérsz a vendégem vagy –
ajánlottam fel, amint eszembe jutott, hogyha a következtéseim, és információim
nem csalnak, akkor ő az egyén, akinek felkértek a születésnapjára.
- Az ötleted miszerint a vendéged vagyok kecsegtető, csak az első rész
valahogy nem passzol hozzá; nincs születésnapom – nevetett fel a végén, én
pedig teljesen idiótának éreztem magam. Tényleg hogyan is gondolhattam, hogy ő
a szülinapos, amikor nem is szereti a férfiakat, vagy… az egész csak egy vicc
lett volna? Megölöm YiXinget.
- Akkor miért te voltál abban a székben? - értetlenkedtem, mire még jobban
elkezdett nevetni.
- Egy másik haverunk születésnapja volt ez, akinek van egy barátnője, és
tudta, hogy BaekHyun fel fog bérelni valakit, hogy táncoljon neki, de akkor a
nője kiakadt volna, így inkább engem ültetett oda. Ennyi az egész.
- Akkor ezért kellett nekik egy fiú! – fakadtam ki hangosan, gondolatban
pedig halálra vertem magam. A szemei kitágultak, és most ő vágott értetlen
arcot, tudtam, hogy most végem, hogyha nem találok ki valamit, ami legalább egy
kicsit életszagú. – Mármint – sóhajtottam egyet, majd elkezdtem az apró mesém
-, igazából nem engem, hanem az ikerbátyám LuHant kérték meg arra, hogy adjon
elő valamit nőnek öltözve, mert ő meleg, aztán elfogadta, mert egy idióta, és
helyette én vállaltam be, hogy megmentsem a teljes szégyentől. Szóval nem
vagyok hivatásos ebben a dologban. Csak, hogy tisztázzuk.
- Na, várjunk, van egy ikerbátyád, aki meleg és úgy néz ki, mint te? Mit is
mondtál, LuHan? Ez azt jelenti, hogy nem koreaiak vagytok? – ragadta meg a
szerinte lényeges dolgokat a mondandómból, én pedig egy tollpihe súlyával
vetekedtem, ahogy megszabadultam a kétségbeesés nyomásától.
- Igen, pontosan! Pont így van; a nevem Luna és van egy ikerbátyám LuHan,
aki pont így néz ki, mint én, szóval most veszekedhetnénk arról, hogy én
vagyok-e férfias, vagy ő nőies-
- Egyértelműen ő nőies – szólt közbe, amivel nyilván azt hitte jót, tesz,
de nem, egyáltalán nem így volt, inkább meg se szólalt volna.
- De ez a téma kényes neki is és nekem is, szóval nem beszélünk erről.
Egyébként, ha már itt tartunk neked mi is a becses neved?
- Oh, tényleg, a nevem JongIn, és nincs leszbikus ikernővérem, akiről
furcsán sokat tudnék beszélni.
- Sajnálom, de elég közel állunk egymáshoz, mondhatni egy és ugyan az a
személy vagyunk. – A kijelentésemre JongIn arcán átfutott a borzalom. Szinte
biztosra vettem, hogy most lepergett előtte a jelenet, ahogy minden második
percben a bátyámról beszélek, és ötóránként felhívom, hogy egyeztessünk, mi
történik a másikkal, és ahogy többet vagyok a tesómmal, mint mondjuk vele… - Ne
ijedj meg, ez nem azt jelenti, hogy életképtelen vagyok nélküle, nem vagyunk
összekötve, sőt tíz alkalomból, ha egyszer látnak minket egy helyen.
- Akkor jó, már tapasztaltam milyen az, amikor egy nő furcsán közeli
kapcsolatban van a saját testvérével, és hát… nem éppen a kellemes kategóriába
tartozik. Nagy veszteség lett volna, hogyha te is bele kerültél volna ebbe az
igazán pici halmazomba – vakargatta a tarkóját kínosan. Gondolatban
elszomorodtam a tényre, miszerint az ő furcsaságuk koránt sem lehetett annyira
furcsa, mint az enyém.
JongInnal még akkor este csókolóztunk. Határozottan kijelenthetem, hogy
életem egyik legjobb estéjét töltöttem ott. Teljesen el is felejtettem, hogy
nőnek vagyok öltözve, a társasága annyira magával ragadó és csodálatos volt.
Önmagam voltam. Még hogyha külsőleg nem is, de belülről, a lelkem, igazán
önmaga lehetett, és ez elég volt ahhoz, hogy ne érdekeljen, hogy mit lát JongIn
külső szemlélőkét. Mindezek ellenére engem ismert meg, kívülről Lunát látta, de
minden más az én voltam; LuHan. Ez pedig elég vigasztalás volt számomra. Ezután
az este után pedig még több és több ilyen este jött, amiket egyre csak vártam.
Jobban, mint kellett volna.
Megkértem JongInt, hogy ne mondjon BaekHyunnak semmit. Hogy aztán mit
beszéltek egymás között, arról fogalmam sincs, de később nem volt ebből gondom.
Nem derült, ki hogy egy nagy csaló vagyok, aki épp a szívével játszik. A saját
részemről azt mondtam YiXingnek, hogy elkapott a pánik, JongIn pedig azért jött
utánam, hogy megnyugtasson.
Nem volt sok ideje arra, hogy ezzel foglalatoskodjon, ugyanis amikor
közölte velem, hogy mindegy, mivel amúgy is csak kitalálta, hogy kétmilliót
fogok kapni ezért az egészért eléggé kiakadtam rá. Legszívesebben a földhöz
vágtam volna, és letéptem volna a fejét, ugyanis ha nincs ez az egész, akkor
nem másztam volna bele nyakig ebbe a keserűen édes kapcsolatba. Nem tudtam neki
rendesen elmagyarázni, hogy miért akadtam ki ennyire, ezért ő továbbra is
jogtalannak titulálta a felháborodásomat, és azzal mentegetőzött, hogy legalább
szereztem magamnak egy vicces sztorit.
JongInnal viszont egyre többet találkoztunk, és egyre több volt közöttünk
az intim pillanat, és egyre többet áhítoztam a csókjaira, amik mindennél több
impulzust váltottak ki belőlem egyszerre. Függő lettem. Csak
úgy, ahogyan ő is „Imádom a csókod, egyszerűen páratlan vagy.”, mondta egyszer.
Ekkor tudtam nyert ügyem van. Legalábbis az lett volna, hogyha nincs az a kis
bökkenő, miszerint férfi vagyok, és JongIn még mindig hetero.
A gyomrom áfonya méretűre zsugorodott, ahogy ott álltam a pláza bejárata
előtt. Találkozom vele. Most teljesen én leszek… Megismerhet ízig-vérig. Vajon
mit fog szólni? Vajon milyen lesz a reakciója, pozitív vagy negatív? Mennyire
kellene aggódnom? Fhu, nem kellett volna belemennem. Vagyis kitalálnom. Nem
kellett volna kitalálnom, hogy az egyik én szívességet kér a másik énemtől.
Király, hamarosan már klinikai eset is leszek. Szuper.
Összeszedtem magam, és beléptem a pláza fotocellás ajtaján, majd gyors
léptekkel a találkozó hely irányába tartottam. Még véletlenül sem akartam, hogy
időm legyen meggondolni magam. Most már benne vagyok. Nyakig, a kaki nyakig ér,
sőt már ellepett, és hullámzik is… Kénytelen vagyok valahogy helyrehozni ezt,
szépen lassan, de muszáj, és ez az egyetlen megoldás, ami eszembe jutott.
- JongIn! - szólítottam meg őt azonnal, ahogy a látókörömbe került. Furcsa
volt, túlságosan is, ahogy az igazi hangomon szóltam hozzá. A megszokás nagyúr,
csak ne feledkezzek meg róla, hogy továbbra is önmagam maradjak, immár minden
területen.
JongIn kétméteres vigyorral fordult az irányomba, hihetetlen lendülettel
indult meg, azonban ahogy közelebb ért, és tisztán kitudta venni a vonásaim
megtorpant, majd szinte azonnal vissza is terelte önmagát az eredeti
lépéseihez. Mintha semmi nem történt volna, de én észrevettem rajta a
megdöbbenést.
- Biztosan te vagy LuHan, örülök neki, hogy megismerhetlek, A húgodnak
igaza volt, tényleg nincs szükség rá, hogy képet mutogasson rólad, ugyan
olyanok vagytok.
- Túlságosan is... - szaladt kínos mosoly az arcomra. - Szinte egyek
vagyunk.
- A végén nehogy beleszeressek mind a kettőtökbe, az nem lenne kellemes -
hintett el egy korántsem annyira jó viccet, mint ahogy tervezte, de legalább
neki tetszett.
- Miért csak nem neked is vannak különlegesebb igényeid? - puhatolóztam
ismét, hogyha már itt volt a megfelelő alkalom.
- Valamiért a húgod is sokszor jön ezzel, de mindig figyelmen kívül hagyom.
Nincsenek, és igazából még nem is gondoltam erre. Nem mondom azt, hogy
elítélem, mert semmi bajom vele, de nem tudnám elképzelni magam olyan
helyzetbe... Mármint... Inkább hagyjuk - legyintett majd másfelé kezdte terelni
a témát. - Luna azt mondta, hogy az ízlésetek is eléggé egyforma, és igaza is
van, ahogy végig nézek rajtad... Szóval segítened kellene új cuccokat nézni a
szobámba.
- Igen, tudom, már megkaptam minden információt, amit tudnom kell. Mivel a
fal világos, arra gondoltunk, hogy a bútoroknak és a kisebb kiegészítőknek
ellensúlyozni kellene ezt az egészet.
JongInnal elindultunk bejárni az óriási plázát, és egyre több dolgot
találtunk az új szobájába. Örültem neki, hogy velem osztja meg ezt a
pillanatot, és hogy bízik az ízlésemben. A legjobban az tetszett, hogy minden
egyes darab, amit kiválasztottunk tükrözte az egyéniségét, és mindegyiket ő maga
nézte ki. Én csupán csak segítettem dönteni, vagy útmutatást adtam számára.
A nap végén az egyik kávézóba kötöttünk ki, ahol mind a ketten egy
jegesebbet választottunk a kínálatból.
- Nagyon rémisztő, hogy egész nap olyan volt, mintha a húgoddal lettem volna,
csak a hosszú haj nélkül. Tényleg egyformák vagytok...
- Ezért nem szoktunk egy helyen lenni egyszerre, akkor túl sok belőlünk.
- És, neked esetleg van barátod? - dobta fel a lehető legrosszabb témát,
amit csak találhatott.
- Igazából van egy srác, de eddig eléggé reménytelennek tűnik. Vagyis nem
igazán reménytelennek, inkább elérhetetlennek... - próbáltam burkoltan
elmagyarázni a szerelmi életem jelen állását, aminek történetesen ő volt a
főszereplője, csak ezzel nem volt tisztában.
- Uh... Nem olyan érdeklődési körrel rendelkezik, mint te? - kérdezett rá
igazán udvariasan, hogy akkor nem meleg-e az illető, mire megráztam a fejem. -
Nem lehet könnyű melegként ismerkedni.
- Igazából ha melegbárba mész az, csak nem ott ismerkedtünk meg...
Szerinted neked mivel törhetné meg egy pasi a falaid? - hajoltam túlságosan
közel hozzá, mire zavarba jött, és hátrébb húzódott.
- Hát, hogyha megkedvelnék egy srácot, akkor tuti kiakadnék, hogyha pedig
testileg próbálna közeledni, akkor mégjobban... De sajnos ezen a szakaszon
szerintem túl kell esni... Nem lehet könnyű megbarátkozni a ténnyel, hogy egy
férfi érintését élvezed.
- Magyarul másszak rá? Ezt mondod? Ez a jó tanácsod? - hitetlenkedtem, és
csalódottan vetődtem vissza a székre.
- Nem azt mondtam, hogy teperd le, hanem, hogy fogdosd... Az egy fokkal
jobb.
Így kezdődött a kapcsolatom Kim JongInnal, mint LuHan. Valahol pedig ennek
a kapcsolatnak hála volt meg az első veszekedésünk is. Egy hűvösebb nyári este
volt, JongInnal pedig pasis ivós estére mentünk, úgyhogy én, én lehettem. Már
eléggé becsiccsentettünk mind a ketten, amikor kitalálta, hogy menjünk
karaokézni. Én persze benne voltam, mert ez volt az egyik erősségem, még
részegen is.
Természetesen elsöpörtem a búsba, és így jött a téma, miszerint Luna is
ilyen jó énekes-e, én pedig mint minden egyes alkalommal, ismét saját magamat
fényeztem.
- Még szép, hogy nem jobb, mikor én mindenben jobb vagyok – emeltem meg
dacosan a fejemet.
- Luna is mindig ezt mondja - morogta -, nem vetted még észre, hogy erősen
elnyomod a húgodat?
- Mi az, hogy elnyomom? Ez az igazság - kértem ki magamnak.
- Nem igaz, mindig ezt fújhatod előtte is, így akármit jól csinál, mindig
azt mondja, nem, mert LuHan sokkal jobban csinálja ezt is. LuHan jobb ebben,
LuHan jobb abban. Megtennéd, hogy egyszer végre teret hagysz neki? Hogy ő is jó
lehessen végre valamiben? - Dühös volt. Tényleg az volt, látszott rajta, hogy
mélyen érinti a nemlétező Luna lelki világa, és az hogy semmiben sem lehet ő a
nyertes. Azt nem tudta, hogy igazából Luna a nyertes, mert az övé volt JongIn.
Hiába kedvelt engem, LuHant, akkor sem szeretett annyira, mint Lunát.
- Én voltam az első! Persze, hogy mindenben jobb vagyok, hiszen én vagyok
az eredeti! - kiabáltam mérgemben.
JongIn felpattant a helyéről, majd elém trappolt, a mutató ujjával pedig
erősen böködni kezdte a mellkasomat.
- Az eredeti, ch, ez hülyeség, ő is mindig ezt mondja, de ez hülyeség. Egy
valamiben viszont akkor is ő a legjobb, az pedig a csókolózás!
- A csókja a fenét! - morogtam, majd a gallérjánál fogva lehúztam magamhoz,
és ajkaimmal lecsaptam az övére.
Egy pillanatig hezitált, de utána elveszett az érzésben. Ittas volt, így
valószínűleg azt hihette hirtelen, hogy én vagyok Luna, vagy nem tudom mi
történhetett, de akkor ott nem is törődtem ezzel. Végre megcsókolhattam őt,
mint LuHan. Lehet, hogy hibát követtem el vele, de akkor ott, eztűnt életem
legjobb döntésének. A csókja sose volt annyira olyan finom és édes. Minden
energiám beleadtam, hogy ez legyen A csókom, az a bizonyos csók, ami az eddigi
összesnél elsöprőbb.
Amint vége lett a pillanatnak elengedtem, majd a mellettem lévő fotelba
löktem.
- Okai... Azt hiszem visszaszívom, amit mondtam... - motyogta elbűvölve.
Nem láttam értelmét a további maradásomnak, így írtam egy
sms-t a telefonjáról, hogy szedjék össze, majd távoztam.
Ezután minden rossz irányba kezdett terelődni. YiXing felfedezte, hogy
egyre több női ruhát veszek, és hogy megtartottam a parókát, a műmelleket, és
az eszközt, amivel eredményesen leszorítom a micsodám. Arra a következtetésre
jutott, hogy transzvesztita leszek, vagy hogy átakarom operáltatni magam.
Lelkiismeret-furdalása lett, amiért úgy érezte, hogy az egész az ő hibája, hogy
miatta jutottam idáig.
Részben igaza volt, miatta jutottam idáig, csak az idáig szócska az ő
szótárában most mást jelentett, mint az enyémben. Szakemberhez akart vinni,
merthogy előtte nem voltam ilyen, és hogyha a melegségem nem is, de ez igenis
ellátásra szorul, mert ez nem én vagyok. Ez nem férfias. Emiatt kénytelen
voltam neki bevallani, hogy miért csinálom. Mondanom sem kell, teljesen
kiakadt, egyből rohanni akart BaekHyunhoz, hogy szóljon neki az egészről, és
nem, nem miattam... Jobban érdekelte JongIn és az, hogy épp egy ártatlan ember
szívével játszadozom. "Te nem érdekelsz, tudtad mire vállalkozol, de ez a
szegény srác csak rosszkor volt rossz helyen, biztosan nem érdemli ezt
meg.", mondta, én pedig eszméletlenül szarul éreztem magam miatta. Mint
egy szardarab, amit a fűben hagytak, majd rátapostak.
Megakadályoztam, hogy elmondja BaekHyunnak, de csak úgy tudtam, hogy
megígértem neki, én fogom beavatni JongInt. Ez pedig sokkal nehezebb feladatnak
bizonyult, mint hittem... Ráadásul JongIn egyre intimebb területekre szeretett
volna merészkedni, amitől én természetesen rémületbe estem. Egészen odáig
jutottunk, hogy ő is szakemberhez akart vinni, amiért szex iszonyom van.
Összességében tehát jól elbaszódott minden. Pedig ha JongIn tudná, mennyire
szeretném már az ágyamba tudni, biztosan nem szexiszony diagnózissal vinne az
orvoshoz...
Gyengéd érintéssel haladt végig a testemen, ajkaival az arcomtól kezdve a
vállamig minden egyes ponton egy apró puszit hintett el, miközben egyre lentebb
húzta a felsőm szélét. Kezemmel ujjai után nyúltam, felnézett rám, egyenesen a
szemembe, én pedig a lehető legtöbb sajnálatot próbáltam belesűríteni ebbe az
egy pillantásomba. JongIn lemondóan sóhajtott, leengedte a kezét, pár
másodperccel később az arcomra irányította, majd puszit lehet a számra.
Megrökönyödött testtartással leült az ágyra, én pedig mellé.
- Megmagyarázom – suttogtam.
- Ez már az ezeregyedik ilyen alkalom Luna… muszáj megoldást találni… -
fakadt ki, mint minden egyes alkalommal, amikor ez történt.
- Nem is az ezeregyedik – motyogtam. – Oké, elmondom – szólaltam meg, ha
nem is álltam készen, de muszáj volt elmondanom az igazat. – Azért nem fekszem
le veled, mert… szóval… Én… Én vagyok…
- Mondd, hogy nem azt akarod mondani, hogy te vagy LuHan – nevetett fel
hitetlenül, én pedig nagyon picit, de bólintottam. Felállt, majd továbbra is
nevetve kezdett ingázni előttem. Megállt, majd a hajába túrt. – Ez hülyeség,
találj ki valamit, aminek értelme is van, Luna!
- Most nem fogok a szavakkal dobálózni, mert annak semmi értelme sincs.
Akkor inkább nézd meg! – mondtam, majd levetettem a ruháim egészen addig, hogy
minden látszódjon rajtam, ami elősegíti a női kinézetem.
- Te… Jó… Ég… Menj a fenébe Luna, vagy LuHan, vagy akárki is vagy! A
faszomat, mi a fasz! – kiabált, majd egy megvető pillantás után elrohant.
Bezárkózott a mosdóba. Végtére is, ez pozitív. Akár felkaphatta volna az
összes cuccát, és távozhatott volna a bejárati ajtón, vagy akár az ablakon
kiakadása közepette, de nem így lett, e helyett inkább a fürdőbe menekült. Ezek
szerint még van esélyem valahogy megoldani a dolgokat. Ezek szerint tényleg
többet jelentek neki, vagy legalábbis Luna.
Összeszedtem minden bátorságom, majd apró, halk léptekkel osontam a
kettőnket elválasztó ajtóhoz. Rátapasztottam a tenyerem, majd térdre
ereszkedtem.
- JongIn... Kérlek, nyisd ki az ajtót - kezdtem a tipikus szöveggel, ami
ilyen esetekben mindig előkerül, de eredetibb dolog nem jutott az eszembe. Igazából
teljesen kiürült a fejem, egyedül arra tudtam koncentrálni, hogy ne bőgjem el
magam. - Elhiszem, hogy ez most sok neked, és nem tudod hová tenni... Megértem,
hiszen én se tudnék mit kezdeni a helyzettel, de mi... vagyis én próbáltam
célozni rá, nem is egyszer… még puhatolóztam is.
Úgy LuHan,
hárítsd át rá a felelősséget, hadd érezze hibásnak magát, fogyatékos - ütöttem fejbe magam.
- Igen, próbáltál, többször is próbáltál, csak túlságosan vak voltam. De
nem is, tudod mit? Te voltál önző! Egy önző ember vagy, mert tudtad, hogy
teljesen hetero vagyok, mégis azt nézted, hogy saját magadnak jó legyen, és ha
ilyen mocskos úton is, de megszerezz magadnak! Az egész a te hibád! Amikor ott
a kávézóban találkoztunk vissza kellett volna hátrálnod!
Minden dologban, amit a fejemhez vágott igaza volt. Ez pedig csak még jobban
a földbe tiport, mintha legyőztek volna, és még belém is rúgtak volna utána. De
tisztában voltam vele, hogy amit JongIn érez, az még ennél is rosszabb. Sokkal,
de sokkal rosszabb… Egy seggfej vagyok, és még köcsög is.
- De nem tettem, mert azt hittem sose látlak többé, ráadásul túlságosan is
a hatalmad alá kerítettél... Egyszerűen nem hagyhattam, hogy csak úgy elússz
előttem.
- Most pedig már nem tudok elúszni...
- Ezt hogy érted? –
ültem feljebb.
- Túlságosan... Ah! Túlságosan is megkedveltelek, vagyis Lunát, nem tudom
elengedni őt csak úgy. De ő te vagy! Te jó ég egy férfit szeretek...
- Engedj be, van egy ötletem – mondtam kissé talán túlbuzgóbban, mint
kellett volna. – Légyszíves.
- Micsoda? Egyébként sem akarlak beengedni.
Nem foglak. – Hallottam a hangjából a tömény makacsságot.
- Akkor engedd be Lunát – ajánlottam, miközben magamra vettem egy köntöst,
amit a földről szedtem össze. - Egy történet, olyan, mint amit a kávézóban is
kitaláltam. És minden alkalommal, amikor veszélyben volt, hogy igazából férfi
vagyok. Kérlek, játszd el velem.
- Nem érdemled meg. Igazából beszélgetésre sem kellene méltatnom téged.
- Könyörgöm JongIn, hogyha nem válik be, akkor eltűnök az életedből… -
kérleltem továbbra is. Nem akartam feladni, még volt esélyem, ha egy csekély
is, de maradt.
- Mondjad... –
hallottam meg halk hangját az ajtó nyikorgása mellett, ami lassan, de elkezdett
kinyílnia én pedig villámgyorsasággal surrantam be, hogy esélye se legyen
visszazáródni.
- Itt vagyok, én a barátnőd; Luna. Akivel csodálatos heteket töltöttél
együtt. De egyszer csak beteg lettem, mellrákot diagnosztizáltak nálam, de te
már annyira a szívedbe zártál, hogy nem bírtál hátra hagyni. Velem maradtál a
nehéz időkben is. Mivel egyre rosszabb lett az állapotom, így kemoterápiás
kezelést kaptam, aminek az lett a következménye, hogy elvesztettem a hajam, és
sötétebb lett – foglaltam össze gyorsan a lényeget, majd a kezét a parókára
tettem. - JongIn most vedd le rólam.
- Nem akarom... És a hangod is...
– csuklott el a hangja.
- Ilyen a hangom, mindig is ilyen volt, minden más, nem én vagyok. Most
pedig vedd le a parókát – hárítottam kissé keményebben, mint szerettem volna.
- Rendben...
A kezei remegtek, ahogy nehezen, de megbirkózót a feladattal.
- A hajam rövid lett, viszont te ugyan úgy szerettél, mint előtte, sőt még
jobban is. Aztán egyik este, megkértelek, hogy mosd le a sminkem, te pedig
szívesen segítettél. – folytattam tovább, miközben újabb feladatot adtam neki.
- Mosd le, aztán pedig hunyd be a szemed, én befejezem.
JongIn kezei közé nyomtam egy pamacsot, amire sminklemosót tettem, ő pedig
óvatosan elkezdte letörölgetni a mocskot az arcomról, miközben könnybe lábadt a
szeme. Elvettem tőle a pamacsot, lecsuktam a szemeit, majd befejeztem a munkát
helyette. Ezután egy apró csókót leheltem páratlan szájára. JongIn
megilletődött pislogással jutalmazta hirtelen tettemet.
- Másnap reggel, egy apró csókkal keltettelek, te pedig a rövid hajú,
sminknélküli barátnőddel találtad szembe magad. De nem bántad, mert tudtad,
hogy ő még mindig ugyan az a személy, aki olyan sokat jelent neked –
mosolyodtam el, ő pedig halványan, de viszonozta. Azonban a következő
mondatomra le is hervadt. - Így visszacsókoltál. Gyerünk JongIn ,
meg tudod csinálni, már nem egyszer megcsináltad, sőt egyszer tényleg
megcsináltad – bíztattam.
- Ez nem ilyen egyszerű.
- De igen, meg kell tenned, muszáj, hogyha azt akarjuk, hogy működjön ez a
dolog. Tudom, hogy élvezed, hogyha csókolhatsz, te magad mondtad nem is
egyszer, hogy nekem van a legjobb szám az egész világon.
Amikor pedig ENGEM csókoltál meg, akkor is bevallottad, hogy jobb vagyok, mint
Luna.
- Okai, azt hiszem... menni fog .
Remélem.
Azt mondta, hogy reméli, ez a szó pedig elképesztő melegséggel töltött el.
A harmadik óriási levegőt vette, mire elkezdett közeledni felém. A legfélénkebb
csók volt ez az egész világon, mégis a legtöbb reményt és lehetőséget rejtette
magában.
- Ezután azonban szomorú hír érkezett, a rák tovább terjedt, így muszáj
volt leoperálni, mind a két mellemet… - JongIn itt már tudta mi a feladata, így
kocsonyára hasonlító kezeivel a köntös alá nyúlt, majd eltávolította a szörnyen
kényelmetlen izét a mellkasomról. JongIn több tonnányi súlytól szabadított meg
ezzel az egy mozdulattal. - De helyette kaptam mást, ami hidd el, van ugyan olyan
jó, sőt még jobb is lehet, hogyha hagyod, hogy megmutassam. Ráadásul a szám más
területeken is kimagaslóan teljesít - húztam végig nyelvem az ajkamon, miközben
ujjaimmal felkerestem legkedvesebb testrészét.
JongIn szája kaján vigyorba váltott, tudomásomra adva, hogy innentől már
minden csak felfelé fog ívelni. Egészen addig, míg el nem érjük a csúcsot, utána
pedig már nem lesz semmi, ami megállíthatna minket.
Természetesen nem ment ennyire egyszerűen a kapcsolatunk helyrehozása, de
elég szépen haladtunk, a cél felé. JongIn is kezdett belerázódni a helyzetbe,
miközben egyre bátrabb és kísérletezőbb lett. A ténnyel viszont, hogy
biszexuális lett még nem igazán barátkozott meg, így az egyszemélyes
homoszexuális jelzővel illeti magát minden egyes alkalommal, amikor az
identitásáról van szó. Ezt pedig irtó aranyosnak találom, ezen felül pedig nem
kell aggódnom, hogy valami férfiasabb férfi majd lecsapja a kezemről. A nőknél
pedig egyértelműen jobb és szebb vagyok, vetélytársakról így nem is kell
beszélni.
Igaz, nem kaptam meg a kétmilliómat, de helyette egy sokkal nagyobb és
értékesebb kincsre találtam. Szóval, hogyha bárki megkérdezné megérte-e nőnek
öltöznöm, férfiasan, hezitálás nélkül jelenteném ki, hogy „Igen!”, közben pedig
az én JongInomra mutatnék.
Olyan nehezen vettem rá magam az olvasásra, pedig Jongin, és tudom hogy a te Jongin-karaktereidet imádom. De hajnali háromkor megtört a jég, és egyébként már az első mondattal megvettél kilóra, és még Luhan karakterét is imádtam, beszarok magamon. De tényleg megvolt az a tipikus "de én manly vagyok" Luhan mondat, ami annyiszor elhagyta a száját. Hát kövezzetek meg engem, de tőle gyönyörűbb fiú nincs a földkerekségen (hát kivéve Baekhyun, mert Kibum már tiszta namja hahahaha). Én úgy féltettem innocent Jongint, hogy mennyire fog ez neki fájni, amikor kiderül az igazság. DE KAJAK MEDDIG HAZUDOTT NEKI EZ A SZEMÉT. Hát ilyenkor mondja el, amikor már magába hadarította... egy állat ez a pali. Viszont tényleg tetszett a karaktere:D
VálaszTörlésNa azért azt elmondom, hogy a 2 millió vonnál a zárójeles megjegyzés egy kicsit kibillentett. Én azt a helyedben leírtam volna a végére, de így nekem furcsa volt egyból a történetben olvasni. Viszont nem tudtam hogy mennyi lehet 2 millió won, hát ez is kiderült hahahaa.
Huh, azt a részt meg kajak elhittem, hogy Luhan még Lunát is behallucinálta, amikor mondogatta hogy ő mindenben jobb. Tényleg olyan érzésem volt, mintha egy pillanatra elhitte volna, hogy van egy ikertestvére és mindenképpen be kell bizonyítania Jonginnak, hogy ő mindenben jobban teljesít. ÉS TE JÓ ÉG AZ A KISS. Én nem vagyok oda ezért a párosért, de ilyenkor áldom a vizuális készségeim, és olyan szépen elképzeltem. Hát imádtam 👌 MEG HOGY EZT VISSZAVONJA HOGY LUNA JOBBAN CSÓKOL, OK MI VAN VELED KIM JONGIN.
És az a hasonlat... Hát nem tudom, nekem hardcore volt, weird meg minden ilyesmi, viszont valóban beleillett a szituációba, DE MIÉRT TETSZETT EZ JONGINNAK XD Ettől a hardcoreságától függetlenül jobban nem tudta volna elmagyarázni. De az a kaján vigyor engem rendesen sokkolt, bár már az csak a végén volt, és Luhan ifyouknowwhatimean-re célzott.
Szóval összességében imádtam, és több yaoit kellene írnod lelkem, mert király vagy, és a király embereknek Baekyeol-Kaibaeket kell írnia hahahhaa. Imádlak, és magamat is meglepve imádtam a történetet, Kaibaek-mentesen is (de azért fáj a lelkem értük). Bár most elmondom titkon, hogy nem nagyon szoktam már velük foglalkozni, de talán egy Kaibaek fici visszahozná a kedvem hozzájuk.
És azok a Jongin képek-gif a végén. Bárki bármit mondjon, Jongin tökéletes, Jongin abszolút ideál, Jongin namja és a mosolya az egyik legszebb dolog az életemben ♡
(És te meg Bia is, imádom hogy ti mindig itt vagytok nekem ♡♡)
Áááááá, tényleg imádod a Nini karaktereimet? *-* Most ezután kicsit rosszul érzem magam, mert annyira sok JongIn nem volt benne, de ennek ellenére remélem, hogy így is tetszett. HÁHÁHÁHÁ ezek szerint elsöpörtelek, szó szerint levettelek a lábadról, hogyha még LuHant is sikerült megkedveltetnem veled, még hogyha csak erre a pici időre is! Ez pedig el se hinnéd, mekkora siker élménnyel tölt el! Mármint, hogyha Ruszó Viviennel valaki képes megszerettetni valakit, mégha csak egy „szerep” erejéig is, na szerintem az nagy dolog. Szóval ez hihetetlen elismerés nekem *-*
TörlésA manly részeket nem hagyhattam ki belőle, ezeket mindenféle képen bele kellett tennem. És egyet kell veled értenem, habár szerintem Ren mindenkit lepipál, de Luluka szorosan ott van a nyomában, oh és ne feledkezzünk meg seventeen JeongHan-ról sem :D JongInt én is annyira sajnáltam >< Szegény lelkemre rátalált a nagy betűs szerelem, egy gyönyörű nő személyében, legalábbis ő ezt hiszi, erre jövök és mindent tönkreteszek. Pedig a végén kiderülhetett volna, hogy LuHannak tényleg van egy ikertesója, de ez a történet most nem az ilyen happy endről szólt.
Igen, ezen a pénz kérdésen sokat gondolkodtam, hogy hogyan rakjam bele, a végére vagy így közben… viszont pont ezt akartam elkerülni, hogy ugye sokan nem tudják mennyi, és nem akartam, hogy azt higgyék, hogy LuHan olyan húúú de nagyon nagyon sok, rengeteg pénzért „adja el” magát. Meg velem ilyenkor mindig az van, hogy ígyis ugyis megállok olvasás közben, és kikeresem a neten :’D
Komolyan azt hitted Lu tényleg képzelődik? xDDD Pedig nem akartam ezt ennyire hitelesre vagyis na érted xD De ezek szerint túl jól sikerült. HÁHÁH JONGIN NEM TAGADTA, HÁT NA EZ LUHAN ELSÖPRŐ EREJE, EZ A KAIHAN, A VISUAL COUPLE ELSÖPÖR MINDENKIT ENNYI SNKAJFSDGK Náluk szebb, szerintem nincs *-*
Jajj igen, a hasonlat kicsit WTF?! volt tudom, de totál beleillet ebbe a helyzetbe, és ez valahogy mindenre megfelelő „magyarázat” volt, csak ugye a kis himbilimbire nem odalent, de ez mellékes xD Nem tetszett ez annyira nagyon JongInnak, de időközben megbarátkozott a helyzettel, aztán meg már nem ellenkezett a vágyai iránt. Jó volt LuHan úgy ahogy volt :D
Jól van babám! Amúgy is megsúgom, hogy csak miattad és Bia miatt írok yaoit, mert amúgy soha életemben nem vetemedtem volna rá, de miattatok megteszem ♥ Szóval majd írok neked KaiBaeket barcsám ;
JONGIN JONGIN KIM JONGIN KIM ISTENSÉG JONGIN KIM FUCKING PERFECT JONGIN KIM VILÁG LEGSZEBB NEVETÉSE JONGIN (habár ide egy Guk avgy Dae is jöhetne ><) NA SZÓVAL KIM JONGIN MAGA A TÖKÉLY ÉS EZT NEM KÉRDŐJELEZTETHETI MEG BENNEM SENKI ÉS SEMMI PONT.
(Én is imádlak titeket, és olyan jó, hogy vagytok nekem ♥♥♥ Remélem még jóóóóóóóóóóóó sokáig)