OTT VOLTAM! - B.A.P LOE 2016 MILAN AWAKE (160507)

Sziasztok!

Meghoztam a beszámolóm a B.A.P LIVE ON EARTH 2016 MILAN AWAKE koncertről, ugyanis OTT VOLTAM! Mikor kiderült, hogy a fiúk megtartják az új LOE turnét, már akkor biztos voltam benne, hogy ott leszek, ha törik, ha szakad, és lám megtörtént! Összesen csak három évet kellett erre a csodás pillanatra várnom, ami nem is annyira sok.

Elite Plus jegyem volt, ami a legdrágább (200€) mind közül, tehát egyfajta VIP jegynek tudható be, volt hozzá high-touch és egy tag által dedikált Carnival album. Még idő előtt vettem meg a jegyeim, ugyanis 5€ értékben vettem egy benefit kártyát, ennek hála még az elsők között is jutottam be a stadionba.

Most megpróbálom nektek a lehető legösszeszedettebben leírni, hogy mi is történt ezen a kivételes napon, 2016 ötödik hónapjának hetedik napján!

A képet köszönöm Raminak!

Eljutás a reptérig

Ugye, én B-A-Z megyében lakom egy Kazincbarcika nevezetű kis városkában, kb fél órára Miskolctól, ezért már péntek este el kellett indulnom, hogy elérjem a szombaton pontban hat órakor induló repülőt. Úgyhogy pénteken feljutottam Pestre a bátyámékhoz és náluk töltöttem az éjszakát. Nem sokat aludtam, ugyanis ők épp buliztak, így fél óránként sikeresen felkeltem, aztán hajnali kettőkor meg elkezdtem beszélgetni tesóm barátnőjével, a kelést pedig fél háromra terveztem, így már nem aludtam vissza.

Jordán (bátyám) sikeresen berúgott, úgyhogy über taxit hívtak nekem, amit az elején egyáltalán nem díjaztam. Mármint ki tudja milyen vadidegen ember mellé fogok kerülni, lehet elrabol aztán ki se jutok nemhogy a reptérre, de még a koncertre sem… Na mindegy, szóval eléggé pipa voltam emiatt, és ideges – ami alapjába véve is eléggé voltam. A végére kisült, hogy Jordánka jól tette, hogy nem ő vitt ki, ugyanis a sofőr csávó helyes volt, jól elbeszélgettünk, ráadásul még a B.A.P nevét is megjegyezte és azt mondta feltétlen lecsekkolja őket. Tényleg nagyon kellemes volt a társasága, habár a nevét sikerült elfelejtenem…

Megérkeztem a reptérre, és csak álltam ott. Az idő háromnegyed négy volt, a találkát pedig négyre beszéltük meg, szóval nyugodt voltam. Nem sokkal később megjelent négy lány meg a szüleik, akik azután beálltak a sorba. Én kérdeztem tőlük, hogy esetleg a többieket nem-e kellene megvárni, de azt mondták „Mi szülőkkel vagyunk.”, itt egy kissé felakadt a szemem, mert oké, hogy szülővel vagy, de attól még tudni kéne, hogy ki van itt meg ki nem. Minden esetre én leváltam tőlük és tovább vártam. Aztán jött egy férfi, aki megkérdezte, hogy én is Milánóba megyek-e koncertre, mert a lánya lent vár, hát így kerültem össze Gyöngyivel, utána pedig szépen elkezdtünk gyülekezni.

Miután túljutottunk a check-in szakaszon én nekiláttam kis csokikat keresni, amiket könnyű szerrel a fiúk kezébe tudok nyomni a pacsi alatt. Sikerrel jártam, ugyanis találtam Milka Mix terméket, amiben kis Milka csokik voltak sima, mogyorós és epres ízesítésben. Úgy voltam vele, hogy ez fasza lesz, ráadásul három féle ízt is kapnak egyszerre, úgyhogy megvettem. Ezután elmentünk a mosdóba feltölteni a kulacsink vízzel, utána pedig mentünk a kapuhoz.

Annyira gyönyörű volt a napfelkelte, hogy nem lehet szavakkal leírni! És így, hogy pont a koncert napján volt ilyen, csak még jobban megérintette a szívemet, mármint, hé, életemben először megyek B.A.P koncertre, és még az ég is ilyen lélegzetelállító színekben pompázik! Jackpot *-*

A repülőn Gyöngyi mellett ültem, mögöttünk Rami és Trixi (a nap során négyükkel haverkodtam össze a legjobban), és így tettük meg a másfél órás repülőutat Milánóba. Mikor felültünk még nagy hangzavart csaptunk, de amint felszállt a gép mindenki elvolt foglalva valamivel. Én zenét hallgattam, majd elaludtam. Leszállásnál szokásosan fájt a fülem, de nem volt vészes.

Eljutás a PalaYamamay-hez

(amit egyébként nem lehet normálisan kimondani)

Leszálltunk a reptérről, és olyan volt, mint… hát, mint itthon xD Jó nem vártam egetverő változást, de na. Szóval leszálltunk, aztán egy busszal elvittek a reptér épületéhez, onnan pedig mentünk jegyet venni. Nem nagyon tudtuk az automatánál, hogy akkor most mi is a nagy helyzet, ezért kiszemeltük a jegyárus srácot. Ekkor jöttem én (mert hát mindenki tisztában van vele, hogy intézkedős vagyok, meg hát valakinek csak kellett tájékozódnia. Egyébként egész idő alatt én beszéltem, meg kb Trixi és itt kifújt.), na, szóval odamentem a csávókához megérdeklődni, hogy nincs-e csoportos jegy, stb… stb… Aztán kiderült, hogy nincs, ráadásul a csávó azt mondta az utolsó vonat este tizenegy negyven körül jön, az azt követő pedig reggel hajnali négy körül, vagy valami ilyesmi. Ezért egyébként még KINYÍROM a csávót, hogyha valaha is találkozom vele :)

Mindenesetre mindenki megvette a vonatjegyet a Malpensától a Busto Arsizio-ig, vagy meddig 3,50 €. Ez az ár pedig kész rablás, tekintve, hogy EGY megállót mentünk, ami 10 perc, hogyha volt… Ráadásul nem is használtuk fel a jegyet, mert nem tudtuk, hogy hol kell érvényesíteni, ja és utána dobhattuk el, mert vissza irányba már nem működött a dolog.

Na szóval ott voltunk a Busto Arsizio-n, vagy hogy kell írni, ahová a szervezők küldtek nekünk „buszt”. Szépen felsétáltunk a lépcsőn, ekkor én kiszúrtam a szemben lévő kávézónak az ajtaján a B.A.P LOE plakátot, és huszonegyedik századi tinihez méltóan elkezdtem selcákat készíteni. A nagy fényképkészítés közepette eszembe jutott, hogy basszus, hiszen hetedike van, miért ne kérhetném el? Szóval berontottam a kávézóba, és gondolkodás nélkül elkezdtem angolul hadarni, hogy nem-e vihetném el a posztert, mivel a koncert ma van, szóval nekik már úgyse lesz rá szükségük, stb… Szerencsére a csávóka tudott angolul, és azt mondta vigyem nyugodtan. Én meg így „Really?” a pultos meg „Yeah, of course.”, és így szereztem meg én azt a plakátot INGYEN, ami a 150€ jegyesek csomagjában volt, csak aláírással. Oké, az enyém nincs aláírva, de hé én kaptam CD-t, és most még poszterem is van.

Kb háromnegyed kilenc körül értünk oda, úgy volt, hogy a busz kilenckor jön, hát… nem így lett. Már vártunk vagy fél órája, amikor egy totál unszimpi, meg lepukkadt emberke odajött, és annyit kezdett dumálni, hogy „six people”, de mindenkihez odament, és elmondta ezt a két szót, aztán mindenki rázta a fejét. Azt hittük valami taxis, vagy ilyesmi, kérdeztük, hogy „Money?”, erre rázta a fejét, hogy "No, no", utána kérdeztük, hogy "Free?", és akkor is azt mondta, hogy nem. Úgyhogy aztán inkább hagytuk a fenébe, de végül talált magának six people-t... Mi pedig vártunk, egészen addig, ameddig egy ilyen 8 személyes kis furgonból ki nem szállt egy öltönyös fickó, beszélőkével a fülében, meg minden csecsebecsével. Aztán ez a fontos emberkének tűnő köpcös ember megszólalt "BAP (igen így szépen egyben, hogy bap) kuncsafto?", először nem értettem, hogy mi a fasz van, de aztán rájöttem, hogy bizony ez értünk jött. Úgyhogy elkezdtünk beszállni, közben pedig két különc ember is jött oda, én mondtam nekik, hogy mi hamarabb itt voltunk, mire az egyik megrázta a fejét, cinikusan felnevetett és kinyögte, hogy "No". Na itt azt hittem, hogy megfelelem a két köcsögöt, akik kb csak tíz percet ha vártak...

Szóval ott voltunk a furgonban, egy tök idegen olasz emberkével, aki nem tudott angolul, és csak reménykedtünk benne, hogy nem elrabolnak épp. Így utólag belegondolva, nem volt valami megfontolt dolog beülni, de hát már hajtott a türelmetlenség.

Ez történt a PalaYamamay-nél.

Zöld nyíl a staff bejárat; piros nyíl, ahol gyülekezni kellett; kék kockában ahol sorban álltunk; kék nyíl a bejárat.

Szerencsére nem elraboltak, hanem tényleg a PalaYamamay-hez szállítottak minket, ráadásul a staff-os bejáratnál rakott ki a kedves sofőr. Így az is kiderült, hogy majd hol kell várni a B.A.P-t a konci után.

A staff-os bejáratnál megláttam a fotós "haverom" Chung Hee Jee-t (vagyis gondolom ez a neve), akivel még instán haverkodtam össze. Úgy, hogy elkezdte heart-olgatni a B.A.P LOE várós képeim, én pedig megnéztem az ő profilját, és kiderült, hogy ő lesz a fotós! (Egyébként már több k-pop bandát is fotózott, pl Párizsban.) Aztán váltottunk egy-két szót, így történt a nagy ismerkedés. Nem mentem oda hozzá, mert rögtön el is indultunk a bejárat felé, meg hát nem egyedül volt...

Aztán a bejáratnál kiderült, hogy a six people fura fickó is a szervezőknek dolgozik, na mindegy. Ott állt vagy két staff-os csaj, akik osztották a számot, nekik elmondtam, hogy Elite Plus Benefit, mire elkezdték írni, hogy egy... négy... Itt már virult a fejem, hogy te jóságos ég, milyen elől vagyok! Aztán oda került egy hatos... Szóval 146B lett a végleges jelem, ezen a B a Benefitre utalt. Na ez a szám már egy kicsit lelombozó volt...

A következő lépés az volt, hogy álljunk sorba, hogy kiválthassuk a koncertjegyet. Tudni illik nekem nem volt hivatalos jegyem, csak a paypal igazolás, hogy már pedig én elküldtem azt a kétszáz eurót. Ez cseppet aggasztott is ezalatt a másfél hónap alatt a koncertig, de szerencsére nem volt gáz. Szóval kezdődött a sorbanállás, mi így csapatostul beálltunk. (Itt kép a helyről) Én közben egyik oldalról a másikra szaladgáltam, és figyeltem hol a B.A.P-t, hol a fotós srácot.

Már kiálltuk a sornak majdnem a felét, amikor megláttam HeeJee-t, úgyhogy kaptam az alkalmon és odasiettem hozzá. Aztán nekiálltam, hogy "You're the photographer guy from Instagram, right?", aztán vigyorogva válaszolt, hogy "Yeah, I remember you!" és aranyosan mutogatott. Helyes volt egyébként, a haja ilyen cuki kis dúcban volt a feje tetején, és fekete-piros kockás ing volt rajta (ami egyébként minden második emberen). Utána váltottunk pár szót, kérdeztem, hogy mindig ő fotóz-e, meg hogy honnan jött, ő kérdezte milyen volt a repülő út, meg mikor jöttem, végül szerencsét kívántam neki, és elköszöntünk. Utána mentem vissza a sorba.

Közben már a kis Milka csokijaim félteni kezdtem, úgyhogy átpakoltam a hatszor három darabot az övtáskám elejébe, hogy ne olvadjon meg olyan könnyen. Meg levettem egy réteg ruhát, és pakolásztam a táskámban.

Végre vége lett az első sorban állásnak, és oda kerültem, ahol a jegyet adják. Szóval ott álltam Ramival, és egyikőnk jegyét sem találták. Na azt az érzést nem tudom leírni, csak gondoljatok bele, ott álltok a cél előtt, egy karnyújtásnyira a B.A.P-től, és nem találják a jegyeitek. Talán az egyik legrosszabb, amit valaha éreztem. Két nőci volt, egy fiatal és egy idős, a fiatal az én jegyemet, az idős meg a Ramiét kereste. A fiatal nőcit néztem ugye, aki az enyémet kereste, közben kiszúrtam Rami jegyét, de a nő visszatolta a kupacot, úgyhogy elkezdtem kiabálni. Ugye ő az enyémet kereste, ezért nem vette észre a Ramiét, amit én viszont kiszúrtam. Aztán sikeresen meglett az én jegyem is, amit azért nem találtak, mert Istvánné Rigó névjegy alatt volt, hála apa PayPal nevének. Szerencsére gyűlölt anyám neve nem került rá magára a jegyre.

Meglett a jegy, elmentünk hát kaja után kutatni. Én személy szerint péntek este óta nem ettem semmit, de ez később sem jött össze, mert nem volt normális kajálda. Ami büfé volt, ott csak ilyen hot-dog féle kaják voltak horror áron, szóval passzoltam. Egyébként voltak ilyen összeállítások, amiket a fiúk után neveztek el, szóval ehettem volna Zelo menüt.

Így hát senki sem evett, inkább kerestünk egy helyet, hogy letelepedjünk. Miután ez megtörtént én ismét kipakoltam a táskámból és rendezgetni kezdtem a cuccaim, meg elkezdtem enni a csokikat, amik enyhén kezdtek olvadni. Közben a többiek elmentek jobb hely után kutatni, aztán nem tértek vissza. Szóval ott maradtam egy Hédi nevezetű jó fej fiatalos anyukával, és a lányával.

Egyébként elég sokan voltak, és sok volt a néger emberke is, ami különösen tetszett. A hangulat jó volt, különböző k-pop számokat hallgattak, és nyomatták rá a koreográfiákat, az már máskérdés, hogy néha elég érdekesen csinálták őket. Ja és sok bevállalós hajszínű egyed is volt, például az egyik néger csajnak az egész haja apróra be volt fonva, és feketéből lilába majd ilyen rózsaszínesbe csapott át, aztán voltak rózsaszín hajúak, zöld hajúak, kék, olyan is, akinek középen volt elválasztva a haja és egyik oldalt barna, a másik pedig szőke volt. Úgyhogy tényleg mindenfélét lehetett találni.

Visszatérve az eredeti témára, egy ideig ültünk, közben elővettem a lightstick-em, meg a sípot is a nyakamba akasztottam… de aztán meguntam a várakozást, úgyhogy felkerekedtünk, hogy megkeressük a többieket. Hát nem jártunk sikerrel, de szerencsénkre felszabadult az egyik asztal, így letudtunk ülni így hármasban oda, ekkor jött először az az ötlet, hogy na, akkor húzzuk fel az esernyőt, hogy védjen a nap és a meleg elől. Ettől a pillanattól kezdve az esernyő nem szakadt ki a kezünkből. Egy ideig ott hevertünk, de aztán elkezdtek egyre többen merchandies cuccokkal szaladgálni, úgyhogy Hédi és a lánya elmentek újra sorba állni a cuccokért.

Addig én ott maradtam egyedül, és szundítottam egy kicsit. Mikor felkeltem megtapasztaltam a következő rossz élményem, ugyanis előttem épp bontották ki az egyik lightstick-et. Nem tudom ki látott már B.A.P Matoki lightstick dobozt, de eszméletlen gyönyörű! De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ahogy a csaj előttem bontotta ki konkrétan elszakította! Elszakította azt az értékes dobozt, amit én annyira őrzök, és ami a Matoki otthonául szolgál, ez pedig olyan érzés volt, minthogyha a szívembe szakított volna bele. Ezek után mikor bontotta volna ki a következőt szépen odamentem és kibontottam neki, úgy hogy nem szakadt el. Erre tudjátok mit tett? Mikor mentek el fogta, és KIDOBTA a dobozt. Egyszerűen csak beledobta a kukába, nekem pedig vérezni kezdett a szívem. Legszívesebben utána mentem volna, hogy mit képzel. ÉS NEM Ő VOLT AZ EGYETLEN. Utána rengeteg embert láttam, aki szintén ezt csinálta. Oké… értem én… nagy a doboz, meg sok helyet foglal, meg minden ilyesmi, de akkor is! Nekem ez túlságosan is nagy bűn, elképzelni sem tudom, hogy ezt tegyem akármelyik B.A.P merchandies-em dobozával. Konkrétan még azt a dobozt is őrzöm, amiben feladták őket!

Itt elegem lett az egész helyből, ahol voltam, úgyhogy Hédiék után mentem, hogy sorba álljak, hátha mégis venni akarok valamit. Mert egyébként úgy terveztem, hogy nem veszek semmit, de hát ember tervez, Isten végez, szokták volt mondani… Úgyhogy végigmentem a soron, de nem találtam Hédiéket sehol, még az épületben sem. Viszont ekkor kiszúrtam a hat dobozt, amibe a tagoknak szánt ajándékot lehetett beletenni, ezek még nem régóta lehettek ott, mert alig volt bennük valami. Gyorsan előkaptam a tagoknak szánt levelem, és betettem YongGuk dobozába, egy papír ajándékszatyor alá, hogy biztonságban legyen.

A levelem egyébként két részből állt. Egy sima levélből, amiben mind a hat taghoz írtam pár sort, és amiben leírtam a céljaim, hogy ők is tudjanak róla és nagyobb legyen a motivációm; ezt egy halványrózsaszín csillogós téglalap borítékba tettem. A másik része egy Be Happy feliratú képeslap volt, amibe leírtam, hogy csokit akarok adni nekik high-touch alatt, és hogyha sikerült, akkor én voltam, hogyha pedig nem, akkor itt van helyette másik, ugyanis tettem hat Mozart-os marcipán szíveket is hozzá; ezt egy B.A.P zöld csillogós borítékba tettem, és szintén ilyen színű szalaggal fűztem hozzá az előző borítékhoz, hogy egy helyen maradjon a kettő.

A levelem célba ért, és újra átnéztem a sort, ekkor megtaláltam Hédiéket, és csatlakoztam hozzájuk, és megint sorban álltam. Mivel nem tudtam mi van a többieknek, írtam nekik egy sms-t, hogy osszák a merchandies-eket, ugyanis nem akartam, hogy ne maradjon nekik vagy ilyesmi. Már a bejáratnál álltunk, amikor egy rikító rózsaszín hajú csaj rágyújtott! Igen, fogta a cigijét, és meggyújtotta, hát azt hittem eldobom az agyam… Tényleg, az ilyenek nem tanulnak semmit ettől a hat csodálatos embertől? Ekkor egyébként már lehetett hallani, ahogy a fiúk próbálnak, és már csak ez is annyira ó érzés volt, hogy nem lehet leírni.

Pár perccel később kiszúrtam Gyöngyit, Trixit és Ramit odalent, ahol mindenki várakozott, úgyhogy elkezdtem nekik kapálózni és a Matokimra mutogatni, hogy jöjjenek. Hát… ők meg elkezdtek nekem visszafelé hadonászni és a karjukon lévő sorszámra mutogatni, de hát már a fene se akart kiállni a sorból, mikor már itt voltam a cél előtt, úgyhogy hagytam a francba. Közben Gyöngyiék felvágtattak hozzám, és közölték velem, hogy elkezdték sorba állítani a Benefit Elite Plus jegyeseket, amin nem kicsit akadtam ki, ugyanis még volt több mint három óra a beengedés elkezdéséig.

Bepánikoltam, hogy akkor most mi a szar lesz, ezért olyan Mirtilles bunkósággal kielőztem mindenkit, és elkezdtem magyarázni a merchandies osztogató csajnak, hogy már itt állok a sorban mióta, és most elkezdtek sorba állítani minket odalent, szóval adja ide a törölközőt, mert bajok lesznek. Először nem értette miről hadoválok neki, de aztán sikerült, úgyhogy megkaptam a LOE törölközőm, amit egyébként imádok *-* Ja, és persze tisztáztam, hogy Trixiék is ebben a helyzetben vannak, úgyhogy nekik is adja odafelé, amit akarnak.

Utána sikeresen sorba állítottak minket, és innentől órákig monoton volt az egész. Ott álltunk, vagy épp ültünk édes négyesben, a nagy sor közepén, miközben beszélgettünk, vagy épp meghaltunk, vagy épp szidtuk mindenkinek a két anyját, miközben sültünk, mint a grillcsirke. Utána megint beállítottak minket, és utána legalább még kétszer eljátszottuk ugyan ezt.

Ramival már nem bírtuk, így elmentünk a mosdóba, ami négy vagy három, már nem emlékszem toi toi-ból állt. Ott voltunk legalább két-három ezren, erre odatettek pár toi toi-t… Nagyon okos megoldás tényleg, hát nem is csoda, hogy mindegyik csurig volt… Aki kitalálta annak kellett volna használnia, komolyan. Habár én nem használtam, inkább hátra mentem, ahol találtam két autót egymás mögött, közöttük kukás zsákokkal, és hát igen én azt alkalmasabbnak találta, úgyhogy elintéztem ott. A nagy pisilés közben pedig hallottam, ahogy bentről elindult a Pillowtalk!

Oké, szóval Zelo a biasom, és amikor megtudtam, hogy van soloja a Pillowtalkra (amit ugye Zayn énekel, aki nagy „szerelmem”, meg maga a szám is), onnantól azért imádkoztam, hogy Milánóban is lépjen fel vele. És igen, ott, guggolva, a pisilés közepén kellett megtudnom, és lespoilerezni magamnak ezt a földöntúli információt.

Pisilés le lett tudva, de Raminak még nem, és még mielőtt bemehetett volna láttuk, hogy a sor elkezdett mozogni. Miután visszasiettünk kiderült, hogy csak megfordítottak minket, mert ezek a hülyék rossz irányba állítottak be. Igen, annak ellenére is, hogy legalább háromszor leellenőrizték, hogy mindenki jó helyen áll-e. Ezután megint haldokolva vártunk, a földön ülve, az esernyőt szorongatva stb…

Életem első „találkozása” a B.A.P-vel.

Szóval, még mindig ment a sorban állás, és már tényleg az utolsókat húztuk a napon, abban reménykedve, hogy még nem kaptunk napszúrást, és nem fogunk elájulni, amikor is… MEGLÁTTAM A B.A.P-T! Ott álltak a kerítés mögött, ahol nemrég mi is sorban álltunk a cuccainkért, meg a jegyeinkért, és csak flangáltak és élvezték a napsütést, amiből nekünk már rég csömörünk lett. Úgyhogy szóltam is a többieknek és elkezdtem őket fényképezni, közben persze mindenki más is kiszúrta őket, így elkezdődött a nagy sikongatás, meg a rohanás a kerítés felé, és a staff-os emberkék sípolása, meg kiabálása. A fiúk ott voltak vagy tíz percig szerintem, egyszer kis időre eltűntek, de aztán megint feltűntek a színen.

Így találkoztam életemben először a B.A.P-vel, kb ötven méteres távolságból, vagy nem is tudom mennyinek saccoljam, de így is csodálatos volt. A legjobb érzés pedig az volt, hogy mindenkit fel lehetett ismerni egytől-egyig; a ruhájuk alapján, például hogy csak Zelo vesz fel olyan sapkát, vagy a kiállásuk, meg minden.

Bejutás a koncertre

A B.A.P megjelent, mi pedig újra feltöltődtünk energiával ahhoz, hogy még tovább várakozzunk. Fél óra múlva pedig végre jött a megváltás, és elindultunk befelé. Legalábbis azt hittük, hogy a megváltás. De nem az volt.

Az Elite Plus Benefit jegyeseket három csoportra osztották, és így indultunk meg befelé, de úgy, mintha valami vágóhídra tereltek volna minket. Konkrétan mentünk két métert, majd megálltunk egy tíz percre, természetesen a tűző napon… Utána megint pár méter, és meg tízperces állás… És ez így ment legalább egy óráig. Nem értettek, hogy miért kell fél négykor elkezdeni a bevonulást, azt hittük majd bent fogunk még állni két óráig, de hát végül kiderült, hogy ezért kezdték ilyen hamar.

A legjobb az volt, hogy egy biztonsági őr se tudott angolul, szóval meg se tudtuk kérdezni, hogy akkor most mit is csinálunk pontosan. Ja és ami szintén felháborított, hogy három csaj csak úgy simán a sor elejére ment, miközben mindenkit kielőztek! Oké, az egyik mozgássérült volt… de akkor is! Most, hogyha én eltöröm helyben a lábam, akkor én is előre mehetek? Együttérzésem határtalan, tudom.

Egyébként ekkor vettem észre, hogy leégett az orrom, meg a vállam is, és itt egyébként már nagyon a tűrőképességem határán voltam, ez pedig csak még egy lapáttal rátett… Nem elég, hogy most öt kilóval többet is nyomok, mint általában, és hörcsög pofival kellett a B.A.P színe elé járulnom, hanem ráadásként rákvörös hörcsögként.

A koncert előtti percek

Végre valahára beértünk a stadionba! Jupíííí! Ugye T alakú színpad volt, mi pedig úgy érkeztünk meg, hogy szembe a main stage-ből kijövő kis híddal, vagy minek nevezzem… Itt gyorsan beálltunk a tömegbe Trixi, Rami, Gyöngyi és én, de én túlságosan nagynak találtam a helyet a kordon és a színpad között, ezért mindent hátrahagyva mentem jobb helyet keresni. Így kötöttem ki a front stage jobb oldalánál, méghozzá a második (majdhogynem első) sorában.

Aztán az emberek szépen gyűltek, és egyre jobban kezdtünk nyomorogni, konkrétan mozdulni nem volt helyem. Az előttem lévő olasz lányok letették a cuccukat a kordon másik oldalára (ugyanis nem volt ruhatár), így megkértem őket, hogy tegyék oda az én cuccomat is, szóval sikeresen megszabadultam a táskámtól is. Csak az övtáskám maradt nálam, benne a csokival, a powerbankkel, irataimmal és pénzemmel és a telefonommal.

Közben az emberkék elkezdtek leülni körülöttem, és a mögöttem lévő csaj sikeresen nekidőlt a bal lábamnak, én pedig azt hittem meghalok, amikor még félórával később is a jobb lábamon tartottam a testsúlyom… Próbáltam ellökni onnan, de nem igazán ment, vitatkozni meg nem akartam, mert az előttem lévő lányok is elég bunkónak bizonyultak… Az biztos az olaszok nem lettek a kedvenceim.

Egyébként várakozás közben egyszer csak megcsörrent a telefonom, valamelyik magyar BABY volt, de nem tudom ki, viszont elmondtam neki hol állok, és aztán elvileg ő is odaállt valahová a közelbe.

 B.A.P LOE 2016 Milan Awake

(a számok és fellépések sorrendje, nem 100%, habár szerintem majdnem az)

Mielőtt bármi is elkezdődhetett volna bejelentették, hogy tilos fényképezni és videózni, úgyhogy az egész koncert alatt járkáltak a security-sek, és akarták a kamerákat, meg nyomták le a telefonokat, hogyha észrevették a turpisságot. Ettől függetlenül pl YongGukot is láttam pózolni, meg minden szóval… Ja és amúgy a biztonságiak valahol jó fejek voltak, mert nem mindig basztatták a kamerásokat, meg folyamatosan osztogatták a vizet.

A koncert elkezdődött, és egy magzat jelent meg a képernyőn, amit eléggé WTF érzésekkel fogadtam… mármint eléggé bizarr volt, és nem számítottam rá. Aztán jött hozzá valami szöveg a hovatartozásról, meg ilyesmiről, de igazság szerint fullra nem emlékszem rá.

Aztán hat alak elkezdett előrefelé sétálni a main stage-en, és felvették a Warrior kezdőpozícióját, amiből egyedül azzal vagyok tisztában, hogy Zelo guggol, szóval őt figyeltem. A következő pillanatban pedig megcsapta a fülem YongGuk páratlan hangja, ami élőben még fül orgazmusosabb, mint egyébként, utána pedig feltűnt maga Gukkie is, ahogy előre sétált a többiek háta mögül, és elbőgtem magam, aztán Zelo felugrott a guggolásból, és BAMM! Tényleg elkezdődött, és tényleg ott voltam a második sorban. Már ennél a számnál előre jöttek a front stage-re, aminek hihetetlenül örültem.

A következő szám a No Mercy volt, és azt kb végig a front stage-en nyomatták. Tudni illik Zelo és Guk a két kedvencem, és rengeteget voltak előttem mind a ketten, úgyhogy ennél tökéletesebb helye kb nem állhattam volna, én úgy hiszem. A No Mercy koreojával mindenki tisztában van szerintem, nos… ahol álltam, hogyha pont előre néztem, akkor mindenkinek az ágyékával találtam szembe magam és hát… khm… na értitek :D

Ezután jött a What The Hell, amit személy szerint nagyon szeretek (na jó, melyik számukat nem?) Ami alatt már kész volt a hangulat. Amikor kellett sípoltam, sikítottam, vagy épp nyomattam a fanchantot, szóval mindent.

A fiúk eltűntek, és HimChan SNS soloja következett, amibe ugye Gukkie is rappel, viszont ő nem jött fel a színpadra. Úgyhogy minden a Channie-é volt, és annyira örültem neki, hogy végre huzamosabb ideig hallom őt énekelni, és hogy végre ő is elég sokat kap a rivaldafényből! Őszintén szóval, eddig nem értettem miért HimChan a visual a csapatban… Személyes véleményem alapján nekem mindig más volt az, aki a legjobban kinézett mindegyik közül, de most, a koncerten, hogy élőben láttam Channiet… Hát konkrétan arcon csapott a felismerés, hogy miért is ő a visual. Élőben egyszerűen annyira… szóval annyira gyönyörű és helyes, és olyan kisugárzása van, hogy az hihetetlen. Mindenkinek látnia kell egyszer, mert ezt nem lehet leírni. Amit hiányoltam, hogy elkezdtem kántálni, hogy KIM HIMCHAN és konkrétan rajtam kívül senki se kezdett bele… Csak sikítoztak rendszertelenül, ez pedig nagyon bosszantott.

Azt hiszem ezután jött egy szépia effektes videó bejátszás, ami ilyen kémes témát dolgozott fel, majd a végén mindenkiről bevágtak egy közeli képet. Ekkor tűntek fel újra a színpadon, és jött a Spy! Ezalatt DaeHyunon egy ing volt, aminek a felső gombjai ki voltak gombolva, úgyhogy miközben egyedül állt a kör közepén széthúzta az inget ilyen szexin, és kinyújtotta a nyelvét, majd nevetve ment ki a körből. DaeHyun amúgy hozta a formáját, mert amikor JongUp nyomatta a szaltót odament és megpróbálta meglökni, Uppie pedig majdnem lerúgta, de szerencsére sikeresen talpra ért, közben meg Dae megijedt és arrébb szaladt, majd nevetve nézte JongUpot.

Utána következett a Be Happy, ami alatt a front stage-nél voltak, és emlékszem amikor a végén csinálta mindenki a mozdulatát, és mentünk végig az embereken, Dae nem állt a helyén, én meg ott néztem, hogy most akkor mi is van? Aztán meg megtaláltam a színpad másik oldalán… Egyébként élőben ez valami eszméletlen cuki (nem mintha itthonról nem lenne az)

Aztán jött a Feel So Good, ami alatt nagyon hangosak voltunk, és mindenki normálisan nyomta a fanchantot is, meg minden. Itt nagyon jó volt a hangulat, és tényleg feel so good volt!

A Carnival következett, ami közben lufikat kellett volna felfújni, viszont én elfelejtettem, hogy a lufi a dzsekimben van, a dzsekim pedig a kordon másik oldalán volt… Egyébként páran tényleg felfújták a lufikat, de nem annyira sokan. Utána amikor vége lett a számnak egy páran eldobták őket a színpadra.

A színpadon lévő lufik az egyetlen okai annak, hogy biztos vagyok benne, hogy itt következett JongUp soloja a Now, mert ott voltak közben a lufik! >< Ezt a solot nagyon vártam, ugyanis én még egyszer sem hallottam ezelőtt. Láttam a videót, hogy fent van, hogy meg lehet nézni, de nem akartam magamnak lespoilerezni, ugyan így voltam egyébként minden más LOE-s videóval is. Úgyhogy engem ez a solo árvízként sodort el, mert gyönyörű volt. JongUp hangja, a tánc, a kiállása, ahogy előadta, az egész lélegzetelállító volt. Örülök neki, hogy akkor, és ott láttam és hallottam életemben először.

(Aztán itt nem tudom volt-e vidi, de valami metrós vidi is volt, de az lehet a háborús vidi vége volt, fogalmam sincs…)

Következett a Hurricane remix verziója, ami észveszejtően jóra sikerült! A fiúk folyamatosan mondták (legalábbis Zelo elég sokszor), hogy jump, jump, de hát olyan hering parti volt, hogy megmozdulni nem bírtam, nemhogy ugrálni… Ebből átmentünk a Dancing in the rain remixbe, ami szintén nagyot ütött. Ettől függetlenül kicsit bántotta a szívem, hogy nem az eredetit hallhatjuk, mert hát az ember azt is szeretné hallani, de a remixek is ugyan olyan jók voltak.

Jött a Badman és itt már nem csak képeket csináltam, hanem én is elkezdtem videózni. Tudni illik az elején lévő Dae-s rész a gyengém, de sajna nem tudtam elkapni, mert félig lemaradtam róla TT__TT Viszont a front stage-en voltak, és Zelo majdnem előttem volt, ahogy ott világított a kis zseblámpájával.

Következett a Bang2x! Szerény személyem szerint ez alatt a szám alatt volt a legnagyobb parti, és úgy vettem észre, hogy a fiúk is ezt élvezték a legjobban. Mármint nézzétek meg a videót, egyszerűen túlárad az energia mindegyikben! Úgyhogy nekem ez volt a koncert adrenalin csúcspontja. Imádtam, na!

Lassan, de biztosan eljött a pillanat, amire azóta várok, hogy megtudtam létezik ilyen! Zelo Solo Mirtill pedig ezerszer is elhalálozott. Azzal kezdődött az egész, hogy eldobta a törölközőjét! (Miért nem felém, miért? Habár fájdalmasabb lenne, ha felém dobta volna, és nem én kapom el…) Utána azok a szám választások! Azok a mozdulatok! Ahogy levette a mellényt az ingjéről! Csak azt sajnáltam, hogy nem a front stage-en nyomult, hanem a main-en, de nem lehet minden tökéletes. Ez az egyetlen előadás, amit teljesen felvettem. Muszáj voltam. Ezt a videót örökké kincsként fogom őrizni.

Egyébként ezt a vidit Dailymotion-ön itt találjátok, ugyanis a Pillowtalk miatt nem biztos, hogy elindul Youtube-on ;)

JunHong után jött egy háborús vidi, ami 1900 valamennyitől elkezdte felsorolni a világon lévő összes háborút, meg ilyen szöveget nyomattak, de már nem emlékszem rá. Viszont ezután jött a One Shot, ami alatt szintén megőrült a tömeg. Ez az egyik kedvencem tőlük, és nagyon jó volt látni, hallani, ott élőben, tényleg annyira átjött az egész.

Következett a Kingdom, és itt kissé szíven ütött, hogy a koreait adták elő, mert a japánt jobban csípem… Ha már úgyse Koreában vannak, akkor nem mindegy? Minden esetre nagyon ott volt, és a legjobb az volt az egészben, ahogy mindenki egyszerre ordította a stadiumban, hogy THIS IS OUR KINGDOM! És most, miközben erre gondolok elkap a sírás, mert ez annyit jelent nekem, hogy tényleg az ott a mi kis királyságunk volt akkor, amit a B.A.P felépített, és annyira csodálatos volt. Sose akarom elhagyni ezt a helyet, mert a B.A.P annyira boldoggá tesz benne.

Jött az 1004 (Angel). A fanchant elején, mint mindig most is felcseréltem DaeJae nevét… habár erre számítottam. Aztán itt eldöntöttem, hogy majd szépen felveszem, hogy HimChan énekli a részét, hát… megszívatott, ugyanis az elején nem is énekelt! Én meg ott vettem pofára esve… De aztán szerencse, hogy nem kapcsoltam ki, mert megint az ő része jött, viszont ekkor már énekelt. Becsapós volt.

Itt beszéltek egy sort olaszul, ez egy cseppet rosszul érintett, meg az is, hogy nem angolra, hanem olaszra fordították a Koreait... Nem értettem semmit, csak amit a Koreaiból, pedig volt egy momentum, amikor YongGuk majdnem sírt! És mindenki mindig sikítozott meg minden, én meg néztem, hogy mi is van most?

A With You közben felkapcsolták majdnem az összes villanyt, így meghiúsítva a fanprojectet, miszerint fehér tengert csinálunk a fiúknak… Az elején csak Dae énekelt halk háttérzenével, egy párszor, hogy Forever With You, With You, With You, With You… Utána pedig normálisan elindult az egész. Én egyébként örültem neki, hogy minden villany ég, mert rettentően jól lehetett látni mindenkit, és itt fényképezett minket Channie! Elárulom, hogy nekem az a gyengém, amikor HimChan képeket csinál a BABYz-ekről, mert ilyenkor tényleg azt próbálja megmutatni, hogy ő is annyira szeret és törődik velünk, mint mi vele. Itt sikerült két hihetetlenül jó képet lőnöm, ráadásul az egyik képen, amit ő csinált TUTI, hogy rajta vagyok, és alig várom, hogy feltegye valahova!

Ezután integettek, és eltűntek. Persze tudtam, hogy visszajönnek még, de egyébként elég sokáig várattak minket… Amit egyébként nem csodálok, mert mindenki olyan béna volt a tömegben, hogy nem bírt huzamosabb ideig kántálni nekik… De aztán meghallottuk HimChan hangját és elindult egy újabb kis intor, méghozzá a Monologue átírt szövegével. Szóval remélhetőleg mindenki tudja min mentek keresztül a fiúk, és az eredeti szövegét ennek a szerzeménynek, nos, én már azon is bőgtem. De így, a koncert közben, olvasva az új szöveget, miközben hallom Channie hangját, és felfogom mit is jelent, nem bírtam ki, bőgtem, mint egy kisgyerek. Aki tudja a történetük, és tényleg szereti őket, és kibírta sírás nélkül, hát… nem tudom az micsoda és hogyan csinálta. Egyébként itt az új szöveg, teljes egészében fullra pontosan. Rengeteget szenvedtem vele, hogy meglegyen:

„The misty fog blocking our sights. The stars reaching with our hands felt so far away. However, as the fog slowly fades away... Our hearts found the dreams that gave the courage to win over fear. We'll run until the end. If it's a place with passion and excitement we'll run anywhere in this world. And that is B.A.P”

Itt jött a Young, Wild & Free, ennek a végén fel akartam venni a DaeJae duettet, nem sokat, mert már a telefonom kiírta, hogy nem tudok fényképezni mert nincs hely! Úgyhogy őrült módjára úgy, hogy oda se néztem töröltem ki a telefonom legelején lévő képeket… Viszont a duettet lekéstem TT___TT De így is feltudtam venni Jae részét, ami egyébként a kedvencem abban a számban, úgyhogy legalább félig sikerrel jártam. Ezután nem  videóztam többet.

Az utolsó előtti szám az Excuse Me volt, ami a Zeroval együtt az első kedvenceim között van. („Nem” tudom miért, de imádom az egós számaikat, vajon miért? xD) Nagyon jó volt, és itt kifejezetten örültem, hogy a Koreai verzió volt, mert azt tudom a japánt nem. Gyászoltam is, hogy a japánhoz csináltak MV-t, és nem a koreaihoz.

Ezután azt hiszem megint eltűntek, de még egyszer visszajöttek és lenyomták a No Mercy We will rock you-s változatban. Közben már mindenki csak ide-oda szaladgált és búcsúzkodott az emberektől.

Emlékezetes pillanatok, amit nem tudok hová beazonosítani

A legemlékezetesebb, amikor Gukkie lejött a kordon és a színpad közé, és sikerült VÉGIGSIMÍTANOM a vállán és a fél karján! *-* Képzelhetitek mit éreztem épp. Na, jó, nem, ezt nem lehet elképzelni, ezt tapasztalni kell. Itt már biztos voltam benne, hogy tényleg tökéletes helyre álltam.

Aztán amikor Zelo leült a színpad elejére, utána pedig hátravágta magát, és hihetetlen közel volt! (Egyébként neki van a bal karján egy kis piros kör alakú seb a könyöke mellett.) Nem messze tőlem egy lány telefonján közelről látszott az egész arca, és karja, ahogy fel volt emelve neki. Utána fellökte magát kézzel, a sapija leesett, és azt hittem majd nekünk dobja (mint ahogy a törcsit is eldobta), aztán elkezdett nélküle flangálni. Visszajött, felvette, mindenki nyúlt felé, ő meg ilyen akarjátokmi? fejjel bámult minket, majd huncutul elmosolyodott, feltette a sapit, és hátrahagyott minket.

JongUp és Dae sokszor ölelkeztek, meg JongUp és Channie is sokat voltak együtt, vagyis nekem ez tűnt fel.

YoungJae kereszt pózban állt mellettünk, és egyszer pont velem szemben állt.

YongGuk sokszor guggolt le elénk, és az is megvan, ahogy a magyar zászlóval szaladgál, és V jellel pózol az egyik fannak, miközben nála van a zászló.

Zelo egyszer nagyon rázta előttünk a popsiját. Ja és volt olyan szám is, aminek az elején végig szaltózott a színpadon! Az nagyon menő volt.

JongUp szívet mutatott a koncert végén, Zelo pedig fogta az egyik táncos kezét, lóbálta, utána lenézett rá és elengedte, viszont ekkor pedig már mindenki más fogta egymás kezét, hogy meghajoljanak.

Zelo rácsapott a popsijára az egyik fan plakátjával, vagy mivel.

Már a Warrior után ittak, és sokat ittak végig.

Zelo haja az elején egyenes volt, de ahogy elkezdett izzadni úgy göndörödött neki fokozatosan, hihetetlenül édes volt.

JongUp forgott egy jó hosszút a Bang2x alatt.

YoungJae küldött puszit és Channie is.

YongGuk hangja, ahogy mondja B.A.P Live On Earth 2016 Milan Awake minden pénzt megér.

High Touch

Szóval a koncertnek vége lett, és rögtön odamentem Gyöngyiékhez, közben rájöttem, hogy a táskám a kordon mögött maradt, úgyhogy Trixivel visszarohantunk érte. Ezután megkértek minket Elite Plus Benefit jegyeseket, hogy álljunk egyes sorba egy nagy körbe. Oké… kb 200 vagy több ilyen jegyes volt, szóval ez enyhén szólva lehetetlen lett volna. Ezzel nagyjából fél órát szarakodtunk, aztán megindult mindenki befelé egy szobába. Én az utolsók között akartam menni, szóval Gyöngyivel ott álltunk, és lófráltunk, hogy mindenki más menjen előre.

Aztán mikor már a biztonságiak szó szerint lökték az embereket, mert már csak kevesen voltak elindultunk magunktól. Ugye a szövegem a fejemben volt; HimChannak azt mondom „Love yourself”, mindenki másnak, hogy Be Happy, aztán az utolsó tagnak a nyakába ugrok, mert már úgysincs mit veszítenem, hiszen a koncertnek vége, úgyhogy kidobhatnak. Igen, tudom kreatív :’D Szóval mentem, és ott volt egy csomó biztonságis…

HimChan: Ő volt az első, és annyira lélegzetelállítóan nézett ki! Annyira, hogy leblokkoltam. Igen, ott álltam, mint egy krumpliszsák, miközben a két kezemmel közrefogtam az övét, bámultam a szemeibe vigyorogva, ő meg bámult rám vissza szintén vigyorogva. Szóval a tervem, hogy akármit is mondjak neki, nem jött össze. Tényleg csak bámultunk egymást, miközben szorongattam a kezét.

YoungJae: Magamhoz tértem, és miután közrefogtam a kezét kinyögtem, hogy Be Happy, ő hálásan vigyorgott, bólintott egyet és ennyi. Egyébként szerintem most ő a leghelyesebb, és így élőben nagyon szemcukorka volt látni. Egyszerűen tökéletes volt.

Zelo: Ő a biasom, és mégis csak annyit mondtam neki, mint YoungJae-nek. Neki is jól megszorongattam a kezét, és beittam a látványát. Olyan cukin pislogott, ahogy szokott, majd az édes zavarban lévő hangján elmotyogta, hogy „Thank You”.

YongGuk: Ebből az emberből árad a kedvesség, a jóság, és a határtalan szeretet! Tényleg érezni lehetett ezt a nagy energiát, ami csupa pozitív dologgal van átitatva, és csak úgy áradt belőle. Nem is tudom, hogy miközben szorongattam a kezét én adtam-e neki energiát, vagy ő nekem. A kis szövegem ő is megköszönte, azzal a mély hangjával most csak hozzám beszélt.

JongUp: Szégyen nem szégyen… nem emlékszem rá >< Azt tudom, hogy a többiekhez képest ő tűnt alacsonynak, és hogy neki is mondtam, hogy Be Happy, mire mosolygott, de ezen kívül semmi. A kezét természetesen neki is jól megszorongattam.

DaeHyun: Ez hirtelen jutott eszembe a kezén lévő tetoválásról, de miután rácuppantam a kacsóira, azt mondtam neki, hogy „I will hold you”, erre ő felnevetett és úgy mondta, hogy köszönöm! Az a mosoly! És azok a kis zacsik a pofiján. Szóval meghaltam.

Úgyhogy jól tettem, hogy a végére maradtam, mert így mind a két kezemmel megtudtam fogni az ő kezüket, és közrezárni azt, amin egyébként kissé meglepődtek, legalábbis úgy vettem észre. Ja és a Milka csokikat is oda tudtam volna adni, hogyha nem olvadtak volna meg undorító szinten, viszont így már nem volt képem odaadni nekik... Egyébként itt van vidi arról, ahogy más pacsizik, na nekem ennél SOKKAL jobb volt!

Egyébként mind a hatuknak hihetetlenül puha volt a keze! Alig várom, hogy jövőre újra megfoghassam :3 Ja és egyébként elég jól helyrehozták őket, mert nem voltak ázott kutya kinézetűek a pacsi alatt.

Mikor kijöttem rögtön azon gondolkodtam, hogy hogyan mehetnék vissza, vagy élhetném át újra és újra onnantól, hogy megjelent a bizarr magzat a kivetítőn, addig, hogy hátrahagyom DaeHyunt.
Itt van egy videó arról, ahogy az egyik BABY végighalad a fiúk kezein a pacsi alatt, igen ez a Milánói konci után volt: @1004noe Milan High Touch on Instagram

Koncert után, még a helyszínen

Ezután elmentünk az aláírt albumokat átvenni, mert ugye ez is a jegyünk része volt, úgyhogy megint sorba álltunk. De itt már ez nem számított. Aztán rájöttünk, hogy mindegyik dobozban más-más tagnak van az aláírása, úgyhogy vártunk, míg új dobozokat nem nyitottak ki. Én sikeresen megszereztem Zelot, úgyhogy utána kiszabadultam nagy nehezen a tömegből. Egyébként ekkora már alig maradt a jegyemből, és az osztogató nő a maradékot is szét akarta tépni, de nem engedtem neki. Az albumhoz egyébként YoungJae pohotcardot kaptam, amit elcseréltem Zelora.

Miután meglett a Carnival albumom még megláttam a fotós csávót, úgyhogy elköszöntem tőle, miközben még váltottunk pár szót. Nem lett örök barátság a kapcsolatunkból, de jó volt vele találkozni, meg hát ez is egy plusz élmény.

Utána a stadion előtt vártunk a magyar rajongókra, majd mikor úgy alapítottuk meg, hogy nem jön senki hátramentünk a staff-os bejárathoz. Ott vártunk vagy háromnegyed órát, amikor a kis csoportunk nagy része úgy döntött elindul a vonathoz, hogy ne késse le. Így csak négyen maradtunk, Rami, Gyöngyi és Trixi meg én. Tényleg csak négyen, és nem, nem a magyarok közül, hanem az egész koncertről csak négyen voltunk hátul, hogy várjuk a fiúkat. Zenét hallgattunk, énekeltünk és mindenféléről beszélgettünk így négyen.

Képzelhetitek, hogy mi történt volna, hogyha a fiúk megjelennek és csak mi négyen vagyunk ott! Tuti szelfik sorozata, aláírások, rengeteg kép és persze egy nagyon jó kis beszélgetés!

DE AZ A KÖCSÖG JEGYÁRUS AZT MONDTA, HOGY TIZENEGY VALAHÁNYKOR MEGY AZ UTOLSÓ VONAT ÍGY EL KELLETT JÖNNÜNK. Úgyhogy a legeslegutolsó pillanatig ott vártunk, nem tudtunk úgy eljönni, hogy nem teszünk meg mindent, akkor csak a „Mi lett volna, ha?” kérdés lebegett volna előttünk. Viszont egészen 22:45-ig ott voltunk vagy negyvenig, és vártuk, hogy kijöjjenek a fiúk, de nem jöttek.

Aztán megláttuk YongGuk kajás instagram posztját, úgyhogy rájöttünk, hogy esznek, és hogy legalább még másfél órát biztos várni kéne rájuk. Ez egyébként nem lett volna baj, hogyha tudjuk, hogy folyamatosan mennek a vonatok a reptérre. MERT KIDERÜLT, HOGY IGENIS FOLYAMATOSAN MENNEK A VONATOK. Meg hát legalább ettek, és hasznosan töltötték az időt.

Úton a reptérre

Miközben mentünk a vonathoz legalább hatszor ránk dudáltak, meg ilyesmi… amit egyébként nem tudom mi váltott ki ezekből az autósokból, na mindegy. Azt hittük időben vagyunk, viszont kiderült, hogy a GPS rossz Busto Arsizio-hoz vitt minket, mert kettő van! Csak az egyik tán FS vagy mi, a másik meg valami más…

Ahol mi kötöttünk ki valami tér volt, boltokkal, szórakozóhelyekkel, meg valami templomféleséggel a közepén… A lényeg az, hogy nem a mi Busto Arsizio állomásunk volt. Úgyhogy elkezdtünk sprintelni a nekünk megfelelő helyre, hogy elérjük a vonatot. Amit aztán lekéstünk, de kiderült, hogy egész éjszaka folyamatosan mennek a vonatok.

Oké, mi is idióták voltunk, mert mégis csak Milánóról volt szó, de akkor is, hogyha még egyszer találkozok ezzel a jegyárussal tuti megölöm. Visszafelé természetesen nem vettünk jegyet.

A reptéren és a repülőn hazafelé

A reptérre éjfél után értünk oda pár perccel, már mindenki fáradt volt, éhes és mosdó hiányos, ezért rögtön a mosdóba mentünk. Aztán vettünk kaját az automatából, meg innivalót, utána pedig kerestünk alvó helyet.

Én tényleg elaludtam volna akárhol, de annyira hideg volt, hogy fél óránként felkeltem… Úgyhogy hajnali háromkor feladtam a harcot és leírtam a barátnőimnek, hogy mi történt, meg elküldtem a képeket és videókat. Ezt követően pedig végig néztem én is mindent, amit megörökítettem és sírtam egy kicsit.

Miután a lányok felébredtek megnéztük hol kell becsekkolni, majd újra leültünk és beszélgettünk, meg átvettük a koncerten történteket. Utána pedig megtörtént a check-in.

Odabent szuvenírek után kutattunk, meg ettünk. Aztán szépen elhagytam a repülőjegyem és a féltve őrzött plakátom, ezt pedig akkor vettem észre, amikor már mentünk a kapuhoz. Úgyhogy gyorsan sprinteltem visszafelé, és szerencsére emlékeztem, hogy hol hagytam, így elértem a repülőt.

A fedélzeten szépen elfoglaltam a helyem, majd rögtön be is aludtam. Végig aludtam az utat, arra keltem fel, hogy szálltunk lefelé, amit egyébként azt hittem nem élek túl, mert iszonyatosan fájt a fülem.

Landolás után elköszöntem a három lánytól, majd vártam, hogy megérkezzen a bátyám.

Összességében

Tudjátok, van az az érzés, amikor annyira vársz valamit, hogy rengeteg lehetőséget elképzelsz arra, hogy mi fog történni és hogyan. A fejedben minden annyira tökéletes, és ettől csak még jobban várod. Aztán eljön a pillanat, és sokkal, de sokkal jobb, mint azt te valaha is képzelted! Lehet, hogy sok dolog nem történt meg, amit vártam, de így is mérföldekkel túlszárnyalta azt, amire számítottam! Életem legjobb élménye volt, és mindent megadnék azért, hogy újra átélhessem. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is menni fogok, és jövőre is pacsizok, viszont már sikerülni fog a kis édességek kézbeadása, és hátha képem is lesz.

A halálos sorban állást és sülést is még ezerszer kiállnám, sőt ha kellene minden nap kiállnám ugyanezt a tortúrát, hogyha utána mindig megkapnám ezt a három órát a B.A.P-vel. Tényleg csak a mi királyságunkban voltunk, egy olyan világban, amit nem tapasztalhat meg minden nap az ember!

Egyedül azt sajnálom, hogy annak ellenére mennyire nyomatták, hogy tanuljuk meg a fanchantokat, sokan nem tudták a koncerten, és nem volt meg az egység, csak az össze-vissza kiabálás. De tudom, hogy ezt csak Szöulban fogom megkapni, de ezt el kell fogadnom. Ja és az is, hogy a soloknál nem volt Kim HimChan, Moon JongUp, és Choi JunHong név kántálás… Mármint ezek még nem néztek solo előadást? Mert ott mindig a teljes nevet kántálják az előadónak… Oké, Zelonál ment a Zelo kántálása, de az nem jött ki a ritmusra, igazából nem is tudom, hogy jutott eszükbe a Zelot és nem a Choi JunHongot ordítozni… Ja és a With You alatt sem énekeltünk a srácokkal, hanem ott is csak sikítoztak.

De ez mind olyan, amivel maga a B.A.P nem tud mit kezdeni, szóval ez nem az ő hibájuk. Ők mind a hatan kiválóan végezték a munkájukat, és egy felejthetetlen napot ajándékoztak nekem!

Egyébként Channie egyáltalán nem duci, meg semmi, hanem normális! Viszont Gukkie elkezdhetne felszedni pár kilót, mert tényleg aggódásra késztet. Oh és YongGukról valamiért nem csináltam képet :O TT__TT Szerintem egyébként azért, mert vagy épp mindig ott volt a biztonsági őr, vagy épp túlságosan elvoltam foglalva a maga élő valójával ><

Hogyha valaki megszeretné nézni az összes képet, amit készítettem, akkor itt találja: B.A.P LOE 2016 Milan Awake
Ja és ezen a két linken megtalálhatjátok majdnem az összes koncert számot nagyon jó minőségben: BAP Milan Awake Live - LOE 2016 #1 és BAP Milan Awake Live - LOE 2016 Final Part