„Az élet vagy vakmerő kaland, vagy semmi.” - Helen Keller
Fekete. Semmi. Fekete és semmi töltötte ki az egész, számomra ismert világot. Néha lehet fekete, de néha lehet felváltja a semmi. Egyszer csak ez, máskor csak az, vagy épp mindkettő. Nem tudhattam, csak próbáltam rájönni, ahogy ropogós mivoltom néha meghánykolódott a sorstársaim rengetegében. Ritkán, de előfordult, hogy vakító fehérség özönlött be egy keskeny kapun át, ilyenkor minden a feje tetejére állt, majd néhányunk eltűnt a végtelen fényben. Ez az ismeretlen érdekelt a legjobban.
Nem lehet, hogy az élet csak ennyi legyen - fekete, vagy semmi.
Aztán egy napon elérkezett az én időm. Az édes idegen elöntötte az egész világot, én pedig egyre közelebb kerültem hozzá, ahogy egymás hegyén-hátán gurultunk, nem törődve azzal, hogy némelyikünk tökéletes formája a semmivé lesz. Elnyelt a világosság, a fekete pedig semmivé lett, ahogy megannyi, számomra ismeretlen szín és forma tárult elém.
Hirtelen zuhanni kezdtem. Egyre lentebb és lentebb. A levegő a hátára kapott, mélyrepülésbe kezdett, én pedig tudtam ez a szabadság, az út a legjavához. Csak özönlöttünk lefelé, szépen sorjában, felsorakoztatva egyedi árnyalatainkat. A doboz eltűnt, a kapu bezárult, rá kellett jönnöm, hogy innen már tényleg nincsen visszaút.
Becsapódtam. A sűrű, zavaros fehér folyadék elnyelt pár pillanatra, lehűtve a felfűtött kedélyállapotom. A lelkesedésem abban a pillanatban visszatért, ahogy ismét a felszínre kerültem. Úszógumiként ringatóztam, a szellő szelíden simogatta érdes testemet. Végignéztem a többieken, a rózsaszínt látva irigykedtem, a citromsárgára tekintve hálát adtam az én kékségemért.
Hát ez az élet. Nézelődni, ringatózni a lágy fodrokon, figyelni a felettünk elterülő óriási mindenség mozgását. Néha-néha fölényesen a régi világunkra pillantani: Ch… a sok tudatlan. Nem tudják, mi az a nagybetűs ÉLET.
Hamar leestem a magas lóról. Valami közeledett fentről, hozzánk képest óriási, fém valami, aztán hirtelen nálunk sokkal nagyobb erővel csapódott a tengerbe. Lökése messzire taszított, többekkel is összeütköztem, mígnem elértem a medence peremét. Az idegen kiemelkedett, magával ragadva több úszógumit is és az alattunk elterülő mindenség egy részét.
Elkapott a rettegés. Láttam a kettétört gyűrűket, sokukból a szín is kifutott, ahogy lassan elkezdtek visszahánykolódni középre.
Hát ennyi lenne?
Éreztem, ahogy bőröm színe lassan elfolyik a tengerben; ahogy ízvilágom belevész a hatalmas hullámokba; ahogy ropogós testem meggyengül és egyre puhább lesz, elveszítve kívánatosságát.
Ez az idegen egyáltalán nem érdekelt. De tudtam, nem maradhatok. Menekülnöm kell, ugyanis itt csak a szottyosság undorító végzete vár rám. Szottyosnak lenni a legrosszabb.
Ismét közelített a fém test, igyekeztem, hogy mindenképp felé kerüljek, hogy magával ragadjon, amint kiemelkedik a fehérségből. Az a pár pillanat olyan volt, mintha szét akarnék repedni kis porszemcsékre, mint amikor túl sok levegőt engednek egy lufiba. Mielőtt elérkezett volna a testem robbanása, megindultunk felfelé. Nem volt olyan gyors, mint a zuhanás, a lélegzetem mégis elakadt.
Aztán valami rózsaszín egyszercsak megnyílt előttünk, mint akkor régen a kapu, ami szabadjára engedett, de ez most semmi jóval nem kecsegtetett. Megláttam a régi barátom és arra gondoltam: lehetnék inkább szottyos?
Elnyelt a sötétség fájdalmat hozó torka.
Mégis így volt szép, így voltam kerek: kalandos, de rövid életet élve.
Két szó: Froot Loops :D
Szia,
VálaszTörlésHát omg XDDDD
Ez nekem nagyon tetszett XDD
Eskü én is gondoltam arra, hogy műzli szemszögből írok, de hát aztán megírtad, és mennyire jól, sírok XDDD Ez egyszerre nagyon bizarr, kreatív és egyedi, meg hát gyászos vége is lett, de geez xD Nagyon tetszett.
Olyan fanyar humorral, tényekkel, meg nem is tudom hogy hívják ezt, amilyen stílusban írtad, de nagyon élvezetes volt olvasni, ahogy csórógabonapehelydarabka kiszabadul a valóvilág tejfehér mindenségébe, hogy aztán megegyék.
" De tudtam, nem maradhatok. Menekülnöm kell, ugyanis itt csak a szottyosság undorító végzete vár rám. Szottyosnak lenni a legrosszabb." - hát de fuj, de utálom a szottyos darabkákat, nagyon ráérzett a darabka, aztán amikor inkább a szottyosságot kívánta a végzete helyett. xDD Nem is tudom mit mondjak erre, úgy az egészre még, nagyon furcsán volt vicces és érdekes is.
Amúgy egy műzlidarabka honnan tudja, hogy mi az a lufi? :D Ezen gondolkodtam, hogyha nem tudj,a hogy mi a kanál, meg száj meg ezek, legalábbis a nevén, akkor a lufit honnan tudhatja. Egyáltalán hogy lehet egy müzlidarabnak tudata. xDD
Pár apró hiba:
"én pedig tudtam ez a szabadság" - ide a tudtam után kell vessző
Meg az elején valahol a "semmivé lesz" egymás után kétszer volt hamar.
JAj, nagyon jó, tetszett nagyon.
Köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Halii^^
VálaszTörlésIlyen nekem eszembe nem jutott volna, hogy egy gabonapehely szemszögéből írjam a meg a történetét, látom nagyon megtetszett a dal szövege xD
Hát ezt rendesen furcsa volt olvasni, de nagyon tetszett xD
Egy annyira hétköznapi dolgot írtál le érdekesen, egy sima étkezést, de ezt is olyan szépen xDD ahogy a kis darabka elgondolkodik, hogy mi is történik pontosan, és ahogy körbeírtad a dolgokat :'D
Legközelebb mikor ilyen eszek, tuti ez a novella fog először eszembe jutni xDD és aki mellettem lesz, nem fogja érteni, miért vigyorgok folyaatosan xD
Egy vesszőhiány feltűnt: "Megláttam a régi barátom és arra gondoltam" szerintem az és elé kell vessző
Köszönöm, hogy olvashattam^^
Hát én ezt nem tudom hogy csináltad, de még ebbe is voltak olyan gondolatok, hogy többet is bele lehetett gondolni, mint ami volt. Lehet végül is, hogy ezt tudatosan így írtad, de pl az elejen is az a fekete és semmi rész olyan, mintha egy ember szenvedve kedvtelenségben, és azt taglalnád. Meg amugy nekem nagyon tetszett, hogy hiába volt ilyen rövid életű ez a loopocska, mégsem szomorúan távozott a tejtengerbol, hanem az volt benne, hogy rövid, de kalandos élete volt és ez a Helen Keller idézet tökéletesen passzolt hozzá.
VálaszTörlésA szottyos rész volt az amitől a legjobban moodba kerültem, emlékszem azt is másoltam át neked egyből, bár szerintem ezzel mindenki így van, a szottyos a legrosszabb XD
Örülök hogy megirtad, még annak ellenére is, hogy az elején vonakodtam, meg nagyon wtf ötletnek gondoltam, igazából még most is annak gondolom, de ahogy megirtad azon nagyon jót szórakoztam :D
💜💜
Szia!^^
VálaszTörlésHát én kész vagyok xdd komolyan egy müzli életéről írni, nekem szerintem sose jutott volna ilyen eszembe, de nekem nagyon tetszett :D
Annyira kreatív volt az egész, már az elején az idézettel tökre megfogtál, meg aztán a fekete vagy semmivel is, hirtelen nem gondoltam volna, hogy tényleg egy müzli szemszögében vagyunk xd
Én egy tök jó hangulatba kerültem tőle, nem is nagyon tudom megfogalmazni xd olyan furcsa volt, de közben nevettem is rajta, meg érdekes is volt.
Nekem is az a szottyosság tetszett a legjobban, én se szeretem a szottyos darabokat xd de hát szegény müzlidarab, olyan lelkes volt és tele gondolatokkal, mégis milyen hamar vége lett az életének. Ha legközelebb müzlit eszek, lehet ez fog eszembe jutni és sajnálni fogom megenni xddd
Jajj meg még az is annyira tetszett, hogy beleesett a tejbe, hát azt annyira jól fogalmaztad meg, ahogy úszógumiként ringatózik az édes testével, hát kész voltam xdd
Szóval nekem ez nagyon tetszett most, nagyon jól szórakoztam rajta, és élveztem olvasni.
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Sziaaaaaaaaa^^
VálaszTörlésHát lehet, hogy nem volt fluff a szó szoros értelmében, de én nagyon jól szórakoztam rajta. Nem is feltétlen ilyen csöpögős történetekre vágytam, csak olyanra, amitől nem leszek depis, és ez abszolút olyan voltXD
Hogy nekem sose jutnak eszembe ilyen kreatív ötletekXD Vagy ha eszembe is jutnának, tutira feláldoznám hülye fejemmel a szerelem oltáránXDDDD
Nekem amúgy tiszta rajzfilm feelingem volt. Nagyon is el tudnám képzelni, ahogy ebből kicsit hosszabb változatban csinálnak egy mesétXD
„Szottyosnak lenni a legrosszabb” Még szerencse, hogy nem alvás időben olvastam, mert ezen hangosan felröhögtemXDDDDD És aztán amikor rájön, hogy mégis inkább szottyos szeretne lenni… Hát ez kész, komolyan! Szerintem ha életemben talán egyszer-kétszer mondtam ki ezt a szót, leírni meg aztán soha, de mostantól folyton eszembe fog jutni müzli evés közbenXD
És az a végén olyan jó megállapítás volt, hogy rövid, de kalandos élete volt. Mindig is azt vallottam, hogy százszor jobb a rövid, de kalandos élet, mintha valaki kilencven évig él, mégsem tud semmi igazán szívdobogtató, izgalmakkal teli emlékről beszámolni az unokáinak.
Mondtad is, hogy ez a gabonapelyhes rész volt a kedvenced a dalból, úgyhogy én örülök, hogy végül ez a fura történet született meg (a furát itt nem rossz értelemben gondoltamXD)
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!
VálaszTörlésMost így a végére érve eszembe jutottak a gimis irodalomórák, amikor az osztályfőnököm az osztály felé fordult bizonyos művek után és megkérdezte tőlünk, hogy "Na és akkor, mire gondolhatott az író/költő?" XD Hát szerintem én köszönőviszonyba nem kerültem volna azzal az ötlettel, hogy müzli szemszögéből írjak, hát hatalmas, komolyan nagyon kreatív :D Bevallom, az lején nem értettem mi van, aztán olyat koppant, hogy szerintem a falu végén is hallották XD
Az egész annyira fura, mert így belegondolva, ha átvisszük az egészet egy emberi párhuzamba, akkor tök morbid, pl. "Elkapott a rettegés. Láttam a kettétört gyűrűket, sokukból a szín is kifutott, ahogy lassan elkezdtek visszahánykolódni középre." Hát nagyon jó xD Az is tetszett, hogy úszógumihoz hasonlítottad, amikor megérkezett a tejbe (tehát a tejet öntötték először!!!! shame shAME SHAME), meg amikor volt, hogy szottyosnak lenni a legrosszabb xD Én nem is szeretem úgy enni, mikor már olyan undi az állaga, én azt szeretem, amikor még ropog :DDDD
"Valami közeledett fentről, hozzánk képest óriási, fém valami, aztán hirtelen nálunk sokkal nagyobb erővel csapódott a tengerbe." UFO, UFÓK, ALIEN TÁMADÁS
Jajj, hát nekem ez nagyon tetszett a maga kissé bizarr humorával, imádtam :D Köszönöm szépen, hogy olvashattam, várlak a kövi körben is! uwu
Szia!
VálaszTörlésNos, nem gondoltam volna, hogy szószerint müzliről fogsz írni XD De nekem nagyon tetszett, nagyon szépen leírtad. A cini minis reklámok jutottak eszembe róla, meg egy film, amit még gyerekként néztem. Huh, nem tudom mi volt a címe, de valami olyasmi volt a történet, hogy a gyerekek összezsugorodtak a saját házukban és egyszer véletlen beleestek a müzlitálba, és a kerek kis gabonákba kapaszkodtak, hogy ki tudjanak onnan jönni.
"Szottyosnak lenni a legrosszabb." - ezen a szón, hogy szottyos, nagyon sokáig nevettem :D Milyen érdekes, hogy azt hisszük a jelenlegi állapotunk a legrosszabb, aztán jön egy még rosszabb, amiből már nem tudunk menekülni, és inkább visszavágyunk.
Nekem nagyon tetszett, hogy ilyet is olvastam tőled, bár mostantól együttérzéssel és részvéttel fogok gabonapelyhet enni...
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia~~ ^^
VálaszTörlésWoah. Ne hittem volna, hogy valaha is fogok olvasni egy müzli szemszögéből, de nagyon tetszett; kreatív ötlet volt. *-*
Nagyon szépen leírtad és ah...
Amikor azt gondolta, hogy szottyosnak lenni a legrosszabb, nekem valahogy egyből az idős, ráncos emberek jutottak eszembe. Lehet, nem ezt akartad vele átadni, de nekem ez ugrott be egyből, hogy nem szeretne ráncos, a szavaival élve szottyos lenni, mert nem akar megöregedni. Oké, ez így a végére hülyén jön, ki mert egy gabonapehely nem öregszik, de nekem tényleg ez ugott be.
Köszönöm, hogy olvashattam! ^^